2013. 03. 08.

"Egy különleges helyzetre adott különleges válasz"

E14_PM_alapito.jpg

Mai beszédem az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség megalakulásán.

"Ma délelőtt ezen a helyen egy új párt született az Együtt 2014 mozgalomból.

Egy születésnél jelen lenni mindig felemelő – most is.

Annál is inkább, mert nem olyan régen magunk is átéltük ezt a folyamatot. Egy új pártot hoztunk létre, Párbeszéd Magyarországért néven, mert úgy láttuk, ezen az úton tudunk a leginkább az ország hasznára lenni.

Új pártot hoztunk létre, mert úgy láttuk, Magyarország végzetesen rossz irányba tart, és akiknek ez a feladata és felelőssége lenne, nem hajlandók, vagy nem tudják elfordítani kormányt, és letéríteni az országot erről az elhibázott útról.

Amikor megalapítottuk ezt a pártot, arról beszéltem, hogy egy politikai erő három hibát követhet el ma Magyarországon.

Az első, ha hozzájárul ahhoz, hogy a Fidesz újabb 4 évre felhatalmazást kapjon.

A második, ha a 2014-es kormányváltást egyszerűen a 2010 előtt viszonyok restaurációjának tekinti.

A harmadik, ha nem veszi vállára a felelősséget, hogy ezek megakadályozására életszerű, megvalósítható stratégiát alakítson ki.

Az elsőt ebben a körben – gondolom - nem kell hosszan magyaráznom. Nem múlik el nap, hogy a kormány újra és újra be ne bizonyítaná, hogy 2014 utáni hatalmon maradása történelmi tévútra vinné az országot. Akinek eddig nem lett volna világos, hogy milyen rendszer épül itt, azok nézzenek csak rá gránitszilárdságú alaptörvényünk hétfőn megszavazandó legújabb módosítására. Egy orosz típusú irányított demokrácia képe fog kirajzolódni előttük. De nem csak a demokratikus eljárások korlátozása, vagy a méltányos politikai verseny felszámolására tett erőfeszítések teszik elengedhetetlenné a kormányváltást. A kirekesztettek, a peremre szorítottak egyre népesebb Magyarországa sem bír ki újabb 4 évet. Értük is szükség van kormányváltásra.

De a második hiba éppoly káros lehet, mint az első. Ha a 2014 utáni új kormányzat nem képes megújítani a magyar politikát, nem képes szembenézni azokkal a kudarcokkal, amelyek elindították a Fidesz-kormány által most kiteljesített folyamatokat, a társadalom kettészakadásától a demokratikus intézményekbe vetett bizalom megingásáig, akkor nem tud igazán javára válni az országnak. Nem csak kormányváltásra, korszakváltásra van szükség. Mi ennek a korszakváltásnak a megvalósítását tűztük ki célul.

A harmadik hiba éppoly végzetes, mint az első kettő. Mi azért szálltunk be a politikába, és azért döntöttünk egy új párt megalapítása mellett, mert hiszünk abban, hogy a felelősségünk nem csupán az igazunk monoton hajtogatása, hanem annak megvalósítása, gyakorlatba való átültetése.

Az a pártszövetség, ami ma létrejött az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért között egy különleges helyzetre adott különleges válasz. Különleges a helyzet, mert a rendszerváltás óta először kell a demokratikus berendezkedés intézményesült korlátozásával, Magyarország európai elköteleződésétől való elfordulással, és a társadalmi szolidaritás nyílt és büszkén vállalt felrúgásával szembeszállnunk. Különleges a helyzet, mert a hatalom a választási rendszer manipulálásától sem riad vissza, akadályozza a választói akarat kifejeződését.

És különleges a megfogalmazott válaszunk is. A ma létrejött pártszövetség az együttműködés kultúrájában fogant az elmúlt 20 év széthúzása, gyűlölködése, szekértábor-háborúi után. Olyan emberek és szervezetek egyesítették erőiket, akik már tapasztalatot, szakmai hitelt, társadalmi elismerést szereztek a civil társadalom szószólóiként, a munkavállalói érdekek védelmezőiként, a jó kormányzás iránt elkötelezett szakértőként és az értékelvű politika képviselőiként. Kormány- és korszakváltásra szerződtünk. Le kell és le fogjuk váltani az Orbán-kormányt, mert felmondta a szolidaritást, szétzilálta a gazdaságot, fokozta a kiszolgáltatottságot, felszámolta a demokratikus jogállamot és minden eszközzel hatalma konzerválására törekszik. De meg fogjuk akadályozni a 2010 előtti kétpólusú, a szekértábor-háború logikájára alapuló, az országot a mai krízishelyzetéhez vezető politikai rendszer visszatérését is, mert Magyarország ennél többet érdemel. Ez a szövetség képes a kormányváltásra, és képes a korszakváltásra is. Nem árulunk zsákbamacskát, ahogy nem ígérünk csodákat sem. Politikai lózungok és populista ígérgetés helyett a szövetség alapja egy világos elképzelés arról, hogy milyen Magyarországot szeretnénk építeni együtt. Kiszámítható, hiteles gazdaságpolitikát kínálunk, amely esélyt ad a hazai vállalkozásoknak, munkát a dolgozni akaróknak és igazságos közterheket az adófizetőknek. Szolidáris társadalompolitikát kínálunk, amely egyenlő esélyeket biztosít mindenkinek az oktatásban, garantált minimumjövedelmet a mélyszegénység felszámolására, megfelelő színvonalú, szolidaritás-elven finanszírozott egészségügyi ellátást, és amely valóban senkit nem hagy az út szélén. Fenntartható Magyarországot kínálunk a megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság fokozott támogatásával a méregdrága és felesleges atomerőmű-bővítés helyett, élhető vidéket, a helyi gazdákat helyzetbe hozó földbirtok és támogatáspolitikát, természeti örökségünk megőrzését és átadását a jövő generációk számára. Demokratikus jogállamot kínálunk, a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállításával, az állampolgári részvétel lehetőségeinek bővítésével, a korrupció elleni határozott fellépéssel és a sajtóban érvényesülő kormányzati befolyás felszámolásával.

Csak ez a modell ad reményt arra, hogy hazánk végre élni tudjon a lehetőségeivel. Reményt adunk – de nem ígérünk csodát. Nem egy tündérmesében élünk, nem légvárakat építünk, hanem a valóság talaján állva alapos és kitartó munkára készülünk. Ezért a vízióért érdemes szövetséget kötni, és érdemes közösen dolgozni azért, hogy megvalósuljon.

Nem kevesebbre vállalkozunk, mint hogy visszaadjuk a jövőbe vetett hitet, a reményt egy boldogabb Magyarországra.

Együtt sikerülni fog."

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr775123414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása