2013. 04. 08.

Rémálom a zöldhatóságnál II. - FRISS

Korábbi blogbejegyzésem az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség főigazgatója, Tolnai Jánosné Dr. Szatmári Katalin ügyeiről igen komoly vihart kavart - talán az is jelzi ezt, hogy alig 24 óra alatt több mint 1500-an kedvelték. Ugyancsak erre utal, hogy azóta számos újabb megkeresést kaptam, amelyek megerősítették az eddig közzétett információkat, vagy újabbakat tettek hozzá. Látszik, hogy ez a történet sokáig nem ér még véget - ha rajtam múlik, biztosan nem.

Az új információk a főigazgató asszony tevékenységének különböző területeit érintik. Alapvetően négy témakörben kapok adatokat. Az első Tolnai Jánosné (vagy ahogy az informátorok emlegetik: "Tüzépes Katika") üzleti múltjára, korábbi kapcsolataira vonatkozik. A második dicsőséges politikai pályafutását mutatja be. A harmadik kör szakmai felkészültségét, tapasztalatait, alkalmasságát elemzi. És végül a negyedik a főfelügyelőségen 2010 óta zajló eseményekről szól.

Nézzük ma az első témakört.

Üzleti életútja finoman szólva nem predestinálta az országos zöldhatóság vezetői posztjának betöltésére. A rendszerváltás előtt a Galgamenti Magyar Kubai Mgtsz áruforgalmi és hálózati ellenőreként gyarapította környezetvédelmi tapasztalatait 1971 és 1987 között, majd 1987-től 1990-ig az Aranykalász Mgtsz kereskedelmi igazgatójaként mélyedt el a környezetügyben. A rendszerváltás után különböző cégek vezetésében vett részt. Erdőkertesen egy építőanyag kereskedelmi vállalkozást vezetett, ennek ügyeiről helyben elég meredek történetek keringenek (és innen a "Tüzépes Katika" becenév). Ezek a cégek részben elég dicstelen karriert futottak be, például az Opten céginformációs rendszer szerint 1998-ban felszámolással megszűnt Tolnai Export Import Kereskedelmi Kft., vagy a végül 2012-ben bírósági végrehajtással felszámolt, főtevékenységként "Saját tulajdonú ingatlan adásvételét" megjelölő Kertes 1997 Kft. Sikeresebbnek tűnik a Kvittek Zrt., bár ez is izgalmas átalakulásokon ment keresztül (jelenleg a Campo Consulting a jogutódja). Menet közben mindenesetre gyümölcsöző üzleti kapcsolat alakult ki a cég, és a főigazgató asszonyt a közelmúltban kitüntető jelenlegi főnöke, Fazekas Sándor miniszter által akkor polgármesterként vezetett Karcag város önkormányzata között. A Tolnai Jánosné, mint vezérigazgató irányította cég végezte a karcagi bel- és csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciójához a megvalósítási terv elkészítését. Ugyancsak ők készítették a karcagi városi gyógyvizű termálfürdő fejlesztésének dokumentációját, továbbá a karcagi kistérség hulladéklerakóinak rekultivációs programjához a környezetvédelmi hatástanulmányt. Évekig intenzív kapcsolat volt a karcagi önkormányzat és a Kvittek Zrt. között. De nem csak Karcaghoz köthető a tevékenysége. Ha figyelembe vesszük, hogy Fazekas miniszter és karcagi polgármester amúgy a feltevések szerint Nyerges Zsolt szolnoki köréhez tartozik, akkor a karcagi polgármesteren keresztül az érdekcsoporthoz kötődő üzletasszony megbízásai például a 2006 óta Tiba István fideszes képviselő által irányított Balmazújvárosban is más fényt kapnak.

FRISS: Tolnainé és a szolnoki csoport kapcsolatát jelzi az a tény is, hogy nemrégiben Deres Szabolcsot nevezte ki a főfelügyelőség általános főigazgató-helyettesének. Deres Szabolcs a közelmúltig a Remondis-csoport számos cégének volt vezető tisztségviselője, így a Remondis Szolnok Zrt. igazgatója. A Remondis Szolnok Zrt.-ben tavaly nyáron vásárolt többségi tulajdont a szolnoki önkormányzat.

Üzleti tevékenysége máshol, másoknak is szemet szúrt. Lőrinciben, ahol a közlekedésfejlesztéstől a kerékpárút-építésen át a városközpont-fejlesztésig számos projektben működött közre, egy helyi blog (amúgy a KDNP hatvani választókerületi blogja, mely kormányellenes uszítással aligha vádolható), így számol be 2010 májusában a képviselőtestületi ülés kurta-furcsa lezárásáról, abban a minutumban, amikor Tolnainé szerepe felmerül:

Pedig a könyvvizsgáló kiválasztására kiírt pályázat elbírálása az egyik képviselő hölgy számára Cavinton felírását is eredményezte, a polgármester úr kuruzslóvá is avanzsált a sok más profi módon ellátott szakmája mellé… Itt persze előfordult egy svédcsavar is, mert mikor Jánosi László képviselő úr rákérdezett a projekt menedzser Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin (Katika) vállalkozásainak metamorfózisára, amelyek sorába illeszkedik ezen könyvvizsgáló is, hirtelen bezárták a testületi ülést, majd a bezárást szünet elrendelésévé módosították. Valami olyasmi körvonalazódik, hogy Tolnainé vállalatai írják ki a pályázatokat, majd pályáznak, majd pedig elbírálják a pályázatokat… Valószínűleg nem ingyen zajlik ez a belterjes gazdálkodás, de majd az ügyvéd úr kibogozza – hacsak nem véletlenül ő is a Katika egyik strómanja…

Itt szakadt meg az ígéretes üzleti életpálya, hogy az annak során felhalmozódott tapasztalatokat aztán köztisztviselőként, az országos zöldhatóság vezetőjeként kamatoztassa. Hogy a fentieken túl milyen szakmai háttérrel futott neki ennek a pályának, arról az atlatszo.hu már elég részletekbe menően írt, de a későbbiekben néhány további információt én is hozzáteszek.

A felügyelőségen zajló eseményekről egyébként eljött az ideje, hogy az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága is tájékozódjon. Mai ülésünkön Szabó Imre alelnök javasolta is a főigazgató asszony meghívását a bizottság elé, a bizottság elnöksége egyelőre egyeztet a kérdésben.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

http://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr355212018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dr.Zomboss 2013.04.08. 22:26:39

Hát, ez kellett nekünk. Tüzépes Katika, Lászlóné, félbolond a nemzeti bank élén, spicli, ávh-s ...

Khalim_reborn 2013.07.11. 17:18:09

Innen a doktori cím (utolsó bekezdés, utolsó sor):
www.ibssa.org/index.php?article_id=242
Érdekes, hogy a többi "Dr." nem használja a címet, kivéve a valódiakat :) :)

Tény, hogy nem teljesen értem a Pro Deo, a Máltai Lovagrend, meg az IBSSA keveredését...