2013. 08. 23.

A miniszter és a fondorlatos honatya - mesék Abszurdisztánból

magyar népmesék3.jpg

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, annak egy minisztere, és annak egy vezető beosztottja. Történt egyszer, hogy erről a vezető beosztottról pletykák kaptak lábra. Hogy az ország törvényeivel ellentétesen vezeti a hivatalát. Hogy furcsa dolgok történnek nála, röpülnek az alkalmazottak, a félelem légköre uralkodik a hivatalban. Hogy szakmailag nehezen magyarázható döntések kedveznek az egyik ügyfélnek, és kaszálják el a másikat, hogy sorra veszíti a pereket a megkárosítottakkal szemben. Hogy ez a vezető beosztott nem dolgozik jól, és inkább árt, minthogy használna azon a területen, amelynek egyik legfőbb tisztviselője.

No, ha így, hát így - gondolta a miniszter -, eb aki bánja, jó emberünk ez nekünk, egy szűrön heverésztünk, egy tálból cseresznyéztünk eddig is, eztán is. Egészen addig, amíg az egyik fondorlatos ellenzéki honatya meg nem kérdezte őt minderről, és nem csak hogy megkérdezte, de ármánykodásaiban odáig ment, hogy írásban. Kérdezte, hogy tud-e minderről a miniszter, és mit gondol róla, fog-e valami tenni az ország üdve érdekében. Erre bizony válaszolni kellett. Válaszolt is a miniszter, hogy ne ármánykodjon a fondorlatos ellenzéki honatya, jó embere ez a vezető beosztottja neki, nincs ott semmi hiba, minden az ország üdve érdekében történik. Ha meg ezt meg azt sejt a honatya a hivatalnál, akkor Pityke őrmester-é a jóravaló miniszter, hogy nyomozgasson szeretve tisztelt beosztottja éránt, vagy nem Pityke őrmester? Naná, hogy nem, úgyhogy őt ezzel ne abajgassa, ha már zabszem van az alfelében, nyomozgasson ő maga, vagy a barnabi felügyelő a tévéből, és ha találnak valamit, jelentsék, ahol akarják.

Törte a fejét az ellenzéki honatya nagy fondorlatosságában, és arra jutott, hogy ha a miniszternek édesmindegy, hogy mi folyik a hivatalban, akkor nyomoz ő egy kicsinyég, meg megkéri azokat, akik nála hatékonyabban vizsgálódhatnak, hogy nézzenek körül a hivatal háza táján. Elfutott ide meg oda, írta a beadványokat. Azok, akiket megkért, el is kezdtek vizsgálódni. Az egyik megállapította, hogy bizony, az áldott jó hivatal folytatólagosan sérti az ország törvényeit. A másik úgy vélte, alapos a gyanúja annak, hogy a hivatal tevékenysége az ország alaptörvényébe ütközik.

Nagy alattomosságában a fondorlatos ellenzéki honatya erre ismét írásban kérdezte a minisztert, hogy ha már így, akkor most már tesz-e valamit? Ő meg a többi erre rendelt szervezet nekiálltak annak a munkának, aminek egyes, ortodoxiájukba hanyatló országokban a miniszter szokott, utánajártak a híreszteléseknek, és vizsgálták őket. És annyi már eddig is látszik, hogy a híresztelések nem alaptalanok. Hogy van bizony bibi a nagytiszteletű hivatalnál. A miniszternek sem kellett több, válaszolt legott. És az ő nagy szívénél semmi sem nagyobb, hát válaszában alaposan megdicsérte a fondorlatos ellenzéki honatyát. Hogy milyen jól végezte a munkáját, hogy minderre fényt derített. Maga is épp ezt javasolta neki. És hogy mily jó, hogy a többi szervezet és ilyen jól dolgozik, és megtették ami tőlük telik. Ő maga nagy érdeklődéssel figyeli mindezt.

A fondorlatos ellenzéki honatya meg csak vakargatta a fejét, hogy ha a miniszter szerint is ilyen jól el tudja a többi szervezettel karöltve végezni azt a munkát, amit egyes, ortodoxiájukba hanyatló országokban a miniszter szokott, akkor mi szükség magára a miniszterre? Akkor nem lenne-e olcsóbb egy oldal szalonnát beállítani élivel a miniszteri bársonyszékbe, és azt időnkint kicserélni, ha avasodni kezdene. Az a sertéságazatnak is milyen jót tenne, marketingileg. Az adófizetők meg az így megspórolt pénzt odaadhatnák az egyéb szervezeteknek, amelyek a miniszter munkáját elvégzik.

A vezető beosztott hivatalánál meg minden ment tovább, ahogy addig.

Ha ez az ország nem csak a mesében létezett volna, az én mesém is tovább tartott volna.De mindez a mese birodalma, a valóságban ilyen nincs. Hát hogy lehetne  a valóságban, kedves gyerekek, annyira fondorlatos ellenzéki honatya, aki ármánykodásában idáig elmenne?!

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

http://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr865472280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

I. Fülig Jimmy 2013.09.04. 18:06:38

mese Abszurdisztánból... csak valakiknek az életét keseríti

I. Fülig Jimmy 2013.09.29. 21:12:15

ez egy következmények nélküli ország...