2013. 12. 16.

Illés hazudott - a facebook-szavazás szerint

A zöldhatóság vezetőjének diplomabotránya és lemondása legalább annyi kérdést vetett fel, mint amennyit megoldott. A Tolnainé lemondását megelőző napon Illés Zoltán államtitkár az ATV-nek úgy nyilatkozott, hogy ő személyesen látta a kérdéses diplomát. Ami a jelek szerint nincs. De mit láthatott akkor Illés Zoltán? Mégis egy diplomát? Áldiplomát? Vagy semmit, csak hazudott? A múlt héten a blogomon indított szavazáson több mint 600-an vettetek részt, íme az eredmények:

szavazás eredmény.jpg

A legtöbb válaszoló, 47% szerint Illés nem látott semmit, egyszerűen hazudott. Valamivel kevesebben, közel 250-en (39%) azt gyanítjátok, hogy hogy látott valamit, az azonban egy hamis diploma volt. 10% Rejtő-rajongónk is van, akik szerint Tolnainé "Az elveszett cirkálóban" Rozsdásék által a Nagy Főnöktől Pireuszban vásárolt, Verhagen dr. nevére szóló letelepedési engedélyt mutatta be kinevezésekor. Nem egész 3% szerint az államtitkár egyszerűen hallucinált, míg 1% (6 db) szavazat érkezett arra, hogy Tolnainé valóban egy létező diplomát lobogtatott, ami most is megvan valahol, csak a megalapozatlan támadások elvették a kedvét az egésztől, és bár egy mozdulattal porba dönthette volna az ellen koholt vádakat, de inkább elegánsan visszavonult.

Nos, Vox populi, vox Dei, a nép szava Isten szava, tehát a hazudozás-elmélet győzött, mégis hadd írjak le egy alternatív változatot is.

Tolnai Jánosné, Schmitt Pálhoz hasonlóan, csalás áldozatává vált. A volt köztársasági elnök meggyőződésem szerint nem tudta, hogy a doktori disszertációja 95%-ban plágium, tekintve, hogy nem ő írta. Hanem fizetett valakinek a dolgozat megírásáért. Ez a valaki csúnyán rászedte, mert valós szakmai munka helyett egyszerűen összeollózta a dokumentumot. Talán túl lusta volt. Vagy Schmitt Pál szűkmarkúan fizetett a munkáért. Mindenesetre őt érte a legnagyobb meglepetés, amikor a HVG nyomozásának eredményeként kiderült, hogy átverték, és egy egyszerű plágiummal szúrták ki a szemét.

Tolnainé esetében tételezzük fel, hogy Illés Zoltán valóban látott egy diplomaszerűséget. Mivel ez valós diploma nem lehetett, az előző feltevés alapján egyetlen következtetés adódhat, hogy egy hamis papírt lobogtatott. Egy olyat, amit a legnagyobb jóhiszeműséggel vásárolt, és nem tudhatta, hogy át van verve, mert a papíron szereplő kar és szak soha nem létezett. Amit a terhére lehet írni, hogy a vásárláskor nem ellenőrizte le a termék minőségét, és az ilyen típusú tranzakciók természeténél fogva a minőségi kifogásokat utólagosan igencsak nehéz érvényesíteni. Tolnainé meglepődve és felháborodva fogadja, amikor diplomája valódiságát kétségbe vonom. Hisz legjobb tudomása szerint egy elég jó papírt vásárolt, majdnem olyan jót, mint Rozsdásék Pireuszban. Csak menet közben derül ki számára is, hogy átverték. Hogy diplomaként egy gyenge utánzatot sóztak rá, egy nem létező kar, nem létező szakáról. És ebben az ügyben már a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság sem tud a segítségére sietni.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr615694850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.12.16. 20:13:00

@jávor benedek
Tudom, hogy rám sütik majd az önrekámot, de nem csak kormányzati szereplők esetében erősen kétséges egy-egy disszertáció:
endresy.blogspot.hu/2013/12/rektori-trehanysag-felelosseg.html

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.12.17. 08:27:28

üdv...lehet még rágicsálni ezt a csontikát...az igaz, de had kérdezzem már meg...?!
lesz egy poszt arról is, hogy hogyan jutottatok el az lehetmásapolitikától a lehethogyösszefogunk a DK-val-ig? lehetne ennek a cihológiájáról némi részletet megtudni?

I. Fülig Jimmy 2013.12.17. 11:45:45

Akinek az életét megkeserítette Tolnainé, annak még van rágnivaló a csonton
süti beállítások módosítása