2016. 05. 20.

Fenntartható energiarendszert Magyarországnak!

Az alábbi írás a Zöld Múhely Alapítvány által szervezett, "Fenntartható energia forgatókönyv Magyarország számára" című konferencián 2016. május 18-án tartott nyitóelőadásom szerkesztett verziója. A konferencia megrendezését a Heinrich Böll Stiftung támogatta.

Alig van időszerűbb téma ma Magyarországon, mint a magyar energiapolitika jövője. Nem csupán az új paksi blokkok létesítése, illetve az ezt övező bizonytalanság – uniós vizsgálatok sora vagy az orosz finanszírozó megrendült pénzügyi helyzete – diktálja, hogy alternatívákat keressünk és nyílt vitát kezdeményezzünk Magyarország energetikai jövőképét illetően.

Pedig már ez önmagában is indokolttá tenné, hogy legyen B-terv hazánk energiaellátására arra az esetre, ha az paksi atomerőmű létesítése kudarcba fulladna, vagy – ahogy az elmúlt évek valamennyi európai nukleáris projektje esetében tapasztalható volt – sok éves, akár évtizedes csúszásba kerülne.

zoldmagyarorszag_image.jpg

A kormányzat egyoldalú elkötelezettsége az új paksi erőmű, mint egyedül számításba vett megoldás mellett nem csupán azért káros, mert meggyőződésem szerint egy súlyosan veszteséges, energetikailag indokolatlan, kockázatos és környezetkárosító beruházást erőltetnek. Talán ennél is nagyobb kockázatot jelent, hogy mindeközben semmiféle elképzelés nem körvonalazódik Magyarország energiaellátására a projekt bukása esetére. Mi több, a szóba jöhető alternatívákat a kormány aktívan szorítja vissza például a szélenergia-engedélyek befagyasztásával, a napelemekre kivetett termékdíjakkal, az épületek energetikai korszerűsítésére rendelkezésre álló uniós források lakosságtól való elvonásával. Mindent ennyire egy lapra, egyetlen – bizonytalan - projektre tenni fel egy olyan stratégiai ágazatban, mint az energetika, megítélésem szerint elfogadhatatlan kockázatvállalás a magyar adófizetők és energiafogyasztók terhére. Egy párra all in-t mondani – ez inkább csak a hollywoodi filmekben szokott egy happy endhez vezető idegfeszítően izgalmas stratégia lenni.

De az új paksi erőmű csupán egyetlen eleme a problémának. Nagyobb baj az, hogy a jelenleg hatályos, 2011-ben elfogadott Energiastratégia – melynek Paks is a részét képezi – szinte egyetlen eleme sem áll már meg a lábán. A valóság néhány év alatt lényegileg ásta alá annak előfeltevéseit, így ma már, akármennyire is megalapozottnak tűnhetett a megalkotása idején (bár néhány tézise már akkor sem volt reális), mára inkább kortörténeti dokumentum, mint használható útiterv a magyar energiapolitika számára.

  1. Az Energiastratégia már elfogadása pillanatában is leginkább vitatható feltételezése a várható energiaigények alakulására vonatkozó becslés volt. Az évi 1,5%-os növekedés lényegében egy, az 1980-as, 90-es években gyökerező energetikai hüvelykujj-szabály átvételéből fakad, mely szerint 1%-os GDP-növekedés nagyjából 1%-os energiaigény növekedéssel jár együtt. Ez az elképzelés azonban már 2011-re is idejétmúlttá vált, alkalmatlansága azóta pedig még nyilvánvalóbb. A 2007-2008-as gazdasági válság megakasztotta az energiaigények növekedését a fejlett országokban, az energiahatékonysági erőfeszítések pedig szétválasztották a GDP és az energiafelhasználás szoros összekapcsoltságát – ez egyébként az EU energiapolitikájának egyik fő célja. Azóta sem az EU, sem Magyarország energiaigénye nem növekedett, lényegében stagnál, vagy inkább csökken. A 2011-es 1053 PJ primer energiaigénynek Magyarországon a stratégia alapján 2015-re 1117 PJ-ra kellett volna nőnie, ehhez képest 2015-ben – előzetes adatok szerint – az 1014 PJ-ra csökkent. 100 PJ, azaz nagyjából két paksi blokknyi energiafelhasználás „hiányzik” a valóságban az Energiastratégia forgatókönyvéhez képest 2015-ben – 4 év alatt! Az Energiastratégia energiaigény-becslései egyszerűen nem vehetők továbbra is komolyan.
  2. Az Energiastratégia elfogadásával szinte egy időben bekövetkezett fukusimai katasztrófa, majd az ezt követő biztonsági felülvizsgálatok, az új projektekre vonatkozó előírások szigorodása nyomán a nukleáris beruházások költségei a korábban becsültekhez képest jelentősen megnőttek, így versenyképességük más energiatermelő kapacitásokhoz képest erősen romlott;
  3. Az elmúlt években az európai atomenergetikai iparban két további fontos költségnövelő folyamat zajlott. Egyfelől valamennyi atomerőmű beruházás kivitelezési költségei elszálltak az eredetileg tervezettekhez képest – nem csupán a sokat emlegetett olkiluotoi vagy flamanville-i projektek esetében, hanem a közelmúltban a még meg sem kezdett Hinkley Point C blokk építési költségeire is váratlanul 15%-kal magasabb becslést adott meg a beruházó EDF, mint korábban – és itt eddig még egy kapavágás sem történt. Ráadásul általános meggyőződéssé vált, hogy az atomerőművek leszerelési költségei, valamint a sugárzó hulladékok végleges elhelyezésének ára jóval magasabb lesz a tervezettnél, és az így megugró költségek fedezésére nincs sem forrás, sem életképes stratégia, így azok várhatóan a költségvetéseket fogják terhelni például Franciaország vagy Németország esetében is.
  4. De átalakult az Energiastratégia másik lábát alkotó fosszilis energiahordozók piaci és politikai környezete is. A gázellátás kapcsán a Déli Áramlat vezeték bukása mellett talán a legfontosabb változás annak a megkülönböztetett figyelemnek a kialakulása, amely az EU-ban az Oroszországtól való energetikai függőségre irányul. A 2014-es Európai Energiabiztonsági Stratégia egyértelműen az orosz gázfüggés csökkentését tűzte ki célul, ami a gázellátás biztosítása során alternatív források keresését, és alternatív útvonalak kiépítését igényli, jelentős járulékos beruházási költségeket rendelve hozzá a gázra alapozott energiahasználatra.
  5. A szén esetében, amely az Energiastratégia által elfogadott Atom-szén-zöld forgatókönyv nevesítetten fontos összetevője, a nemzetközi klímapolitikai fejlemények állítanak kemény korlátokat. A tavaly decemberben aláírt Párizsi Klímaegyezmény céljai között szigorúbb, a korábbi 2 C fok helyett 1,5 C fokos globális átlaghőmérséklet emelkedés elérése szerepel, ez pedig óhatatlanul a kibocsátáscsökkentési célok ambícióinak növelését, nem pedig csökkentését igényli. Ezzel aligha fér össze, hogy a rendszerváltás óta a magyar energiamixben meredeken zuhanó részarányú szén alapú energiatermelés trendje megforduljon, és ismét jelentős tényezővé váljon – ráadásul az igencsak kétséges versenyképességű magyar szénvagyon-kitermelés révén.
  6. Ezzel összefüggésben pedig kalkulálni kell a CO2-kibocsátás költségeit is, amely szintén hozzáadódik a fosszilis energiaforrásokra alapozó energiatermeléshez – éspedig éppen a szénhez leginkább.
  7. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban az elmúlt 5 évben valóságos forradalom zajlott le a megújuló energiaforrások területén. A technológia fejlődésével a megújulók hatékonysága meredeken növekszik, korábban megújuló energiatermelésre alkalmatlannak tartott területeken vált lehetővé azok hasznosítása (pl. az alacsony sebességű szél hasznosításának feltételei jelentősen javultak), mindezen technológiák bekerülési költsége pedig zuhanásszerűen csökkent. A napenergia alapú villamosenergiatermelés évente 10%-kal válik olcsóbbá, és ez olyan léptékű piaci térnyeréssel fog járni, hogy az Oxfordi Egyetem kutatóinak becslése szerint 2027-re a globális energiaigények 20%-át önmagában a napenergiás technológiák fogják biztosítani. Idén év elején egy Marokkó által kiírt 850 MW-os szélenergia tenderen 25-30 USD/MWh árat sikerült elérni – ez 7-8 Ft/kWh-t jelent, ami nem csak az új paksi blokkok várhatóan 30-32 forintos kWh-kénti árát múlja messze alul, hanem a jelenlegi, már kifutott erőmű 11 forintos kWh-kénti árát is.

Röviden: a hatályos magyar energiastratégia valósághoz való viszonya megkapóan laza. Egy ennyire megalapozatlanná vált stratégiának a követése súlyosan téves policy döntéseket eredményez, amelynek a következményeit viszont nagyon is valóságosan kell majd viselnünk és megfizetnünk. Azaz tulajdonképpen teljesen függetlenül attól, hogy mit is gondolunk az új paksi erőmű részleteiről, a módozatról, ahogy az azzal kapcsolatos döntéshozatal zajlott, a politikai következményeiről, pusztán szakmai alapon egyértelmű, hogy Magyarország nem alapozhatja a továbbiakban energiapolitikáját a 2011-es Energiastratégiára – teljes újragondolására van szükség, az azóta bekövetkezett változások figyelembe vételével. Annak, hogy a magyar kormányon belül nem látszik erre irányuló gondolkodás, lehet, hogy jó politikai okai vannak, de az is biztos, hogy energiapolitikailag ez semmivel sem indokolható.

Ha pedig a kormány nem hajlandó szembenézni a valósággal, a globális energiapiacokon végbement radikális változásokkal, akkor másnak kell ezt megtennie, és életszerű, az aktuális és valós folyamatokon alapuló energia szcenáriót letenni az asztalra.

Erre tettünk kísérletet, amikor az Európai Parlament Zöld frakciójának és a Böll Alapítvány társfinanszírozásával megbíztuk Európa egyik legjobb energiapolitikai kutatóintézetét, a Wuppertal Intézetet aktuális, korszerű alternatív energiapolitikai forgatókönyvek modellezésére, elkészítésére. Az Energiaklub részvételével elkészült Energia Útitervről anélkül, hogy belemennék a részletekbe, annyit mindenesetre elárulhatok, hogy több lehetséges alternatíváját is felkínálja az új paksi blokkoknak, ezek az alternatívák reálisak, megvalósíthatók, és még olcsóbbak is.

Annyit hadd mondjak el: a modellezés során végig fokozott óvatossággal jártunk el. A számítások alapvetően konzervatívak, a technológia fejlődésének vártnál gyorsabb üteme, a költségek gyorsabb csökkenése, a piac rugalmasabb reakciója, a bevont források szélesebb köre mind-mind a modellek által előrevetített változások gyorsabbá, olcsóbbá, átfogóbbá válását eredményezhetik. Tekintsük egy rendkívül óvatos megközelítésű minimálprogramnak, aminél a valóság csak ambiciózusabb lehet – ha akarjuk.

A kérdés, hogy akarjuk-e? Hogy Magyarország részt kíván-e venni a körülöttünk zajló energiaforradalomban, a maga hasznára fordítva a változásokat, élve a benne rejlő lehetőségekkel? Vagy – sokadszorra történelme során – az országot körülvevő mélyreható társadalmi-gazdasági átalakulások, ipari forradalmak során ismét az eggyel korábbi trendhez igazodik, sajátkezűleg építve meg a saját versenyképtelenségét, alapozva meg történelmi lemaradását? Vagy ezegyszer képesek leszünk lépést tartani az idővel.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

http://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr658735476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.