2016. 02. 03.

Highway to Hell

Ma vitázott az Európai Parlament arról a megállapodástervezetről, amellyel Donald Tusk szeretné bent tartani Nagy-Britanniát az Európai Unióban. Értem azon munkáspárti és zöld brit képviselőtársaim szempontjait, akik amellett érveltek, hogy egy tolerálható csomaggal az "igenek" felé lehet billenteni a várható brit népszavazást bennmaradásról. Mégis, két szempontból is elfogadhatatlan számomra a körvonalazódó megállapodás. 
A csomag egyik fontos eleme a brit jóléti rendszerekhez való hozzáférés jelentős szűkítése a kelet-európai munkavállalók előtt. Az, hogy Orbán Viktor az első kanyarban cserben hagyja a magyar állampolgárokat, amikor nem a saját hatalomgyakorlása előtt álló akadályok lebontásáért kellett volna konfliktust vállalni Európában, az természetesen nem meglepetés, csupán jól jellemzi a rendszer immoralitását. Segít eldönteni, hogy mit gondoljunk arról a miniszterelnökről, aki fenyegető dörgedelmeket szór Brüsszel fejére, amikor a bírók nyugdíjazásáról, az adatvédelmi biztos eltávolításáról vagy az Alkotmánybíróság megszállásáról van szó, évekig tartó konfliktusokba keveredve az európai intézményekkel. De nem jön ki két határozott mondat a száján, amikor több százezer magyar munkavállalót állnak neki túráztatni Nagy-Britanniában. Egyébként egy végtelenül populista és hamis kampány keretében. Minden elérhető vizsgálat és felmérés azt támasztja ugyanis alá, hogy a közép-kelet-európai tagállamok Nagy-Britanniában élő állampolgárai lényegesen többel járulnak hozzá befizetéseik révén a brit jóléti rendszerekhez, mint amennyit kivesznek belőle. Egyszerűen azért, mert fiatalabbak, nagyobb arányban aktívak (dolgoznak), és jellemzően képzettebbek, mint a brit átlag. Szó sincs tehát jóléti élősködésről, valójában nettó befizetői a rendszernek.  Egy populista kampány keretében mégis könnyen bűnbakká voltak tehetők, oda voltak dobhatók a a brit közvéleméynnek.  Ez a korlátozás ráadásul az emberek szabad áramlásának és szabad munkavállalásának az elvét is sérti, kvázi másodrendű európaiakká fokozva le a régiós állampolgárokat. Akik ugyanazokért a jólléti befizetésekért nem ugyanazokat a szolgáltatásokat fogják kapni, mint a brit állampolgárok.
Orbán Viktor - és tegyük hozzá, az oly határozott új lengyel vezetés, vagy a cseh kormány is - ehhez asszisztál. Ezúton gratulálok.
A magam részéről elfogadhatatlannak tartok egy olyan alkut, ami a legkisebb ellenállás irányába haladva a magyar munkavállalók érdekeinek sérelmével fizeti ki a briteket a bennmaradásért.
dead_end.jpg
De van más baj is. Az európai döntéshozók többsége, benne a jelek szerint az EP-képviselők jelentős részével is, úgy gondolja, hogy a különleges bánásmód és a kivételek iránti brit igénynek való megfelelés az Unió egybentartása irányába vezető lépés.  Hogy ezt az árat most meg kell fizetnünk az EU egybentartásáért. Én sokkal valószínűbbnek tartom, hogy ez éppen a dezintegráció, az Unió széthullása felé tett nagy lépés. Mi az üzenet? Hisztizzetek, zsaroljatok nyugodtan kedves tagállamok, megkapjátok majd, amit kértek, hisz úgysincs sem erőnk, sem kedvünk ellenállni.  És a tagállamok érteni fogják. A dánok, a svédek hamar felébrednek, hogy hát ők sem tagjai az eurozónának, nekik is kellenek különleges szabályok az EU pénzügyi szabályozórendszeréből, gazdasági kormányzásából való kimaradásra. És ha már úgyis kivételekről beszélünk, hát menekültügyben is van néhány ötletük, hogy mihez kérnek szabad kezet. A magyarok, lengyelek hirtelen rájönnek, hogy ők igazából soha nem szerették a közös uniós energiapolitikát, mert Lengyelország szenet akar égetni az erőműveiben, amíg világ a világ, a magyarok meg inkább tojnak a közös európai energiapiacra, és az oroszokkal boltolgatnának egy kis atomerőművön, mégha az nem is fér össze az uniós szabályokkal. És menekültügyben sem szűkölködnek elképzelésekben. Meg ha már belejöttek, úgy általában az egységes európai piacot sem annyira szeretik, amennyiben az akadályozza a baráti oligarchák helyzetbe hozását. Az olaszok természetesen a maastrichti kritériumok alóli mentességet fogják kérni, és csak reménykedhetünk, hogy a megkapott szabadságot valami értelmes élénkítő gazdaságpolitikára fogják használni, és nem agyatlan pénzszórásra, és főképpen az összefonódott politikai elit és maffiacsoportok feltőkésítésére. Az eddigi tapasztalatok azért jobb, ha óvatossá tesznek minket.
A britekkel kötött alku a pokolba vezető út, még ha - jobb esetben - jószándékkal is van kikövezve. Valójában a jelenlegi politikai klímában mindez szög az integráció koporsójába. Nem a megoldás, hanem a probléma része.
Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2016. 02. 03.

Ez drága mulatság lehet- akár 4 milliárdot is visszafizethetünk

A közelmúltban bejárta a magyar sajtót a hír, hogy Magyarországon még azt a pénzt is ellopják, amit a lopás megelőzésére kapunk. Az ügyben, amelyen hosszabb ideje dolgozom, az EU Csalás Elleni Hivatalával (OLAF) folytatott és nyilvánosságra hozott levelezésem szerint az OLAF olyan súlyos hiányosságokat tapasztalt, hogy a teljes támogatási összeg visszafizetésének előírását javasolta az Európai Bizottság számára - ez 2,4 milliárd forintot jelenthet.

Van egy másik ügy is, amelyben szintén hosszú ideje kapcsolatban vagyok az OLAF-fal. A Budapest Szíve program vizsgálata szintén súlyos szabálytalanságokat tárt fel. Itt nincs pontos információnk a potenciálisan visszakövetelt pénzről, de a korábbi hírek minimum 900-900 millió forintról szóltak, mint amit a projekt kapcsán a fővárosnak és az V. kerületnek vissza kellhet fizetnie.

Január elején rákérdeztem az Európai Bizottságnál, hogy hogy állnak az OLAF ajánlásaiban szereplő pénzügyi intézkedésekkel. A most kézhez kapott válasz a magyar kormány szempontjából csúnya képet fest az ügyről. Walter Deffaa, a Regionális politikai főigazgatóság főigazgatójának levele szerint a pénzek visszafizetése ügyében már megkeresték a magyar kormányt. A kormány válaszolt a Bizottság levelére, jelenleg ezt a választ elemzik, de valószínűleg elindítják azt a pénzügyi korrekciós mechanizmust, ami a pénzek visszafizetését eredményezheti. Az NFÜ-botrány kapcsán a projekt teljes költségét (2,4 milliárd forintot) khetik vissza, a Budapest Szíve program kapcsán továbbra is bizonytalan a visszakövetelt összeg, de ha csak a - projekt teljes, 15 milliárdos költségéhez képest csekélynek mondható - korábbi hírekben szereplő 900+900 millió forint visszafizetését írják elő, az együtt így is több mint 4 milliárd forintot jelent, amelyet az uniós pénzek kezelésével megbízott NFÜ-nél, a fővárosi és az V. kerületi önkormányzatnál tapasztalható korrupció miatt veszthetünk el.

 nfu_bp_szive_160125.jpg

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2016. 01. 25.

A megkerült vizsgálat

 

Magyarország egyre inkább úgy néz ki, mintha Rejtő Jenő írná.

Még decemberben hoztam nyilvánosságra, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) kérdésemre megerősítette, hogy lezártak egy vizsgálatot, amelynek a végkövetkeztetélse: itt még azt a pénzt is ellopják, amit az Unió a korrupció elleni küzdelemre adna. A történetet a HVG is részletesen megírta.

Ez a Tuskó Hopkins-i buzgalom már önmagában figyelemre méltó, de az abszurditásoknak itt még nincs vége. Miután az OLAF a lezárt vizsgálattal a magyar hatóságokhoz fordult, felkérve őket a szükséges vizsgálatok lefolytatására, levélben érdeklődtem a Legfőbb Ügyésznél és a NAV-nál, hogy az un iós ajánlás alapján vajon folyik-e náluk vizsgálat? Az eredmény váratlanul meghökkentő lett. Kiderült, hogy Polt Péter szerint igen, a NAV-ot felügyelő Tállai András szerint viszont nem!

Ha azt gondolják, hogy ezt már nem lehet fokozni, akkor alulbecsülik a magyar államigazgatást! Alig néhány napra rá, hogy nyilvánosságra hoztam a két - egymásnak ellentmondó - levelet - újabb levelet kaptam Tállai Andrástól. Eszerint időközben mégiscsak megkerült a vizsgálat a NAV-nál! Van még tovább?

Most már csak a koronát kéne feltenni erre a viccre: a NAV-nak - az OLAF bizonyítékokkal dacolva - semmilyen, bűncselekményre utaló nyomot nem kéne találni az ügyben. De várjuk ki a végét, hátha mégsem ennyire viccesek a fiúk.

tallai2.jpg

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2016. 01. 12.

Tiborcz Istvánnak priusza van Brüsszelben

 

 

Európai forrásokat veszélyeztetett a kormány, hogy a Család a saját lábára állhasson - ez derült ki egy, az Európai Bizottság által nekem küldött levélből.

A történethez vissza kell mennünk 2013 nyaráig-őszéig, az NFÜ által kiírt emlékezetes naperőmű-tenderig. Részletes elemzést tettem akkor közzé arról, hogy milyen módszerekkel, hogyan vitte el egy Tiborcz Istvánhoz köthető befektetői kör a forrásokat. Az Átlátszó feltárta az ügyben érintett céghálót. Világos volt, hogy nevetségesen és arcpirítóan átlátszó módszerekkel próbálták lenyúlni az uniós pénzeket. Az ügyben az Unió Csalás Elleni Hivatalához (OLAF) és a főügyészséghez fordultam korrupció gyanújával. A Fővárosi Főügyészség szinte postafordultával válaszol, hogy nem látja indokoltnak nyomozás elrendelését. Eddig persze a történet csupán a szokásos ügymenet. Ám szeptemberben váratlanul felgyorsulnak az események. Lázár János, aki nyáron vette át az NFÜ-től az uniós pénzek felügyeletét, szeptemberben váratlanul bejelenti, hogy visszavonják a kérdéses tendert. Az év végéig a pénzeket átcsoportosítják oktatási intézmények megújulós beruházásainak finanszírozására. Épkézláb magyarázat sem Lázártól, sem mástól nem érkezik. „Technikai hibákra”, „téves adatokra” hivatkoznak. Mi történt? A nyilvánosságnak mégiscsak van valami ereje Magyarországon?

 Egy másik ügyben az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatójától, Walter Deffaa-tól tegnap kapott levél utolsó bekezdése megvilágítja az idestova két és fél éves rejtélyt. Nem a nyilvánosság ereje szorította rá a kormányt a nyilvánvaló tolvajlás leállítására. A jelek szerint, ha a magyar ügyészség hozta is a tőle elvárhatót (tőlük akár a Főügyészség épületét is ki lehetne lopni alóluk, ha azt Tiborcz István cége csinálja), az OLAF-nak küldött bejelentésem nem volt hiábavaló, és csak megmozdított valamit. A napelem-tender lefújása ugyanis az Európai Bizottságnak volt köszönhető. Akik – a Főügyészséggel ellentétben – igenis korrupciót gyanítottak, és közbeléptek.

Az egyik ilyen ellenőrzés során a Bizottság által a napelemes projektek kiválasztásával kapcsolatban feltárt hiányosságok eredményeképpen Magyarország már végrehajtott egy pénzügyi korrekciót.

- írja Walter Deffaa. Kármentésként kellett tehát rohamtempóban visszavonni az eredményhirdetés után lévő pályázatot, és kapkodva átcsoportosítani a pénzeket, nehogy elvesszenek. Tiborcz István gyarapodásának erőltetése veszélybe sodorta a pénzek felhasználhatóságát. Akkor még ezt sikerült döntetlenre hozni. De emlékeztetnék, hogy az OLAF vizsgálatot folytatott Tiborcz cégének, az Elios Zrt.-nek az önkormányzati közvilágítási tendereken befutott karrierje miatt, és súlyos korrupciógyanút állapítottak meg. Emiatt a magyar hatóságokhoz is fordultak, a szükséges lépések megtétele érdekében. De a szokásos ügymenet részeként az OLAF ilyenkor a Bizottsághoz is elküldi megállapításait, és javaslatokat tesz a megfelelő szankciókra. 2015. december 31-én véglegesen lezárult a 2007-2013 közötti költségvetési időszakban kifizetett pénzek felhasználása. Ha a Bizottság – csakúgy, mint a Bizottságnál immáron priuszos Tiborcz korábbi stiklijénél – ismét pénzügyi korrekciót, magyarán a pénz visszafizetését írja elő, akkor azt már nem lehet átcsoportosítani. Azt a pénzt a magyar költségvetésből fogják kifizetni. Hacsak a magyar ügyészség könyörtelenül vissza nem szerzi tőlük a pénzt. Szerintetek?

Nem akarnék populistáskodni, hogy vajon az egészségügy vagy az oktatás területéről vonnak-e el forrásokat majd ehhez, annyit azonban világosan állíthatunk, hogy Tiborczék saját lábra állása nagyon is a mi lábunkon zajlik.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2015. 12. 03.

200 oldal titkos dokumentum Paksról

 

 

Már szinte sajnálom Lázár Jánosékat, ahogy a nyakukba dől az egész gigászi paksi hazugsághegy, amit összehordtak évek alatt (jó, én is löktem rajta kicsit, hogy könnyebben dőljön). Újabb eredménye van kitartó nyomásgyakorlásomnak az Európai Bizottságra: a napokban 200 oldal titkos dokumentumot, benne többek közt belső feljegyzéseket, a Bizottság és a magyar kormány közti levelezést illetve a Bizottság hivatalos kérdéseit és az arra adott magyar válaszokat küldték meg (a teljes anyag az alábbi levélre kattintva elérhető). Bár a „Bizalmas – üzleti titok” minősítésű iratokból jelentős részeket kitakartak, azok még így is rendkívül izgalmas kérdések sokaságát vetik fel és meg is cáfolnak néhány közkeletű kormányzati félrebeszélést. Mint ahogy az is érdekes, hogy bizonyos információkat miért is takartak ki, vagy tagadtak meg?

ristori.jpg

Megpróbálom összefoglalni a legfontosabbakat – elnézést, minden tömörségre törekvés mellet is kicsit hosszabb leszek, akkor is, ha csak a legizgalmasabb kilenc kérdésre térek ki.

  1. Korábbi információm, amire a Lázár János vezette Miniszterelnökség nem volt hajlandó válaszolni helyesnek bizonyult. A megküldött dokumentumok alapján azt látjuk, hogy Paks2 kiégett fűtőelemeit – a korábbi kormányzati kommunikációval ellentétben – nem tudjuk majd visszaszállítani Oroszországba, azok tárolása a végső elhelyezést lehetővé tevő lerakó elkészültéig (várhatóan 2050 utánig) az erőmű területén történik majd. Ez azért is izgalmas, mert Paks2 folyamatban lévő környezetvédelmi engedélyezési eljárása egyértelműen nem terjed ki erre az átmeneti tárolóra – az engedélykérelem tehát nem a tényleges létesítmény-együttesre vonatkozik, hanem egy hipotetikus valamire, amihez képest további elemek fognak még épülni, de ezeket momentán nem engedélyeztetik – ahogy erre felhívtuk a figyelmet a környezeti hatástanulmányról szóló elemzésünkben is.

 

  1. A finanszírozást érintő minden részlet következetesen ki van takarva a dokumentumokban, ami önmagában is megkérdőjelezi, hogy vajon mennyire lehetnek meggyőzőek a feltételek, amelyeket ilyen dühödten tartanak titokban? De annyi így is kiderül, hogy pl. abban az esetben, ha egy következő évre betervezett hitelt valamiért mégsem hívunk le (például megcsúsztak az építkezéssel, és egy tervezett munkát, amelynek fedezetéül szolgált volna az adott hitelrészlet, nem végeztek el), akkor az után 0,25% díjat kell majd fizetnünk. Azaz ha a 10 milliárdos kölcsön lehívása során csak 5%-os tévedési ráta van (átlagosan ilyen arányban csúsznak a megvalósítással, ami Magyarországon borítékolható), az 1,25 millió dollár, azaz 300-350 millió forint extra költséget jelent. Ez csak egy példa, de tekintve hogy a finanszírozást illető részek szinte maradéktalanul ki vannak takarva, és mindez csupán abban nagyon kevés szövegben bukkan fel, amit mégis közzé tettek, nem irreális feltételezés, hogy tele lehet még a szerződés ilyen rejtett költségekkel. (Update: a fenti mechanizmus valós, a gyors számolás eredményéből azonban eredetileg kimaradt a tizedesvessző, így 125 millió dollár szerepelt a szövegben 1,25 millió dollár helyett. Így a forintra való átszámítás is téves volt. Elnézést kérek. A többi állításomat tartom.)

 

  1. Súlyos biztonsági kérdések is felmerülnek. Az EB belső feljegyzései külön felhívják a figyelmet arra, hogy Finnországban a megrendelő Fennovoima az orosz alapkonstrukcióhoz képest számos ponton a biztonságot növelő módosításokat kért a Roszatomtól. Így például
    • belső és külső kockázatok, egyebek közt áradások és tűz esetére
    • az irányító központ és a létesítmény szeparálására
    • független első körös nyomásleeresztő kialakítására
    • repülőgép rázuhanás esetére
    • a baleseti menedzsment tekintetében, illetve
    • a passzív biztonsági rendszerek tesztelése érdekében.

Azt azonban nem tudjuk, hogy Magyarország vajon kérte-e ugyanezeket a módosításokat, vagy nekünk jó lesz a fapados verzió is? Orosz érdekszférába jó lesz az is, amit Fehéroroszországban meg Szenpéterváron építenek? Ebben az ügyben levéllel fordultam Lázár Jánoshoz, hogy tisztázzák, vajon mindazokat a módosításokat, amelyeket a finnek kértek, Magyarország is igényelte-e?

 

  1. Csodálatos jelenségeket tapasztalunk a kihasználtságra, illetve a menetrendkövetésre vonatkozó információk körében is. Ezek alapján biztosan állíthatom: Paks2 a világ legnagyobb átváltozóművésze! Amikor arról van szó, hogy hogyan fog megtérülni a beruházás, akkor az új erőmű a kötelező karbantartásokat leszámítva folyamatosan, teljes kapacitáson pörög – Aszódi Attila következetesen 95%-os kihasználtságot emleget. Hogy aztán amikor a rendszerbe illesztés, vagy a dunai hőterhelés kérdése van napirenden, akkor kiderüljön, hogy ugyanaz az az erőmű, ugyanabban az időszakban természetesen menetrendkövető módon (tehát az aktuális igényeknek megfelelően) fog működni, illetve a környezeti határértékek betartása érdekében rendszeresen leállíthatják az erőművet! Hogy a két állítás kizárja egymást? Ugyan már! Kétharmaddal nem csak alaptörvényt lehet buherálni, hanem a formállogika szabályai is újraírhatók.

 

  1. Visszatérő probléma a várható energiapiaci környezet teljesen hamis modellezése, illetve az ebből fakadó problémák figyelmen kívül hagyása. Már a múlt héten, Paks2 környezeti hatástanulmányának elemzésekor rámutattam, hogy az energiaigények növekedésére vonatkozó feltételezések (évi 1,3%-os növekedés 2020-ig), teljes mértékben ellentétben állnak a valósággal. Mégis, a Bizottságnak küldött magyar dokumentumok is visszatérően ezt a teljesen hamis feltételezést tartalmazzák. Ráadásul hamisak az új erőműben termelt áram árára vonatkozó becslések is (ezt ugyancsak megtaláljuk a környezeti hatástanulmányban), és hiányoznak azok az elemzések, amelyek az európai árampiacon Paks2 üzembe lépésekor várható árakra vonatkoznak. A Bizottság fel is teszi a kérdést, hogy vajon mi fog történni, hogyan fogják kezelni azt a helyzetet, ha az áramárak alacsonyabbak maradnak annál, mint amit remélnek, és ami szükséges lenne a beruházás megtérüléséhez? Tudják mi a megalapozott, tudományos válasz? Hogy, á, ilyen nem lesz. Kiöregedik addig sok erőmű, és biztosan jó drága lesz emiatt az áram. Annak végiggondolása, hogy milyen áramtermelő kapacitások léphetnek be addig az európai piacra, és azok várhatóan milyen áron fognak áramot termelni – versenyezve Paks2 áramával -, szemmel láthatólag már meghaladja kormány szellemi horizontját.

 

  1. Teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan a Bizottság lépése, amellyel a földrengésekkel és az extrém időjárási előrejelzésekkel kapcsolatos információkat következetesen kitakarták a megküldött anyagból. A dokumentumok minősítése üzleti titok védelmén alapul, a természeti csapások valószínűsége, azok mértéke vagy előrejelzése aligha esik ebbe a kategóriába. Nem nagyon lehet biztonsági érveket sem felsorakoztatni mellette. Nincs oka annak, hogy ezeket az információkat kitakarják az anyagból, nem is igazán érthető, hogy ezt miért tették meg. Hacsak nem a magyar kormány kérésére tették (amellyel konzultáltak az adatszolgáltatás kapcsán, ahogy az a kísérőlevélből kiderül, és figyelembe vették a kéréseiket). És a magyar kormány nem szeretné, hogy itt valamit lássunk.

 

  1. Egyértelmű helyzet olvasható ki viszont a dokumentumokból a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap sorsát illetően. A kormány számtalan alkalommal, nagy határozottsággal válaszol a Bizottság ezt firtató kérdéseire, mely szerint az erőmű leszerelésének, a hulladékok ártalmatlanításának költségeit a KNPA fedezni fogja. Ez azt is jelenti, hogy ha kormány valóra váltja a közelmúltban nyilvánosságra került ötletét az Alap lenyúlására, azzal egyben el is meszelte Paks2 uniós jóváhagyását, az EB ugyanis csak azzal a feltétellel járul hozzá az építkezéshez, hogy a KNPA folyamatos feltöltésével megteremtik a hulladékelhelyezés és az üzemidő végi bontás költségeit.

 

  1. Van még egy nagyon érdekes probléma, ami a berendezések korróziójával kapcsolatos. A Bizottság megkérdezi, hogy az erőmű alaperőműként, vagy menetrendkövető módon fog működni. Ennek az a jelentősége, hogy a tervezett paksihoz hasonló, nyomottvizes reaktorokban a tapasztalatok szerint - mondja a Bizottság – menetrendkövető működés esetén a gőzfejlesztőkben rendszeresen korróziós folyamatok lépnek fel. Milyen tervek vannak ennek megelőzésére, vagy időbeli felismerésére? – kérdezik. A magyar válasz az, hogy ugyan menetrendkövető üzemben fog működni az erőmű (és akkor itt utalnék vissza, hogy ez szöges ellentétben áll Aszódi Attila 95%-os kihasználtságot vizionáló kijelentéseivel), de nem lesz itt korrózió, ha meg mégis, azt majd idejében észrevesszük. Ez rendkívül meggyőzően hangzik annak az erőműnek a részéről, amelyikről év elején derítettem ki, hogy alig két éve a pihentetőmedencék keringetőrendszerének orosz gyártmányú, korróziómentes csövei úgy szétrohadtak 30 év alatt (Paks2-t 60 évig tervezik üzemeltetni!), hogy a 3-as blokkban a lukakon elkezdett kiszivárogni a hűtőfolyadék. És konkrétan 60.000 liter sugárszennyezett bóros víz folyt el, mire ezt egyáltalán észrevették – abból hogy folyamatosan tűnt el a pihentetőmedencéből a folyadék. Az az anyag egyébként azóta is valahol ott van az erőmű alatt. Majd amikor ennek nyomán ez az „ugyan nem lesz korrózió, ha meg igen észrevesszük”-erőmű megvizsgálta a többi blokkot is, akkor kiderült, hogy ez a folyamat a négy blokkból négyben volt tapasztalható. Bingó! Ráadásul közben az 1-es blokk 20 éves élettartam hosszabbítási engedélyét úgy adták ki, hogy ezt az egészet sem az erőműnek, sem a hatóságnak nem sikerült észrevennie. Úgyhogy nyugodtan bízhatunk abban, hogy ezek a fiúk magabiztosan kézben tartják majd az ügyet. 
  2. És az utolsó téma. A magyar kormány a Bizottság kérdésére, hogy mi fog történni a kiégett fűtőelemekkel, kié lesz szerintük a végső felelősség értük, és ki a hulladék végső tulajdonosa, több ízben határozottan kijelenti – amúgy az uniós joggal összhangban –, hogy természetesen Magyarország. Hadd emlékeztessek egy apróságra. 2014. július végén Magyarország a polgárháborús Ukrajnán keresztül egy vasúti szerelvénynyi nukleáris hulladékot küldött Oroszországba – a 2003-as súlyos üzemzavar sérült fűtőelemeit. A szállítás célja újrafeldolgozás és végső elhelyezés – ahogy azt hosszadalmas piszkálódással sikerült hivatalos formában is kimondatnom a kormánnyal. (Erről részletesebben itt és itt lehet olvasni.) Minderre a magyar és az uniós jog alapján nem lett volna lehetőség – éppen azért, mert az uniós jog alapján a nukleáris hulladék végső tulajdonosa mindig az az ország, ahol az képződik, és végső elhelyezésre nem adhatja át más országnak (néhány olyan kivételes esetet leszámítva, amelyek nem vonatkoztathatók erre a szállításra). Ezt a jelek szerint a magyar kormány is nagyon jól tudja, amikor engedélyt próbálnak szerezni Paks2-re. Akkor viszont azt is tudják, hogy a tavalyi hulladékszállítás jogsértő volt, bármilyen folyamatosan változó, nevetséges és izzadságszagú érveléssel próbálták ennek ellenkezőjét elmagyarázni. Csak szólok, hogy ez az ügy is az Európai Bizottságnál van. És az elmúlt két hét nem sok jót hozott Paksnak az EB részéről.

Végül plusz egy észrevétel. A dokumentumok, amelyeket megkaptam, még a hozzám eljuttatott formában is egy sor kínos kérdést vetnek fel. Ezzel együtt érthetetlen és elfogadhatatlan egyfelől az, hogy néhány dokumentum kiadását meggyőző magyarázat nélkül megtagadták, másrészt pedig az, hogy a kiadott anyagokban kitakartak olyan részleteket, amelyeknek a titokban tartása a hivatkozott okkal (üzleti titok védelme, intézmények döntéshozatali folyamatainak védelme, személyes adatok védelme vagy a nukleáris biztonság garantálása) aligha indokolható. Ezért ismételten levélben fordultam az Európai Bizottsághoz, kérve a visszatartott dokumentumokat, illetve az átadott anyagok meggyőző indok nélkül kitakart részeihez való hozzáférést.

Így állunk most. Ebből a 200 oldalból mindenesetre kiderül, hogy van oka – a jogszerűtlen – paksi titkosításnak. Minden nyilvánosságra kerülő részlet újra és újra azt bizonyítja, hogy a paksi bővítés még annál is őrültebb, abszurdabb és károsabb beruházás, mint amilyennek azelőtt gondoltuk. Apránként derül ki, hogy tönkreteszi a Dunát; hogy az árban nincs benne az ÁFA; hogy nem is fogjuk tudni visszaszállítani a kiégett fűtőelemeket Oroszországba újrafeldolgozásra, és azokat az erőmű területén kell majd tárolni; hogy elfelejtették modellezni a várható energiapiaci környezetet; vagy hogy össze-vissza hazudoznak az erőmű kihasználtságról. Sufnit nem építtetnék velük a kert végében.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

· 1 trackback
2015. 11. 24.

Paks2: ne adják ki a környezeti engedélyt!

 

 

Rossz hete volt a kormányzatnak és a paksi bővítés egyéb erőltetőinek. Az elmúlt hét napban három vizsgálatot jelentett be az Európai Bizottság az új erőmű terveivel kapcsolatban. Először a belső piaci biztos indított kötelezettségszegési eljárást a közbeszerzési szabályok megsértése miatt. Aztán a környezetvédelmi főigazgatóság döntött úgy, hogy a környezeti információk nyilvánosságával kapcsolatos szabályok megsértésének veszélye miatt tovább vizsgálja a paksi információk titkosítását – ezt a két vizsgálatot az én panaszaim alapján folytatják. Végül tegnap Margrethe Vestager versenyügyi biztos jutott arra a következtetésre, hogy nem megalapozott a magyar kormány állítása, miszerint nincs állami támogatás a bővítési projektben, így a kérdést egy részletes vizsgálat keretében óhajtja körüljárni.

De félreértés ne essék: a paksi bővítéssel nem az a legnagyobb baj, hogy sérti az uniós közbeszerzési vagy versenyjogot. Hanem az, hogy egy Magyarország, a magyar adófizetők és áramfogyasztók számára súlyosan káros, hazánk természeti örökségét tönkretevő beruházásról van szó. Amiről ráadásul folytatólagosan hazudnak a magyar társadalomnak, így próbálva eladni ezt a korrupciós eldorádót azoknak, akik valamiért nem akarják látni a tényeket.

Mindez nem csupán feltételezés. Ma hoztam nyilvánosságra azt a 80 oldalas szakmai elemzést, amit az új erőmű környezeti hatástanulmányáról általam megbízott szakértők készítettek. A szakmai anyag következtetései lesújtóak. Az derül ki belőlük, hogy a paksi bővítés hatástanulmánya rendkívül gyenge minőségű, valótlan adatokon és valótlan előfeltevéseken alapul, így vajmi kevés köze van a valósághoz. Nem a tényleges erőművet engedélyezik, hanem valami irreális vágyálmot, és rendszeresen torzítják a valóságot annak érdekében, hogy álmodozásaikat valahogy alátámasszák.

 borito_20151123_webre-1050x1490.jpg

                         A tanulmány a képre kattintva letölthető

 

Jöjj, hazudj valami elfogadhatót!

Már a két új blokk rendszerbe lépésének időpontja is téves az engedélykérelemben: 2025-re és 2030-ra engedélyeztetik a rendszerbe lépést, miközben tudjuk, hogy az orosz-magyar megvalósítási szerződésben a céldátumok 2025 és 2026. A négy év különbség jelentősége pedig igen nagy: ezen múlik, hogy pontosan meddig fog párhuzamosan működni a négy jelenlegi, és a két új blokk. Márpedig a régi és az új erőmű átfedése környezeti szempontból kritikus, hiszen ez idő alatt például összesen 232 m3 (a régi blokkok 100, plusz az új blokkok 132 m3-es kibocsátása) felmelegített hűtővize terheli majd a Dunát. A hatástanulmány nagyvonalúan lecsal 4 évet, a kérdéses időszak nagyjából felét ebből a kritikus állapotból.

De ezen túl nem valóságos a létesítmény terve sem, amit engedélyeztetnek. A hatástanulmányból és a hiánypótlásokból egyértelmű, hogy miközben a kiégett fűtőelemek tárolását majd egy, az erőmű területén építendő átmeneti tárolóban kívánják megoldani, addig ez a létesítmény sehol nem szerepel sem az engedélykérelemben, sem a hatástanulmányban. Ugyanígy hiányzik annak a „csúcshűtőnek” az engedélyezése, leírása az anyagból, amit pedig maga a hatástanulmány szükségesnek tart annak érdekében, hogy ne fűtsék túl a Dunát, azaz ne lépjék túl rendszeresen a dunai vízhőmérsékletekre vonatkozó határértékeket. Teljesen fals a várható villamosenergia-igényekre vonatkozó becslés, gyakorlatilag évek óta fenntartják azt az 1,3 %-os éves igénynövekedésre vonatkozó becslést, amely a 2007-2008-as pénzügyi válság óta rég nem teljesül, helyette a valóságban stagnálás, vagy időnként visszaesés tapasztalható. Hamisak az árkalkulációk, a villamosenergia várható árára vonatkozó becslések.

Durván csúsztatnak a várható dunai vízhozamokat és vízhőmérsékleteket illető feltételezések. Elsőre a hatástanulmány készítői megpróbálkoztak egy teljesen nevetséges, 1500 m3/s vízhozammal, mint referenciaértékkel számolni. De ez még az amúgy igen hajlékony hatóságnak is sok volt, és jelezték, hogy a melegvíz kibocsátás nyilván nem közepes vízhozamoknál okozhat gondot, hanem amikor kevés a víz a Dunában, és az alapból is meleg – mondjuk forró, aszályos nyári időszakokban. Hatóság előírta, hogy 950 m3/s vízhozamra is meg kell csinálni a hőterhelési modelleket (itt jegyzem meg, hogy a Duna legalacsonyabb vízállásai egyébként 750 m3 körül vannak). A hiánypótlás formailag ennek eleget tett, a trükközést azonban itt sem tudták elfelejteni. Egyetlen év, 2014 adataiból indulnak ki, és ez alapján elhanyagolható valószínűséget adtak annak, hogy a Duna egyszerre alacsony vízhozamú és magas háttérhőmérsékletű legyen. Csakhogy ha visszanéztek volna legalább 30-40 évnyi adatsort, akkor ezt nem mondhatták volna ki, mivel ezek alapján évi több ilyen kritikus hét is előfordulhat, amikor várhatóan nem fogják tudni tartani a hőmérsékleti határértékeket. Ekkor vagy leállítják az erőművet – tovább rontva annak amúgy is rémisztően rossz megtérülését –, vagy túllépik a határértéket, befizetik a várhatóan nem túl acélos büntetést, oszt’ jónapot. Vajon melyiket fogják választani Önök szerint?

De még egy ilyen hosszabb adatsorra alapozott modell sem tükrözné a valóságot, mert számolnunk kell a klímaváltozás hatásaival – a csökkenő vízhozamokkal és a növekvő hőmérséklettel. 2015-ben az éghajlatváltozást teljesen figyelmen kívül hagyni már ők sem merték, az alkalmazott klímamodelljük azonban – hát, az, hogy hurráoptimista, az enyhe kifejezés. A 2100-ig 1,8 fokos globális átlaghőmérséklet emelkedés, amelyet Pakson becsülnek, konkrétan a legalacsonyabb érték, amivel a hónap végi párizsi klímacsúcsra készülés során egyáltalán találkoztam. Ennél még a klímamegállapodás célkitűzése – 2 ̊C, aminek elérésétől pedig pillanatnyilag fényévekre vagyunk – is magasabb.

Hamisak mindemellett a kihasználtsággal kapcsolatos becslések. Járulékos beruházások nélkül – amelyekről pedig hallgat a hatástanulmány, mint a sír – a két új blokk, különösen abban az időszakban, amikor párhuzamosan működnek a négy régivel, inkább menetrendkövető üzemmódban lesz csak használható, ami pedig kihasználtságukat mélyen a tervezett 95% alá löki – ahogy arra egyébként egy közelmúltbeli MAVIR tanulmány is felhívta a figyelmet. Az alacsonyabb kihasználtság pedig növekvő termelési áramárat eredményez, az utolsó néhány fogpiszkálót is kirántva a paksiak amúgy is teljesen megalapozatlan árkalkulációi alól. A termelt villany tehát drága lesz, és hogy mégis eladják, és ne csődöljön be az egész erőmű, azt kedves adófizetők, Önök fogják finanszírozni. Ugye, hogy megéri?!

 

Nem ezeket a droidokat keresik

A hatástanulmány tehát egy sor hamis adaton és feltételezésen nyugszik, de arra is érdemes egy pillantást vetni, ami egyáltalán nincs benne. Semmilyen formában nem foglalkoznak azzal a ténnyel, hogy a Pakson építendő új erőmű egy olyan új orosz típus, ami még sehol sem működik a világon. Nem is tudjuk pontosan, hogy mit fog tartalmazni, az „alapvasat”, vagy kértünk-e hozzá kiegészítő, például biztonságnövelő módosításokat? A Fehéroroszországban épülő blokkokhoz, vagy a finnországiakhoz áll majd közelebb a magyar atomerőmű? Egy ilyen prototípus esetében mindig nagyobb a bizonytalanság, vannak itt először kipróbálásra kerülő megoldások, amelyek gyakorlati működőképességéről, megbízhatóságáról kevés információ áll rendelkezésre. Ilyen fajta kockázatok, bizonytalanságok elemzésétől a tanulmány nagyvonalúan eltekint. Tíz év alatt pikk-pakk megépítjük az erőművet, és az 95%-on fog üzemelni, állítják. Miközben az orosz atomerőműépítők az elmúlt tíz évben összesen három erőművet adtak át, ezek építési ideje 19-27 év között változott. És mi van, ha nem épül meg tíz év alatt Paks2? Bukta, köszönhetően annak, hogy a kormány aláírt egy olyan hitelszerződést Oroszországgal, amelyben köteleztük magunkat, hogy 2026. március 15-től akkor is elkezdjük visszafizetni a kölcsönt, ha az erőmű addigra nem készül el. Évi 2-300 milliárd forintot kell kitermelni, úgy hogy az épülő erőmű ebben a szakaszban csak viszi a pénzt, de nem termel semmit. Összehasonlításul: a jelenlegi Paksi Atomerőmű teljes éves árbevétele (nem profitja, árbevétele!) 170-200 milliárd forint körül mozog! Ebből kéne kiizzadni akár 300 milliárd forint hiteltörlesztést!

Nem foglalkozik a hatástanulmány a lehetséges hűtési alternatívákkal. A környezetileg előnyösebb, de drágább zárt rendszerek, például a hűtőtornyos megoldás a korábbi elemzésekben (a Lévai-projekt dokumentumaiban) még az erősebben támogatott megoldások közt szerepelt. Ezeket most nagyvonalúan figyelmen kívül hagyta a hatástanulmány, és egyedül a friss vizes (Dunából a hideg víz ki, a meleg víz vissza) hűtést vizsgálták. Alig ejtenek szót a szükséges járulékos beruházásokról. Megemlítik, hogy kell majd egy 400 kilovoltos vezeték a megtermelt áram elvezetésére, de ennek költségeiről semmit nem tudunk. Szintén hiányzik a biztonsági tartalék létesítésének kérdése. Röviden arról van szó, hogy minden villamosenergia rendszerben a rendszer legnagyobb termelő egységének megfelelő biztonsági tartalékot kell kiépíteni, hogy az adott egység kiesése esetén az pillanatok alatt a helyére tudjon lépni, a fél országra kiterjedő áramszünet nélkül. Ma a legnagyobb egység a jelenlegi atomerőmű 500 MW-os blokkjai. Ilyen tartalékkapacitásunk van. Az új erőmű blokkjai azonban 1200 MW-osak lesznek, tehát további 700 MW tartalékkapacitást (másfél jelenlegi paksi blokkot) kell még létesíteni, hogy megfeleljünk a rendszerbiztonság követelményeinek! Hallott erről valaki kormányzati kommunikátorokat csiripelni? Hogy hol, milyen technológiával és mennyiért fog ez kiépülni? Nos, a hatástanulmány is mélyen hallgat. Mint ahogy a szükséges rendszerszabályozási elemekről is. Pedig a párhuzamos működés során – ha csak nem akarják fél gőzön járatni az erőművet, például az éjszakai túlkapacitást (a hat paksi blokk önmagában több energiát fog termelni, mint amennyit az ország elfogyaszt) valahogy kezelni kell. Eddig erre egyetlen szakmai javaslat érkezett: egy szivattyús energiatározó, aminek azonban szintén 3-400 milliárdos költsége lehet, továbbá csodálatos vitáknak nézünk elébe, hogy az ország melyik hegyét romboljuk szét ezért!

 

Valóság nevű nagybátyám

De ami nem hazug, és nem hiányzik a hatástanulmányból, tehát többé-kevésbé valóságosnak tekinthető, az is komoly aggodalmakra ad okot. Bár a hőterhelési modellek hamis alapadatokból indulnak ki, de még így is az jön ki, hogy rendszeresen nehézségek lehetnek a Duna hőmérsékletére előírt határértékek betartásával. Erre az esetre vagy az erőmű időleges leállítását, vagy ún. „csúcshűtő” létesítését javasolják. Megtaláljuk a nyomát az anyagban bármilyen efféle „csúcshűtő” (pl. egy hűtőtó) engedélyezésének? Naná, hogy nem.

Biztonsági kérdéseket vet fel, hogy miközben az atomerőművek esetében a többszörös biztonság alapelvét illik érvényesíteni, addig épp a hűtővízellátás esetében, ami pedig az atomerőművek Achilles-sarka, Pakson egyszeres biztonság lesz. Egy hidegvíz csatorna van, amin érkezik a hűtővíz az erőműbe, ha ezzel történik valami, akkor nincs hűtővíz. Azaz tulajdonképpen nem is egyszeres, hanem „félszeres” biztonság lesz, mert erre az egyetlen hűtővízcsatornára telepítik rá az új blokkokat is, végső soron két erőművet üzemeltetve egyetlen hűtővízellátási létesítményről. Amelynek kapacitása egyébként jelen formájában nem kielégítő a hat blokk (4 régi + 2 új) párhuzamos ellátásához, úgyhogy két méterrel mélyíteni kell. Ezt úgy fogják kivitelezni, hogy közben a Paks1 folyamatosan működik. Ismétlem: úgy fogják széttúrni a hűtővízcsatornát, hogy közben Paks1 teljes kapacitással pörög. Ez elfogadhatatlan biztonsági kockázatokat hordoz – mit gondolnának egy autószerelőről, aki azt javasolná, hogy majd az M1-esen, 130-nál áll neki megszerelni az autójuk hűtőjét?

Hosszan lehetne még sorolni a problémákat. Akit részletesebben is érdekel, az elolvashatja szakmai elemzésünket.

Mindezek alapján azonban egy dolog biztos. Erre a hatástanulmányra alapozva nem lehet környezetvédelmi engedélyt adni a paksi bővítésre.

Követeljük, hogy az engedélykérelmet valótlan adatszolgáltatás miatt utasítsa vissza a hatóság!

Követeljük, hogy készüljön új, valós adatokon és modelleken alapuló hatástanulmány, amely ténylegesen elemzi a fellépő problémákat!

Követeljük, hogy a kritikus pontokon írjanak elő a környezeti követelmények teljesítése érdekében teljesen új koncepcionális megközelítést, pl. a hűtés megoldására (hűtőtorony, hűtőtó, etc.)

És mindenekelőtt követeljük, hogy fejezzék be a sunyi hazudozást!

Nem hagyjuk, hogy pitiáner politikai érdekek miatt elviselhetetlen anyagi terheket varrjanak a ma élő és a jövő nemzedékek nyakába, hogy 60 évre előre állandósítsák a Duna rendszeres túlfűtését és olyan biztonsági kockázatokat teremtsenek, amelyekre semmilyen felhatalmazást nem kaptak!

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!