2017. 11. 16.

A közérdekű adatok lehetnek luxustermékek?

A Paks II. Zrt. trükkös módszerrel próbálja eltántorítani az adatigénylőket. Szeptemberben a Közérdekvédelmi Központtal hoztuk nyilvánosságra az erőmű 2014-2016 közötti szerződéseit, amelyekből kiderült, hogy a bővítési projekt még jóformán el se kezdődött, máris bőven fialt a Fidesz-közeli cégeknek, elsősorban kommunikációs területen. A megkezdett munka folytatásaként szerettük volna megkapni a 2017-es szerződéseket is, azonban úgy tűnik, hogy ezt már igazán nem akarja Paks. Az adatszolgáltatást nem tagadhatta meg szimplán, hiszen ezt már az előző körben is megpróbálta, és panaszom nyomán az adatvédelmi hatóság kényszerítette ki a szerződések megküldését.  Mást eszeltek ki. Az aránytalan munkaerőigényre hivatkozással adatszolgáltatási díjat állapítottak meg, 176.000 forint értékben. Hátha ezt túl soknak találom, és nem feszegetem tovább az ügyet.

 Mondhatnám azt is, hogy teljesen abszurd a dolog, és már csak azért sem állhatja meg a helyét, mert a korábbi, sokkal nagyobb (3 évre kiterjedő) adatmennyiség kiadásáért nem állapítottak meg díjat, úgy tűnik, hogy az még nem okozott nekik aránytalanul sok munkát. Ez azonban nem csupán az én ügyem. A közelmúltban a közpénzből (az adónkból) fenntartott közintézmények és állami vállalatok széles körben elkezdték alkalmazni azt a trükköt, hogy elriasztó mértékű adatszolgáltatási költségeket állapítanak meg. Így próbálva meg távol tartani az állampolgárokat az adatokhoz való hozzáféréstől, ha már az EU-s szabályok miatt nem lehetséges törvénybe iktatni azt, amit igazából szeretnének: hogy az állam működése teljesen átláthatatlan legyen az állampolgárok számára. Az ügy ezért precedensértékű, és azt kell elérni, hogy elvi éllel legyen kimondva, hogy aránytalanul magas adatszolgáltatási költségek megállapításával nem lehet eltántorítani az állampolgárokat alapvető jogaik gyakorlásától.

Ezért a Paks II. Zrt. válaszával a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultam, hogy állapítsa meg: az esetemben kért díj aránytalanul magas, és nem lehetséges ilyen magas díjakkal csorbítani a nyilvánosság jogát az információkhoz való hozzáféréshez.

11-15-paksii-jb_page_1.jpg

b

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2017. 11. 14.

Bajok Paks II. képzési programjával?

Egy új atomerőmű építésének egyik fontos eleme az azt majdan üzemeltető személyzet felkészítése és képzése az erőmű működtetésére. Ezt ráadásul időben el kell kezdeni, hogy az induló csapat jelentős időigényű döntően külföldi (jellemzően a blokkok származási országában történő) kiképzését követően ők tudják felkészíteni az atomerőmű többi munkatársát, és mindezzel a blokkok üzembehelyezésének idejére készen kell állni. Nincs ez másként Paks II. esetében sem. A Paks II. Zrt. éppen ezért már az idén meg kívánta kezdeni az első csoport oroszországi képzési programját. A Zrt. környezetéből származó információim szerint mintegy 50 fő kiküldésére készültek. Úgy tudni azonban, hogy nem várt nehézségbe ütköztek: a jelentkezők hiányába. A paksiak minden erőfeszítés ellenére a tervezett 50 fős létszám töredékét tudták csak összeszedni a tanulmányi programra. A kérdés tisztázása érdekében adatkéréssel fordultam a Paks II. Zrt.-hez, amelyben nagyon konkrét kérdéseket tettem fel a kérdéses képzési programmal kapcsolatban.

-Van-e az MVM Paks II. Zrt.-nek olyan képzési programja, amelynek keretében magyar szakemberek tanul(ná)nak szervezett keretek között, nagyobb létszámban Oroszországban?

-Ha igen, milyen oktatási vagy egyéb intézményben, milyen képzést kapnak?

-Mekkora a kiküldésre szánt létszám?

-Hányan jelentkeztek a képzésre?

- Mekkora létszám kezdte eddig meg a részvételt a képzésben?

-A megkötött munkaszerződések illetve menedzserszerződések alapján lehet-e kötelezni a munkatársakat az oroszországi képzésen történő részvételre?

 

Egy jól működő képzési program esetében egyszerű, könnyen megválaszolható kérdések - gondoltam én.  A paksi projektcég válaszához képest azonban a dodonai jósda adatokkal alátámasztott, megvalósíthatósági tanulmányokat közölt a kérdezőkkel annak idején. Az alapvető jelentőségű programmal kapcsolatban küldött levél erényei között talán csak a rövidséget említhetjük, válasznak azonban semmiképp nem tekinthetjük. Egyetlen feltett kérdésre sem válaszol a közpénzből fenntartott Paks II. Zrt., így nem tudhatjuk meg, hogy vajon rendben folyik-e a jövőbeli munkatársak felkészítése, hogy hányan, milyen képzési programon vesznek részt, hogy sikerült-e feltölteni a tervezett létszámot.

 kepzes_valasz_page_1.jpg

Mivel ha minden rendben lenne, erről nyilván örömmel beszámolnának, arra kell következtetnem, hogy az értesüléseim megalapozottak. Nem sikerült beindítani a tervezett képzési programot, és ebben komoly szerepe lehet a jelentkezők hiányának.

Mindez persze a magyar munkavállalók helyes helyzetfelismerését dicséri: nem óhajtanak hónapokat, éveket Oroszországban tölteni, hogy egy hanyatló technológia jövőben mérsékelten piacképes tudásával vértezzék fel magukat. A probléma azonban ettől probléma marad. Ha ennyire nincs jelentkező, akkor honnan lesz felkészült személyzet Paks II. üzemeltetésére, és ilyen körülmények között vajon mennyire képes Paks II. válogatni a jelentkezők között, hogy csak a valóban legalkalmasabbak kerüljenek be a programba, és ne bárki, aki hajlandó Oroszországban tölteni a szükséges időmennyiséget? És vajon mennyire nyugtat meg ez az egész minket, hogy Paks II.-t megfelelő szakembergárda fogja üzemeltetni?  

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2017. 11. 07.

Paks II. nem épülhetne meg Oroszországban az orosz szabályok szerint

 Nyár elején hozta nyilvánosságra az Átlátszó azokat a paksi bővítéssel kapcsolatos tanulmányokat , amelyek új szempontot hoztak az atomerőmű építéséről folytatott vitába. A publikált dokumentumok, köztük az ún. Magyari-tanulmány azt valószínűsítik, hogy a paksi telephely földrengés-veszélyességi szempontból korántsem olyan problémamentes, mint amilyennek a kormányzati és a paksi kommunikáció illetve a telephelyengedély beállítja. A Dr. Magyari Árpád által folytatott vizsgálat a telephely közvetlen közelében földtani szempontból közelmúltnak tekinthető időpontban bekövetkezett elmozdulásokat tárt fel a talajban a felszínhez egész közel, amelyek „szeizmikus aktivitást”, magyarán földrengéseket jeleznek. Ez alapján pedig arra a következtetésre jut, hogy a paksi telephely alatt aktív geológiai törésvonal húzódik.

 Azt már az Átlátszó is felveti, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ajánlásai alapján aktív törésvonalra nem lehetne atomerőművet építeni, és csupán a magyar szabályozásba beépített trükkös kiskapu révén tudták mégiscsak rányomni a pecsétet az új blokkok telephelyengedélyére. A NAÜ ajánlás ugyanis úgy fogalmaz, hogy a felszínre kifutó, vagy felszínközeli vetők fölé nem javasolja atomerőművek építését. A magyar szabályozás ebből a „felszínközeli” kifejezést nagyvonalúan kihagyja, és így arra hivatkozik a hatóság, hogy a Magyari-tanulmány csupán felszínközeli elmozdulásokat azonosított, amit a magyar jog nem tekint kizáró körülménynek. Csak éppen nemzetközileg szokás annak venni. De a magyar kormány bátrabban dacol a veszélyekkel, mint a hanyatló Nyugat, úgyhogy mit nekünk NAÜ.

paks_2.jpg

 

A helyzet azonban az, hogy nem csupán Nyugaton nem ajánlják ezt a kockázatot. A közelmúltban elvégzett elemzésünk szerint az orosz szabályozás tételesen kizárja, hogy aktív vetők fölé atomerőművet építsenek. Az orosz nukleáris hatóságnál elérhető információk alapján az orosz jog így foglmaz:

 3.1. It is not allowed to locate nuclear power plants:

- on the sites directly situated on active faults;

- on the sites whose seismicity is characterized by the maximum credible earthquake (MCE) intensity of more than 9 on Medvedev-Shponhoyer-Karnika seismic intensity scale (MSK-64);

- on the territory within the limits of which the location of a nuclear power plant is prohibited by the nature conservation-related legislation.

 

azaz, csak a kiemelést lefordítva:

3.1. Nem megengedett nukleáris erőmű elhelyezése:

- közvetlenül aktív vetőkön elhelyezkedő telephelyeken;

Az orosz szabályozás egyértelműen definiálja az aktív vető fogalmát is:

Active fault – tectonic fault along which relative displacement of the earth crust’s adjacent blocks by 0,5 m and more took place during the last 1 bln. years (quaternary period). 

azaz:

Aktív törésvonal – olyan tektonikai törésvonal amely mentén a földkéreg érintkező blokkjainak 0,5 méteres vagy azt meghaladó relatív elmozdulása következett be az elmúlt 1 milliárd évben (negyedidőszak)

 [A honlap itt valószínűleg fordítási hibát vét, és az 1 milliárd helyett az 1 millió lehet a helyes szám, ezt támasztja alá a „negyedidőszak” kifejezés is – a szerk. ]

Márpedig a Magyari-tanulmány egyik legfontosabb állítása éppen az, hogy a paksi telephely alatt aktív vetők, szeizmikusan potenciálisan mozgó törésvonalak húzódnak. Ezek mentén a tanulmány néhány centiméter és 60 cm (0,6 m) közötti elmozdulásokat azonosít a negyedidőszak alatt, amelyek részben tehát meghaladják a 0,5 méteres orosz kritériumot, így a Paks II. alatti vetők szeizmikusan aktív törésvonalnak számítanak.  Az orosz szabályozás tehát kategorikusan kizárja a paksihoz hasonló telephelyeken az atomerőműépítést. De emellett az általános tilalom mellett további részletszabályok is vonatkoznak az atomerőművek elhelyezésére. Katona János Tamás egyetemi tanár 2017-es tanulmánya szerint az orosz szabályozás a telephelyeket különböző kockázati besorolásokkal látja el.  I-es, II-es és III-as súlyosságú kockázati besorolásokat állapít meg. Az elmozdulások alapján a potenciális telephelyeket szintén három kategóriába osztja. Az A, Ƃ és B típusú telephelyek közül a B kategóriába azok esnek, ahol a várható elmozdulás meghaladja a 0,3 métert – Pakson ugye 0,6 méteres elmozdulást ír le Magyari – és az ilyen besorolású telephelyeket az I. kockázati kategóriába helyezi, amelyeknél más telephely kiválasztását javasolja.   

Paks II. földrengésveszélyességével kapcsolatos aggodalmak egyébként Ausztriában is megjelentek. Az Átlátszó anyagai alapján információim szerint készült egy belső kormányzati elemzés, amely komoly kockázatokat azonosít és felveti az aktuális telephely elmozdításának szükségességét.  Tudomásom szerint a kérdést az osztrák fél napirendre készül vennni a kétoldalú találkozókon is.

Összefoglalva: Oroszországban az orosz szabályok szerint Paks II.-t nem lehetne megépíteni. A NAÜ ajánlásai alapján az adott telephelyen nem lenne létesíthető atomerőmű. Itt, e lángoktól ölelt kis Kárpát-medencében mi dacolunk más, gyáva népek félelmeivel. A nukleáris szabályozás szigorúságában van egy kis hézag Nyugat-Európa és Oroszország között, amit Magyarországnak hívnak. Ebben a hézagban nem léteznek azok a kockázatok, amiket máshol komolyan vesznek. És ebbe a joghézagba épül Paks II.

Vagy csak egy korrupcióra szakosodott és döntően azzal foglalkozó kormány a saját meggazdagodása érdekében tesz az elemi racionális megfontolásokra. Hogy Paks II. veszteséges, veszélyes, környezetkárosító és felesleges, az nem elég indok, hogy elálljunk tőle, amíg páran jól megszedik magukat belőle.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2017. 10. 11.

Bíróság kényszeríti a kormányt a paksi szerződések nyilvánosságára

 

Süli János az új paksi atomerőmű megvalósításáért felelős miniszter ma a Nemzetbiztonsági Bizottságban ismételten megígérte a kormány nevében, hogy Paks II.-ről az oroszokkal kötött megvalósítási szerződéseket nyilvánosságra hozzák. Önként. Mert szerinte nem lehetnek titkok az ügyben. No meg arról a bírósági perről se feledkezzünk meg, amivel erre kényszerítem őket.

Noha a kormány többedszerre kommunikál a szerződések nyilvánosságra hozataláról, de ne legyen illúziónk, ez a lépés nem a kormány jóindulatának, hanem kizárólag a kitartó munkának az eredménye. A Párbeszéd nevében három és fél éve, a szerződések aláírása óta követelem a szerződések nyilvánosságra hozatalát. A kormányzat először az összes szerződést államtitokká nyilvánította nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. A legtöbb, amit akkor el lehetett érni, hogy képviselőként, Lázár János engedélyére betekinthettem a több ezer oldalnyi szerződésbe.  Többszöri betekintés során bizonyossá vált számomra, hogy a szerződések tartalmának többsége egyáltalán nem tartalmaz sem államtitkot, sem üzleti titkot, sőt Paks II. közpénzügyekre és a környezetre gyakorolt hatása miatt az állampolgároknak a szerződések közérdekű adatnak minősülő tartalmának megismerésére vonatkozó alapvető joga sérül azok eltitkolásával.

suli.jpeg

Süli János miniszterjelölti meghallgatása a parlamentben (fotó: Molnár Ádám)

Mindezek miatt először 2014 végén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultam titokfelügyeleti eljárást kezdeményezve, hogy a hatóság állapítsa meg, jogszerű-e a szerződések teljes körű titkosítása. A NAIH több éves vizsgálat után 2017 áprilisában azt állapította meg, hogy noha a megvalósítási szerződéseknek lehetnek titkos részei, de a titkosítás „a végrehajtási megállapodások teljes szövegére valószínűleg nem vonatkozhat”.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter közvetlenül ezután egy kormányinfón már megemlítette, hogy a szerződések minősítését feloldják. Mégis, amikor ezt követően ismételten kértem a szerződések kiadását, akkor Süli miniszter úr azzal utasította el adatkérésemet, hogy noha a szerződések minősítését időközben valóban feloldották, de a szerződéseket továbbra sem adhatja ki, mert azok üzleti titkot képeznek.

A kormányzati porhintés miatt a nyáron bírósághoz fordultam a szerződések kiadása érdekében. Az első tárgyaláson 2017 szeptember 18-án a bíró is megállapította, hogy a kormány álláspontja nem tartható, és 2018 januárjáig adott időt a kormánynak arra, hogy az orosz féllel egyeztetve jelölje meg a szerződések azon részeit, amelyek konkrét üzleti titkot képeznek, és ezek kitakarásával adják át a minősítés alól feloldott teljes szerződéscsomagot. Két hétre rá a kormány hirtelen rájön, hogy hiszen ők mindig is nyilvánosságra akarták hozni a szerződéseket, mert a nyilvánosság csudajó dolog.  

Világos tehát, hogy a kormányzat körül elfogyott a levegő a titkosítás miatt: mind a NAIH, mind a bíróság szerint a szerződések nagyobbik részét nyilvánosságra kell hozni. A kormány pedig, hogy ne veszítse el teljesen az arcát az ügyben, most előre menekül, és a szerződések nyilvánosságra hozatalát lengeti be a sajtónak. Mintha önként tennék. Pedig ne legyen illúziónk, mindez nem önként és dalolva történik, hanem a kormányzati hatalom ellensúlyának maradékaként működő bíróságok és hatóságok nyomására.

jegyzet.jpg

Még a szerződésekbe való betekintéskor készített jegyzeteimet is cenzúrázták, és összesen ez a pár betű az, amit kihozhattam a tucat oldalni jegyzetből. Mert ők a nyilvánosság pártján állnak.

Aminek persze örülök, de azért ne feledjük: ezek szerint 4 éven át jogszerűtlenül titkolta el a kormány a szerződéseket, éppen abban az időszakban, amikor azokról a legintenzívebb vita folyt a nyilvánosságban. Ezzel teljesen egyenlőtlen informáltsági helyzetet hoztak létre, és lehetetlenné tették a konkrét szerződésszövegen alapuló tényszerű vitákat. Jóllehet a szerződésekbe én magam rendkívül korlátozott keretek között betekinthettem, de még az így megszerzett információk nyilvánosságra hozásának lehetőségétől is el voltam zárva, hiszen azzal a minősítések fennállásáig (idén nyárig) államtitkot sértettem volna, azóta pedig, a januári bírósági döntésig az üzleti titok megsértését kockáztatnám.  Ebben a jogszerűtlen, törvénysértő helyzetben, amelyben egyedül én tartottam magam a törvényi előírásokhoz, nyomták át az egész környezetvédelmi és telephelyengedélyezést, és ilyen törvényen kívüli állapotban kellett folytatnunk a vitát a kormánnyal az elmúlt 4 évben. Így kellett véleményemet benyújtani az Európai Bizottság által folytatott eljárásokban az állami támogatás és a tender elmaradásának ügyében. Az egész paksi döntést övező információs helyzet jogellenes volt. Ez alapján pedig bátran megkérdőjelezhetjük az egész döntés legitimátását.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2017. 06. 21.

Szavak vagy tettek? - a szegregációs törvénymódosításról

 tunti-kuria-elott-jpg_exact600x400.jpg

A Romaversitas tüntetése 2015-ben a Kúria előtt a Huszár-telepi iskolával kapcsolatos döntés nyomán (forrás: vs.hu)

 

A napokban fogadta el a Parlament Trócsányi László, igazságügyi miniszter által benyújtott módosító javaslatot, amely azt célozza, hogy a jövőben ne lehessen félreértés az egyenlő bánásmódról és világnézeti/vallási alapon szerveződő iskolák kapcsán arról, hogy egyházi, esetleg nemzetiségi iskola szegregálhat-e. Az uniós szabályok egyértelműek: szegregálni semmilyen körülmények között sem lehet. Csak egy kicsit sem.

 A szegregáció jogszabályi kiskapui azonban ennek az ellenkezőjét tették lehetővé. Ennek köszönhetően, valamint annak, hogy a magyar kormány gyakorlatilag fittyet hány a meglévő diszkriminációellenes jogszabályok végrehajtására, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen. (Azoknak, akik ilyenkor sommásan Magyarország megtámadásáról beszélnek: az ország és a nép nem egyenlő a kormánnyal, a szegregáció gyakorlata elleni uniós fellépés a magyar állampolgárok érdekeit szolgálja a kormány intézkedéseivel szemben).

 A kormány visszakozott, és az igazságügy-miniszter még 2016. októberében módosítást nyújtott be az oktatási egyenlő bánásmódról szóló törvényhez. Ez azonban valamiért csak a tanév utolsó napjaiban került végül napirendre. Annak ellenére tartott a jogszabály módosítás több, mint 8 hónapot, hogy az Alaptörvény megváltoztatása, a CEU vagy civilek ellen hozott törvény kapcsán láthattuk, hogy a kormányzati többség szükség esetén 1-2 nap vagy hét alatt is tud – akár nulláról kezdve is – törvényt alkotni. Természetesen nem a 2 napos jogalkotást hiányolom, de a parlament a 8 hónap nagyobb részét semmittevéssel töltötte, miközben minden hazai és nemzetközi fórumon azt hangoztatja, hogy a kormány – és azon belül is természetesen maga Balog Zoltán – milyen sokat és milyen aktívan tesz a szegregáció felszámolásáért.

 Csak hát ez a hajó alaposan elment vagy még inkább hagyták elmenni. A 2017-18-as tanév rendjéről szóló rendeletet természetesen már régen elfogadták, a leendő elsősök már régen beiratkoztak a szeptemberben őket fogadó iskolákba, az idénre tervezett iskolaátvételek már szintén lezajlottak.

 Így a törvénymódosítás elfogadásának ellenére, annak hatása leghamarabb 2018 elején lehet, nem sokkal a választások előtt. Rendkívül kíváncsian várom, hogy vajon a választási ígéretek között meg fog-e jelenni, - pláne a KDNP-s szavazók között – hogy

  • „vallási vagy más világnézeti meggyőződésen alapuló oktatás megszervezése nem vezethet (…) jogellenes elkülönítéshez”
  • „nemzetiségi oktatás szervezése esetén csak akkor nem sérül az egyenlő bánásmód követelménye, ha az oktatás szervezése (…) az alaptanterv szerinti ismeretek megszerzése a nem nemzetiségi oktatásban általánosan érvényesülő színvonalon biztosított”

 Persze a törvény-módosítás kapcsán néhány további kérdés is felmerül. Mi van azokkal az intézményekkel, amelyek esetében minimum vélelmezhető, hogy mégis diszkriminációs/szegregációs céllal jöttek létre, mint például a nyíregyházi Huszár-telepi iskola? Vagy azokkal a már szegregált intézményekkel, melyeket eddig is a nemzetiségi oktatás örve alatt tartottak fenn, jellemzően rendkívül alacsony színvonalon?

 És főleg, ki törődik majd azokkal a gyermekekkel, akiknek az élete ezen az egy éven csúszik el, illetve ki törődik azokkal az életek ezreivel, amelyeket a tartós szegregáció és diszkrimináció folyamatosan megfoszt azoktól az esélyektől, hogy saját személyiségükben, tehetségükben kiteljesedjenek? És ki vállalja a felelősséget azért, hogy a szegregált iskolák alapvető készségek és tudás hiányától szenvedő, a munkaerőpiacon, vagy általában az életben remény nélkül induló egzisztenciák sokaságát bocsátják ki magukból, akiknek vajmi kevés esélye van arra, hogy a társadalom aktív, sikeres tagjaivá válnak? Akiket aztán „problémaként” lehet azonosítani, és rájuk hivatkozva elutasítani más, elemi humanitárius kötelességeink teljesítését?

De az igazi kérdés a törvénymódosítás után az, hogy fog-e lépni a Kormány, hogy a saját maga által hozott törvényeknek érvényt szerezzen, vagy ez a módosítás is – mint már oly sok másik – csak arra szolgált, hogy a Bizottság aggályait a szómágia eszközeivel „kezelje”?

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2017. 06. 13.

Téveszmés üldözési mánia - avagy az európai viták a magyar sajtóban

Hogyan jelennek meg az európai viták a magyar médiában? Mennyire számol be a valóságról a kormányzati média amikor a magyar kormány és az Európai Unió közötti konfliktusokról van szó? Milyen mértékben torzulnak-e az információk, mire megjelennek a magyar sajtóban? Ezekre kerestük a választ a Mérték Mérték Médiaelemző Műhellyel és a Publicus Intézettel, amikor felkérésemre elkészítették az áprilisi, Európai Parlamentben lezajlott vita tartalomelemzését. A magyarországi helyzetet, azon belül is kiemelten a jogállamiságra, a CEU ügyére és a civilek elleni törvényre fókuszáló esemény a legtöbb magyar hírforrásban torzítottan, egészen más optikában jelent meg, mint ahogy a vita valójában lezajlott: A hírfogyasztók lényegében egyfajta háborús retorikával találkoztak, amiben Magyarország érdekeit Brüsszellel szemben Orbán Viktor védi, és a vita legfontosabb eleme a „migránskérdés” volt. A tanulmány a magyarországi médiahelyzet fontos kórképe, amelyet tájékoztatásul, és a magyarországi helyzet jobb megértése céljából megküldök azt az Európai Bizottságnak, illetve az Európai Parlament frakcióinak is.

 

A Mérték és a Publicus Intézet elemzésében összesen négy hírportál, három nyomtatott lap, három televízió híradó és egy rádiós hírműsor híreit elemezte a vita napján, illetve az azt követő két napban. A vizsgált hírforrások között egyaránt volt kormányközeli és kormánykritikus média, de a magyarországi médiahelyzetet tükrözve többségben voltak az előbbiek.

Az írott sajtóban Orbán Viktor magában a vitában, illetve a kormányközeli sajtó elsődlegesen a migránsáradat feltartóztatásáért vívott háború egyik hadszíntereként keretezte az Európai Parlament Magyarországról szóló vitáját, és a még kormánykritikus oldalak is kevéssé foglalkoztak a vita kiváltó okaival. Kiemelkedően magas volt az olyan hírek aránya, amelyekben a migránsok negatív színben tűntek fel. Mindezek mellett a vitát valóban kiváltó Lex CEU csak utalásszerűen és ritkán bukkant fel a hírfolyamban, a civil törvény módosítása pedig elő sem került a vitával foglalkozó írásokban.

Orbán Viktor, a Fidesz és a kormány nézeteit közvetítő médiák háborús, harcos retorikát használtak, amikor a Magyarországról szóló európai parlamenti vitáról beszéltek, és a kritikus hangokat Magyarország elleni támadásként értelmezték. Ennek fényében nem meglepő, hogy nagyon sok cikkben jelent meg Európai Unió ellenes tartalom.  

Összességében tehát a magyar hírfogyasztók meglehetősen leegyszerűsített, és a kormányzati kommunikáció által keretezett összefoglalót kaptak az EP vitáról. A jogállamiság kérdései, a CEU és a civilek elleni támadás helyett elsősorban Brüsszel és Magyarország harca, illetve a migránskérdés és ezzel párhuzamosan a negatív színben feltűnő EU jelent meg a vizsgált hírforrásokban.

Meggyőződésem, hogy az elemzés jól mutatja a magyarországi “médiaszabadság” helyzetét. Én magam az egész vitát végig ültem, így első kézből tudom, hogy mennyire nem a valóságról szóltak a híradások. A közmédia és a kormányközelbe került kereskedelmi média objektív tájékoztatás helyett a kormányzati propagandacélok szolgálatában egy teljes mértékben mesterséges világot teremt a hírfogyasztóknak, amelyben a kormány vitatott intézkedései indokolhatóvá válnak.

Szomorú, de különös aktualitást adnak az elemzésnek Orbán Viktor tegnap az Országgyűlésben elhangzott teljesen hamis állításai a terroristák oldalára állt uniós intézményekről. A miniszterelnök szavai ugyanazt az alternatív valóságot képviselik, mint amelyet az elemzés az EP magyar vitájának hazai olvasata kapcsán is bemutat, és világossá teszi, hogy a magyar közéleti vitákat a kormányzat és az azt kiszolgáló propagandasajtó egy teljesen mesterséges, párhuzamos valóságban folyó kommunikációs háborúvá változtatta, amelynek vajmi kevés köze van a valós problémák megvitatásához.

Úgy gondolom, hogy az Európai Bizottságnak és az Európai Parlament vezetésének is tudnia kell arról, hogy üzeneteik mennyire csak a kormányzati propagandagépezet torzításában jutnak el a magyar választópolgárokhoz. Ez azért is fontos, hogy fel tudják mérni, milyen módon érdemes Magyarország irányában a jövőben kommunikálniuk.

A teljes elemzés itt olvasható. 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!