2014. 07. 15.

Miért nem szavaztam Junckerre?

 

20140715PHT52435_original.jpgMegválasztva. (forrás: Európai Parlament)

Az Európai Parlament ma 422 igen, 250 nem szavazattal és 47 tartózkodással megválasztotta Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság következő elnökének. Az én szavazatom a 250 nem között volt., Miért?

Elöljáróban szedjük össze azt, amiért megszavazhattam volna.

Megszavazhattam volna, mert egyértelműen elkötelezett az Európai Unió megerősítése iránt, egy olyan időszakban, amikor nagy keletje van az eurokritikus hangoknak, sőt, a differenciálatlan Európa-ellenességnek - és nem csak szélsőséges pártok részéről.

Megszavazhattam volna, mert Juncker egy olyan eljárás eredményeképpen, az Európai Parlament által megnevezett "csúcsjelöltként" jutott el idáig, ami kiemelkedően fontos lépés az Unió demokratikus átalakítása irányába.

Megszavazhattam volna, mert tapasztalt európai politikus, a brüsszeli útvesztők, alkuk és tárgyalótermek minden zegét-zugát ismeri, és várhatóan sikerrel tudja irányítani a Bizottságot ebben a labirintusban.

Megszavazhattam volna, mert mai beszédében, illetve a zöld frakció múlt heti meghallgatásán sok előremutató állítást hallottam tőle. Hitett tett a szociális rendszerek megőrzése mellett, hogy a megszorítások nem folytathatók a végtelenségig, ígéretes dolgokat mondott a GMO-k szabályozása, vagy a palagáz-kitermelés kapcsán, elszántnak mutatkozott az adatvédelem fontossága ügyében, ami az NSA-botrány közepén nem másodrendű szempont.

Megszavazhattam volna, mert a szélsőségekkel szemben határozott, ahogy ezt a mai parlamenti vitában is láttuk.

Megszavazhattam volna, mert Orbán ellene volt, és ez jó ok lehet arra, hogy a pozitívumokat lássuk benne.

De nem szavaztam rá, mert a fentieket nem elfelejtve, túl sok a fenntartásom.

1. Nem szavaztam rá, mert az, hogy "tapasztalt európai politikus", azt is jelenti, hogy ugyanaz a hang, ugyanaz politikai kultúra, ugyanazok "jól bevált" fogások, amelyek eddig sem tudták Európát eladni az európaiknak, amelyek miatt több tagállamban 20 százalék alatti részévtel volt az EP-választáson,  amelyek miatt sikeresen kampányolhatott a szélsőjobb az Európa-ellenességgel, és nem egy helyen a legnagyobb erőként futhattak be a szélsőséges pártok. Európának új politikára, új szelekre, új programokra, új politkusokra van szüksége, hogy kilábaljon a válságból, és elhitesse az európaiakkal, hogy Európa értük van.

2. Nem szavaztam rá, mert az Eurócsoport elnökeként az egyik fő képviselője volt azoknak a megszorításoknak, amelyek szerinte sem hoztak eredményt, amelyek elidegenítik az Uniót az emberektől, amelyek miatt ujjal lehet mutogatni Brüsszelre, azoknak, akik az egész Európai Uniót szét akarják zülleszteni.

3. Nem szavaztam rá, mert Luxemburg miniszterelnökeként és pénzügyminisztereként adó- és pénzügyi paradicsomot faragott az országából, szemben azzal, amire Európának szüksége volna: átlátható, szigorúan ellenőrzött pénzügyi rendszerre, az adóelkerülés visszaszorítására, annak a gyakorlatnak a felszámolására, hogy a gazdasági szereplők és a tehetősek kivonják magukat a közteherviselés alól.

4. Nem szavaztam rá, mert a bolygó jövője szempontjából döntő jelentőségű klímakérdésekben teljesen homályos válaszokat adott, miközben jövőre a párizsi klímacsúcson ha Európa nem mozdítja ki a holtpontról a nemzetközi klímatárgyalásokat, akkor nem lesz más választásunk, mint tudomásul vennünk, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem kudarcot vallot, és felkészülhetünk arra, ami utána jön.

5. Nem szavaztam rá, mert bár voltak pozitív állításai, de a szavak, azok csak szavak, és nem győzött meg arról, hogy valóban homlokegyenest mást fog csinálni bizottsági elnökként, mint amit eddig a többi pozíciójában.

6. Nem szavaztam rá, mert az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) lelkes híveként veszélyezteti mindazt, amit Európa az elmúlt évtizedekben elért a környezeti szabályozás, az adatvédelem, a demokratikus ellenőrzés vagy a munkavállalói jogvédelem területén.

7. Nem szavaztam rá, mert nem is volt szükség a szavazatunkra. Az Európai Néppárt és a szocialisták megegyeztek egymás közt, Juncker nem is számított a szavazatunkra, ezért aztán nem is ígért semmit, hogy melyek azok a számunkra fontos célok, amelyeknek a támogatását és megvalósítását várhatjuk tőle cserébe.

8. Nem szavaztam rá, mert bár a jelölésre jogosult Európai Néppárton belül centrista, és jónéhány dologban sokkal előremutatóbb, mint az EPP bármely más jelöltje lehetne, de hiába progresszív konzervatívnak, progresszívnek viszont konzervatív.

9. Nem szavaztam rá, mert ami Orbánéknak túl sok benne Európából, szociális elkötelezettségből, demokratikus intézményi átalakulásból, zöld gondolkodásból, az nekem túl kevés. Az ellenségem ellensége nem feltétlenül a barátom. A már régóta nem is a Néppártba, hanem az EP euroszkeptikus csoportjába (ECR) passzoló Fidesz ellenzése nem elég a támogatáshoz.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2014. 07. 09.

Az ember, aki ott se volt

Adatkéréssel fordultam június közepén Seszták Miklós, frissben kinevezett nemzeti fejlesztési miniszterhez, azt tudakolva, hogy a 2003-as paksi üzemzavar hulladékainak elszállításával kapcsolatos problémák kezelésére vajon van-e a minisztériumnak bármiféle elképzelése? Sorjáztak a kérdések. Kértek-e szerződésmódosítást az orosz illetve az ukrán féltől az orosz-ukrán konfliktusra való tekintettel? Ha nem, akkor hogyan fogja kezelni a magyar állam a szállítással összefüggő, az orosz-ukrán konfliktusból fakadó biztonsági kockázatokat? Létezik-e alternatív forgatókönyv a sérült fűtőelemek további magyarországi tárolására arra az esetre, ha a szállítás az orosz-ukrán konfliktus miatt biztonságosan nem hajtható végre? Van-e alternatív szállítási útvonalra vonatkozó terv? Ki viseli a szállítás esetleges elhúzódásából származó többletköltségeket? A szállítás esetleges késése vagy meghiúsulása hogyan befolyásolja a paksi 2-es blokk idén őszig engedélyezendő élettartam-hosszabbítását? Kiadható-e ilyen engedély a 2003-as üzemzavart elszenvedett blokkra, amennyiben az üzemzavar hulladékai még mindig a blokk területén vannak?

 Seszták Miklós lakonikus válasza a számtalan kínzó kérdésre: ő nem adatkezelő, ő nem tud semmit. Jól jegyezzük meg: a teljes magyar energetikát felügyelő miniszternek az egyik legégetőbb mai magyar energetikai kérdésre nincs válasza. Illetve az a válasza, hogy ő nem adatkezelő. Arról, hogy mi lesz a 2-es blokkban dekkoló hulladékkal most, hogy az ukrán válság miatt az elszállítása nem tanácsos, és mindez hogyan befolyásolja a magyar energiatermelés 10 százalékát biztosító blokk hónapokon belül esedékessé váló élettartam-hosszabbításának engedélyezését, arról neki nincs véleménye. Emlékeztetnék: nem dokumentumokat kértem (aminek a hivatalos adatkezelője valóban lehet más), hanem kérdéseket tettem fel, amire választ vártam. Válasz nincs. Az energetikáért felelős magyar miniszternek minderre nincs válasza.

paks_üzemzavar.jpg

Javítás a 2-es blokkban (forrás: MTI)

Mindezt a teljes fogalmatlanságot annak a kormánynak a színeiben adja elő, amelyiknek a rezsibiztosa arról is pontos elképzelésekkel rendelkezik, hogy hogyan kell kinéznie magáncégek által a magánfogyasztók számára kibocsátott számlának, milyen betűtípussal, mérettel, színkiemeléssel kell tájékoztatni minket, hogy néhány száz forintnyi szemfényvesztéssel megint gazdagabbak lettünk.

 Annak a kormánynak a színeiben játsza a full hülyét, amelyik ugyanezen erőmű bővítése ügyében korántsem a cég hatáskörébe utalja, hogy teremtse meg piaci alapon a bővítés finanszírozását, ha az olyan jó üzlet, hanem az adófizetők forint-ezermilliárdjait tömi bele a projektbe. Amelyet ráadásul államközi szerződésen alapuló együttműködési, és törvényi erőre emelt hitelszerződésbe önt – csupán azért, hogy ezzel a jogi csűr-csavarral megpróbálja kikerülni az uniós közbeszerzési szabályokat.

 De hogy mi legyen a súlyos nukleáris üzemzavarból származó hulladékokkal így 11 évvel az incidens után, az ukrán furcsa háború és az élettartam-hosszabbítás szorításában – arról a miniszternek se véleménye, se információja nincs. Az arcátlanságnak vagy a hülyeségnek ez olyan világrekordja, hogy azt kell mondanom: a Fidesz-univerzumban a cégeltüntetés-ügyi miniszter a megfelelő ember a megfelelő helyen.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2014. 07. 03.

Budapest-Brüsszel, interurbán

- Szervusz Jean-Claude, itt Viktor!

- Viktor…Viktor… Téged nem kergettek el?

- Az a Janukovics, Jean-Claude, és Ukrajna. Itt Orbán Viktor, Felcsút, Magyarország.

- Ja, igen. Nos, örülök, hogy hívtál, Andor

- Viktor…

- Viktor. Már nekem is eszembe jutott, hogy beszélnünk kéne, de mindig közbejött valami. Etetni kellett a halakat az akváriumban, a zuhanyfüggöny sem tetszett az asszonynak, ki kellett ugrani az Ikeába egy újért, tudod hogy megy ez.

- Persze, persze. Gratulálni szeretnék Jean-Claude, nem gondoltam volna, hogy megcsinálod.

- Én is gratulálok, én sem gondoltam volna, hogy végigcsinálod. Nem látszott túl sok értelem abban, amit műveltél. De te kitartó voltál. Le a kalappal.

- Ne vedd magadra Jean-Claude, semmi személyes. De megígértem a választóimnak, tudod…

- Tudom. Bár senki semmilyen nyomát nem találta ennek az ígéretnek, pedig még a Viviane Redinget is ráállítottam az ügyre. De ha te mondod Andor, akkor megígérted.

- Viktor.

- Viktor. Ígértél mást is a választóidnak?

- Nem nagyon.

- Örömmel hallom. Egyszerűbbek lesznek így a dolgok.

- Megbeszélhetnénk egy pohárka mellett. Tudtommal te konyak, én meg pálinka, csak mi ketten.

- Ne beszélj félre, Viktor. Kevesebbet kéne Moszkvába járnod romantikázni.

- Ez fájt Jean-Claude. De lépjünk túl rajta. Itt van az új biztosok kérdése.

- Jó hogy szóba hoztad Viktor. Erről sem ígértél semmit a választóknak ugye?

- Nem, dehogy.

- Nagy kő esett le a szívemről. Rettenetesen rosszul esne nekem, ha csalódást kéne okoznom nekik. Volt egy helyes kis ötletem, hogy megkapjátok az adóügyi biztos pozícióját, jelentősége nincsen, nektek magyaroknak meg van már tapasztalatotok benne. (nevet)

- Ne alázzál Jean-Claude. Épp most fejeztük be a kommunisták elleni keresztes háborút.

- Nem kapkodtátok el. A Martonyi, a Kövér meg a Stumpf keresztes volt, vagy kommunista?

- (csönd)

- No, mindegy is. A lényeg, hogy nem büntetlek titeket ezzel az adóügyi cuccal…

- Köszönjük, Jean-Claude…

- …félek, hogy ez túl nagy falat lenne. Kit is küldötök?

- A Navracsicsot.

- Jó képességű fiú. Meg fog birkózni a területtel, ha az adóügyeket leszűkítjük az Unió által beszedett, és a közösségi költségvetést gyarapító adókra.

- De Jean-Claude, mi az alapjogi portfólióra gondoltunk! A Tibor nagyon ért hozzá! Értem, hogy tartozol azoknak a tagállamoknak, amelyek történetesen támogattak, és ezek vannak páran…

- Huszonhatan, Viktor…

- …de épp ez lenne benne a nagyszerű gesztus, hogy mégis nekünk adod.

- A nagyszerű gesztus Viktor az, hogy mivel ő is luxemburgi, a Reding már nem jöhet be a bizottságba az alapjogi ügyekre. Én irtó hálás lennék a helyedben. Hidd el, ezek az uniós adók jó terület lesznek. Ti amúgy is szerettek a semmiből nagyot álmodni, hát itt lehet. Mondjuk a Tobin-adót pont nem támogattátok, de most mondd azt, hogy először fogjátok az ellenkezőjét csinálni annak, amiről néhány hónappal korábban beszéltetek. Viszont vannak fajsúlyosabb területek is, ahol számítok rátok.

- Érdeklődve hallgatlak.

- Itt van a közös európai energiapolitika.

- Már megint alázol Jean-Claude. Ha nem emlékeznél: mi magyarok pont abban álltunk fejre a biztosjelölti meghallgatáson, amikor még nem ért véget a kommunisták elleni harc.

- Nem az energiaügyi biztosról beszélek. A Déli Áramlatról meg Paksról.

- Ezek a legjobb úton haladnak.

- Igen. És épp itt az ideje, hogy tempósan rükverceljetek ezen a legjobb úton. Tudod, nekünk itt Európában különös bogaraink vannak, például nem szeretjük hozzákötni magunkat egy olyan országhoz, amelyik épp katonailag szállja meg az egyik együttműködő partnerünket. Szerintem most még viszonylag olcsón lefújhatjátok mindkét bulit.

- Nem tudtok megfogni ebben Jean-Claude. Trükkös megállapodásokat kötöttünk, amik ugyan ellentétesek az uniós szabályozás céljaival, de mégsem lehet jogilag szétszedni őket.

- Meglátjuk Viktor, meglátjuk. Hidd el, én méltányolom, hogy megpróbáltok teljesen hülyére venni minket. Azt is tudom, hogy a Répássy Robinak mindig briliáns jogi ötletei vannak, és senki sem blogol megnyerőbben a Kumin Ferinél, de nekünk is sikerült mostanában felvennünk néhány fiatal, pályakezdő jogászt a csapatba, majd csak megbirkózunk valahogy a feladattal. Na de nem rabolnám tovább az idődet. Viszlát Andor, szép hetet!

- Viktor!

- Viktor. Októberben várlak itt Brüsszelben. Ha addig látod Davidet, üzenem neki, hogy ő is hívjon fel!

 

 A július 3-i Financial Timesban jelent meg Robert Shrimsley írása, egy David Cameron és Jean-Claude Juncker közötti fiktív telefonbeszélgetés. Az fenti szöveg ezen az ötleten alapul.

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

· 1 trackback
2014. 07. 02.

Zöld kilábalás a válságból

green.jpg

A 2007-2008-as válság sokkhatásaira az európai zöldek a „Zöld fordulat” (Green New Deal) programját kínálták fel orvosságként. A javaslat lényege: megelőlegezve a következő évek, évtizedek várható gazdasági, társadalmi és politikai átalakulásait, olyan szektorok fejlesztésével lendületet adni az uniós gazdaságoknak, amelyek várhatóan a jövőben felemelkedő, nem pedig hanyatló ágazatok. Amelyek a piaci átalakulásoknak és a szabályozási változásoknak várhatóan nyertesei, nem pedig vesztesei lesznek. Amelyek bővülnek és munkahelyeket tudnak teremteni a válság évei alatt is. És amelyek csökkentik az erőforrás-felhasználást és a káros anyagok kibocsátását, így alkalmazkodva a környezeti krízis jelentette kényszerekhez.

A recept politikailag sikeresnek bizonyult. A 2009-es EP-választáson - gazdasági válságidőszakokban szokatlan módon -, a zöldek történetük legjobb eredményét érték el. Más dolog azonban a választási erősödés, és más az elképzelések megvalósítása.

Az Európai Bizottság viszont – rácáfolva a magyar kormánypárti berkekben szuperdomináns nézetre, amely szerint a környezetvédelem a gazdasági fejlődés kerékkötője és a gazdag országok hobbija -, meglátta a lehetőséget a zöld gazdaságfejlesztésben. 

Ma mutatta be Andor László foglalkoztatási, és Janez Potočnik környezetvédelmi biztos a Bizottság "zöld foglalkoztatásról" szóló dokumentumát. Az anyag lényegében átveszi a zöldek érveit: a zöld ipar és szolgáltatások területén olyan új munkahelyek sokasága jöhet létre, amelyek száma a válság éveiben is 20 százalékos növekedést tudott mutatni, és a várhatóan szigorodó környezeti szabályozások, valamint a nyersanyagok és kibocsátások növekvő költségei mellett versenyelőnyük fokozódni fog. Európa foglalkoztatási válságának megoldásában a zöld munkahelyeknek meghatározó szerepe lesz. A Bizottság ráadásul átveszi a zöld álláspontot abban is, hogy a gazdasági változások értékelését a puszta GDP-mutatónál sokkal összetettebb, azok társadalmi és környezeti hatásait is megmutató indexek és elemzések révén tartja szükségesnek.

sorgenia_green_economy_lavoro.jpg

     Forrás: ideegreen.it

Mindez persze nem fog menni magától. A zöld gazdaságra áttérés a zöld foglalkoztatási dokumentum szerint átfogó változásokat kíván az energiapolitikában (a források elterelése a jobb foglalkoztatási hatású energiahatékonyság és a megújulók irányába), a közlekedésben (közösségi közlekedés és az elektrifikáció felé), a mezőgazdaságban (új munkahelyeket létrehozva az ökológiai gazdálkodás területén), vagy az építőiparban (energiahatékony épületek, takarékos épületgépészet, szigetelések).

Ahhoz, hogy mindez valóban zöldgalléros munkahelyek sokaságát jelentse, további lépésekre van szükség. Az oktatásban és a munkaerőképzésben az új ágazatok igényeit is figyelembe véve kell fejleszteni a készségeket és a tudást. Segíteni kell, hogy a magas munkanélküliséggel sújtott válságövezetek (a múlt gazdaságának hanyatló ipari központjainak) állástalanjai elsajátíthassák a szükséges új képességeket, és megtalálják az új munkahelyeket. Támogatni kell a gazdasági szereplőket, hogy a felívelő új ágazatokba fektessenek, erősíteni kell a kutatás-fejlesztést, hogy Európa sikeres lehessen ezekben az ágazatokban, az adóztatást a munkaerőtől a környezetterhelés felé kell mozdítani, zöld közbeszerzésekre van szükség, és a várható gazdasági változások jobb előrejelzésére.

És mindezt nem a „majd mi azt jobban tudjuk” orbáni tempójával. A dokumentum a „kemény” célokkal (a „mit csináljunk?” kérdésével) azonos súllyal kezeli a „puha” célokat, hogy mindezt hogyan vigyük végbe? A lehető legnagyobb átláthatóság és ellenőrizhetőség mellet, intenzív társadalmi párbeszédet folytatva az érintett állampolgárokkal, szakmai és civil szervezetekkel vagy piaci szereplőkkel.

Ez Európa zöld jövője. Magyarországé a szétvert környezetvédelem, az akác- és pálinka-szabadságharc, a paksi bővítés, a hoffmannrózsai közoktatási rendszer, a pénzügyileg kiszárított és állami felügyelet alá vont egyetemek, a norvég-magyar civilháború, a földmutyik és Kishantos szétverése, a megalázó közmunkarendszer.

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2014. 06. 25.

A kereskedelem szabadsága vagy a gazdasági érdekek kikezdhetetlensége?

A GMO-Kerekasztal 26. ülésére küldött írásos hozzászólásom

Jávor Benedek

Európai parlamenti képviselő, Együtt-PM

 

Megint a régi nóta: azért van szükség a szabadkereskedelemre, mert az majd gazdasági fellendülést és új munkahelyeket teremt az óceán mindkét partján. Pontosan ezzel az érveléssel jutottunk el odáig, hogy a mezőgazdaság az atlanti térségben úgyszólván megszűnt foglalkoztatónak lenni: multinacionális agrár-nagyüzemek játszótere, amelyek gazdasági fellendülés helyett elnéptelenedő vidékeket, emberek helyett rengeteg üzemanyagot és vegyszert alkalmazó, hatalmas ökológiai lábnyomú mezőgazdasági termelést teremtettek maguk körül. Most ez a folyamat kapna nemzetközi jogi megerősítést, azt az erőfölényt, amelyet jelenleg a nagyvállalatok a kistermelőkkel, a lakossággal és a fogyasztókkal szemben élveznek, immár a kormányokkal szemben is biztosítva számukra.

            Ha a magyar és az európai ökopolitika szempontjából szeretnénk összefoglalni, hogy mi a legnagyobb gond a TTIP-vel kapcsolatban, akkor a tárgyalásokat övező titkolózás és teljes átláthatatlanság, a társadalmi részvétel és párbeszéd negligálása, a kizárólag a vállalati szakértőkkel és lobbistákkal megosztott, de a közvélemény elől elzárt háttérdokumentumok sora, és az üzleti érdekek dominanciája minden más (társadalmi, környezeti, egészségügyi stb.) érdekkel szemben biztosan a problémalista élén szerepelne. Olyan nehezen kiharcolt, és egyértelműen (a profittal szemben) az embervédő vívmányokat kell feladni, ha az egyezményt a jelenleg sejthető formájában fogadják el, mint az élelmiszerek GMO-tartalmának kötelező jelölése, a tőkehúsok és a vágott baromfi Európában most még garantáltan vegyszermentes kezelése, a kibocsátás-kereskedelmi rendszer fellazítása, a szennyezett élelmiszerek „visszahívhatóságának” eltörlése, vagy az izomtömeg-növelők és az antibiotikumok használatának kontrollja. És van néhány tervezett rendelkezés, amelyet nem a környezeti, hanem inkább a gazdasági fenntarthatóságot veszélyezteti súlyosan: ilyen a pénzszektor újabb deregulációja (alig néhány évvel az egész világot megrengető pénzügyi válság után), vagy a személyes adatok védelmének korlátozása „a szabadkereskedelem érdekében”.

            Az Egyesült Államok vélhetően azt gondolja, hogy Európa annyira szeretné – és oly régóta hiába várja – az érezhető gazdasági növekedést, hogy most talán belemenne az Amerika által szorgalmazott, és állítólag a gazdaságot élénkítő szabályok átvételébe. Csakhogy azt még senki nem bizonyította be, hogy a környezet, az egészség, a biztonság feladása, a tőke szabadjára engedése tartós fejlődést tud biztosítani – inkább az ellenkezője bizonyosodik be a világban időről időre.

            Ha most gondolatban egy pillanatra félretesszük a TTIP-t, és Európára koncentrálunk, azt látjuk, hogy az öreg kontinens politikai vezetői olykor maguktól, látható külső (amerikai) nyomás nélkül is megteszik ugyanazokat a szabályozási szívességeket az üzleti világnak, amelyekre az Egyesült Államok és az EU viszonylatában a szabadkereskedelmi egyezmény tenne kísérletet. Itt van például a minap az európai Miniszterek Tanácsa által elfogadott, már csak az EP jóváhagyására váró új uniós GMO-szabályozás ügye: ha a Parlament is rábólint, akkor ezentúl a biotechnológiai óriásvállalatok a jelenleginél jóval nagyobb, a tudományos, egészségügyi és környezetvédelmi intézmények viszont sokkal kisebb szerepet kaphatnak a termesztési tilalmak elfogadásának folyamatában. Most a tagállamok az ún. védzáradék alkalmazásával, tudományos érvek felvonultatásával egy igen bonyolult eljárás végén tilthatják ki a piacukról a GM-fajtákat az Európai Bizottság közreműködésével (ahogyan azt Magyarország is megtette a MON 810 Bt-kukorica esetében), ugyanakkor maga a moratórium a lejárta előtt nagyon nehezen vonható vissza. A jövőben viszont nemzeti hatáskörbe kerülhet a tilalom, és annak feloldása is. Ez látszólag kedvező fejlemény, a valóságban azonban a GMO-cégek lobbinyomása Brüsszel helyett ezentúl a tagállami kormányokra nehezedik majd, ráadásul az említett multinacionális cégek közvetlenül részt vehetnek majd az engedélyezés, illetve a tiltás procedúrájában. A tagállamok viszont elesnek attól a leehetőségtől, hogy a csak lokálisan jelentkező környezeti és egészségügyi kockázatokkal (mint például Magyarország a kizárólag a Pannon régióra jellemző ökoszisztémák sérülékenységével) igazolják a tilalmat. Ráadásul a GMO-cégek jogilag is felléphetnek a korlátozás ellen, megtámadva a tiltást kimondó kormányt, ami szintén új elem lenne a szabályozásban.

gmo_free_zone.jpg

            Azaz ugyanoda jutunk, mint amitől a TTIP elfogadása után is joggal tartunk: ha egy kormány azt csinálja, ami a dolga vagyis fellép a multik gazdasági érdekeivel szemben a nemzeti – környezeti, szociális, egészségügyi és sokszor ugyancsak gazdasági – érdekek védelmében, akkor a vállalati szektor jogi úton vehet elégtételt emiatt a „megengedhetetlen” kormányzati magatartás miatt, súlyos kártérítésre kötelezve az adott államot.

            A kézzelfogható veszély ellen a túlzott vállalati jogosítványokat megnyirbáló szabályok mellett a megerősített európai és nemzeti intézmények, illetve az okosan újraosztott nemzeti és uniós hatáskörök jelenthetnek védelmet. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (EFSA) rendelkeznie kell saját vizsgáló és ellenőrző kapacitással, nem hagyatkozhat kizárólag a vállalatoktól bekért dokumentációkra. A tiltást nemzeti hatáskörben kell tartani (meghagyva a jogot, hogy minden állam maga döntse el, mennyit vállal a GMO-k, illetve a szabadkereskedelem egyéb „áldásainak” kockázataiból). Az engedélyezésnek viszont inkább uniós szinten kell maradnia (hiszen ott lehet biztosítani a megfelelő szintű intézményi kontroll lehetőségét), meghagyva a tagállami felülvizsgálat (vagyis a nemzeti szintű tilalom kimondásának) lehetőségét. Azt az abszurdumot pedig, hogy ha egy vállalat „kárt szenved” az egészség- vagy környezetkárosító termékének kitiltása miatt, akkor kártérítésért perelheti a tiltó kormányt, semmiképpen sem szabad az európai jog részévé tenni: ez ugyanis pontosan ugyanolyan lenne, mintha a betörő perelhetné a háztulajdonost, ha az utóbbi rácsot szereltet az ablakára. Ez a szemlélet idegen az európai jogtól: a nagy környezeti, egészségi és társadalmi kockázatú gazdasági tevékenységek esetében a szabályozásnak az elővigyázatosság, a megelőzés és a „szennyező/károkozó fizet” elveit kell követnie.

            Mindenekelőtt ugyanakkor – az európai zöldszervezetek követeléseivel összhangban – a szabályozási folyamat teljes átláthatóságát, a társadalmi részvétel lehetőségének biztosítását, a legkiterjedtebben értelmezett demokratikus döntéshozatal feltételeinek megteremtését sürgetjük. Semmiképpen sem támogatjuk a további deregulációt és a közszolgáltatások privatizációját: ehelyett a magas színvonalú oktatáshoz, az egészségügyhöz és az egyéb közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés biztosítására, valamint a helyi gazdaságot és az erős társadalmi kontrollt segítő közbeszerzési szabályok kialakítására van szükség. A környezetvédelmi szempontból fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok, a kis családi gazdaságok pedig álláspontunk szerint nem csak védelmet és támogatást érdemelnek, hanem azt is, hogy a tevékenységüket az államok a maguk eszközeivel népszerűsítsék.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2014. 06. 15.

A Juncker-talány

Tovább mélyül az Európai Bizottság elnökjelöltje körüli vita. David Cameron egy napokban számos európai lapnak elküldött cikkben élesen támadja Jean-Claude Juncker jelöltségét, többek közt arra hivatkozva, hogy szemben az EP-frakciók álláspontjával, az EB elnökének megválasztására a demokratikus eljárás nem az EP-n keresztül vezet, hanem a tagállami kormányok (az Európai Tanács) megállapodásán. Nagyon fontos írás Cameroné, mert valóban felszínre hozza az eddig jobbára Juncker-vitaként értelmezett konfliktus mögött húzódó valódi álláspontokat. Nézzünk ezek mélyére.

Az EU előtt álló egyik nagy feladat kétség kívül az intézményrendszer demokratikus ellenőrzésének, legitimációjának, átláthatóságának növelése, hogy mindazt, ami Brüsszelben/Strasburgban történik, közelebb hozza az emberekhez, az európai polgárokhoz. Nem csak azért sürgető mindez, mert például az EP-választásokon évtizedek óta folyamatosan csökkenő részvétel egyre világosabban mutatja meg az EU demokratikus válságát. Hanem Marine Le Pen és Nigel Farage miatt is. Azért, mert az euroszkeptikus, illetve a szélsőséges pártok előretörése az európai választásokon az európai polgárok egyértelmű üzenete arról, hogy nem érzik a magukénak az egész európai intézményi útvesztőt, tőlük távoli, saját érdekeit és szempontjait érvényesítő politikai struktúraként tekint rá, amelyet nem érez magáénak. Ha ezen a trenden nem változtatunk, még ha nem várt módon a világ legjobb válságkezelése, szakpolitikai intézkedései, nemzetközi szerepvállalása következne az európai intézményekben az előttünk álló öt évben, akkor sem tudunk stabil társadalmi támogatást szerezni a közös európai erőfeszítésekhez.

cameron-junker-epa-258.jpg                                                         Cameron és Juncker. Két irányba?

Az EP frakciói az EP-választás során idén először előzetesen megnevezték elnökjelöltjeiket az EB élére, akik több körös nyilvános vitán ütköztették véleményüket az Európát feszítő kérdések ügyében, a válságkezeléstől a bevándorláson keresztül az intézményi reformokig. És megegyeztek abban is, hogy az a jelölt kell, hogy felhatalmazást kapjon a bizottság vezetéséhez szükséges EP-többség kialakítására, akinek a pártcsaládja a legtöbb mandátumot kapja az EP-választáson. Az EP Zöld frakciójában ezért támogattuk, hogy Jean-Claude Juncker kezdhesse meg a tárgyalásokat a többség kialakításához - jóllehet erősen kritikusak vagyunk az Európai Néppárt jelöltjével kapcsolatban tartalmi, politikai kérdésekben. De egy nemzeti választásnál sem kérdőjelezzük meg, hogy a választáson győztes párt vághasson neki a kormányalakításnak akkor sem, ha egyébként tartalmilag szinte semmiben nem értünk egyet vele. Éppen az volt a cél ezzel az eljárással, hogy zárt brüsszeli tárgyalótermek alkuja helyett nyilvános vita, és állampolgári akart szabjon irányt az új bizottsági elnök kiválasztásához. Nem gondolhatjuk, hogy ez önmagában megfelelő válasz, vagy hogy varázsütésre eloszlatná az EU demokratikus legitimációjával kapcsolatos kételyeket. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy ha az első ezirányba tett lépést a tagállami kormányok képviselői értelmetlenné és formálissá teszik azzal, hogy egyszerűen nem vesznek tudomást róla, azzal súlyos akadályokat gördítenek minden ilyen irányú erőfeszítés útjába.

Cameron arra hivatkozik, hogy a tagállami kormányfők alkotta Európai Tanács jogosult a bizottsági elnök kiválasztására, mert őket választották meg a nemzeti választások keretében, így ők hordozzák azt a választói legitimációt és akaratot, amely jogosult erre a döntésre. Lássunk világosan. Valójában itt nem Juncker személyéről van szó, hanem az egész Európai Unióról alkotott elképzelések ütközéséről. Cameron az EU-t szuverén tagállamok együttműködésének tekinti, amelyeket nemzeti kormányaik képviselnek az európai intézményekben, amely intézmények demokratikus legitimációját nem kell közvetlenül megteremteni, mert az a demokratikusan megválasztott kormányokon keresztül valósul meg. Az EP frakciói szerint viszont az európai közösség nem csupán államok közötti korlátozott együttműködés, hanem egy közvetlen demokratikus legitimációval - a jelenleginél is sokkal határozottabban - megerősítendő, nemzetek fölötti szerveződési szint. Ehhez pedig szorosabbra kell fűzni az állampolgárok és az Unió demokratikus, információs és ellenőrzési kapcsolatait. Közvetlen demokratikus felhatalmazással megerősített, önállóan is legitim nemzetek feletti szerveződési szint, vagy a tagállami kormányoktól maradéktalanul függő együttműködés? Erről szól a Juncker-vita. És ez megvilágítja azt is, hogy mit keres Orbán Viktor David Cameron oldalán a saját brüsszeli pártcsaládjával szemben. Európa jövőjét illetően Orbán már régen a brit konzervatívok, a Kaczynski-féle lengyel Jog és Igazságosság pártja és más, a néppártól jobbra álló formációk alkotta Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) szövetségese, és nem saját pártcsaládjáé. Felveti ugyanakkor a kérdést, hogy amikor a magyar választók az Európai Néppárthoz tartozó Fideszre szavaztak május 25-én, akkor vajon felhatalmazták-e Orbánt, hogy az ECR álláspontját képviselje a Néppárttal szemben?

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!