2015. 01. 16.

Elkent műszaki probléma Pakson - dokumentumok

Ahogy arról ma sajtótájékoztatón beszámoltam, forrásaim szerint 2013 májusában 60.000 liter bóros víz elszivárgásával járó műszaki probléma lépett fel a paksi atpmerőmű 3-as blokkjában. A hiba lényege: olyan csővezetékek, amelyek elvileg korróziómentesek, mégiscsak súlyosan korrodálódtak - erősítve hitünket a kiváló szovjet technológiában, amit beépítettek 30 évvel ezelőtt. Nagyobb baj, hogy mint kiderült, ez a hiba - ha kisebb mértékben, szivárgást nem eredményező módon is, de az 1-es, 2-es és 4-es blokkban is fellépett. Az 1-es blokk üzemidőhosszabbítása során, ami másfél évvel korábban történt, ez senkinek nem tűnt fel. Mint kiderült, ők úgy tudták, ezek nem korrodálódnak, úgyhogy meg sem nézték. Ennyire alapos vizsgálatokra épül az, hogy a 30 éves szovjet technológiát továbbműködtetjük még 20 évvel. Ráadásul a csöveket a 3-as blokkban kicserélték, de az ugyancsak korróziós jeleket mutató 1-es és 2-es blokkban nem - miközben ezek engedélyt kaptak további 20 év működésre. A forrásom által adott információkról december elején hivatalosan is megkérdeztem az Országos Atomenergia Hivatalt és a Paksi Atomerőművet - a napokban végre az atomerőmű s válaszolt. A válaszok a képekre kattintva olvashatók.

Paksi Atomerőmű Zrt.:

paks_3_blokk_valasz.jpg

Országos Atomenergia Hivatal:

oah_3_blokk_valasz.jpg

Ja, minderről elfelejtettek szólni a nyilvánosságnak! Sőt, az atomerőmű eleinte az OAH-nak is - kb. egy héttel a hiba észlelése után napi ellenőrzései során az OAH-nak magának tűnt fel, hogy valami gubanc lehet Pakson, érdeklődésükre ezután kaptak szóbeli tájékoztatást, és csak egy hónap(!) után írásosat. Az atomerőmű közben nem szűnt meg folyamatosan hírekkel bombázni a nyilvánosságot. Jaj, dehogy az eseményekről! "Jelentős összeggel támogatja az erőmű térségfejlesztési alapítványa a környező településeket". Vagy: "Orfűi fesztiválon várja a fiatalokat az erőmű kiállító kamionja". Aztán: "Első helyen végeztek az erőmű tűzoltói". Csupa ínycsiklandó hír, ami nélkül nem tudnánk, mi folyik az erőműben. Egyszerűen nem fért bele, hogy a meghibásodásról informáljanak, ami érthető, hiszen ugyanekkor volt "Női Sportnap az ASE sporttelepén"! Mutassam?

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2015. 01. 13.

Merkel bezárja a magyar kiskaput

A német kancellár februári látogatása körül sok a spekuláció. Ha realisták akarunk maradni, Merkel sem Orbánt buktatni nem fog, de puszta protokolláris mosolygásra sem számíthatunk. Hoz üzenetet a tarsolyában: a baráti német-magyar viszony talpkövei közül van, ami lényegileg megváltozott az elmúlt időszakban. A német Oroszország-politika átalakulása újrarendezi a magyar kapcsolatot is. A továbbiakban nincs simlizés, nincs különutas magyar barátkozás Putyinnal. Magyarország az olajozott német kapcsolat nélkül nagy bajban van, úgyhogy Orbánnak a további erőlködés helyett inkább azon kéne dolgozni, hogy öt elvesztegetett év tévútja után hogyan tudunk választ adni a magyar energiapolitika valós problémáira.

Angela Merkel minden bizonnyal február 2-án rövid, néhány órás látogatást tesz Magyarországon, és ennek keretében találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel is. Ma körülbelül ennyit lehet tudni hivatalosan a német kancellár vizitjéről, sem a tárgyalások napirendjét, az ott várhatóan érintett témákat, esetleg tárgyalásra kerülő megállapodásokat illetően semmilyen megerősített információja nincs a közvéleménynek. És bár a magyar kormány gyakorlatában ez normál ügymenetnek számít (sem a miniszterelnök és államtitkára, majd külügyminisztere, Szíjjártó Péter számtalan moszkvai útjáról, sem Orbán utóbbi időben megsokasodott svájci látogatásainak céljáról, tartalmáról, eredményeiről szinte semmit nem tudunk), úgyhogy akár meg is szokhattuk volna, mégis spekulációk sokasága övezi Merkel látogatását. Érthető, hiszen hosszú ideje a magyar kormányfő elsősorban közép-ázsiai és kaukázusi zsebdiktátorok látogatásait tudja feljegyezni a külügyi eseménynaptárba, és hosszú ideje az első ilyen súlyú nemzetközi találkozója lesz Budapesten. Mit akarhat Merkel, és mit kaphat Orbán? Eredményez-e bármilyen változást a kormánypolitika irányvonalában, a kormányzatban, a külpolitikai orientációban a tárgyalás? A vélemények szélsőségesen megoszlanak. Merkel a selyemzsinórt hozza Orbánnak, betelt a pohár, a rendezett visszavonulás, és a kormányfőváltást követő stabilizáció és politikai irányváltás menetrendjéről tárgyalnak majd – fogalmazódnak meg vérmes elképzelések. Németország eddig is védőernyőt húzott Orbán fölé, amíg a német cégek megkülönböztetett állami gondoskodásban részesülnek, és Orbán, ha alpári módon, az uniós közbeszédben elfogadhatatlan formában és kissé túlszaladva is a célon, de kimondja az EU-val kapcsolatban Merkel legtitkosabb gondolatait, addig számíthat Európa legfontosabb kormányának további támogatására – ennek a hallgatólagos megállapodásnak a fenntartásáról beszélget majd a német és a magyar kormányfő, állítják mások. Tényleg, mi is fog történni? Valószínűleg egyik sem, de néhány, Magyarország szempontjából nagyon fontos dolog vélhetőleg mégiscsak.

merkel_orban.jpg

Kép forrása: index.hu

Tény, hogy Merkel hozzáállása a Fidesz-rezsimhez meglehetősen Janus-arcú volt az elmúlt öt évben. Németország számára három szempont játszik kiemelt szerepet a közép-európai EU-tagállamokhoz fűződő viszony alakulásában. Az első, a pénzügyi stabilitás kérdése. Az eurozóna krízise közepette, nyakig a 240 milliárdos görög mentőcsomagban mindennél fontosabb számukra, hogy ne jöjjenek létre újabb, euró tízmilliárdos mentőcsomagokat igénylő válsággócok az EU keleti peremén. A magyar kormány ezt az elvárást teljesíti. Orbán emlékezetes, 2010 nyár eleji brüsszeli útján egyértelmű és világos jelzést kapott: bizonyos keretek között azt csinál, amit akar, de a költségvetési hiány elengedése, a büdzsé stabilitásának aláaknázása, a laza fiskális és monetáris politika olyan kritikus pont, amiben nincs pardon. A miniszterelnök meg is értette az üzenetet: rövidesen az államadósság elleni küzdelem lett a magyarság ezeréves küldetésének végcélja, a keresletélénkítő, költségvetési hiányt elengedő 7 százalékos bővülést vizionáló Matolcsy-program villámgyorsan lekerült a napirendről. Ezzel szemben kaptunk egy olyan ultraortodox pénzügyi megszorító politikát, hogy Bokros Lajos kényelmetlenül topog a láttán, az IMF pedig önmagát is meglepő szerepzavarban próbálta ennek lazítását javasolni. Az eredmény német szempontból megnyugtató: a költségvetési hiány a 3 százalékos cél alatt évek óta, az államadósság, ha nem is csökken, de stagnálásközeli állapotban van, a magyar fizetési mérleg stabil. Nem lesz szükség magyar mentőcsomagra, pénzügyi lélegeztetőgépre a német adófizetők pénzén. Nincs itt kérem semmi aggódnivaló, a cél teljesül, ennek módja (a szociális rendszerek beszántása, az oktatásügy szétzúzása, a társadalom tudatos kettészakítása, az egészségügy leépülése, stb.) pedig belügy, az legyen a magyar választók baja, akik egyébként mostanában több ízben is kifejezték vonzalmukat ez iránt a politika iránt – mondják a németek.

A második stratégiai terület a német cégek és befektetések helyzete. Na de itt már tényleg Németország tyúkszemére lépett a multiellenes órisáplakát-kampányokat szervező magyar kormány – mondhatnánk. Nem eszik olyan forró a kását. A multiellenes szlogenek mögött egy nagyon nehezen felfejthető és kaotikus támogatás- és büntetőpolitikai katyvasz húzódik meg. Némely multik – elsősorban bankok és kiskereskedelmi láncok – valóban, mintha az Orbán-kormány célkeresztjében lennének. Különös módon éppen ezeken a területeken nem meghatározó a német tőke jelenléte. A legnagyobb külföldi tulajdonú magyar bankok közül egyetlen egy német tulajdonú, a Bayerische Landesbank tulajdonában álló MKB – ezt épp most vette meg a magyar állam igen nagyvonalú vásárlóként. A kiskereskedelem meghatározó szereplői (Tesco, Auchan, Spar) sem németek. Hova koncentrálódik a német tőkebefektetés? A járműiparba, az információ-technológiába, az energetikába és a biztosítási szektorba – a TOP 40 magyar vállalat közül a német tulajdonúak, az Audi, az E.ON, az RWE, a Magyar Telekom, a Bosch, az Allianz és Continental mind ezekben a szektorokban vannak jelen. Ezek közül az energiaszektor ugyan valóban nyomás alatt van, de a kiszorítás keserű piruláját meghökkentően gáláns vételi ajánlattal tette lenyelhetővé a kormány például az E.ON esetében, amikor a becsült piaci érték sokszorosáért vásárolta fel annak gázüzletágát. Egy olyan időszakban, amikor az E.ON amúgy is újrarendezi a sorait, és a magyar piacon domináns fosszilis energia ágazatát kiszervezi és leépíti, hogy az új (elsősorban megújulós) technológiákra koncentráljon. A járműipar, benne az Audi és a Mercedes állam az államban, az orbáni „munkaalapú társadalom” állócsillaga, korlátlan és olykor be sem vallott mennyiségű adókedvezmény és állami támogatás kedvezményezettje, amelynek semmi oka panaszra. A Deutsche Telekom ugyan érzékelte a távközlési ágazatot sújtó különadókat, de elbukott például az IT ágazatnak fejfájást okozni képes internet-adó terve; az Origo főszerkesztőváltásának története, a DT és a kormányzat közötti megállapodás az informatikai fejlesztésekről pedig arról tanúskodik, hogy a DT-vel sajátos különalkut kötött a kormány, és összességében olajozottan működik a gépezet. A német cégek sorsa korántsem mostoha a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

A harmadik kulcsterület német szempontból az EU szintjén zajló döntéshozatal, és az Unió jövőjéről folyó viták. Itt több feszültséget vizionálhatunk, mint az előző két területen. Orbán Brüsszel-kritikája, belefeszülése Jean-Claude Juncker jelöltségébe, beállása az integrációt erodáló, a tagállamok szuverenitását hangsúlyozó Cameron-vonalba látszólag kivívhatná Németország rosszallását. Csakhogy. Az utóbbi időben a kormány épp ezen a területen erős visszavonulóban van, a Brüsszel = Moszkva ék egyszerűségű képlete már nincs a kormánykommunikáció középpontjában (mostanában amúgy sem illik Moszkvát bármilyen rossz forrásaként emlegetni), a NER új ellenségképet talált az Egyesült Államokban (a bajuszos elmeháborodott, aki valami tragikus tréfa folytán jelenleg a házelnöki pozíciót foglalja el, egyenesen negyedik világháborút vizionál). Ráadásul Angela Merkel európai elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen ugyan, de abban az Európában, amely iránt elkötelezett, azért Németország, a mindenkori német kormány diktálja a tempót, az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament buzgóságának pedig jobb, ha van egy egészséges határa. A tagállami szuverenitás vs. európai intézmények erőegyensúlyban a mérleg jobb, ha az előbbi javára billen. Ha ezt helyette kimondják mások, nem baj. Ha kültelki stílusban, az nem öröm, de együtt lehet vele élni. Ha Junckert mások piszkálják, és így gyengítik, csak hogy tudja, hol a helye, míg Merkel a Nagy Konszolidátor szerepében végül csak elrendezi a Bizottság elnökének megválasztását, abból ő jön ki jól. Nem akkora itt a baj.

Végül van még egy szempont, ami Németország számára a közép-kelet-európai tagállamokkal kapcsolatban nem stratégiai kérdés – és épp ez teszi fontossá. Ez az Oroszországhoz való viszony. Orbánék keleti nyitása, az Oroszország iránti egyre fokozódó hőfokú szeretet számos helyen kiverte a biztosítékot. Varsó, Vilnius, Riga, Tallin, és újabban Washington – hogy csak néhányat említsünk. Berlinben nem. Berlin ezügyben elnéző, aminek alapja a különleges német-orosz viszony. Az Ostpolitiktól az Északi Áramlaton át a nagy német cégek oroszországi befektetésein keresztül hosszan lehetne citálni ennek a sajátos kapcsolatnak az elemeit.  Ebből fakad, hogy az, ami Orbánt jónéhány fővárosban nemkívánatos elemmé teszi, arra a németeknek egy szavuk sincs.

Mindebből azt következhet, hogy Angela Merkel valóban csak ezt a hallgatólagos megállapodást megerősíteni jön Budapestre, és némi visszafogottságra inteni Orbánt, ha lehet. Amúgy is, ő nem az a fajta, aki a tagállamok belügyeibe nagyon bele kívánna szólni, a német szuperdominancia látszatát igyekszik elkerülni az EU-ban (mondjuk erről a görögök tudnának mesélni).

Még sincs így. Két okból sem. Egyfelől lehet, hogy Angela Merkel számára nem okoz álmatlan éjszakákat, ha békeidőben egyes tagállami vezetők piszkálják kicsit a tagállami kormányok és az EU-s intézmények közötti hatáskör- és hatalommegosztás kérdését, netán magát Jean-Claude Junckert. Elég határozott viszont abban, hogy ha az EU konfliktushelyzetbe keveredik külső szereplőkkel, akkor egységesen kell fellépni, és egy hangon beszélni. Ilyenkor nincs helye a különutas kísérleteknek, a közös erőfeszítések háta mögötti, azokat gyengítő lépéseknek. Orbán közismert – legutóbb a Charlie Hebdo elleni merénylet kapcsán tartott párizsi megemlékezés alkalmával bizonyított - bámulatos ritmusérzékével következetesen képes felénekelni azokat a mondatokat, és megtenni azokat a lépéseket, amelyek egy diplomáciai gyorstalpaló tanfolyam első óráján a „Soha ne csináld” címszó alatt kerülnek tárgyalásra. Az ukrán válság közepén Oroszország javára trükközni a Déli Áramlat építése ügyében (az EU-s szabályozást megkerülő törvénymódosításokkal megágyazni a Gazpromnak), elzárni a gázvezetéket, amin keresztül Európa életben próbálja tartani Ukrajnát, titkos szerződésekben évtizedekre elköteleződni pénzügyileg, technológiailag, üzemanyagellátásban Oroszországnak a paksi bővítés során,  nos, klasszikusan ez a kategória.

Másrészt a szétvert külügyi apparátus elfelejtett észlelni, és közölni Orbánnal egy nagyon fontos változást a német külpolitikában. Ez pedig éppen az Oroszország-politika iránya. A sajátos német Oroszország-viszony – szemben az orbáni értékmentes, tisztán haszonelvű, bár annak meg tragikusan rossz külpolitikával – nem csupán a gazdasági érdekeken alapul. Természetesen szeretnek jó üzleteket csinálni. Azonban e mögött további megfontolások is állnak, például hogy a szoros német-orosz gazdasági együttműködés stabilizáló hatással is van Oroszországra, és csökkenti az agresszív geopolitikai lépések valószínűségét. Hogy ez az együttműködés az orosz gazdaság modernizációját is elősegíti, és így hozzájárulhat egy, a világgazdasághoz sok szállal, nem csupán az energiaexporton keresztül kötődő Oroszország megteremtéséhez, amely érdekeltebbé válik harmonikus nemzetközi kapcsolatok fenntartásában, és a bajkeverés-orientált orosz külpolitika átalakításában. Ezekben az előfeltevésekben és reményekben azonban Németország csalatkozott. Az orosz gazdaságban a modernizáció nyomai sem látszanak, az, amit Orbán „napjaink elemzéseinek sztárjának” nézett, egyszerűen a magas olajárakból fakadó magabiztosság volt, nem valamiféle új gazdasági-politikai modell. Modernizáció híján egyébként a technológia-export révén piachoz jutni remélő német vállaltok számára is súlyosan leértékelődött az orosz piac, amelynek a súlyát az olajárzuhanás is tovább csökkenti. A stabilizációs remények sem váltak valóra, Oroszország nem vált mérsékeltebbé az együttműködés révén, a – magas olajárnak köszönhető – gazdasági erő pedig éppen hogy agresszívebb érdekérvényesítést, kiszámíthatatlanabb külpolitikát eredményezett. Putyint nem gazdasági, hanem alapvetően birodalmi racionalitás vezérli. A Krím megszállása, és Kelet-Ukrajna destabilizálása pedig arról győzte meg Németországot, hogy békés, konszenzuskereső módon nem kezelhető Putyin Oroszországa.

Mindezek oda vezettek, hogy Merkel stábja alapvetően újraértékelte az orosz kapcsolatot, és őszre – a maláj gép lelövésének, mint a pohárba hulló utolsó cseppnek az eredményeként - a kemény fellépést, a szankció-politika következetes végigvitelét, a határozott és egységes európai szerepvállalást állította külpolitikája középpontjába.

Magyarország számára ez annyit jelent, hogy a döbbenetesen rossz ütemérzékű, és még most is Oroszországhoz húzó (Vlagyimir Putyint nem sokkal Merkel után vélhetően Budapesten fogadó) Orbán-adminisztráció hirtelen súlyos konfliktusban találta magát a német elképzelésekkel. Hogy Merkelnek hirtelen Budapestre jönni támadt kedve, meggyőződésem szerint ebből fakad. És a tárgyalások témái és következményei is ezen a területen keresendőek. A német kancellár egyértelművé kívánja tenni azt, amit az amerikaiak már ősszel világosan megfogalmaztak. Hogy az Európa és Oroszország között húzódó konfliktusban nincs simlizés, nincs külön út. Hogy a magyar energiarendszer kiszolgáltatása Oroszországnak nem magyar belügy, európai szintű kockázatai vannak, és Európa ezt nem óhajtja annyiban hagyni. Nem lesz tehát Orbán-buktatás, bármennyire is szeretnék sokan ezt belelátni a Merkel-vizitbe. De nem protokoll-látogatásra kerül sor, ahol csupán a rendszerváltásban szerzett múlhatatlan magyar érdemekről, és a német-magyar gazdasági együttműködés sikereiről beszélgetne a két kormányfő. Ezekre is sor fog kerülni, és a sajtó jobbára ezt fogja megkapni. A magyar energiapolitikában viszont határozott változásra lehet számítani a közeljövőben. Merkel bezárja a magyar kiskaput az európai energiapolitikában. Azt a kiskaput, ami egyébként is egyre kevésbé működik. Az orosz gazdaság összezuhanása az egész elképzelést aláásta, orosz részről finanszírozhatatlanná téve azokat a geopolitikai célú ügyleteket Magyarországon, amelyek révén kapun belülre szeretnék ügyeskedni magukat az EU-ban. Magyar részről is érzik a fenyegető problémát: információk szerint Szíjjártó Péter egy közelmúltbeli, kevéssé kommunikált moszkvai látogatást követően sürgősen tapogatózni kezdett az amerikai külügy energetikai felelősénél. A Nagy Orbáni Álom a magyar-orosz energiatestvériségről zátonyra futni látszik. A baj az, hogy nincs B terv. Az elmúlt évek ennek a lázálomnak az építgetésével teltek, ahelyett, hogy valós válaszokat dolgoztak volna ki a magyar energiaellátás biztosítására. A hatályban lévő Energiastartégia alappillérei kidőltek. Problémák sokasága borul rövid időn belül a nyakunkba. A szétzilált, kiszámíthatatlanná tett, befektetőket elüldöző magyar energiapiacot megalkotó Orbán-rezsimnek pedig minderre annyi válasza van: ezt benéztük. Ennél pedig sürgősen többre lesz szükség, mert – ha jól gondolom –, Merkel ebben nem fog viccelni február 2-án.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2015. 01. 03.

Bolgár narancs, avagy két uniós tagállam esete a Déli Áramlattal

Sosem hittük volna, hogy egyszer Bulgáriába megyünk demokráciát tanulni. Most azonban úgy áll, hogy a balkáni országban egy egyszerű közérdekű adatigénylés nyomán nyilvánossá vált az elmúlt évek legnagyobb, egy Roszatom-projekt és a Déli Áramlat befuccsolását is közvetlenül érintő energetikai botránya, ilyesmi pedig nálunk aligha fordulhatna elő.

 

A tanulságos történetet a New York Times írta meg. Nem csak az derül ki belőle, hogy Oroszország túlságosan mélyen belemászott (korrupcióval, zsarolással, titkosszolgálati módszerekkel) a bolgár belpolitikába és a bulgáriai politikai döntések befolyásolásába, hanem az is, hogy a magyar és a bolgár történések között – a figyelemreméltó különbségek mellett – feltűnően sok a párhuzam.

A sztori röviden, a New York Times alapján a következő:

 

1. 2011-ben Bulgáriában jelentős palagáz-készleteket találtak, aminek a kiaknázásával az ország nem szorult volna rá többé az orosz importgázra. És bár a palagáz-kitermelés környezeti hatásai valóban kérdésessé teszik a projektet, aligha valószínű, hogy az amúgy fosszilis és nukleáris energia párti, a környezeti szempontokra következetesen fittyet hányó, de a gyanú szerint orosz pénzből vigéckedő, Putyin-közeli szélsőjobboldali Ataka (mutatis mutandis a helyi Jobbik)  ezek miatt szervezett volna demonstrációsorozatot a palagáz-kitermelés ellen, aminek hatására a parlament végül elállt a bányászat engedélyezésétől.

 

2 Felsejlik az orosz beavatkozás a belenei, Roszatom irányítású atomerőmű-építés kapcsán is, amely projekt menet közben a sokszorosára drágult, és nyilvánvalóvá vált, hogy már nem éri meg befejezni, így a bolgár kormány 2012-ben az építkezés félbeszakítása mellett döntött. A NYT szerint ezután kezdődtek az egész országra kiterjedő rezsitüntetések, amelyek végül kormányváltáshoz vezettek.

 

3. Az oroszok azonnal felvették a kapcsolatot az új bolgár kormánnyal a Déli Áramlat gázvezeték építésének engedélyezése érdekében. Az akkori energetikai miniszterelnök részletesen elmesélte a New York Times-nak, hogyan próbálta őt megvesztegetni a Duma egyik képviselője, hogy felgyorsítsa az engedélyek kiadását. A politikus beszámolt az ügyről a titkosszolgálatnak, és a vallomás nyomán nyomozás indult – ez nehezen történhetne meg Magyarországon.

 

4. A következő választásokon kisebbségi kormány alakult, amely az Ataka támogatásával fogadta el sorra az oroszbarát törvényeket. Cserébe a kormány kapott pár milliárd eurót Oroszországtól a Déli Áramlat építésére, Szófia kedvenc focicsapata pedig ígéretet egy új stadionra, szintén orosz ajándékként.

 

5. 2013 végén a bolgár kormány titokban elkészítette a Déli Áramlat kivitelezési szerződéseit. Hogyan, hogyan nem, a projektből egy komoly szeletet kapott a legnagyobb helyi oligarcha, illetve orosz részről Putyin közeli barátjának cége. Mint utóbb, egy egyszerű közérdekű adatigénylés nyomán kiderült, a szerződéseket gyakorlatilag a Kremlben, a Gazprom emberei fogalmazták.

 

6. A Déli Áramlatból végül az EU-versenyszabályok miatt Bulgária mégis kénytelen volt kihátrálni, amire válaszul Oroszország kísérletet tett a jelentős részben orosz érdekeltségekből álló bolgár bankrendszer destabilizálására.

 

Bónusz: Az egész ügyletet a bolgár titkosszolgálat derítette föl.

 

És most nézzük a magyar párhuzamokat.

 

1. Az Orbán-kormány az elmúlt hónapokban lehetővé tette, hogy a Gazprom külön engedélyek nélkül is tárolhasson gázt a magyarországi gáztározókban, majd a tárolókapacitás egy részét is kölcsönadta az orosz cégnek. A Jobbik lelkes támogatásával.

 

2. Szintén a közelmúlt fejleménye, hogy a Déli Áramlat gázvezeték építését Orbánék egy törvénymódosítással kivonták a magyar és az uniós engedélyezési eljárás alól, így a Gazprom bármikor hozzákezdhetett volna az építkezéshez, ha akar. A Jobbik ezt a módosítót is szó nélkül megszavazta.

 

3. Kormányunk másban is kedveskedett az oroszoknak: például szeptemberben egyetlen telefonhívásukra elzártuk az Ukrajna felé futó gázvezetéket, amin keresztül az EU Ukrajnát próbálta ellátni gázzal az orosz agresszió közepén.

 

4. 2014 januárja óta zajlik a paksi atomerőmű-bővítés előkészítése a Roszatom közreműködésével, titokban Moszkvában aláírt, egyoldalúan az orosz félnek kedvező szerződések alapján, amelyekről rendre az orosz féltől lehet több információhoz jutni, és erősen úgy tűnik, hogy a szerződéseket jórészt Moszkvában fogalmazták

 

5. Az elmúlt évben megszaporodtak a magyar kormányzati vezetők (mindenekelőtt Orbán Viktor és Szijjártó Péter) titokzatos moszkvai látogatásai, amelyekről a közvélemény sokszor csak utólag kap valamilyen dezinformáció jellegű tájékoztatást. A jegyzőkönyvek, napirendek emlékeztetők kikérésére vonatkozó adatigényléseket a kormányzat minden esetben megtagadta.

 

Bónusz: Mindez a magyar titkosszolgálatokat ugyanúgy nem érdekli, mint a Jobbik pénzügyei vagy a jobbikos Kovács Béla orosz kapcsolatai.

 

Magyarázat persze létezik, kétféle is.

 

Elképzelhető, hogy az oroszok Magyarországon is ugyanolyan eszközökkel érvényesíti az érdekeit, mint Bulgáriában, csak nálunk mindez az illetékes nyomozati szervek, a hatóságok és a kormányzat tudtával és beleegyezésével történik.

És persze az sem kizárt, hogy az Orbán-kabinet csupa nemzeti érdekből lépi meg ugyanazt, amit a bolgárok megvesztegetés, zsarolás és kényszer hatására.

 

Hogy a két verzió közül melyik a valószínűbb, annak eldöntését az olvasókra bízom.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2014. 12. 29.

Veszélyben vannak a regionális pénzek?

 

A Miniszterelnökség uniós fejlesztésekért felelős államtitkára karácsony előtt jelentette be, hogy az uniós támogatások kifizetésének összege elérte a tavalyi rekordot, és az év végéig el fogja érni a 2000 milliárd forintot. Ez elképesztő összeg, megközelíti a GDP 7%-át, a központi költségvetés kiadási főösszegének 12%-át, és egészen rendkívülinek tűnő adat, ha az uniós infúzió mértékét, ami tavaly is a GDP 6% közelében volt, ahhoz viszonyítjuk, hogy mindössze 1,6% volt a gazdasági növekedés.

dg_regio.bmp

Ebből a szempontból kiemelkedő sikernek tűnhet az uniós pénzek lehívása. Az uniós forrásokból folytatott fejlesztéspolitika sikerét azonban nem (csak) azon kell lemérni, hogy mennyi pénzt sikerült elkölteni. A kohéziós politika célja elvileg a periféria országainak a magországokhoz való felzárkózása, a foglalkoztatás bővítése és fogadó országok társadalmain belüli kohézió javítása, továbbá a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni hatékony fellépés lenne. Bármilyen indikátorokkal is mérjük ezeknek a céloknak a teljesülését, eredmények nem látszanak. Az egy főre jutó nemzeti összterméket tekintve a felzárkózásunk a régi tagállamokhoz már a kétezres évtized első felében megtört, a nemzetközi szervezetek versenyképességi listáin egyre hátrébb csúszunk, az extrém alacsony foglalkoztatási ráta – a közmunkás-létszámmal való trükközést leszámítva – nem javul, egyre többen vannak és egyre szegényebbek a szegények, miközben egyre kevesebb forrás jut az alapvető közszolgáltatásokra, köztük az oktatásra, amin a felnövekvő generációk foglalkoztathatósága múlik.

Fontos ezeket a tényeket együtt mérlegelni azzal a másik ténnyel, hogy a kohéziós források elköltése során részben az történik, hogy közpénzből, még ha Magyarországon kívüli adófizetők pénzéből is, magánvagyon és magánjövedelem lesz: egyes vállalkozások jutnak olyan fejlesztési, beruházási forráshoz és megrendeléshez, amihez a versenytársaik nem jutnak hozzá, a piaci szereplők viselkedését motiváló tényezők között fölértékelődik a járadékvadászat, a gazdaságban megnő a politikai befolyás jelentősége. Annak érdekében, hogy a magyar gazdaság legalább nyomokban emlékeztessen egy olyan piacgazdaságra, ahol a tisztességes versenyben elért teljesítmény a siker kulcsa, kulcsfontosságú lenne a nyertes pályázatok kiválasztására szolgáló eljárások és a projektekhez kapcsolódó közbeszerzések kikezdhetetlensége.

 

Hibás programok, hazudós kormányzat

Ebből a szempontból elgondolkodtatók azok az adatok, amelyeket az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága küldött át nemrégiben az Európai Parlament Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának (melynek - a környezetvédelmi valamint az ipari- és energiabizottság mellett - tagja vagyok), az összes tagországban futó összes operatív program auditálásáról.

Az auditálás egyik számszerűsített eredménye a hibaarány. A hibaarány azt jelenti, hogy az egyes operatív programokban felhasznált összes pénz mekkora része került elköltésre „hibásan”. A hiba nem feltétlenül jelent csalást vagy korrupciót. Természetesen jelentheti ezt is, de a definíciója technikai: az, hogy a jogszabályokban rögzített feltételek közül valami nem teljesült, valami eljárási szabálytalanság volt, például a közbeszerzési eljárásokkal szemben támasztott követelmények sérültek, vagy valami más adminisztratív hiba történt. A hibaarányt első körben az ezzel foglalkozó nemzeti szervek, második körben az Európai Számvevőszék és a Bizottság állapítja meg. Az eredményt az operatív programok menedzsmentjének megbízhatóságát jelző számszerű indikátornak tekintik. A Bizottság feladata az Unió költségvetésének helyes felhasználása felett őrködni, és ezt a feladatát, részben a hibaarányok alapján, pénzügyi korrekciós intézkedések (például kifizetések felfüggesztése) révén látja el. 2013-ban általános szabályként akkor jelentett be fenntartást egy operatív programmal szemben (ami a kifizetések felfüggesztését megalapozó döntés), ha az általa hitelesített hibaarány elérte vagy meghaladta az 5%-ot.

A hibaarányokat először a nemzeti auditáló hatóságok állapítják meg. A Bizottság ezek után újra auditálja a nemzeti hatóság által használt mintában szereplő tranzakciók egy részét, hogy megállapítsa, hogy mennyire bízhat a nemzeti hatóságoktól kapott adatokban. Ha ennek során rendszerszerűen magasabb hibaarányokat állapít meg, mint amit az adott nemzeti hatóság jelentett, abból két következtetést von le: egyrészt azt, hogy valami rendszerszerű baj van a kérdéses programmal, másrészt azt, hogy nem bízhat az adott nemzeti auditáló hatóságban, ezért az Unió költségvetésének felhasználását illető kockázat mértékének megbecslése során nem támaszkodhat az általa szolgáltatott adatokra. Ekkor a Bizottság egy általános becslést ad a hibaarányra, függetlenül a nemzeti auditálás eredményeitől, és annak alapján jár el.

A Regionális Politikai Főigazgatóság tájékoztatása szerint 2013-ban pontosan ez történt a magyar operatív programok többsége, a 13 operatív program közül 9 esetében. A magyar hatóságok 0,5 és 1,3% közötti hibaarányokat jelentettek ennél a kilenc programnál, amit a Bizottság nem talált hitelesnek, ezért 5%-ra módosította a hibaarányt. A gazdaságfejlesztési operatív program esetében ennek egyrészt egy, az OLAF által is vizsgált csalásgyanú, másrészt a program rendeltetésének nem megfelelő kifizetés volt az oka, a többi nyolc érintett operatív program esetében pedig a nemzeti hatóságok által nem jelentett, de a bizottsági audit által feltárt közbeszerzési szabálytalanság. A főigazgatóság éves aktivitási jelentésének mellékletéből kitűnően a közbeszerzési szabálytalanság természete az volt, hogy egyes közbeszerzési pályázatok feltételrendszere túlságosan korlátozta azoknak a vállalkozásoknak a körét, amelyek egyáltalán pályázhattak. Magyarán: a Bizottság szerint Magyarországon rendszerszerűen eleve kiszemelt győztesek számára írnak ki pályázatokat.

hibaarany_tablazat_hu.jpg

A magyar operatív programok 2013-as hibaaránya (a teljes, többi tagországra is kiterjedő dokumentumhoz kattints a táblázatra)

Más tagországok operatív programjaival összehasonlítva az látszik, hogy 2013-ban a magyar operatív programok átlagos hibaaránya a legmagasabbak közé tartozott (volt ugyan néhány ország, így Szlovákia, Spanyolország és Szlovénia, ahol hasonló, vagy még magasabb volt). A közbeszerzési eljárással kapcsolatos kifogás nem példa nélküli, egyedülálló viszont a költségvetési eljárással kapcsolatos kifogással érintett operatív programok nagy száma. Más országokban nem látszik olyan közbeszerzési probléma, ami a programok ennyire nagy részét érintené.

 

Friss adatok: a helyzet, ha lehet, idén még rosszabb

Ezek az adatok évente egyszer készülnek, egy-egy operatív program egészét jellemzik egy egész pénzügyi évre vonatkozóan. A Bizottság által a Parlament Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága számára átküldött hibaadatok tehát még a tavalyi évre vonatkoznak. A Főigazgatóság azonban nemcsak évente egyszer, hanem év közben folyamatosan is monitorozza az egyes operatív programok menedzsmentjének és ellenőrzésének megfelelő működését, 15 különböző szempont szerint. Ebből kialakul egy általános értékelés. Az értékelés négy kategóriába sorolja az operatív programokat: az 1-es kategória a legjobb, ez a jól működő programoké, a 4-es a legrosszabb, ez az egyáltalán nem működő programoké. A minősítést gyakran frissítik a rendelkezésre álló legfrissebb auditálási információk alapján, és ez is alapul szolgál a kifizetések felfüggesztéséről szóló esetleges döntéshez. A Pénzügyi Ellenőrző Bizottságnak megküldött, a 2014. október végi állapotot tükröző adatok szerint a 13 magyar operatív program közül 10-nek a minősítése volt hármas, vagyis, leszámítva a nem működő programokat, a legrosszabb. A gazdaságfejlesztési és a környezet és energia operatív programok esetében látszik, hogy a rossz minősítés a projektek kiválasztására szolgáló eljárás rossz minősítése miatt alakulhatott ki.

 

ertekeles_kethetes.jpg

Az operatív programok októberi gyorsértékelése: 13-ból 10 közel az elégtelenhez (a teljes, többi tagországra is kiterjedő dokumentumhoz kattints a táblázatra)

Az igazi kétharmad

Hasonlóan ijesztő az a táblázat, amely azt mutatja, hogy az egyes tagállamok által jelentett, operatív programokra vonatkozó hibaarányok milyen mértékben fedik a valóságot. A Nemzeti Együttműködés Rendszere ebben az összehasonlításban 66 százalékos (kétharmados) megbízhatatlansággal a 28 tagország közül a 27. helyre csúszott be - egyedül Szlovákia tudott etekintetben ránk verni. A 66 százalék értékeléséhez néhány összahasonlítás. Ugyanez az adat Bulgária esetében 28,5 százalék, Belgium 25 százalék, Görögország, Románia, Csehország, Horvátország (és még sokan mások): 0 százalék. Az uniós átlag 11 százalék, a hamis adatszolgáltatásra vonatkozó magyar adat tehát hatszorosan haladja meg a tagállamok átlagát. Ez az igazi kétharmad, a hamisság, a simlizés kétharmada.

hibas_programok_aranya_eu.jpg

A Bizottság által megbízhatatlannak tekintett hibaaránybecslések. A részletekért katt a táblázatra

 

A táblázatokból látszik, hogy az operatív programok lebonyolítása más tagállamokban sem hibátlan. Az egyes mutatók tekintetében a Magyarország szinte mindig egy-két további tagországgal együtt ül a szamárpadban. Szinte egyedülálló azonban az, hogy hazánk gyakorlatilag az összes szóba jöhető mutató tekintetében a legrosszabbak között teljesít. Magas a hibás programok aránya, rendszerszintű probléma van a közbeszerzésekkel (ezeket vélelmezhetőleg eleve kiválasztott győztesekre szabva írják ki), és teljesen megbízhatatlan az operatív programokkal kapcsolatos adatszolgáltatásunk. A Bizottság által valószínűsített hibaszázalék pedig az operatív programok döntő többségénél azon a küszöbértéken (5%) táncol, ami fölött adminisztratív lépésekre kerül sor, köztük akár a források részleges felfüggesztésére is. Jól mutatnak az eddig lehívott összegekről szóló számok, a valóság azonban sokkal súlyosabb. Az uniós támogatások célját, a tényleges konvergenciát a magországokhoz, a pénzfelhasználás nem éri el. Akár azért, mert nem jó a kohéziós politika, rosszak a pénzek segítségével megvalósított projektek, és a források jelentős része végső soron nem az ország, hanem csupán néhány tucat oligarcha konvergenciáját szolgálja; akár azért mert az uniós fejlesztések nélküli magyar gazdasági teljesítmény olyan drámaian rossz, hogy az EU-s pénzek csupán a leszakadás mértékének stabilizálását tudják elérni. De hogy még sötétebb legyen a kép, még ezek a vitatható hatékonyságú források is veszélyben lehetnek. Azt, hogy a Bizottság a szankcionálás határértékének tekinthető 5 százalékosra becsülte a hibaarányt az operatív programok 70 százalékánál, hogy a "nem működik" utáni legrosszabbra értékelt 13 operatív programból 10-et, hogy az uniós átlag hatszorosára teszi a megbízhatatlan adatszolgáltatást a programokkal kapcsolatban, akár jóindulatú figyelmeztetésnek is tekinthetjük. Valami nagyon nincs az EB szerint rendben az EU-s pénzek hazai felhasználásánál. Sürgősen tenni kell valamit, mert egyelőre ugyan nem függesztették fel a kifizetéseket, de az összes muníciót felhalmozták ehhez a lépéshez. Ahhoz pedig, hogy ez ne történjen meg, nem lesz elegendő a Lázár-Rogán-Csepreghy Nándor-féle "ifjúmagyarok" néhány pökhendi nyilatkozata. Lényegi módosításokra van szükség a pénzosztó rendszer átláthatóságában, a közbeszerzések gyakorlatában, az adatszolgáltatás megbízhatóságában, és még egy sor más területen. A Fidesz-univerzum egyre inkább virtualizálódó világában lefolytatott néhány Brüsszel-ellenes kommunikációs kampány feltüzelheti Bayer Zsolttól egészen Lovas Istvánig a magyar társadalom mind a 10 százalékát, a többséget azonban ez már itthon sem hatja meg. Brüsszelben pedig csak ronthat a helyzeten. A helyzeten, ami viszont halálosan komoly. A GDP 7 százalékáról beszélünk. Ami nélkül 10 százalék körül lenne a költségvetési hiány - innen a maastrichti kritériumok még távcsővel sem látszanának. Ezt az uniós támogatást sodorják veszélybe az ellenőrizetlen lopásért folytatott szabadságharcuk érdekében. Norvégia már felfüggesztette a maga 40 milliárdos támogatásának folyósítását. Ha az EU is eljut ide, akkor nekünk lőttek. Nekünk, Magyarországnak, nem Lázárnak, nem Rogánnak, nem a többi kisebb vagy nagyobb stílű tolvajnak. Ők, köszönik szépen, már kellően bespájzoltak a Louis Vuittonnál, a Guccinál és a Pasaparkban.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

· 1 trackback
2014. 11. 27.

Felszámolni a gyermekszegénységet - Magyarországon is

Hozzászólásom az ENSZ Gyermekjogi egyezményének 25. évfordulóján

gyermekszegenyseg_magyarorszagon_es_europaban.jpg

(forrás: skik.hu)

"Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye 25 éve lépett hatályba. Ennek keretében hatévente vizsgálják az Egyezményben foglaltak teljesítését az egyes tagországokban. A 2014 februárjában megküldött civil jelentés hangsúlyozza, hogy 2006-2012 között a gyermekek helyzete Magyarországon  jelentősen romlott, mára elfogadhatatlanná vált. Rosszabb mint azt akár az ország gazdasági helyzete indokolná, vagy azt a kormány láttatni szeretné. Krízishelyzet van.

Magyarországon az Eurostat frissen publikált kutatása szerint az emberek harmadát (33,5%) veszélyezteti szegénységi vagy társadalmi kirekesztettség, ami 5 százalékpontos emelkedést jelent az egy évvel korábbiakhoz képest (!). A Gyerekesély Közhasznú Egyesület legújabb adati szerint a kiskorúak 43 százalékát érinti a szegénység.

A szegénységi csapdából való kitörést elsősorban az oktatási- és a szociális-ellátórendszer feladata segíteni. Ezt a rendszert az elmúlt 5 évben folyamatosan leépítették: az iskolakötelezettségi korhatár 18-ról 16 éves korra való leszállításával, az iskolai rendszer államosításával, az állam által immár nyíltan és direkt módon támogatott iskolai szegregációval illetve a munkanélküli segély jelentős korlátozásával és közmunkává konvertálásával, a lakhatási támogatás és a legrászorulóbb gyermekeknek adott ingyenes étkeztetés ellehetetlenítésével.

Magyarország végletesen leszakadt, sok kistérségben olyan állapotok uralkodnak, amelyet eddig csak a harmadik világban láthattunk.

Kötelességünk a tarthatatlan gyermekszegénység ellen az unión belül is fellépni."

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

· 1 trackback
2014. 11. 25.

Bizonytalan energiabiztonság Európában

Finn képviselőtársammal közös cikkünk az EurActive EU-s portálon az európai energiabiztonságról és a Roszatom európai terveiről:

http://www.euractiv.com/sections/energy/europes-uncertain-energy-security-310081

protest_against_the_construction_of_two_new_nuclear_reactors_in_finland__helsinki_2010__aanesta_ydinvoima_historiaanflickr.jpgTiltakozás a tervezett két új atomrőművi blokk ellen Finnországban, 2010-ben (forrás: euractive.eu)

"Amíg az EU az Energia Unió kialakításán fáradozik, néhány tagállam úgy döntött, hogy szembemegy a célokkal – írja Heidi Hautala és Jávor Benedek.

 Heidi Hautala és Jávor Benedek az Európai Parlament finn, illetve magyar képviselői. Mindketten a Zöldek/Európai Szabad Szövetség európai parlamenti frakciójának tagjai.

 Az energiabiztonság kérdése a külső energiaforrásoktól való jelentős függésből, az energiaforrások diverzifikációjának hiányából, valamint az energiaárak ingadozásából adódóan kulcsfontosságú szerepet tölt be a közös európai energiapolitikában. Az orosz gázellátástól való függés kockázatát az EU energiapolitikája is széles körben elismeri, azonban az EU-ban végrehajtott orosz nukleáris befektetések hatásai nem kapnak kellő hangsúlyt az Európai Bizottság idén májusban megjelentetett, energiabiztonsággal kapcsolatos közleményében.

 Az Európai Bizottság állítása szerint figyelmet igényel az a helyzet, hogy EU-n kívüli szereplők ellenőrzést gyakorolnak egyes stratégiai infrastruktúrák felett az EU-ban. Ez különösen igaz akkor, ha ezek a szereplők az EU-t ellátó legfőbb energiaexportőr országok állami cégei, nemzeti bankjai vagy pénzügyi szolgáltatói, melyek célja inkább az EU energiapiacára történő behatolás vagy a diverzifikáció megakadályozása, semmint az EU-s hálózat és infrastruktúra fejlesztése.”

 Ha a Bizottság javasolt intézkedéseit nézzük ugyanakkor, úgy tűnik, a testület szemet hunyt az Európai Unió területén tervezett orosz beruházások hatásai felett.

 Az orosz kormánynak a különböző energiavállalatokon keresztül megvannak az eszközei arra, hogy a puszta üzleti tranzakciókon túl is képes legyen hatást gyakorolni. A Roszatom tulajdonában állnak például nukleáris fegyvergyárak, kutatóintézetek és egyes nukleáris, valamint sugárbiztonságért felelős ügynökségek is. Kontinensünk nukleáris energiájának 40%-át ez a cég termeli ki. A globális viszonyokat tekintve a Roszatom piaci részesedése az urániumdúsításban 40%, míg a nukleáris fűtőanyag előállításban 17%.

Az Oroszországgal szembeni uniós szankciók ellenére, a finn kormány nemrég úgy döntött, hogy támogatja azt a tervet, amely alapján a Roszatommal együttműködésben új nukleáris erőmű épülne az országban. A projekt felelőse a finn Fennovoima konzorcium lenne, a részvények 34%-a pedig a Roszatom tulajdonában állna. Az 1200 megawattos reaktort szintén a Rusatom Overseas, a Roszatom egyik leányvállalata szállítaná.

Az erőműbe szállított fűtőanyagot legalább 10 évig a Roszatom biztosítaná. Ezt követően sem lesz egyszerű mással szerződni, mivel a fűtőelemek reaktorra szabottak. Ráadásul a Fennovoima nem fogadhatja el a Roszatom ajánlatát a kiégett fűtőelemek oroszországi feldolgozására, mert a finn törvény tiltja a radioaktív hulladékok vagy kiégett fűtőelemek exportját, annak ellenére, hogy valódi finnországi alternatíva jelenleg nem áll rendelkezésre.

Egy másik uniós tagállam, Magyarország két új 1200 megawattos reaktort rendelt a Roszatomtól, hogy a paksi atomerőmű termelését 120%-al növelje. Az építési munkálatokat közbeszerzési pályázat kihirdetése nélkül vezényelték le – ez egyértelműen vizsgálandó eset lenne az unió illetékes hivatalai részéről. A 12 milliárd eurós összköltségből 10 milliárd orosz kölcsön; az üzlet a teljes fűtőanyag-ciklusra szól.

Az Európai Bizottság épp erre figyelmeztet: „Oroszország megkerülhetetlen szereplő a nukleáris fűtőanyag-termelésben és átfogó befektetési szolgáltatásokat nyújt a teljes nukleáris ágazatban. Tehát különösen körültekintően kell eljárni azon befektetések esetében, melyek nem Európai Uniós technológiával, de az EU területén belül építendő új nukleáris atomerőművekre vonatkoznak. Biztosítani kell, hogy ezen erőművek nukleáris fűtőanyag ellátása ne kizárólag Oroszországtól függjön.” 

A finn miniszterelnök, Alexander Stubb szerint az orosz nukleáris iparral való együttműködés épphogy csökkentené az energiafüggőséget Oroszországtól, mert az erőművet finn területen finn illetékesek üzemeltetnék. Valójában azonban az ilyen projektek gyengítik az európai energiabiztonságot, mert: 

  • növelik a technológia-függőséget
  • az energiaellátást orosz nukleáris fűtőanyag-ciklushoz kötik
  • rendkívül sebezhetővé teszik az európai energiaellátást az orosz állammal és a hozzá integrált módon kapcsolódó cégekkel kialakult pénzügyi kötelékek révén

 A Bizottság kijelentette, hogy a tagállamok nukleáris befektetéseket érintő döntéseit európai szinten kell tárgyalni. Továbbá „a frissen szerzett tapasztalatok fényében” elismeri a „tájékozódás fontosságát a tagállamok és egy harmadik ország között kötendő kormányközi megállapodásokat illetően”, melyek „hatással lehetnek az energiaellátás biztonságára és diverzifikációjára.” Ugyanakkor úgy tűnik, a Bizottság elégedett a finn és magyar kormányok Oroszországgal nemrégiben kötött nukleáris együttműködési megállapodásaival.

 Az Ukrajnában kirobbant válság következtében, néhány tagállam újragondolta a Roszatommal történő együttműködést: Bulgária elutasította egy második Roszatom-féle nukleáris atomerőmű megépítését, Szlovákia leállította, míg az Egyesült Királyság felfüggesztette a céggel folytatott tárgyalásait.

Egy átfogó energiapolitikának és energiabiztonsági stratégiának muszáj figyelembe vennie az európai energiainfrastruktúrában jelentkező pénzügyi és tulajdonjogi függőség kérdéseit."

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!