2017. 10. 11.

Bíróság kényszeríti a kormányt a paksi szerződések nyilvánosságára

 

Süli János az új paksi atomerőmű megvalósításáért felelős miniszter ma a Nemzetbiztonsági Bizottságban ismételten megígérte a kormány nevében, hogy Paks II.-ről az oroszokkal kötött megvalósítási szerződéseket nyilvánosságra hozzák. Önként. Mert szerinte nem lehetnek titkok az ügyben. No meg arról a bírósági perről se feledkezzünk meg, amivel erre kényszerítem őket.

Noha a kormány többedszerre kommunikál a szerződések nyilvánosságra hozataláról, de ne legyen illúziónk, ez a lépés nem a kormány jóindulatának, hanem kizárólag a kitartó munkának az eredménye. A Párbeszéd nevében három és fél éve, a szerződések aláírása óta követelem a szerződések nyilvánosságra hozatalát. A kormányzat először az összes szerződést államtitokká nyilvánította nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. A legtöbb, amit akkor el lehetett érni, hogy képviselőként, Lázár János engedélyére betekinthettem a több ezer oldalnyi szerződésbe.  Többszöri betekintés során bizonyossá vált számomra, hogy a szerződések tartalmának többsége egyáltalán nem tartalmaz sem államtitkot, sem üzleti titkot, sőt Paks II. közpénzügyekre és a környezetre gyakorolt hatása miatt az állampolgároknak a szerződések közérdekű adatnak minősülő tartalmának megismerésére vonatkozó alapvető joga sérül azok eltitkolásával.

suli.jpeg

Süli János miniszterjelölti meghallgatása a parlamentben (fotó: Molnár Ádám)

Mindezek miatt először 2014 végén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultam titokfelügyeleti eljárást kezdeményezve, hogy a hatóság állapítsa meg, jogszerű-e a szerződések teljes körű titkosítása. A NAIH több éves vizsgálat után 2017 áprilisában azt állapította meg, hogy noha a megvalósítási szerződéseknek lehetnek titkos részei, de a titkosítás „a végrehajtási megállapodások teljes szövegére valószínűleg nem vonatkozhat”.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter közvetlenül ezután egy kormányinfón már megemlítette, hogy a szerződések minősítését feloldják. Mégis, amikor ezt követően ismételten kértem a szerződések kiadását, akkor Süli miniszter úr azzal utasította el adatkérésemet, hogy noha a szerződések minősítését időközben valóban feloldották, de a szerződéseket továbbra sem adhatja ki, mert azok üzleti titkot képeznek.

A kormányzati porhintés miatt a nyáron bírósághoz fordultam a szerződések kiadása érdekében. Az első tárgyaláson 2017 szeptember 18-án a bíró is megállapította, hogy a kormány álláspontja nem tartható, és 2018 januárjáig adott időt a kormánynak arra, hogy az orosz féllel egyeztetve jelölje meg a szerződések azon részeit, amelyek konkrét üzleti titkot képeznek, és ezek kitakarásával adják át a minősítés alól feloldott teljes szerződéscsomagot. Két hétre rá a kormány hirtelen rájön, hogy hiszen ők mindig is nyilvánosságra akarták hozni a szerződéseket, mert a nyilvánosság csudajó dolog.  

Világos tehát, hogy a kormányzat körül elfogyott a levegő a titkosítás miatt: mind a NAIH, mind a bíróság szerint a szerződések nagyobbik részét nyilvánosságra kell hozni. A kormány pedig, hogy ne veszítse el teljesen az arcát az ügyben, most előre menekül, és a szerződések nyilvánosságra hozatalát lengeti be a sajtónak. Mintha önként tennék. Pedig ne legyen illúziónk, mindez nem önként és dalolva történik, hanem a kormányzati hatalom ellensúlyának maradékaként működő bíróságok és hatóságok nyomására.

jegyzet.jpg

Még a szerződésekbe való betekintéskor készített jegyzeteimet is cenzúrázták, és összesen ez a pár betű az, amit kihozhattam a tucat oldalni jegyzetből. Mert ők a nyilvánosság pártján állnak.

Aminek persze örülök, de azért ne feledjük: ezek szerint 4 éven át jogszerűtlenül titkolta el a kormány a szerződéseket, éppen abban az időszakban, amikor azokról a legintenzívebb vita folyt a nyilvánosságban. Ezzel teljesen egyenlőtlen informáltsági helyzetet hoztak létre, és lehetetlenné tették a konkrét szerződésszövegen alapuló tényszerű vitákat. Jóllehet a szerződésekbe én magam rendkívül korlátozott keretek között betekinthettem, de még az így megszerzett információk nyilvánosságra hozásának lehetőségétől is el voltam zárva, hiszen azzal a minősítések fennállásáig (idén nyárig) államtitkot sértettem volna, azóta pedig, a januári bírósági döntésig az üzleti titok megsértését kockáztatnám.  Ebben a jogszerűtlen, törvénysértő helyzetben, amelyben egyedül én tartottam magam a törvényi előírásokhoz, nyomták át az egész környezetvédelmi és telephelyengedélyezést, és ilyen törvényen kívüli állapotban kellett folytatnunk a vitát a kormánnyal az elmúlt 4 évben. Így kellett véleményemet benyújtani az Európai Bizottság által folytatott eljárásokban az állami támogatás és a tender elmaradásának ügyében. Az egész paksi döntést övező információs helyzet jogellenes volt. Ez alapján pedig bátran megkérdőjelezhetjük az egész döntés legitimátását.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2017. 06. 21.

Szavak vagy tettek? - a szegregációs törvénymódosításról

 tunti-kuria-elott-jpg_exact600x400.jpg

A Romaversitas tüntetése 2015-ben a Kúria előtt a Huszár-telepi iskolával kapcsolatos döntés nyomán (forrás: vs.hu)

 

A napokban fogadta el a Parlament Trócsányi László, igazságügyi miniszter által benyújtott módosító javaslatot, amely azt célozza, hogy a jövőben ne lehessen félreértés az egyenlő bánásmódról és világnézeti/vallási alapon szerveződő iskolák kapcsán arról, hogy egyházi, esetleg nemzetiségi iskola szegregálhat-e. Az uniós szabályok egyértelműek: szegregálni semmilyen körülmények között sem lehet. Csak egy kicsit sem.

 A szegregáció jogszabályi kiskapui azonban ennek az ellenkezőjét tették lehetővé. Ennek köszönhetően, valamint annak, hogy a magyar kormány gyakorlatilag fittyet hány a meglévő diszkriminációellenes jogszabályok végrehajtására, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen. (Azoknak, akik ilyenkor sommásan Magyarország megtámadásáról beszélnek: az ország és a nép nem egyenlő a kormánnyal, a szegregáció gyakorlata elleni uniós fellépés a magyar állampolgárok érdekeit szolgálja a kormány intézkedéseivel szemben).

 A kormány visszakozott, és az igazságügy-miniszter még 2016. októberében módosítást nyújtott be az oktatási egyenlő bánásmódról szóló törvényhez. Ez azonban valamiért csak a tanév utolsó napjaiban került végül napirendre. Annak ellenére tartott a jogszabály módosítás több, mint 8 hónapot, hogy az Alaptörvény megváltoztatása, a CEU vagy civilek ellen hozott törvény kapcsán láthattuk, hogy a kormányzati többség szükség esetén 1-2 nap vagy hét alatt is tud – akár nulláról kezdve is – törvényt alkotni. Természetesen nem a 2 napos jogalkotást hiányolom, de a parlament a 8 hónap nagyobb részét semmittevéssel töltötte, miközben minden hazai és nemzetközi fórumon azt hangoztatja, hogy a kormány – és azon belül is természetesen maga Balog Zoltán – milyen sokat és milyen aktívan tesz a szegregáció felszámolásáért.

 Csak hát ez a hajó alaposan elment vagy még inkább hagyták elmenni. A 2017-18-as tanév rendjéről szóló rendeletet természetesen már régen elfogadták, a leendő elsősök már régen beiratkoztak a szeptemberben őket fogadó iskolákba, az idénre tervezett iskolaátvételek már szintén lezajlottak.

 Így a törvénymódosítás elfogadásának ellenére, annak hatása leghamarabb 2018 elején lehet, nem sokkal a választások előtt. Rendkívül kíváncsian várom, hogy vajon a választási ígéretek között meg fog-e jelenni, - pláne a KDNP-s szavazók között – hogy

  • „vallási vagy más világnézeti meggyőződésen alapuló oktatás megszervezése nem vezethet (…) jogellenes elkülönítéshez”
  • „nemzetiségi oktatás szervezése esetén csak akkor nem sérül az egyenlő bánásmód követelménye, ha az oktatás szervezése (…) az alaptanterv szerinti ismeretek megszerzése a nem nemzetiségi oktatásban általánosan érvényesülő színvonalon biztosított”

 Persze a törvény-módosítás kapcsán néhány további kérdés is felmerül. Mi van azokkal az intézményekkel, amelyek esetében minimum vélelmezhető, hogy mégis diszkriminációs/szegregációs céllal jöttek létre, mint például a nyíregyházi Huszár-telepi iskola? Vagy azokkal a már szegregált intézményekkel, melyeket eddig is a nemzetiségi oktatás örve alatt tartottak fenn, jellemzően rendkívül alacsony színvonalon?

 És főleg, ki törődik majd azokkal a gyermekekkel, akiknek az élete ezen az egy éven csúszik el, illetve ki törődik azokkal az életek ezreivel, amelyeket a tartós szegregáció és diszkrimináció folyamatosan megfoszt azoktól az esélyektől, hogy saját személyiségükben, tehetségükben kiteljesedjenek? És ki vállalja a felelősséget azért, hogy a szegregált iskolák alapvető készségek és tudás hiányától szenvedő, a munkaerőpiacon, vagy általában az életben remény nélkül induló egzisztenciák sokaságát bocsátják ki magukból, akiknek vajmi kevés esélye van arra, hogy a társadalom aktív, sikeres tagjaivá válnak? Akiket aztán „problémaként” lehet azonosítani, és rájuk hivatkozva elutasítani más, elemi humanitárius kötelességeink teljesítését?

De az igazi kérdés a törvénymódosítás után az, hogy fog-e lépni a Kormány, hogy a saját maga által hozott törvényeknek érvényt szerezzen, vagy ez a módosítás is – mint már oly sok másik – csak arra szolgált, hogy a Bizottság aggályait a szómágia eszközeivel „kezelje”?

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2017. 06. 13.

Téveszmés üldözési mánia - avagy az európai viták a magyar sajtóban

Hogyan jelennek meg az európai viták a magyar médiában? Mennyire számol be a valóságról a kormányzati média amikor a magyar kormány és az Európai Unió közötti konfliktusokról van szó? Milyen mértékben torzulnak-e az információk, mire megjelennek a magyar sajtóban? Ezekre kerestük a választ a Mérték Mérték Médiaelemző Műhellyel és a Publicus Intézettel, amikor felkérésemre elkészítették az áprilisi, Európai Parlamentben lezajlott vita tartalomelemzését. A magyarországi helyzetet, azon belül is kiemelten a jogállamiságra, a CEU ügyére és a civilek elleni törvényre fókuszáló esemény a legtöbb magyar hírforrásban torzítottan, egészen más optikában jelent meg, mint ahogy a vita valójában lezajlott: A hírfogyasztók lényegében egyfajta háborús retorikával találkoztak, amiben Magyarország érdekeit Brüsszellel szemben Orbán Viktor védi, és a vita legfontosabb eleme a „migránskérdés” volt. A tanulmány a magyarországi médiahelyzet fontos kórképe, amelyet tájékoztatásul, és a magyarországi helyzet jobb megértése céljából megküldök azt az Európai Bizottságnak, illetve az Európai Parlament frakcióinak is.

 

A Mérték és a Publicus Intézet elemzésében összesen négy hírportál, három nyomtatott lap, három televízió híradó és egy rádiós hírműsor híreit elemezte a vita napján, illetve az azt követő két napban. A vizsgált hírforrások között egyaránt volt kormányközeli és kormánykritikus média, de a magyarországi médiahelyzetet tükrözve többségben voltak az előbbiek.

Az írott sajtóban Orbán Viktor magában a vitában, illetve a kormányközeli sajtó elsődlegesen a migránsáradat feltartóztatásáért vívott háború egyik hadszíntereként keretezte az Európai Parlament Magyarországról szóló vitáját, és a még kormánykritikus oldalak is kevéssé foglalkoztak a vita kiváltó okaival. Kiemelkedően magas volt az olyan hírek aránya, amelyekben a migránsok negatív színben tűntek fel. Mindezek mellett a vitát valóban kiváltó Lex CEU csak utalásszerűen és ritkán bukkant fel a hírfolyamban, a civil törvény módosítása pedig elő sem került a vitával foglalkozó írásokban.

Orbán Viktor, a Fidesz és a kormány nézeteit közvetítő médiák háborús, harcos retorikát használtak, amikor a Magyarországról szóló európai parlamenti vitáról beszéltek, és a kritikus hangokat Magyarország elleni támadásként értelmezték. Ennek fényében nem meglepő, hogy nagyon sok cikkben jelent meg Európai Unió ellenes tartalom.  

Összességében tehát a magyar hírfogyasztók meglehetősen leegyszerűsített, és a kormányzati kommunikáció által keretezett összefoglalót kaptak az EP vitáról. A jogállamiság kérdései, a CEU és a civilek elleni támadás helyett elsősorban Brüsszel és Magyarország harca, illetve a migránskérdés és ezzel párhuzamosan a negatív színben feltűnő EU jelent meg a vizsgált hírforrásokban.

Meggyőződésem, hogy az elemzés jól mutatja a magyarországi “médiaszabadság” helyzetét. Én magam az egész vitát végig ültem, így első kézből tudom, hogy mennyire nem a valóságról szóltak a híradások. A közmédia és a kormányközelbe került kereskedelmi média objektív tájékoztatás helyett a kormányzati propagandacélok szolgálatában egy teljes mértékben mesterséges világot teremt a hírfogyasztóknak, amelyben a kormány vitatott intézkedései indokolhatóvá válnak.

Szomorú, de különös aktualitást adnak az elemzésnek Orbán Viktor tegnap az Országgyűlésben elhangzott teljesen hamis állításai a terroristák oldalára állt uniós intézményekről. A miniszterelnök szavai ugyanazt az alternatív valóságot képviselik, mint amelyet az elemzés az EP magyar vitájának hazai olvasata kapcsán is bemutat, és világossá teszi, hogy a magyar közéleti vitákat a kormányzat és az azt kiszolgáló propagandasajtó egy teljesen mesterséges, párhuzamos valóságban folyó kommunikációs háborúvá változtatta, amelynek vajmi kevés köze van a valós problémák megvitatásához.

Úgy gondolom, hogy az Európai Bizottságnak és az Európai Parlament vezetésének is tudnia kell arról, hogy üzeneteik mennyire csak a kormányzati propagandagépezet torzításában jutnak el a magyar választópolgárokhoz. Ez azért is fontos, hogy fel tudják mérni, milyen módon érdemes Magyarország irányában a jövőben kommunikálniuk.

A teljes elemzés itt olvasható. 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2017. 05. 31.

OLAF-jelentés: korrupcióban Magyarország tényleg jobban teljesít

Ma publikálta az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a 2016-ra vonatkozó jelentését. Az elmúlt években az OLAF az egyik legismertebb uniós intézménnyé nőtte ki magát Magyarországon, köszönhetően annak a számos korrupciós ügynek, amelyekben nyomozniuk kellett, és ajánlásokat fogalmaztak meg. Gyakran az az érzésünk, hogy a magyar ügyeknek lassan külön bejárata van az OLAF-nál, és a friss, ropogós 2016-os jelentés számokkal is alátámasztja azt a benyomást, hogy Magyarországon kiemelkedően nagy a baj. Hiába állítja az ellenkezőjét a kormány, és sértődötten visszautasítja hogy a Bizottság az országspecifikus ajánlások keretében a közelmúltban kifogásolta a korrupció magas szintjét hazánkban, az OLAF jelentése egyértelműen az EB-nek ad igazat. Magyarország a lefolytatott vizsgálatok számában is dobogós, ami azonban még jobban megkülönbözteti a többi uniós országtól, az az, hogy a nyomozások elképesztően magas arányában (11 esetben a 13-ból, azaz 85 százalékos találati aránnyal) intézkedéssel végződtek, azaz az OLAF megalapozottnak találta a gyanút, szemben az 50 százalék körüli európai átlaggal. Szinte mindegy hova nyúltak, ott valami visszaélést tapasztaltak. (A teljes jelentés itt olvasható).

olaf_report_2016_en_page_16_1.jpg

Még ijesztőbb a helyzet, ha azt nézzük, hogy az OLAF pénzügyi korrekciós ajánlásai (kvázi büntetései) hány százalékát teszik ki az összes kifizetésnek. Magyarország esetében a strukturális alapok kifizetéseinek 4,16 százalékára rúgtak a javasolt pénzvisszatartások vagy visszatérítések, ami közel tízszerese (!) az európai átlagnak (0,43%). Azaz nem csak nagy arányban követtek el visszaéléseket, hanem ezek a csalások elképesztően nagy összegekre vonatkoznak más tagállamokkal összehasonlítva. A szomorú rangsort toronymagasan vezető Magyarországot követő Szlovákiában ez az arány 2,55 százalék, valamivel több, mint a magyar adat fele, a dobogó harmadik fokán álló Málta esetében pedig 0,5%, a magyar Európa-csúcs nyolcada!

olaf_report_2016_en_page_33.jpg

Nyilvánvaló, hogy Magyarország kiemelkedően teljesít a korrupció területén, de vajon mi a helyzet a korrupció üldözésével. Az OLAF jelentés etekintetben  is világos választ ad: a hivatalos magyar hatóságok a kiemelkedő korrupciós kockázat dacára példamutatóan visszafogottak. Az OLAF-hoz érkező 22 bejelentésből 2 db érkezett hivatalos forrásból (10%), ami az európai átlag (50%) ötöde. Az OLAF által 2009-2016 között megfogalmazott 31 ajánlás közül 22 esetben a magyar hatóságok egyáltalán nem hoztak döntést, a 9 esetből, ahol igen, 6 esetben ejtették az ügyet, és csupán 3 esetben emeltek vádat. Azaz az OLAF által alátámasztottnak talált visszaélési ügyek kétharmadában még érdemi döntést sem hoztak, a maradék eset kétharmadában nem találtak semmit ott, ahol az OLAF igen, és csupán az esetek tizedében (!) történt tényleges vádemelés. Csodálatos statisztika.

olaf_report_2016_en_page_35.jpg

olaf_report_2016_en_page_53.jpg

Összefoglalva, az OLAF 2016-os jelentése alapján Magyarországon elképesztően széleskörű a korrupció, szinte minden ügyben amivel foglalkoznak, találnak valamit. Ezek ráadásul nem piszlicsáré falusi parkrendezés ügyek, hanem kiemelkedően magas összeget érintenek, a magyar korrupció nem csak mindent átsző, de rendszerszinten meghatározó összeget érint. Mindezek ellenére a magyar hatóságok egyszerűen nem látják ezt a korrupciót, vagy ne gondolják, hogy az uniós pénzekkel kapcsolatos visszaélésekről informálni kéne az ezt üldözni hivatott európai intézményt. De nem csak vakok a korrupcióra, de meg is vannak bénítva: még azokban az ügyekben is, ahol tálcán viszik eléjük a bizonyítékokat, ott sem tesznek semmit. A magyar ügyészség valami olyasmi, mint a három majom, amelyik nem hall, nem lát, nem beszél. Csak ül mellettük egy negyedik majom is, amelyiknek a keze van lefogva, és nem mozdul.

Mindezek fényében aligha kétséges, hogy égető szükség volna egy korrupció üldözésére hivatott önálló intézményre, amiről négyszer terjesztett be a Párbeszéd törvényjavaslatot a parlamentben. Négyszer utálta el a korrupt kormányoldal. Ezért indítottuk útjára a Közérdekvédelmi Központot, amely afféle árnyékügyészségként igyekszik elvégezni azt a munkát, amit a magyar hatóságok nem hajlandóak, pedig ezért fizetjük őket!

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2017. 05. 16.

Nyakunkon a kötelezettségszegési eljárás menekültügyben?

A kormány menekültügyi konfliktusa a Bizottsággal élesbe fordult. Az EB, és személyesen Avramopulosz biztos hónapok óta kitartóan kifogásolja a magyar menekültügyi szabályozást, illetve a magyar menekültügyi intézményekben uralkodó állapotokat, különös tekintettel a tranzitzónára. A Bizottság alapvetően megoldást akart, elmagyarázni a kormánynak, hogy miért nem fér össze az uniós joggal, és miért tarthatatlan az az állapot, amit a magyar hatóságok és a kormány a tranzitzónában fenntartanak. Az automatikus fogva tartás a tranzitzónában, ráadásul kiterjesztve a kiskorúakra is, teljesen nyilvánvalóan sérti az uniós jogot. Erre keresett megoldást a Bizottság tárgyalódelegációja. Szó nincs arról, hogy a Bizottság keménykedni akart volna, vagy kereste volna a konfliktust, pusztán politikai okokból, ahogy ezt a kormány képviselői interpretálják. A magyar kormány volt az, amelyik gyakorlatilag kivonult az egyetetésekből, hogy aztán a nyilvánosság előtt valótlanságokat állítson. A tárgyalások kudarcáról adtak ki nyilatkozatot a nyilvánosságnak, anélkül, hogy a tárgyalások (munkacsoport szintű) folytatásáról tudó Bizottságot erről tájékoztatták volna. Ráadásul a nyilvános kommunikációban konkrét hazugságokat is állítottak: olyan magyar ajánlatot említettek, amit szerintük a Bizottság nem fogadott el, miközben ezt a javaslatot a valóságban nem tették meg a Bizottság felé. A kormány rúgta fel a tárgyalásokat, kifejezetten akarva azok megszakítását.

tranzit.jpg

(Kép:index.hu)

A tárgyalások így, vagy úgy, de kudarcba fulladtak. Mindebből nem következhet más, mint a kötelezettségszegési eljárás megindítása menekültügyben a magyar kormánnyal szemben, és meggyőződésem, hogy ez rövidesen (napokon belül) be is fog következni.

A kormány, nyilatkozatai alapján kifejezetten készül is erre, azt gondolják, hogy kommunikációsan egy ilyen konfliktusból jól jönnek majd ki. A gond az, hogy ha Magyarország tartósan az EU-s jog be nem tartását választja, azzal kiírhatja magát a dublini rendszerből is, és gyakorlatilag olyan országgá válik, amelyet a méltányos elbánáshoz való jog hiánya miatt a többi európai tagállam nem tekint biztonságos országnak, nem küldik vissza az itt regisztrált menekülteket. Ennek persze a kormány kampányán szocializálódott szavazók örülhetnek, csakhogy ez azt is jelenti, hogy Magyarországot egyre kevésbé tekintik az európai együttműködési rendszerekben résztvevő, az integrációhoz tartozó országnak. Olyan országgá válunk, amelyiket konkrétan nem tartanak alkalmasnak arra, hogy menekültekkel bánjon. Miért tartanák arra alkalmasnak, hogy az Európai Unió tagja legyen?

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2017. 03. 22.

Amiről eddig nem volt szó a 4-es metró botrányban

A 4-es metró építése az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb és legfeleslegesebb fővárosi beruházása bűzlött a korrupciótól, átitatta a közpénzek kiszivattyúzásának szándéka, miközben Budapest közösségi közlekedésének minőségét érdemben nem javította. De valóban tudunk minden részletet, vagy a kormány és a hozzá hű média csak szelektíven kommunikálta, hogy kik azok, akik megfejték a tehenet?

Majd’ egy éve, 2016 áprilisában pörgött fel a 4-es metró körüli korrupció ügye, ekkor írta meg az index.hu, hogy a brit Súlyos Csalások Hivatala megvádolt Alstom-vezetőket, azzal gyanúsítva őket, hogy közük volt a BKV által megvásárolt Alstom metrókocsik korrupciós ügyében. Ezt követően fordultam az OLAF-hoz. Ezév februárjában aztán nyilvánosságra került a Csalás Elleni Hivatal jelentése, és immár egyértelmű, hogy a kivitelezés tele volt szabálytalan szerződéssel, csalással, korrupcióval.

A nagyobb értékű csalásokról, szabálytalanságokról már nagyon sokan írtak, de ha alaposabban átnézzük a jelentést, találhatunk olyan cégeket, melyekről eddig nem sok szó esett. Mégis érdemes kicsit megvizsgálni őket, mert hiába voltak részesei a BKV-botránynak, vagy hiába mondta ki az OLAF, hogy a 4-es metróhoz kapcsolódó szerződései sem érvényesek a közbeszerzései szabályok be nem tartása miatt, valamilyen oknál fogva ezek a cégek nem estek ki a kormány piksziséből, sőt…

Az alábbiakban két cég példáján mutatom be, hogyan jártak jól egyes cégek a 4-es metró projektje során, amelyekkel kapcsolatban az OLAF-jelentés visszásságokat állapított meg, hogy aztán sem a kormányváltást követően ne essen bántódásuk, sem a 4-es metró korrupciója kapcsán csúcsra járatott kormányzati kommunikációs hadjárat ne érintse őket.

 m4_kalvin.jpg

A 4-es metró Kálvin téri állomása (kép: MTI)

 

AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt

Az AAM négy szerződést kötött a BKV-val projektmenedzselési, koordinációs és tanácsadási feladatokra több, mint 100 millió forint értékben. Az OLAF megállapítása szerint ezek szabálytalan szerződések voltak, mert a BKV jogellenes módon nem folytatott le közbeszerzési eljárást.

Az AAM és a BKV kétes szerződései már korábban is ismertek voltak, az index.hu 2008. február 27-ei cikkében ezt olvashatjuk:

Eddig majdnem százmillió forintot fizetett ki a BKV az AAM Zrt.-nek a 4-es metró projektjében nyújtott tanácsadásért, ami esetenként csupán a jegyzőkönyv vezetésében merült ki. Havi kilencmillió forintért. A céggel Antal Attila vezérigazgató tavaly decemberben egy ötéves, 2,5 milliárd forint értékű keretszerződést kötött, de nem ez az egyetlen feladat, amit a cég a járatokon spóroló BKV-tól kapott. Forrásaink szerint aggasztóbb a helyzet: az AAM mindent tud, ami a közcégen belül történik.

Ezt követően a BKV belső ellenőrzési osztálya vizsgálatot  folytatott, erről így írt az index.hu:

Súlyos, bűncselekmény elkövetésének gyanújára is okot adó visszásságokat tárt fel a BKV belső ellenőrzési osztálya az AAM-mel kötött tanácsadói szerződések tételes vizsgálatakor. 2007-ben a közlekedési cég 134 millió forintot fizetett ki a cégnek szakértői anyagokra, de a szerződések hiányosságai miatt teljesítésüket nem tudták sem igazolni, sem számon kérni.

Az AAM kétes szerződéseiről még a Fidesz is megemlékezett, a párt honlapján 2008. június 19-én közölték a Heti Válasz cikkét, amiben ezt írta a hetilap az AAM-ről: „Az AAM 2007-2008-ban nyolc tanácsadói szerződést kötött a BKV-val; ezek többsége a 4-es metró beruházáshoz kapcsolódott (míg a közelmúltban a felek fel nem mondták a megállapodásaikat). A sokáig a titokszobában őrzött levelezésekből azonban kiderül, hogy a nettó 25-35 ezer forintos órabérért dolgozó AAM-tanácsadók - nyilvánvaló vezérigazgatói támogatással - messze túlterjeszkedtek a 4-es metró tematikán. A céget képviselő Horváth Editnek például ugyanúgy kijárt a "Tisztelt Vezetőtársam" megszólítás, mint a vállalat vezérének és helyetteseinek. Horváth betekinthetett az Antal Attilával készült interjúk tervezetébe, szintén rábízták "Hagyó úr nagyprezentációjának" megszervezését, s a vezérigazgató ugyancsak vele véleményeztette a "nehéz évet hagyunk magunk mögött 2007-tel, és előreláthatólag nem lesz könnyebb a 2008-as sem" kulcsgondolatra épülő karácsonyi üzenetét.”

Adott tehát egy cég, az AAM, amely a korabeli hírek alapján kitűnő kapcsolatokat ápolt az akkori városvezetéssel. Feltételezhetnénk tehát, hogy hasonlóan az OLAF-jelentésben érintett cégek többségéhez, az AAM sem kapott a 2010-ben megalakult új kormánytól további zsíros megbízásokat. Átböngészve azonban a Közbeszerzési Értesítőt, be kell látnunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere ennél sokkal dialektikusabban gondolkozik. A cég 2010 óta tucatnyi közbeszerzést nyert meg, csak néhány ezek közül: 2013-ban a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal 19 millió forintért rendelt tőlük „közszolgáltatások versenyképességi szempontú átvilágítására irányuló kísérleti projektek megalapozása és mikroinnovációs ötletpályázat” kidolgozását. 2014-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól 18 millió forintot nyertek „Változásmenedzsment szakértői kompetencia igénybevétele” címen, de a Miniszterelnökség és az NFÜ által kiírt közbeszerzéseken is nagyon jól szerepelt a cég, összeségében több száz millió forintos megbízást kaptak 2010 óta.

MultiContact Consulting Szolgáltató Kft.

Bár a MultiContactnál nem találunk arra utaló jeleket, hogy az előző, szocialista-szabaddemokrata városvezetéssel kitűnő kapcsolatokat ápoltak, az mindenesetre tény, hogy az OLAF jelentésben az általuk kötött két szerződéssel kapcsolatosan is azt találjuk, hogy a Hivatal a szerződéses összeg visszavezetését javasolja, mert a közbeszerzés nem volt szabályszerű. Tény ugyanakkor, hogy az akkori tizenegynéhány milliós szerződés aprópénz volt ahhoz az összeghez  képest, amit az elmúlt években különböző állami beszerzések során bezsebeltek. Legismertebb, és legzsírosabb projektjük az útdíjszedő rendszerhez kapcsolódik. Erről ezt írta az index.hu 2013-ban:

Az állami tulajdonú ÁAK tavaly augusztusban a rendszer kiépítésének előkészítéséhez 1,3 milliárd forint keretösszegű tanácsadói szerződést kötött két céggel, a Clarity Consulting Kft.-vel és a Multicontact Consulting Kft.-vel. A kiírás szerint a tanácsadók feladata az állami közbeszerzés előkészítése, illetve a rendszer üzemeltetésével összefüggő tanácsadás volt. Bár a MultiContactnak korábban is volt kormányzati megrendelése, az 1,3 milliárdos szerződés komoly előrelépést jelentett a cég számára, az Opten céges adatbázis szerint 2011-es árbevétele csak 177 millió forint volt. Hasonló ügyekben tapasztalata pedig értelemszerűen nem volt.

Legutóbb pedig a vizes vb-hez kapcsolódó beszerzést nyertek meg hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban: A MultiContact Consultingnak 24 250 000 fortintért kell leszállítania egy dolgozatot, amiben kidolgozzák a 2017-es úszó-világbajnokság távközlési, informatikai, vizuáltechnikai és broadcasting stratégiáját és akciótervét.

Nem lehet kettős mérce. Azok, akik érintettek a 4-es metró beruházással kapcsolatos szabálytalanságokban nem kaphatnak állami százmilliókat vagy még nagyobb összegeket. Azokat az eseteket, amikben korrupció gyanúja merült fel, minden esetben az igazságszolgáltatásnak kell megvizsgálnia. Kíváncsian várom, hogy a csupán az OLAF jelentésének megjelenését követően magasabb fokozatba kapcsoló Ügyészség vizsgálatai vajon kiterjednek-e majd minden, a jelentésben nevesített cég ügyeire?  De valójában borítékolható a válasz: Polt Péter hivatala a 2018-as választási kampányban fog előállni vádemelési javaslattal, és az csupán egy jól körülhatárolható körre fog korlátozódni.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!