2016. 09. 22.

Homokra házat, hazugságra atomerőművet építeni nem jó ötlet

ec.jpg

Minden jel szerint a közeljövőben megállapodásra juthat a magyar kormány és az Európai Bizottság a paksi bővítés ügyében folytatott uniós vizsgálatokban. Két eljárás folyik, az egyik az állami támogatás kérdését feszegeti, a másik - amely kötelezettségszegési eljárás formájában fut - pedig arra keresi a választ, hogy miért nem volt az európai közbeszerzési jog szerinti nemzetközi tender, azaz hogyan juthattak hozzá az oroszok kéz alatt Magyarország talán legnagyobb 21. századi beruházásához.

 

Az állami támogatás ügyében már korábban körvonalazódott a megállapodás: a Bizottság ragaszkodik hozzá, hogy van állami támogatás a projektben (azaz a magyar adófizetők évtizedeken keresztül évi soktízmilliárdot fognak tömni az értelmetlen monstrumba), de jóváhagyják a magyar terveket, elfogadva a magyar kormány érveit, hogy máshogy nem biztosítható Magyarország energiaellátása. Ami már önmagában ordas nagy hazugság, többek között soha nem is vizsgálták meg rendesen a lehetséges alternatívákat, és ha az ember egyetlen megoldást tesz ki az asztalra, akkor senkit nem lephet meg, ha arra a következtetésre jut, hogy nincs másik.

Most azonban a tender elmaradása miatti kötelezettségszegési eljárást folytató belső piaci főigazgatóságtól kapott levél arra is rávilágít, hogy ebben az eljárásban is egy szimpla hazugságra kívánják alapozni a két fél közötti alkut. A levél szerint a Bizottság elfogadja a magyar kormány magyarázatát, hogy azért nem volt szükség az uniós közbeszerzési jog szerinti nemzetközi tender kiírására, mert nem volt más piaci szereplő, amely a magyar biztonsági és technológiai előírásoknak megfelelő nukleáris blokkokat tudott volna szállítani. Sajnos ez egyszerűen nem igaz. A magyar kormány éveken keresztül nemzetközi közbeszerzés kiírására készült, és ennek során egyszer sem merült fel, hogy más atomenergiában utazó cégek termékei ne felelnének meg a magyar előírásoknak. Sőt a kormány maga nevezett meg mintegy féltucat lehetséges ajánlattevőt. Alig hihető az is, hogy az EU más tagállamaiban megfelelőnek bizonyuló típusok épp csak a magyar szabványokat ne lennének képesek kielégíteni. Az az érv, hogy a bővítés során tervezett méretben csak a Roszatom  szállít blokkokat, szintén hamis. Az orosz cég 1200 MW-os blokkjaihoz hasonló kapacitásúak az ATMEA (a francia Areva és a japán Mitsubishi) 1000-1150 MW-os, a japán-amerikai Westinghouse 1100 MW-os, vagy a koreai KEPCO 1400 MW-os konstrukciói. Ráadásul magától a bővítési kormánybiztostól tudjuk, hogy épp a Roszatom szállította technológia viszont nem illeszkedett a magyar előírásokhoz. Aszódi Attila korábbi nyilatkozatai szerint számos módosítást kértek az orosz féltől a konstrukción, hogy az teljesítse a magyar elvárásokat. Egy ezekre az érvekre hivatkozó megállapodás hazugságokon alapulna.

De egy pillanatra fogadjuk el tényszerűnek a magyar kormány álláspontját. Amennyiben valóban egyetlen cég egyetlen terméke képes megfelelni a magyar előírásoknak, akkor nem csupán a tendereztetés elmaradása, hanem az egész magyar szabályozás uniós jogba ütközik, mivel indokolatlanul szűkíti a piacot, és adminisztratív eszközökkel biztosít önkényes előnyt egy konkrét piaci szereplőnek. Egy ilyen tartalmú megállapodás elfogadása esetén panasszal fogok élni az Európai Bizottságnál, az uniós jogot sértő magyar szabályozás miatti kötelezettségszegési eljárást kezdeményezve. Szükség esetén kész vagyok az ügyet az Európai Bíróságra vinni, hogy kikényszerítsem az európai szabályok betartását. A történet végére még a mostani esetleges megállapodással sem kerül pont.

A megállapodás másik elemeként előírt tendereztetési kötelezettség pedig illúzióvá teszi a kormány által a bővítés melletti egyik érvként említett 40 százalékos magyar beszállítói részarányt. Ez a szám eleve légből kapott volt, amit ráadásul a bővítésre vonatkozó magyar-orosz szerződés sem tartalmaz, abban csupán annyi szerepel, hogy a felek „lehetőség szerint törekszenek” a minél magasabb magyar beszállítói arány elérésére. Nyílt nemzetközi közbeszerzésekben ugyanakkor a beruházó aligha kedvezményezheti a magyar pályázókat, mivel a legjobb ajánlatot tevőt kell győztesnek hirdetni, függetlenül attól, hogy az adott cég mely uniós tagállamból érkezett. Az üzlet itt az oroszoké, meg azoké a tagállamoké, akiknek a cégei beszállítóként ott lesznek a projektben, nekünk magyaroknak meg a számla marad a buli végén.

 

dg_grow_letter_to_javor-page-001.jpg

 

dg_grow_letter_to_javor-page-002.jpg

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2016. 09. 09.

Római-part: ingatlanmutyi a mobilgát mögött

 

A magyarországi és a brüsszeli hivatalokkal folytatott nyári levelezésem nyomán az árvízvédelmi célzatúnak mondott római-parti mobilgát-építési tervek egyre inkább egy gigantikus ingatlanpanama formáját öltik. Megint a szokásos NER-modell: egy jól hangzó, messziről közhasznúnak tűnő érv (esetünkben az árvízvédelem), megállíthatatlanul burjánzó közpénzköltés, magánzsebekbe csordogáló profit.

 

Budapest Főváros Kormányhivatalától egyebek között azt tudtuk meg, hogy a beruházás mai áron 12,7 milliárd forintba fog kerülni. Ugye emlékszünk: annak idején többféle megoldást is megvizsgáltak, és azért döntöttek a mobilgát mellett, mert nem az a legbiztonságosabb ugyan, ellenben a legolcsóbb, mivel „csak 2,5 milliárd forintba kerül”. Azóta még csak három év telt el, egyetlen kapavágás sem történt, de a projekt már az ötszörösére drágult. Megosztotta velünk a kormányhivatal azt az információt is, hogy újabb környezetvédelmi engedélyezési eljárás egyelőre nem indult.

 

romai.jpg

(Fotó: Móricz-Sabján Simon, Népszabadság)

 

A Pest Megyei Kormányhivatal az adatkérésünkre válaszul megírta, hogy a 2014-es környezetvédelmi engedélyben szereplő tervek alapján semmilyen beruházás nem valósult meg (újabb hivatalos terv viszont azóta sincs). Ez egyébként azt is jelenti, hogy a ha majd megszületik az ún. engedélyes terv, a beruházás Natura 2000 érintettségét is újra kell majd vizsgálni. Mindennek ellenére a főpolgármester folyamatosan dobálózik az adatokkal, hogy hány fa kivágást teszi szükségessé az egyelőre ismeretlen műszaki tartalmú és nyomvonalú, környezetvédelmi engedély nélküli gátépítés.

 

A területileg illetékes vízügyi igazgatóság igazi újdonságot közölt velünk: levelükből kiderült, hogy nem a Nánási út-Királyok útja lesz a fővédvonal, ahogyan eddig állították, hanem az a mobilgát, amelyről korábban a szakértők is elmondták, hogy nem alkalmas fővédvonalnak, hiszen például egy úszó fatörzs is megbonthatja. Szilágyi Attila, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatójának emailes tájékoztatása szerint:

 

a  projekt  lezárását követően a Római-parton a  fővédvonal  hivatalosan  is  a  megvalósításra  kerülő mobilgát nyomvonalán kerül majd kijelölésre, melyről a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a  vízjogi  üzemeltetési engedélyezési eljárását követően a vízügyi igazgatási  szervek   irányításáért  felelős  miniszter  fogja  elsőrendű  árvízvédelmi fővédvonallá  nyilvánítani.

 

A változtatásnak az uniós támogatás könnyebb megszerzésén túl van egy másik, hasonlóan milliárdos vonzatú mellékhatása is: a mobilgáton túli, jelenleg még ártérnek minősülő terület belterületi lakóövezetté nyilvánítható és beépíthető, amire nem csak a szándék van meg, hanem a vállalkozó is. Így lesz az adófizetők milliárdjaiból hasonló nagyságrendű magánhaszon egy jól helyezkedő üzleti csoport zsebében.

 

Az erősen lenyúlásjellegű mutatvánnyal kapcsolatos kifogásainkat a magyar és az uniós hatóságokhoz is eljuttattuk (az EU a Natura 2000 vonatkozásokon túl azért is illetékes, mert az egyre növekvő számlából 10 milliárdot Brüsszeltől remél a kormány). Az Európai Bizottság környezetvédelmi főigazgatóságától már megkaptuk a választ a panasz befogadásáról – most kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2016. 07. 05.

Rejtély Budapesten

Június 21-én a 444.hu beszámolt egy rejtélyes május 19-ei budapesti találkozóról, amin Orbán Viktor Günther Oettinger digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztossal, valamint egy kiváló orosz kapcsolatokkal bíró német üzletemberrel, Klaus Mangolddal vett részt. A portál szerint a hármas találkozón szóba került a tervezett paksi bővítés, illetve az, hogy a Paks II-vel kapcsolatos brüsszeli vizsgálatokat hogyan lehetne felpörgetni.

Látszik tehát, hogy a kormány minden eszközt bevet és kész bevetni azért, hogy ez az értelmetlen beruházás megvalósulhasson. Több bökkenő is van azonban ezzel a találkozóval (ha az valóban úgy történt, ahogy a hírportál írja). Egyfelől erősen vitatható a találkozó Oettinger biztos irányából. Vajon egy uniós biztos hatásköreibe mennyire passzol bele, hogy egy olyan területen zajló beruházás útját egyengesse, ami nem tartozik a jelenlegi portfóliójába? Kérdés az is, mennyire ízléses, hogy az az Oettinger lobbizik a projektért, aki az előző ciklusban - még energetikai biztosként - azt előzetesen jóváhagyta? Különös módon Oettinger hivatalos találkozóinak online elérhető kötelező listája – amelyet minden biztosnak vezetnie kell – április eleje óta nem frissült, így nem számol be a május közepi budapesti találkozóról sem. És végül érdemes közelebbről megvizsgálni a harmadik személyt, Klaus Mangoldot is, akinek magánrepülőjén a 444.hu szerint Oettinger Budapestre érkezett.

Ahogyan a 444.hu is írta cikkében, Mangold a Rothschild bankház felügyelőbizottságának is tagja. Ugyanennek a Rotschild-csoportnak a tanácsadó cége írta a magyar kormány megbízásából azt a tanulmányt, amely szerint a paksi beruházás meg fog térülni, így nem merülhet fel a tiltott állami támogatás sem. De ezen felül is találhatunk érdekességeket a német üzletemberről.

putin-wladimir-berlin-bruederle-mangold-oadw.jpg

Az orosz érdekek lobbistájaként is számon tartott Klaus Mangold (jobbról) Vlagyimir Putyin elnökkel 2010-ben (forrás: aktuell.ru)

Körülbelül egy évvel ezelőtt röppent fel a hír, hogy az Alstom is be szeretne szállni a paksi üzletbe. Ahogyan a napi.hu írta: „Az Alstom az Arabelle típusú termékre épülő turbinaszigetet ajánlja a Paks-II beruházáshoz a Roszatom várható közbeszerzésén”. Minő véletlen, hát Mangold nem tagja az Alstom igazgatótanácsának?! Csöppet sem lennék meglepődve, ha a jó politikai kapcsolatoknak és lobbizásnak az lenne az ára, hogy a Roszatom és az Alstom vegyesvállalata igencsak szép szeletet kapna abból a paksi tortából. Az Alstomnak (és talán a Siemensnek) juttatott üzlet pedig "megolajozná" a vitatott projekt elfogadtatását Berlinben, Párizsban és Brüsszelben.

Mangold azonban nem csupán makulátlan európai cégek körül tűnik fel, hanem a globális gazdaság árnyékosabb felén, a kormány által szóban hevesen ostorozott (emlékszünk még az offshore-lovagozó Rogán Antalra?) adóelkerülő-adócsaló offshore-világban is! A Panama-papírok tanúsága szerint Románia leggazdagabb – és gyanús ügyleteiről is elhíresült - üzletembere, Ion Tiriac, egy Puma nevű, Panamában bejegyzett offshore alapítványba helyezte át teljes – mintegy 1.1 milliárd dolláros - vagyonát. A Rise Projekt román tényfeltáró portál szerint Klaus Mangold a Puma alapítvány kuratóriumának tagja. A két üzleti partner más gyanús ügyletek körül is együtt bukkant fel: korábban a 2004-es romániai EADS-botrány 60 millió eurós (több mint 18 milliárd forintos) korrupciós ügye kapcsán merült fel érintettségük.

A magyar kormány szemmel láthatólag immár semmitől nem riad vissza, hogy valahogyan áterőltesse a paksi bővítést. Ha kell, üzletet juttat német és francia cégeknek a paksi bizniszből, ha kell, korrupciós ügyekbe keveredett, az offshore-világban sem járatlan üzletemberek társaságában egyezkedik olyan uniós biztosokkal, akiknek nem tartozik a hatáskörébe a beruházás, és talán meg is sértik a biztosokra vonatkozó szabályokat – ők maguk mindenesetre jobbnak látják nem beszámolni róla. Az egész projekt a pénzügyileg nonszensz és geopolitikailag veszélyes beruházásból lassanként átcsúszik a pénzügyileg nonszensz, geopolitikailag veszélyes és a legalitás határát is súroló ügyletté, amely körül egyre több gyanús figura szorgoskodik. Nagyjából ugyanaz a modell, politikai kultúra és eszközök, ahogy önkormányzati ingatlanok elsíbolását folytatják a fideszes fiúk. Ennyire futja tőlük. Csak a tét itt kicsit nagyobb.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2016. 06. 04.

Hányszor adják majd át Paks 2-t?

A Közbeszerzési Értesítő tegnapi számában jelent meg a hír: a Paksi Atomerőmű üzemi épületének homlokzatfelújítási munkáit mintegy 1,1 milliárd forintos ajánlattal a West Hungária Bau Kft. (WHB) nyerte el.

Ha valakinek a nyertes cég neve nem mond sokat, az nem az ő hibája. A WHB az elmúlt évek egyik csendesen előretörő építőipari vállalkozása, amely különösen a G-nap óta, amióta a Közgép kiesett a mindent vivő szerepből, egyre sikeresebben viszi el a politikailag kényes és fontos beruházások sorozatát. Sokan kifejezetten a Fidesz "házi építójeként" emlegetik. És bár úgy tűnik, Orbán nem óhajtja még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy egyetlen cég, vagy cégcsoport túlságosan meghatározó szerephez juthasson az építőipari piacon, a WHB - a Garancsi-féle Market Építő, vagy a Duna Aszfalt mellett - egyértelműen annak a körnek a része, amely betölti a Közgép után üresen maradt, "Fidesz-közeli építőipari cégek" nevű piaci rést. Számos, a kormány számára kiemelt jelentőségű, emblematikus beruházása - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika főépületének rekonstrukciója, a Tüskecsarnok befejezése, stb. - közül kiemelkedik a kormány egyik kirakatberuházása, a Várkert Bazár felújítása. Amelyet a miniszterelnök annyiszor adott át, hogy már maga sem emlékszik rá.

varkert.jpgA Várkert Bazár átadása (fotó: bumm.sk)

Tovább erősíti a kormányközeliség vélelmét, hogy a korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Zrt.-t is a West Hungária Bau Kft. vásárolta meg, amikor az Elios korrupciós közvilágítási projektjei és egyéb botrányai elérték azt a kritikus szintet, hogy Orbán maga is jobbnak látta eladatni a céget a vejével.

A paksi közbeszerzés megnyerése abból a szempontból pikáns, hogy jelenleg eldöntetlen, hogy mely hazai cégek kapnak majd lehetőséget az atomerőmű új blokkjainak kivitelezési munkáiban. Bár a kormány által hangoztatott 40 százalékos magyar beszállítói arány Paks 2 létesítése során nyilvánvalóan illúzió, de a beruházás keretében a magyar cégek éppen abba az építőipari szegmensbe szállhatnak be, amelyikben a WHB is utazik. Az erőműépítés más területein a magyar cégek egyszerűen nem rendelkeznek megfelelő tudással és tapasztalattal, de az építési munkák elnyeresére mindenképpen jó eséllyel pályáznak. És ha ez csak a beruházás értékének csak 15-20 százalékát képviseli is, akkor is 600-800 milliárdos nagyságrendű piacról van szó. Egyáltalán nem mindegy, hogy ez a pénz hol landol majd. És aligha engedi meg a Fidesz, hogy ne megbízható helyen.

Az atomerőmű építését ugyanakkor jelentős nemzetközi figyelem is kísérni fogja, a kormány aligha engedheti meg magának, hogy a területen teljesen tapasztalatlan, zöldfülű cégekkel fusson neki az építkezésnek. Bár itthon valószínűleg ezt is meg lehetne csinálni, mint annyi más amatőrizmust és hibát az új paksi erőmű kapcsán, de akár az EU, akár a környező országok kifogásaira is számítani lehet, ha látványosan politikai bizalmi alapon válogatott cégekkel futnak neki a beruházásnak. Különösen fontos ez azt követően, hogy a Paks 2 referenciájaként emlegetett mindkét erőműépítésnél, a Szentpétervári Leningradszkaja 2, és a belorusz asztraveci atomerőmű esetében súlyos építési szabálytalanságokról, illetve ebből fakadó balesetekről szóló hírek láttak napvilágot - a belorusz építkezésről épp ma vitázik az Európai Parlament Strasbourgban.

leningrad_nuclear_power_plant_20jul2010-4_cropped.jpg

Az épülő Leningrád 2 atomerőmű, ahol súlyos építési szabálytalanságokra derült fény (fotó: wikipedia.org)

Ezeket a kifogásokat lehet megelőzni azzal, ha a baráti cégháló olyan referenciamunkákat nyer már Paks 2 építésének megkezdése előtt, amelyre a későbbiekben hivatkozni lehet majd, ha felmerül a Paks 2 közbeszerzésein nyertesek alkalmasságának kérdése. Mindezek alapján arra tippre, hogy Paks 2 építésénél a West Hungária Bau Kft. - a miniszterelnökkel folytatott baráti viták sikeres elkerülése esetén - jelentős szerepre számíthat majd, igen alacsony odds-okat osztanék, ha fogadóiroda lennék. Már csak az a kérdés: vajon Paks 2-t hányszor fogja átadni Orbán Viktor?

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2016. 06. 01.

Offshore-lovagok és kitiltottak - sötét üzleti hálózat Paks 2 mögött

 

Magyarország Paks 2 megépítésével végképp egyoldalú függésbe kerülhet Oroszországgal szemben energetikai szempontból. Számos alkalommal bizonyítottam már, hogy mindez miért is lenne hátrányos Magyarország számára mind energia-, mind geopolitikailag, nem olyan régen pedig a Zöld Műhely Alapítvány „Fenntartható energia forgatókönyv Magyarország számára” című konferencián mutattuk be, hogy létezik orosz függést nem eredményező, alternatív energia forgatókönyv. Az utóbbi időkben egyre sűrűbben szállingóznak azok a hírek, melyek arra engednek következtetni, hogy az orosz félnél olyan finanszírozási problémák merülhetnek fel, amelyek veszélybe sodorhatják a paksi beruházás megvalósítását. Anélkül, hogy az okok részletesebb taglalásába belemennénk, egyértelműnek tűnik, hogy az orosz gazdaság ezer sebből vérzik, egy Paks 2 léptékű beruházás Oroszország számára is komoly kihívásokat okozhat.

Az energetikai, geopolitikai és finanszírozhatósági kérdéseken túl most egy olyan szempontra szeretném felhívni a figyelmet, amely eddig talán sehol nem jelent meg, nevesül arra, hogy a Paks 2-őt finanszírozó, kivitelező cégcsoportban feltűnnek olyan orosz szereplők, akik Putyin elnök közvetlen környezetéhez  tartoznak, és akiknek érintettsége a Panama-iratokban leleplezett off-shore bizniszben, valamint az Ukrajnát ért orosz agresszió miatt Oroszországra kivetett szankciós listákban nyilvánosan elérhető információk alapján bizonyítható.

Roszatom

Bár a sajtóban sokszor a Roszatomot jelölik meg kivitelezőként, ez csak részben pontos, hiszen egy olyan gigantikus vállalatról beszélünk, melynek majd’ 50 alvállalata, leányvállalata található meg a cégcsoportban. A paksi üzletben pedig olyan, látszólag a Roszatomon kívüli szereplőt is találhatunk, melyek tulajdonosi, vagy személyi összefonódások révén mégiscsak kapcsolódnak vagy a Roszatomhoz, vagy pedig a másik orosz energia-óriáshoz, a Gazpromhoz.

 Atomsztrojexport és tulajdonosai

Az orosz atomerőmű-technológia és felszerelés kizárólagos exportőre az Atomsztrojexport, melyben többségi tulajdonos a Roszatom , és a tulajdonosi körben a Gazprombankon keresztül megjelenik a Gazprom, illetve a paksi új blokkok finanszirozására kijelölt Vnyesekonombank, valamint egy magántulajdonú nyugdíjalap, a Gazfond is.

dir="LTR">Vnyesekonombank (VEB)

A paksi beruházás mögötti sötét cégháló (a hálózat elemeire katintva az információk felugró ablakban megjelennek, vagy a kép letöltve nagyobb méretben is megnyitható)

Túl a bank likviditási problémáiról szóló fenti híren, érdemes megvizsgálni a pénzintézet Felügyelőbizottságát, melyben helyet foglal Dmitrij Kozak, az Orosz Föderáció miniszterelnök-helyettese, aki szerepel az EU és az USA által szankciókkal sújtott személyek listáján. Szintén a VEB FB-jében foglal helyet Alexej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter, aki 2013 óta a VTB bank Felügyelő Tanácsának elnöke A VTB bank a Panama-iratok kapcsán kapott figyelmet. Az iratokat feldolgozó honlap szerint gyanítható, hogy egy, a VTB tulajdonában álló ciprusi bankon keresztül hozzávetőlegesen 2 milliárd dollár került Putyinhoz hű orosz személyekhez.

Gazprom

A Gazprom a Gazprom Media Group által a Putyinhoz hű média egyik fő tulajdonosa a Bank Rosszija mellett. A Panama-iratokban leleplezett gyanús pénzmozgásokban vastagon érintett Bank Rosszijára külön is ki kell térnünk a későbbiekben, de nézzük először, hogy a Gazprom egyik vezetője hogyan érintett az offshore botrányban. A Gazprom külföldi, elsősorban ázsiai, latin- amerikai és afrikai terjeszkedéséért felelős alvállalata a Hollandiában bejegyzett Gazprom EP International B.V., melynek élére 2011-ben Valerij Gulevet nevezték ki. A Panama-iratokból kiderül, hogy Gulev 2005-től az iratok kiszivárgásáig két – valószínűsíthetően gázzal foglalkozó - offshore cégben is tulajdonos.

Bank Rosszija és a Gazprombank

A Bank Rosszija a Panama-iratokban szereplő orosz érintettségű esetek főszereplője. Az összefoglaló egy konkrét példán keresztül magyarázza el azt a módszert, amellyel hozzávetőlegesen 2 milliárd dollárt juttathattak Putyinhoz hű embereknek. Egy brit virgin szigeteki cég, a Sandalwood Continental Ltd. 200 millió dollár kölcsönt adott egy Cipruson bejegyzett cégnek, majd a következő nap a követelést 1 dollárért eladta az Ove Financial nevű szintén brit virgin szigeteki cégnek, amely szintén egy nap alatt, szintén egy dollárért eladta ezt a követelést egy panamai bejegyzésű cégnek, az International Media Overseas-nek, melynek vezetője Putyin elnök régi barátja, a csellista Szergej Roldugin, aki Putyin lányának kersztapja. A pénz forrása, a Sandalwood Continental alapítója a Bank Rossiya többségi tulajdonosa Jurij Kovalcsuk, akit Putyin személyi bankáraként szoktak nevezni.

Számunkra azért is lehet fontos, mert a Bank Rosszija több lépcsőben - elsősorban olyan vagyonkezelő cégeken keresztül, mint a Lider Asset Management, vagy Kovalcsuk tulajdonostársának Nyikolaj Samalov fiának, Jurij Samalovnak elnöki pozíciója a Gazfondban - döntő befolyást szerzet a Gazprombankban. Itt kell megjegyezni, hogy Jurij Samalov testvére, Kirill Putyin elnök veje, esküvőjük Jurij Kovalcsuk dácsájában zajlott. Látható tehát, hogy a Gazprombankon, mint az Atomstroyexport egyik tulajdonosán keresztül várható, hogy a paksi üzlet hasznából is csurran-cseppen Putyinnak és a hozzá közel álló oligarchiának. Fontos adalék, hogy a Bank Rosszija szerepel az USA szankciós listáján is.

Összességében azt látjuk, hogy - bár mind a magyar, mind az orosz fél azt állítja, hogy egy tisztán piaci, átlátható és racionális üzleti megállapodásról van szó a két fél között - a valóságban a paksi beruházás mögött egy offshore cégekből, azok tulajdonosaiból, az uniós és az amerikai kitiltási listákon szereplő személyekből álló üzleti kör húzódik meg, amely az eddigiekben is fontos szerepet játszott a közpénzek eltüntetésében és Vlagyimir Putyin, valamint szűk oligarchikus körének zsebébe játszásában. Ebből pedig az is következik, hogy a magyar kormány a paksi ügylettel - többek között - jelentős magyar költségvetési forrásokat forgatna be ebbe a sötét üzleti hálóba, ezen keresztül vélhetőleg a magyar adófizetők is részt kapnának az orosz elnök és szűk környezete magánvagyonának gyarapításában. Hisz nem elég nekik a kis magyar oligarcha univerzum eltartása.

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2016. 05. 20.

Fenntartható energiarendszert Magyarországnak!

Az alábbi írás a Zöld Múhely Alapítvány által szervezett, "Fenntartható energia forgatókönyv Magyarország számára" című konferencián 2016. május 18-án tartott nyitóelőadásom szerkesztett verziója. A konferencia megrendezését a Heinrich Böll Stiftung támogatta.

Alig van időszerűbb téma ma Magyarországon, mint a magyar energiapolitika jövője. Nem csupán az új paksi blokkok létesítése, illetve az ezt övező bizonytalanság – uniós vizsgálatok sora vagy az orosz finanszírozó megrendült pénzügyi helyzete – diktálja, hogy alternatívákat keressünk és nyílt vitát kezdeményezzünk Magyarország energetikai jövőképét illetően.

Pedig már ez önmagában is indokolttá tenné, hogy legyen B-terv hazánk energiaellátására arra az esetre, ha az paksi atomerőmű létesítése kudarcba fulladna, vagy – ahogy az elmúlt évek valamennyi európai nukleáris projektje esetében tapasztalható volt – sok éves, akár évtizedes csúszásba kerülne.

zoldmagyarorszag_image.jpg

A kormányzat egyoldalú elkötelezettsége az új paksi erőmű, mint egyedül számításba vett megoldás mellett nem csupán azért káros, mert meggyőződésem szerint egy súlyosan veszteséges, energetikailag indokolatlan, kockázatos és környezetkárosító beruházást erőltetnek. Talán ennél is nagyobb kockázatot jelent, hogy mindeközben semmiféle elképzelés nem körvonalazódik Magyarország energiaellátására a projekt bukása esetére. Mi több, a szóba jöhető alternatívákat a kormány aktívan szorítja vissza például a szélenergia-engedélyek befagyasztásával, a napelemekre kivetett termékdíjakkal, az épületek energetikai korszerűsítésére rendelkezésre álló uniós források lakosságtól való elvonásával. Mindent ennyire egy lapra, egyetlen – bizonytalan - projektre tenni fel egy olyan stratégiai ágazatban, mint az energetika, megítélésem szerint elfogadhatatlan kockázatvállalás a magyar adófizetők és energiafogyasztók terhére. Egy párra all in-t mondani – ez inkább csak a hollywoodi filmekben szokott egy happy endhez vezető idegfeszítően izgalmas stratégia lenni.

De az új paksi erőmű csupán egyetlen eleme a problémának. Nagyobb baj az, hogy a jelenleg hatályos, 2011-ben elfogadott Energiastratégia – melynek Paks is a részét képezi – szinte egyetlen eleme sem áll már meg a lábán. A valóság néhány év alatt lényegileg ásta alá annak előfeltevéseit, így ma már, akármennyire is megalapozottnak tűnhetett a megalkotása idején (bár néhány tézise már akkor sem volt reális), mára inkább kortörténeti dokumentum, mint használható útiterv a magyar energiapolitika számára.

  1. Az Energiastratégia már elfogadása pillanatában is leginkább vitatható feltételezése a várható energiaigények alakulására vonatkozó becslés volt. Az évi 1,5%-os növekedés lényegében egy, az 1980-as, 90-es években gyökerező energetikai hüvelykujj-szabály átvételéből fakad, mely szerint 1%-os GDP-növekedés nagyjából 1%-os energiaigény növekedéssel jár együtt. Ez az elképzelés azonban már 2011-re is idejétmúlttá vált, alkalmatlansága azóta pedig még nyilvánvalóbb. A 2007-2008-as gazdasági válság megakasztotta az energiaigények növekedését a fejlett országokban, az energiahatékonysági erőfeszítések pedig szétválasztották a GDP és az energiafelhasználás szoros összekapcsoltságát – ez egyébként az EU energiapolitikájának egyik fő célja. Azóta sem az EU, sem Magyarország energiaigénye nem növekedett, lényegében stagnál, vagy inkább csökken. A 2011-es 1053 PJ primer energiaigénynek Magyarországon a stratégia alapján 2015-re 1117 PJ-ra kellett volna nőnie, ehhez képest 2015-ben – előzetes adatok szerint – az 1014 PJ-ra csökkent. 100 PJ, azaz nagyjából két paksi blokknyi energiafelhasználás „hiányzik” a valóságban az Energiastratégia forgatókönyvéhez képest 2015-ben – 4 év alatt! Az Energiastratégia energiaigény-becslései egyszerűen nem vehetők továbbra is komolyan.
  2. Az Energiastratégia elfogadásával szinte egy időben bekövetkezett fukusimai katasztrófa, majd az ezt követő biztonsági felülvizsgálatok, az új projektekre vonatkozó előírások szigorodása nyomán a nukleáris beruházások költségei a korábban becsültekhez képest jelentősen megnőttek, így versenyképességük más energiatermelő kapacitásokhoz képest erősen romlott;
  3. Az elmúlt években az európai atomenergetikai iparban két további fontos költségnövelő folyamat zajlott. Egyfelől valamennyi atomerőmű beruházás kivitelezési költségei elszálltak az eredetileg tervezettekhez képest – nem csupán a sokat emlegetett olkiluotoi vagy flamanville-i projektek esetében, hanem a közelmúltban a még meg sem kezdett Hinkley Point C blokk építési költségeire is váratlanul 15%-kal magasabb becslést adott meg a beruházó EDF, mint korábban – és itt eddig még egy kapavágás sem történt. Ráadásul általános meggyőződéssé vált, hogy az atomerőművek leszerelési költségei, valamint a sugárzó hulladékok végleges elhelyezésének ára jóval magasabb lesz a tervezettnél, és az így megugró költségek fedezésére nincs sem forrás, sem életképes stratégia, így azok várhatóan a költségvetéseket fogják terhelni például Franciaország vagy Németország esetében is.
  4. De átalakult az Energiastratégia másik lábát alkotó fosszilis energiahordozók piaci és politikai környezete is. A gázellátás kapcsán a Déli Áramlat vezeték bukása mellett talán a legfontosabb változás annak a megkülönböztetett figyelemnek a kialakulása, amely az EU-ban az Oroszországtól való energetikai függőségre irányul. A 2014-es Európai Energiabiztonsági Stratégia egyértelműen az orosz gázfüggés csökkentését tűzte ki célul, ami a gázellátás biztosítása során alternatív források keresését, és alternatív útvonalak kiépítését igényli, jelentős járulékos beruházási költségeket rendelve hozzá a gázra alapozott energiahasználatra.
  5. A szén esetében, amely az Energiastratégia által elfogadott Atom-szén-zöld forgatókönyv nevesítetten fontos összetevője, a nemzetközi klímapolitikai fejlemények állítanak kemény korlátokat. A tavaly decemberben aláírt Párizsi Klímaegyezmény céljai között szigorúbb, a korábbi 2 C fok helyett 1,5 C fokos globális átlaghőmérséklet emelkedés elérése szerepel, ez pedig óhatatlanul a kibocsátáscsökkentési célok ambícióinak növelését, nem pedig csökkentését igényli. Ezzel aligha fér össze, hogy a rendszerváltás óta a magyar energiamixben meredeken zuhanó részarányú szén alapú energiatermelés trendje megforduljon, és ismét jelentős tényezővé váljon – ráadásul az igencsak kétséges versenyképességű magyar szénvagyon-kitermelés révén.
  6. Ezzel összefüggésben pedig kalkulálni kell a CO2-kibocsátás költségeit is, amely szintén hozzáadódik a fosszilis energiaforrásokra alapozó energiatermeléshez – éspedig éppen a szénhez leginkább.
  7. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban az elmúlt 5 évben valóságos forradalom zajlott le a megújuló energiaforrások területén. A technológia fejlődésével a megújulók hatékonysága meredeken növekszik, korábban megújuló energiatermelésre alkalmatlannak tartott területeken vált lehetővé azok hasznosítása (pl. az alacsony sebességű szél hasznosításának feltételei jelentősen javultak), mindezen technológiák bekerülési költsége pedig zuhanásszerűen csökkent. A napenergia alapú villamosenergiatermelés évente 10%-kal válik olcsóbbá, és ez olyan léptékű piaci térnyeréssel fog járni, hogy az Oxfordi Egyetem kutatóinak becslése szerint 2027-re a globális energiaigények 20%-át önmagában a napenergiás technológiák fogják biztosítani. Idén év elején egy Marokkó által kiírt 850 MW-os szélenergia tenderen 25-30 USD/MWh árat sikerült elérni – ez 7-8 Ft/kWh-t jelent, ami nem csak az új paksi blokkok várhatóan 30-32 forintos kWh-kénti árát múlja messze alul, hanem a jelenlegi, már kifutott erőmű 11 forintos kWh-kénti árát is.

Röviden: a hatályos magyar energiastratégia valósághoz való viszonya megkapóan laza. Egy ennyire megalapozatlanná vált stratégiának a követése súlyosan téves policy döntéseket eredményez, amelynek a következményeit viszont nagyon is valóságosan kell majd viselnünk és megfizetnünk. Azaz tulajdonképpen teljesen függetlenül attól, hogy mit is gondolunk az új paksi erőmű részleteiről, a módozatról, ahogy az azzal kapcsolatos döntéshozatal zajlott, a politikai következményeiről, pusztán szakmai alapon egyértelmű, hogy Magyarország nem alapozhatja a továbbiakban energiapolitikáját a 2011-es Energiastratégiára – teljes újragondolására van szükség, az azóta bekövetkezett változások figyelembe vételével. Annak, hogy a magyar kormányon belül nem látszik erre irányuló gondolkodás, lehet, hogy jó politikai okai vannak, de az is biztos, hogy energiapolitikailag ez semmivel sem indokolható.

Ha pedig a kormány nem hajlandó szembenézni a valósággal, a globális energiapiacokon végbement radikális változásokkal, akkor másnak kell ezt megtennie, és életszerű, az aktuális és valós folyamatokon alapuló energia szcenáriót letenni az asztalra.

Erre tettünk kísérletet, amikor az Európai Parlament Zöld frakciójának és a Böll Alapítvány társfinanszírozásával megbíztuk Európa egyik legjobb energiapolitikai kutatóintézetét, a Wuppertal Intézetet aktuális, korszerű alternatív energiapolitikai forgatókönyvek modellezésére, elkészítésére. Az Energiaklub részvételével elkészült Energia Útitervről anélkül, hogy belemennék a részletekbe, annyit mindenesetre elárulhatok, hogy több lehetséges alternatíváját is felkínálja az új paksi blokkoknak, ezek az alternatívák reálisak, megvalósíthatók, és még olcsóbbak is.

Annyit hadd mondjak el: a modellezés során végig fokozott óvatossággal jártunk el. A számítások alapvetően konzervatívak, a technológia fejlődésének vártnál gyorsabb üteme, a költségek gyorsabb csökkenése, a piac rugalmasabb reakciója, a bevont források szélesebb köre mind-mind a modellek által előrevetített változások gyorsabbá, olcsóbbá, átfogóbbá válását eredményezhetik. Tekintsük egy rendkívül óvatos megközelítésű minimálprogramnak, aminél a valóság csak ambiciózusabb lehet – ha akarjuk.

A kérdés, hogy akarjuk-e? Hogy Magyarország részt kíván-e venni a körülöttünk zajló energiaforradalomban, a maga hasznára fordítva a változásokat, élve a benne rejlő lehetőségekkel? Vagy – sokadszorra történelme során – az országot körülvevő mélyreható társadalmi-gazdasági átalakulások, ipari forradalmak során ismét az eggyel korábbi trendhez igazodik, sajátkezűleg építve meg a saját versenyképtelenségét, alapozva meg történelmi lemaradását? Vagy ezegyszer képesek leszünk lépést tartani az idővel.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!