2010. 07. 14.

A Fenntartható fejlődés bizottság elfogadta a Jövő nemzedékek országgyűlési biztosának beszámolóját

 A Fenntartható fejlődés bizottság 2010. július 13-án határozatban fogadta el a Jövő nemzedékek országgyűlési biztosának jelentését. A jelentés a Jövő nemzedékek országgyűlési biztosi intézmény megalakulása óta eltelt két év, 2008-2009 munkáját tekinti át, 2010 februárjában készült.  

shambhala: 3FFB50civil

A Fenntartható fejlődés bizottság az elfogadó határozat indoklásában kiemelte: 

"Az Országgyűlés által a tisztségre megválasztott Dr. Fülöp Sándor megszervezte az intézmény tevékenységét, és jól irányítja annak működését. Az intézmény - elsősorban a környezetvédelmi jogalkotást érint ően - az elmúlt két év során integrált módon és sikerese töltötte be a parlamenti szószóló szerepét. Az állampolgárok, társadalmi szervezetek és az önkormányzatok, valamint a gazdasági szféra részéről érkezett javaslatokat, bejelentéseket és megkereséseket lelkiismeretesen megvizsgálta, eligazítást és tanácsokat adott a beadványozóknak, jogorvoslati javaslatokat készített és kezdeményezéseket tett a jogszolgáltatásra a hozzájuk fordulóknak.

A biztos nemzetközi és hazai kezdeményezései integratívak és hézagpótlóak voltak, egyaránt szolgálták, szolgálják a jelen és a jövő generációk érdekeit, védik jogait, életét, egészségét, fenntartják tettrekészségét és feltárják lehetőségeiket saját sorsuk alakításában, környezetük jó állapotának megőrzésében, illetve javításában."

A Fenntartható fejlődés bizottság támogatta a Jövő nemzedékek ombudsmana által felvázolt jövőbeli stratégiai irányvonalakat, és az alábbi területeken igényelt együttműködést:

"A biztos folytassa a környezeti információk nyilvánosságának meg őrzése, és további szélesítése érdekében ez ideig megtett tevékenységét, a társadalmi összefogás biztosítása érdekében. A biztos fordítson kiemelt figyelmet a klíma- és energiapolitikára, az energiahatékonysággal és a megújuló energiák hasznosításával kapcsolatos törvényelőkészítő tevékenység alakítására. 

A biztos ösztönözze a helyi fenntartható közösségek kezdeményezéseit, segítse és támogassa ezek tevékenységeinek területi és szakmai kiterjesztését, a közösségi döntésekben való hatékony részvételt." 

A Jövő nemzedékek ombudsmani hivatala által készített beszámoló teljes szövege (292 oldal) letölthető a Parlament honlapjáról.  

Mint ismeretes, a Jövő nemzedékek ombudsmani hivatalának létrehozását a Védegylet kezdeményezte 2000-ben, és mintegy nyolv évi munka és lobbizás eredményeképp jött létre ez az új, előremutató közjogi funkció Magyarországon. Az országgyűlés 2008 májusában választotta meg Fülöp Sándort az első magyarországi zöld ombudsmannak. A Védegyleten belül a Jövő nemzedékek ombudsmani intézményének létrejöttéért küzdő munkacsoport programvezetője Jávor Benedek volt. 

 

 

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

Címkék: ffb

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr1002160048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása