2011. 12. 13.

Durban: pofon a klímának

 

 

Napirend előtti felszólalásom a dél-afrikai klímatárgyalások kapcsán

 

Torokszorító érzés a durbani klímacsúcs „eredményeiről” beszámoló tudósításokat olvasni. Ahhoz, hogy 2 Celsius fok alatt tartsuk a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését, 2015 előtt tetőznie kell a világ üvegházhatású gáz kibocsátásainak.  Ehhez globális érvényű  és érdemi szennyezéscsökkentés kellene, ilyesmiről azonban nem sikerült megegyezni: a rövidlátó politika ismét úgy gondolta, hogy a gazdasági válság körülményei között nem szabad belevágni a klímát egyensúlyban tartó, a földi élet lehetőségét tartósan biztosító közlekedési és energiareformba.

Az éghajlatváltozás elleni harc kudarca az emberi együttműködés, bizalom és a józan ész kudarca - meg azé az intézményrendszeré, amelyet épp a klímaváltozáshoz hasonló globális válságok elhárítása érdekében működtetünk.

 

A magyar gazdaságpolitika összeomlását kísérő zajban alig jutottak el hozzánk annak az esemény hírei, mely Afrika déli csücskén zajlott. Azt a csatát nem ország-méretű vagy kontinentális, hanem globális tétekben játszották, és - ha abból indulunk ki, hogy a földi élet feltételeinek megőrzésében csak kétféle kimenetel képzelhető el (mindenki nyer, vagy mindenki veszít) - nem sok jó hírrel szolgálhatunk: a világ tovább sodródik a klímakatasztrófa felé.

 

A legrosszabb forgatókönyvet, a teljes eredménytelenséget talán sikerült ugyan Durbanben elkerülni - de az eredmények felsorolása ezzel véget is ér. Az afrikai országban arról döntöttek, hogy a légkör széndioxid-koncentrációja a következő években is nőni fog, 2020-ig biztosan. Márpedig a Nemzetközi Klímaváltozási Kormányközi Testület világosan megfogalmazta: ha 2017-ig nem kerül sor hatékony és erőteljes intézkedésekre, akkor a hajó elmegy, az éghajlatváltozás kezelhető kereteken belül tartása végképp illúzióvá válik.

 

Mielőtt még túlságosan eltávolítanánk magunktól a problémát, érdemes megjegyezni: Magyarország Európán belül a klímaváltozás által leginkább fenyegetett országok közé tartozik: egy 2 fokos melegedés nálunk az időjárási szélsőségek gyakoribbá válásával, az aszályok és árvizek súlyosbodásával, az ország mintegy egyharmadának elsivatagosodásával járna. Ezt a klíma-sokkot a magyar gazdaság a jelenlegi állapotában aligha viselné el: drámaian felgyorsulna az elszegényedés, az élelmiszer-önellátás illúzióvá válna, és alighanem az ivóvíz-ellátásban is tartós fennakadások lennének - hogy csak a legsúlyosabb és legkézenfekvőbb következményeket említsük.

 

Aki csak a pénz nyelvén ért, az is könnyen megértheti, hogy a klímavédelem elő számú politikai prioritássá emelése immár nem halasztható tovább. A 2007-es Stern-jelentés 7000 milliárd dolláros GDP-csökkenést valószínűsít arra az esetre, ha a jelenlegi trendek mentén folytatódik a felmelegedés - miközben a tanulmányból az is kiderül, hogy évente a fenti összeg néhány százalékának befektetésével a legsúlyosabb krízis elkerülhető lenne. Még csak az sem igaz, hogy a szóban forgó összeg csupán az éghajlatvédelmet szolgálná, hiszen az energiahatékonyságot, a megújuló energiaforrások használatát, a közlekedés reformját célzó beruházások a jelenlegi válságos időkben munkahelyteremtő és gazdaságélénkítő hatásukkal gyógyírként hathatnának a gyengélkedő világgazdaság bajaira.

 

Durbanben az derült ki, hogy a világ politikusaiban nincs meg a fentiek belátásához szükséges bölcsesség.

 

És úgy tűnik, Magyarország sincs felkészülve még arra sem, hogy a jelenlegi nyilvánvalóan elégtelen vállalásokban a rá eső részt teljesítse. Mit lehetett várni egy olyan országtól, amelynek a kormányában nincs környezetvédelmi miniszter, ahol a klímaügyek a fosszilis lobbi által dominált energetikával együtt a fejlesztési tárcához tartoznak és ahol a konferencia idején az illetékes minisztérium épp miniszter, szakmai államtitkár és illetékes helyettes államtitkár nélkül működik.

 

Durban arról (is) szól, hogy most, amikor még esélyünk lenne elkerülni a legnagyobb károkat, meg sem próbáljuk a valódi problémákat megoldani, mert szembe sem nézünk velük.  Itthon, Magyarországon sem: a használatarányos útdíj bevezetését a kormány épp most halasztotta el, a széntüzelést "bebetonozták" az energiastratégiában, a földgáz és széntüzelés közvetlen és közvetett pénzügyi támogatása pedig a mai napig nagyobb, mint a megújuló energiáké. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a megújuló energiaforrások részaránya (a valóságban és a célok szintjén is) az egyik legalacsonyabb Európában, nyugodtan kijelenthetjük: lehetséges, hogy lesz klíma- és energiaforradalom a felmelegedés megakadályozásáért, de Magyarország nem a jó oldalon fog harcolni.

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr123459753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

l ember 2011.12.13. 20:12:30

"a földi élet lehetőségét tartósan biztosító"

ez azért melodramatikus volt, kár ilyet írni egy ilyen jól összerakott, tényekkel és hivatkozásokkal teli posztba

jávor benedek 2011.12.14. 18:47:24

Hát, lehet, hogy az sok volt... Majd legközelebb visszafogottabb leszek.