2013. 10. 24.

Foglyul ejtett tüntetők és az adott szó „hitele” - október 23-ról

A tegnapi megemlékezés és tüntetés kapcsán a legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy nem erről volt szó. Sajnos azonban több is történt annál, minthogy valakik nem tartották be a lefektetett, általuk is jóváhagyott játékszabályokat. A felek megegyeztek ugyanis abban, hogy nem „bántják” egymást, nem illetik kritikával az ellenzéki megállapodást, politikai barátként és szövetségesként tekintenek egymásra.

Ehhez képest mi történt? A beszédek egy része semmi mást nem „csinált”, mint az előzetes megegyezést felrúgta, az érintett megszólalók pedig kieresztették régóta igen nagy becsben tartott politikai egójukat, és engedve a színpad varázsának pillanatok leforgása alatt veszélyeztetni kezdte azt, amiért ma minden demokrata dolgozik: a kormányváltást. Idézek a nyolc párti egyeztetés memójából: „beszédekre vonatkozó kritérium: - ami ne legyen a beszédekben: ne egymást kritizáljuk, ne egymásnak üzengető ellenzéki politikusokat lássunk a színpadon, nyílt konfrontáció nem lehet a színpadon, ne beszéljünk választási együttműködési kérdésekről. Ezen kívül mindenki arról beszél, amiről szeretne.”

Hogy ki tartja magát egy megegyezéshez és ki nem, az minősíti a szereplőket. Nem állítom, hogy bárkit meglephetett, hogy vannak szereplők az ellenzéki oldalon, akikben egy viszonylag szimpla kérdésben sem lehet megbízni, akik tíz percnyi dicsőségért felrúgnak bármilyen megegyezést, akik egy kis taktikai előnyért hajlandók stratégiai veszteséget okozni az egész ellenzéknek.  

Ezek a politikusok nem az országhoz, hanem saját híveiknek és Facebook-kommandójuknak beszéltek. Foglyul ejtették a tüntetőket, az ünneplő tömeget. Ők ugyanis nem erre az eseményre váltottak jegyet, ők nem a konfliktusnövelésében, a feszültségkeltésben, a már lezárt viták újranyitásában érdekeltek. Az előbbiekben érintett politikusok tegnap leginkább saját szubkultúrájukhoz szóltak, nem azokhoz a milliókhoz, akiknek elegük van az orbáni korrupt világból a szociális válság mindennapjaiból, és akik ma bizonytalanok, mert azt látják, hogy másoknak az összefogás politikai rehabilitációs munkát jelent.

Lehet hivatkozni arra, hogy ezren skandálták azt, hogy „összefogás” – a több tízezerből. Egyrészt az összefogás megszületett, hiszen a demokrata ellenzéki oldal vezető pártjai október 22-én egy ígéretes és fontos megállapodást kötöttek. Immáron „választási megállapodás rögzíti, hogy az ország mind a 106 választókerületében a demokratikus összefogás állít jelöltet: egységes arculatban és az összefogás üzenetével szólítjuk meg a választópolgárokat. A megállapodás szerint az MSZP 75, az Együtt-PM 31 helyen állít jelöltet, így minden kormányváltó voks az ellenzéki szövetséget támogatja és Orbán Viktor menesztését készíti elő”.

Az összefogás tehát megszületett, az Együtt-PM és az MSZP döntéshozói felelős és bölcs döntést hoztak akkor, amikor a politikát nem saját ambícióikra szűkítették le (még jó!, bár mindenki így gondolkodna), hanem az ország érdekét és a szavazatok maximalizálását tartották szem előtt. Az Együtt-PM átadott választókerületeket az MSZP-nek a DK-bevonása érdekében, a szocialisták pedig magukra vállalták a helyzet megoldását. És meg is tették ajánlatukat a DK-nak, amely parlamenti helyeket, frakciót biztosított volna Gyurcsánynak. Ezt a megállapodást Gyurcsány Ferenc rúgta fel, ő nem kívánt együttműködni a két vezető ellenzéki párttal.  Mint kiderült csak az MSZP és mi kívántuk a helyzetet megoldani, a DK inkább asztalt borított. És lássunk világosan, emögött asztalborítás mögött egyetlen cél lebegett: még néhány plusz parlamenti hely megszerzése. Gyurcsány nem az összefogás vagy a kormányváltás érdekében balhézik, a cirkusz csupán néhány DK-s képviselő parlamenti székéről szól. A DK pár bársonyszéke árát tegnap az egész ellenzékkel akarta megfizettetni. Úgy vannak Gyurcsány és pártbéli hívei az összefogással, hogy ha bent vannak, akkor van és létezik, ha nincsenek benne, akkor hekkelem és de facto letagadják, hogy létrejött. „Nem szándékoznak februárig semmiképpen megállapodni, mert előbb növelni akarják a népszerűségüket.” – mondotta Juhász Péternek egy DK-s politikus.

És vissza a skandáláshoz: emlékszünk még arra, amikor anno egy október 23-a alkalmával Göncz Árpád beszédét megzavarták. Remélem, a demokrata oldal nem jut el oda, hogy hagyja magát befűtetni mások által mások politikai érdekeiért, és rendszert csinál abból, hogy megzavarja egy békés, ellenzéki tüntetés egyik felszólalóját, aki éppen a minap kötött választási megállapodást az összefogásra. Nem foglalkoztat az, hogy szervezett volt-e a skandálás. Maradjunk inkább a tervezett spontaneitás leírásánál. Megtörtént.

Ahogy az is, hogy volt olyan felszólaló, aki meg sem várta Mesterházy Attila beszédét. Megrakta a tüzet, ő onnantól hazament, egyétek meg, amit nektek kifőztem. Nem esszük meg, ezt azt országot, a változást akaró polgárait, a reménykedőket nem lehet újra és újra cukkolni politikai one man show-kal.

„Miniszterelnök úr, szégyellje magát, és ha maradt még valamicske Önben a régi demokrata énjéből, kövesse meg a nemzetet és kérjen bocsánatot az ellenzéki szavazóktól, akik a magyar nemzetnek éppúgy teljes jogú tagjai, mint az Ön hívei!” – olvashatjuk Bajnai Gordon, ma Orbán Viktornak címzett levelében. Minden sorával egyetértek, ezt a polgárháborús logikát sürgősen magunk mögött kell hagyni. Ehhez pedig az kell, hogy az adott szó ismét jelentsen valamit. Ez a tegnapi nap üzenete, kormányváltásra fel!

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr735597782

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Foglyul ejtett tüntetők és az adott szó „hitele” 2013.10.24. 21:13:01

Vannak szereplők az ellenzéki oldalon, akikben egy viszonylag szimpla kérdésben sem lehet megbízni, akik tíz percnyi dicsőségért felrúgnak bármilyen megegyezést.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

János Berta 2013.10.24. 21:06:37

Lehet elemezni a beszédeket sok féle képpen, de ha nem lesz teljes ellenzéki összefogás újra Orbán lesz az uralkodó. Talán meg kellene kérdezni az embereket is, hogy mit szeretnének. Ha ilyen erőszakos előzetes megállapodást erőltetnek a felekre, azt csak meg lehet szegni!

kingStreetboyz 2013.10.24. 21:17:10

Kedves Benedek, csak nehogy ez már késő legyen!

Én egy rakás régi bútort láttam, egyik sem állt ki értünk, akik változást akarunk, csak a saját igazukat harsogták. Semmilyen joguk nem volt ehhez! Demoralizáló volt és kiábrándító! Az MSZP és az Együtt tartson egy új tüntetést... ahol el tudnak határolódni a változást akaró emberek, mert így ez minden lelkes támogatótoknak megalázó volt! A becsületünk, az arcunk, a reményünk forog most kockán!!!

Köszönöm:
Egy tüntető

Flynn Rider 2013.10.24. 21:34:28

Kedves Blogíró!
Tegyék világossá az álláspontjukat GY.F-el kapcsolatban, vagy viseljék a következményeit! Egy zsarolónak nem lehet engedni, mert legközelebb többet akar. Ha beveszik, nagy szolgálatot tesznek Orbánnak. Szavazók százezreit taszítják el. Megéri vajon?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.24. 22:08:58

Akkor most omoljon össze az MSZP vagy ne?

javorbenedek.blog.hu/2010/09/16/javor_benedek_omoljon_ossze_a_valasztas_utan_az_mszp

Oké, három év alatt sok minden változhat, de volt valami magyarázat, önreflexió, ilyesmi, hogy akkor "és ezt így hogy"? Mondjuk egy poszt itt a blogon?

Amúgy nem gondolt még arra, hogy Fletó és társai esetleg a Fidesznek dolgoznak? :) A hatásuk pont olyan.

Flynn Rider 2013.10.24. 22:17:00

@Holger Hartland: egyértelműen nekik dolgoznak, ezt csak a fanok nem látják

hegyaljai 2013.10.24. 22:23:57

A politika és az erkölcs nem édestestvérek! Politikustól hálát ne várj!
Kb ezzel a két szabállyal kezdenek minden komoly politikusképzőben.
Nem értem Jávor úr miért van meglepve?

illaim 2013.10.24. 22:55:40

Nem gondoltam volna Magáról Jávor úr, hogy Önnek nem elég hét év, az öszödi beszéd értelmezéséhez ! Egy magát demokratának valló személy, véleményem szerint , nem lehet kirekesztő, és előítéletes sem ! Talán ne csak a hívei között sétálgasson, hanem nyissa ki a fülét és a szemét a választók véleményére is.
Mégis mit gondol, mitől csökken a támogatóik száma a közvélemény-kutatók felmérései szerint?

illaim 2013.10.24. 22:58:52

@Flynn Rider: Főleg a fideszes provokátorok szerint !

Flynn Rider 2013.10.24. 23:09:56

@illaim: Ha nem lenne világos, ez természetes irónia volt. GY.F. a saját érdekeiért dolgozik. Ezért viszont kész bármit és bárkit beáldozni. Épp csak ki nem mondta, hogy "Én akarok lenni az ellenzék vezére!"

kingStreetboyz 2013.10.24. 23:28:55

Gyurcsány egy politikai marketinglufi, hiszékeny idősek szédítésére alkalmas leginkább... Kérjen bocsánatot! Anno 1500 embert volt képes kivinni a naggyűlésére, most meg elment más faszával verni a csalánt... az egész baloldalra nézve szégyen volt a Kuncze-Fletó tengely.

Dr.Farkasfalvi József 2013.10.25. 11:49:54

Azok közé tartozok akik több mint egy évtizede azért küldenek, hogy normális országban, normális politikai viszonyok között élhessünk, lásd. www.egyuttsoroksaret.hu. A legteljesebb körű összefogás híveként tapasztalatból azt is tudom, hogy a választás/választások helyben a szavazófülkékben dölnek el. Mindezt nagyban segítheti, ha a váltásban érdekeltek, szervezetek és személyek azt tapasztalják, hogy a változásban érdekelt pártok képesek saját ambicióikat félretenni a győzelem érdekében és összefognak. A magukat nagynak tartók a kisebbekkel, a kisebbek a nagyokkal. Az elmúlt közel egy év nem ezt mutatta. A Műegyetem előtt sokan reménykedtünk, hogy a tényleges összefogás létrejön, ehelyett mintha eltávolodnának egymástól. A váltásban érdekeltek többsége nem ezt akarja, érdemes volna az egymásnak történő üzengetés (bugyuta és felelőtlen nyilatkozatok) helyett újragondolni az együttműködés lehetőségeit és összefogni a mi érdekünkben. Pártok ÉBRESZTŐ, még nem késő! Ha Orbán és rendszere hatalmon marad (amit nem szeretnénk) az nem Orbánék érdeme, az a változást csak szóban harsogó pártok velünk szembeni felelőtlensége, szégyene.

alte trottel 2013.11.04. 09:30:22

Mi a faszt képzeltek magatokról? Majd TI (a nyuszi, barátai és üzletfelei) eldöntitek, hogy melyik fa nőhet a százholdas pagonyban? És mi az, hogy a két bolha pöcsén pörsenés eldönti ,és világgá kürtöli, hogy rajtuk kívvül nincs élet, nincs összefogás? Hogy képzelitek, hogy majd TI (pont ti!) eldöntitek, hogy ki a demokrata és ki nem? Ki a cirkuszi elefánt méretes hímtagja vagytok TI, hogy még most, 2013 végén is Gyurcsány a főellenség? (If Hitler invaded hell I would make at least a favourable reference to the devil in the House of Commons. Sir Winston Spencer)
Menjetek a halál faszára! Azt hiszitek nem egyértelmű minden IQ50 fölöttinek, hogy _NEM IS AKARJÁTOK LEVÁLTANI_ a csúti bélférget? Ti kizárólag arra kapartok, hogy újabb négy évig meg legyen a valagatok alá a szék a patkóban? Mi meg le vagyunk szarva?
Hát azt leshetitek, hogy a zombijaitokon kívül ki fog rátok szavazni!