2014. 04. 23.

Egyedül a zsákutcában

A Paksról kötött Orbán-Putyin paktum egy történelmi elágazásnál Magyarországot ismételten a kiszolgáltatottság és alárendeltség útjára viszi. Páratlan történelmi helyzetben, közvetlen külső kényszerek nélkül dönthettünk volna arról, hogy ne kövessük el az első két ipari forradalom idején ránk kényszerített hibát, és a harmadik lehetőséggel végre valóban a globális gazdaság élmezőnyéhez csatlakozhassunk. Nem így történt. Lehet-e még fordítani?

 

Történet három ipari forradalomról

Magyarország az első ipari forradalom idején a feudalizmus korrekciójával, Mária Terézia kizsákmányolás-korlátozó úrbéri rendeletének meghekkelésével volt elfoglalva. Persze a birodalmi logika mentén kormányozó Habsburgok sem törték magukat a magyar területek iparosításáért – nekik tökéletesen megfelelt az a helyzet, hogy mi vagyunk a fejlettebb cseh és osztrák vidékek éléskamrája, és iparuk felvevőpiaca, amely helyzetet a vám- és adópolitikával is igyekeztek konzerválni. Így esett, hogy a reformkorra már jó százéves modernizációs deficitet kellett volna ledolgozni, az első komolyabb iparfejlesztési nekibuzdulásra pedig csak a XIX.-XX. század fordulóján került sor, amikor a fejlett világ már a másodiknál tartott.

Úgy is mondhatnánk: az első ipari forradalom helyett – osztrák segítséggel – a feudális termelés konzerválását választottuk. A második forradalmat kétszer szalasztottuk el: először az egymást követő világégések miatt (Magyarország még a II. világháború előestéjén is alacsonyan fejlett agrár-ipari ország volt), másodszor pedig a szocialista gazdaságfejlesztés, a „vas és acél országának” felépítése jegyében, az 50-es 60-as években próbálva rekonstruálni Magyarországon az első ipari forradalmat, amikor a világ nagyobb része már a motorizáció és a távközlés dominálta második ipari forradalom derekán járt. A külső determináció természetesen mindkét esetben működött: Trianonban az ország kétharmadával együtt fontos energia- és nyersanyagbázisaink, vasútjaink, ipari fellegváraink jelentős hányadát is elcsatolták tőlünk, 1945 után pedig az itt állomásozó szovjet csapatok kényszerítettek bele minket a tervutasításos gazdálkodásba és a szocialista blokk gazdasági munkamegosztásába.

A történelmi kényszer mentségnek és magyarázatnak megfelel, ám nem változtat a tényen, hogy ismételten a rossz lóra tettünk, és mindkétszer lemaradtunk a fejlődés gyorsvonatáról. Most, 2014-ben viszont semmiféle kényszer nem szorít rá minket, hogy két lehetőség közül megint a rosszabbat, a bizonyítottan kudarchoz vezetőt válasszuk. A szabad világhoz, az Európai Unióhoz tartozunk, senki nem kényszerít rá minket a helytelen döntésre.

Jeremy-Rifkin31.jpg

Jeremy Rifkin

A sztárközgazdásznak és -teoretikusnak számító Jeremy Rifkin – akitől a harmadik ipari forradalom elmélete származik – azt állítja, hogy a korszakváltások mindig a kommunikáció és az energiatermelés átalakulásához kötődnek. Az első forradalmat a szén, gőzgép, a vasút és a nyomdagép indította el, a másodikat pedig az olaj, a motorizáció és a távközlés. A harmadik revolúció értelemszerűen a (részben már vezeték nélküli) internethez és a megújuló energiaforrásokhoz kötődne – szemben a leváltani kívánt modellre jellemző centrális információs és energiahálózatokkal, az óriás fosszilis és nukleáris erőművek energiájára épülő tömegtermeléssel. Ezekkel Rifkin szerint „mindössze” annyi a gond, hogy környezeti és társadalmi szempontból is fenntarthatatlanok: bővítetten termelik újra a válságokat, munkanélküliséget, a regionális különbségeket és a környezetpusztítást. Úgy tűnik, Orbán Viktor és a huszadik (vagy a tizenkilencedik?) századi gondolkodásba reménytelenül beleragadt holdudvar kizárólag ezekben a kategóriákban tud gondolkodni: mamuterőművek, nehézipari termelőüzemek, stadionépítés (olcsó cirkusz a munkásosztálynak). Talán nem is hallottak róla, hogy Európában új munkahelyeket szinte csak az ökogazdálkodás, a tágabban értelmezett zöldenergiaszektor és zöldipar, meg némelyik különösen innovatív ágazat képes teremteni (a mi kormányunk az innovációt személyes ellenségének tekinti: nehogy már az ötletek/találmányok döntsék el – a fideszes apparatcsikok helyett – hogy ki lesz sikeres!). Nekik atomerőmű kell, amelyik az ország egyetlen pontján, Pakson termeli meg a teljes áramigény akár 70 százalékát akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a negyede elvész, mire Győrig vagy Békéscsabáig eljut. Decentralizált energiatermelésről, mondjuk szélerőművekről hallani sem akarnak (egyetlen új engedélyt sem adtak ki a kormányváltás óta), a zöld fordulatról pedig valószínűleg azt gondolják, hogy Orbán átmenetileg a Fradinak is hajlandó drukkolni, ha ezzel szavazatokat lehet szerezni.

 

Orbán-Putyin paktum vagy százezer zöld munkahely – Ez a kérdés, válasszatok!

A jövő és a múlt gazdaságpolitikái közötti választás tétje óriási: az egyik semmilyen kézzelfogható eredményt nem hoz a foglalkoztatás terén, a másik rövid távon sok százezer fenntartható és válságálló új munkahelyet eredményezhet. Érdekes, hogy a kormányváltás előtt ezt még a Fideszben is hasonlóan gondolták: azzal számoltak, hogy néhány százmilliárd forintnyi ráfordítással, jórészt az EU-tól és a kvótabevételeinkből lecsípett pénzből országos épületenergetikai korszerűsítési programot (hőszigetelés plusz zöldenergia) indítanak, 80 ezer munkahelyet teremtve. Ehelyett most Paksot bővítenék 3-4000 milliárdnyi adóforintból, ami állítólag 10 ezer (de a Paksi Atomerőmű saját füzete szerint tartósan – az építési időszakot követően - csak 7-800) munkahelyet hoz majd létre. A bolondnak is megéri, mondhatnánk, ha nem azt látnánk, hogy éppen ezek a bolondok kormányoznak megújított felhatalmazással, és ha nem tudnánk, hogy Németországban már ma is tízszer annyian dolgoznak a megújulóenergia-iparban, mint ahány munkavállalója a nukleáris szektornak volt az atomerőművek leállításának megkezdése előtt, vagyis a csúcson.

Háromezer milliárd forintból minden magyar település kaphatna egymilliárdot a saját foglalkoztatási problémáinak megoldására, a helyi vállalkozások felpörgetésére. Háromezer milliárd forintból másfél millió háztartás energiaigényét lehetne 30-40 százalékkal csökkenteni épületfelújítások és megújulós beruházások révén. Háromezer milliárd forintból az épületfelújításokkal 100 ezer új munkahelyet lehetne teremteni a halódó magyar építőiparban. Talán ennyiből is látszik, hogy nem az atomerőmű harcol itt a szélkerekekkel, hanem két gazdaságfejlesztési modell csatázik egymással, és az egyik papíron sincs egy súlycsoportban a másikkal. Az egyik a magyar kis- és középvállalkozók energiájára, a másik állampárti nagyberuházásokra épít. Az egyik a jövő, a másik a múlt technológiáját akarja meghonosítani. Magyarország jövője, következő évszázada most dől el, és a sorsunk ezen a választáson múlik: megint egyszer a múltra voksolunk, vagy veszünk végre egy nagy levegőt, és megcélozzuk a jövőt, a zöld gazdasági fordulatot.

German_roofs.jpg

Napelemekkel borított háztetők Németországban

A Fidesz politikájának valódi szimbóluma a csak Orbán Viktor (és talán Putyin) fejében létező új orosz atomerőmű. Az emberek háta mögött, az ország nyilvánvaló érdekeivel szembefordulva, érdemi új munkahelyteremtés nélkül, kizárólag a saját klientúráját helyzetbe hozva, a politikai hatalma megtartásáért összeszövetkezett Európa legdestruktívabb, egyik szomszédját éppen lerohanó nagyhatalmával egy olyan beruházásért, amely már 20 évvel ezelőtt is idejétmúlt lett volna. Nem hagyhatjuk, hogy megvalósítsa őrült tervét, mert a jövőnket teszi vele kockára.

A zöld gazdaságban érdekelt vállalkozásoknak ki kell követelni, hogy beleszólhassanak a jövő gazdaság- és energiapolitikájának kialakításába. A jobb életre váró állampolgároknak ki kell követelni, hogy legyen szavuk a nemzeti jövedelem felhasználásában, az ország eladósításának megakadályozásában, a szövetségeseink megválasztásában. A közmunkás sorsra utalt munkavállalóknak ki kell követelniük, hogy a kormány értelmes munkát, fenntartható munkahelyeket és méltányos munkabért biztosítson számukra. Mindez nem fog megvalósulni, ha Paks II felépül.

Az atomerőmű-bővítésnek van alternatívája: a zöld gazdasági fordulat. Ez lenne az a bizonyos harmadik forradalom, amely a képzetteket a technológiai innováció és a felsőoktatás felpörgetésével, a vállalkozások fejlesztésével, az épületek szigetelésével és korszerűsítésével, a megújuló energiaforrások fejlesztésével, az életminőség javításával minden társadalmi rétegnek, minden településtípusnak, minden országrésznek kínálna előrelépési lehetőséget.

Az új paksi erőmű kérdése még nem dőlt el véglegesen. Az NVB által elutasított népszavazási kezdeményezésemet a Kúria elé vittem, amelynek május végéig döntenie kell a referendum kiírhatóságáról. Az oroszokkal kötött megállapodás bármikor felbontható, és amíg nem történt érdemi beruházás, addig ezt meg lehet tenni anélkül, hogy jelentős kártérítési igény merülhetne fel. A szerződés felbontására ok éppenséggel volna, a szakmai védhetetlenségen túl is: az egyik szerződő fél a nemzetközi egyezmények felrúgásával épp feldarabolja Ukrajnát. Az EU, és ezen belül a visegrádi országok is határozottan az orosz energiafüggőség csökkentése, az energiapolitika terén az Oroszországgal szembeni egységes fellépés mellett teszik le a voksukat.

Rifkin három ipari forradalma közül kettőt jórészt külső uralom eredményeként késett le Magyarország. Szégyen lenne, ha a harmadikból, ahol a külső nyomás (az EU) a felzárkózás irányába terelne minket, Magyarország saját határozott erőfeszítéseinek hatására maradna ki.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr616071717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.