2014. 06. 15.

A Juncker-talány

Tovább mélyül az Európai Bizottság elnökjelöltje körüli vita. David Cameron egy napokban számos európai lapnak elküldött cikkben élesen támadja Jean-Claude Juncker jelöltségét, többek közt arra hivatkozva, hogy szemben az EP-frakciók álláspontjával, az EB elnökének megválasztására a demokratikus eljárás nem az EP-n keresztül vezet, hanem a tagállami kormányok (az Európai Tanács) megállapodásán. Nagyon fontos írás Cameroné, mert valóban felszínre hozza az eddig jobbára Juncker-vitaként értelmezett konfliktus mögött húzódó valódi álláspontokat. Nézzünk ezek mélyére.

Az EU előtt álló egyik nagy feladat kétség kívül az intézményrendszer demokratikus ellenőrzésének, legitimációjának, átláthatóságának növelése, hogy mindazt, ami Brüsszelben/Strasburgban történik, közelebb hozza az emberekhez, az európai polgárokhoz. Nem csak azért sürgető mindez, mert például az EP-választásokon évtizedek óta folyamatosan csökkenő részvétel egyre világosabban mutatja meg az EU demokratikus válságát. Hanem Marine Le Pen és Nigel Farage miatt is. Azért, mert az euroszkeptikus, illetve a szélsőséges pártok előretörése az európai választásokon az európai polgárok egyértelmű üzenete arról, hogy nem érzik a magukénak az egész európai intézményi útvesztőt, tőlük távoli, saját érdekeit és szempontjait érvényesítő politikai struktúraként tekint rá, amelyet nem érez magáénak. Ha ezen a trenden nem változtatunk, még ha nem várt módon a világ legjobb válságkezelése, szakpolitikai intézkedései, nemzetközi szerepvállalása következne az európai intézményekben az előttünk álló öt évben, akkor sem tudunk stabil társadalmi támogatást szerezni a közös európai erőfeszítésekhez.

cameron-junker-epa-258.jpg                                                         Cameron és Juncker. Két irányba?

Az EP frakciói az EP-választás során idén először előzetesen megnevezték elnökjelöltjeiket az EB élére, akik több körös nyilvános vitán ütköztették véleményüket az Európát feszítő kérdések ügyében, a válságkezeléstől a bevándorláson keresztül az intézményi reformokig. És megegyeztek abban is, hogy az a jelölt kell, hogy felhatalmazást kapjon a bizottság vezetéséhez szükséges EP-többség kialakítására, akinek a pártcsaládja a legtöbb mandátumot kapja az EP-választáson. Az EP Zöld frakciójában ezért támogattuk, hogy Jean-Claude Juncker kezdhesse meg a tárgyalásokat a többség kialakításához - jóllehet erősen kritikusak vagyunk az Európai Néppárt jelöltjével kapcsolatban tartalmi, politikai kérdésekben. De egy nemzeti választásnál sem kérdőjelezzük meg, hogy a választáson győztes párt vághasson neki a kormányalakításnak akkor sem, ha egyébként tartalmilag szinte semmiben nem értünk egyet vele. Éppen az volt a cél ezzel az eljárással, hogy zárt brüsszeli tárgyalótermek alkuja helyett nyilvános vita, és állampolgári akart szabjon irányt az új bizottsági elnök kiválasztásához. Nem gondolhatjuk, hogy ez önmagában megfelelő válasz, vagy hogy varázsütésre eloszlatná az EU demokratikus legitimációjával kapcsolatos kételyeket. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy ha az első ezirányba tett lépést a tagállami kormányok képviselői értelmetlenné és formálissá teszik azzal, hogy egyszerűen nem vesznek tudomást róla, azzal súlyos akadályokat gördítenek minden ilyen irányú erőfeszítés útjába.

Cameron arra hivatkozik, hogy a tagállami kormányfők alkotta Európai Tanács jogosult a bizottsági elnök kiválasztására, mert őket választották meg a nemzeti választások keretében, így ők hordozzák azt a választói legitimációt és akaratot, amely jogosult erre a döntésre. Lássunk világosan. Valójában itt nem Juncker személyéről van szó, hanem az egész Európai Unióról alkotott elképzelések ütközéséről. Cameron az EU-t szuverén tagállamok együttműködésének tekinti, amelyeket nemzeti kormányaik képviselnek az európai intézményekben, amely intézmények demokratikus legitimációját nem kell közvetlenül megteremteni, mert az a demokratikusan megválasztott kormányokon keresztül valósul meg. Az EP frakciói szerint viszont az európai közösség nem csupán államok közötti korlátozott együttműködés, hanem egy közvetlen demokratikus legitimációval - a jelenleginél is sokkal határozottabban - megerősítendő, nemzetek fölötti szerveződési szint. Ehhez pedig szorosabbra kell fűzni az állampolgárok és az Unió demokratikus, információs és ellenőrzési kapcsolatait. Közvetlen demokratikus felhatalmazással megerősített, önállóan is legitim nemzetek feletti szerveződési szint, vagy a tagállami kormányoktól maradéktalanul függő együttműködés? Erről szól a Juncker-vita. És ez megvilágítja azt is, hogy mit keres Orbán Viktor David Cameron oldalán a saját brüsszeli pártcsaládjával szemben. Európa jövőjét illetően Orbán már régen a brit konzervatívok, a Kaczynski-féle lengyel Jog és Igazságosság pártja és más, a néppártól jobbra álló formációk alkotta Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) szövetségese, és nem saját pártcsaládjáé. Felveti ugyanakkor a kérdést, hogy amikor a magyar választók az Európai Néppárthoz tartozó Fideszre szavaztak május 25-én, akkor vajon felhatalmazták-e Orbánt, hogy az ECR álláspontját képviselje a Néppárttal szemben?

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr586303597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes_ló 2014.06.15. 18:51:21

A kérdésedre a válasz: igen.
Nem korlátozott buktor felhatalmazása, se a kormányzásukra, se az EP mandátumát illetően.
Ha lenne a mandátumának bármilyen publikus korlátozás, akkor ne habozz nyilvánosságra hozni.
De nincs ilyen.

Azt a beteges vágyatok meg, hogy majd a legnagyobb és legstabilabb néppárti tagot vágják ki a frakcióból nem kecsegtet sok sikerrel.
Ha Brüsszelben van egy csepp esze a sok bürokratának, akkor kevésbé konfrontatív stílusban nyomják le a következő pár évet, mert buktor lenyomta óket, mint vak a poharat, beleértve ezt a beteges hazudozó Junckert is:

„Ha a helyzet komolyra fordul, hazudni kell.” (FAZ 2011) Juncker ismételten megerősítette, 22 éves politikai tevékenysége alatt gyakran hazudott. „Én a sötét termek titkos tárgyalásai mellett vagyok.” (FAZ 2011)
De még világosabban nyilatkozik Juncker, amikor azt mondja: „Mi elhatározunk valamit, aztán bevisszük a köztudatba és kivárunk egy ideig mi történik. Ha ezután nincs nagy kiabálás, és nincsenek felkelések, mert legtöbben nem is értik meg, amit elhatároztunk, - akkor tovább megyünk lépésről lépésre, addig, ameddig már nincs visszaút.” (Der Spiegel 52/1999)

További részletek: kuruc.info/r/6/129150/#ixzz34jAE9spe

Dinamuki · https://vimeo.com/309900652 2014.06.15. 19:10:36

Apró javítást: Juncker, c-vel. :-)