2016. 05. 05.

A kormány hülyesége miatt nem lesz enegiahatékonysági program a lakosságnak

Váratlan, senki által előre nem látott, és eddig elképzelhetetlen dolog történt: kiderült, hogy Lázár János hazudott.

Na jó, a mondat első fele nem igaz. Az, hogy Lázár hazudik, pusztán annak a jele, hogy megszólalt. A arcpirító, gátlástalan hazudozás amúgy a normál kormányzati ügymenet szerves része.

Ezúttal a lakossági épületfelújítási programok ügyében derült fény arra, hogy még annál is nagyobbat hazudtak, mint amit eddig gondoltunk. Tavaly ősszel tette emlékezetes bejelentését a kormány, hogy nem indít a lakosság számára elérhető, vissza nem térítendő támogatási programot az épületenergetika területén, ehelyett a rendelkezésre álló forrásokat kormányzati épületek felújítására költik. Lázár János a döntést azzal indokolta, hogy az ilyen programokat az EU nem teszi lehetővé. Hamar bebizonyítottam akkor, hogy ez természetesen nem igaz: az EU nem csak hogy lehetővé teszi, de kifejezetten prioritásként kezeli a lakossági programok elindítását. Miután lelepleződött a hazugság, a kormány nem tett több erőfeszítést arra, hogy megmagyarázza, miért is fosztja meg a lakosságot attól, hogy az uniós pénzekből végrehajtott épületfelújítások révén radikálisan csökkentse a rezsijét.

epuletszigeteles.jpg

              Amit a kormány itthon nem szeretne látni: lakossági épületszigetelés (forrás:www.nkl-machinery.com)

Most viszont fény derült erre. Birtokomba került a környezeti és energiahatékonysági operatív program (KEHOP) ún. monitoring bizottságának április 27-i ülésére készült előterjesztés, amely indoklást ad a KEHOP módosítására, hogy abból kikerüljenek az ilyen lakossági programok. Meg fognak lepődni, hogy ez alapján mi is a valódi oka annak, hogy a kormány elveszi a háztartásoktól ezt a pénzt.

Az, hogy bénák.

Az indoklás szerint az uniós pénzeket elosztó magyar intézményrendszer nincs felkészülve ilyen jellegű programok lebonyolítására. Nem az EU, a nemzetközi háttérhatalmak vagy az alakváltó gyíkemberek kényszerítik erre a szerencsétlen magyar kormányt, hanem a saját képtelensége egy lakossági energetikai program menedzselésére.

a KEHOP menedzsmentje számára idegen, pénzügyi eszközöket bevonó lakossági épületenergetika számos lebonyolítási és pénzügyi kockázatot hordoz”[1].

Ezt írja az indoklás, és erre nem az a kormány válasza, hogy jó, akkor rázzuk gatyába az intézményeket, és tegyük alkalmassá őket a feladatuk ellátására, hanem az, hogy törli a lakosság számára elképesztően fontos programot. De a helyzet még ennél is rosszabb. Mert hogy nem természeténél fogva képtelen az EU-s pénzeket osztó magyar intézményrendszer a munkája elvégzésére. Hanem annak a kormány által sokat dicsért átalakításnak az eredményeként, amivel az uniós forráselosztást közvetlenül a Miniszterelnökség alá vonták. Nem én mondom, hanem a kormány saját előterjesztése:

„a magyar támogatáspolitikai intézményrendszer 2014. év eleji átalakítása, az ezzel járó fluktuáció, a 2016-ban zajló 2007-2013-as programok és projektek zárása, valamint a késve induló új 2014-2020-as programok elindítása (ami a kései új EU jogszabályok következménye is) a pénzügyi eszközök terén tapasztalattal nem rendelkező KEHOP IH – Irányító Hatóság - számára nem tette lehetővé olyan erőforrások átcsoportosítását erre a területre, amelynek köszönhetően biztonsággal elindítható lenne egy rendkívül bonyolult, ugyanakkor rugalmatlan lakossági támogatási rendszer. Látható tehát, hogy a lakossági energetikai pályázati rendszer kialakításával összefüggő nehézségek közvetlen forrásvesztési kockázatot hordoznak magukban, ami a KEHOP IH számára nem felvállalható”.

Mindezek eredményeként az uniós operatív program eredeti célkitűzései ugyan nem fognak teljesülni, de kicsire nem adunk. Kisebb energiamegtakarítás lesz, kevesebb szén-dioxid kibocsátás csökkentés, kevesebb pénzügyi haszon, de kit érdekel, amíg az EU-t lehet hibáztatni! Hivatali nyelven fogalmazva:

"a KEHOP 5. prioritás, 2. intézkedésének módosítása szükséges, azzal együtt, hogy a lakossági épületenergetikára szánt összeg középületekre történő átcsoportosításával a KEHOP vonatkozó indikátorai várhatóan csökkennek."

Magyarán olyan sikeresen átalakították az intézményrendszert, hogy az alkalmatlanná vált a munkája végrehajtására egy olyan stratégiai fontosságú területen, mint az uniós pénzek felhasználása, és ennek eredményeként nem leszünk képesek elérni azokat a célokat, amikre a pénzt kaptuk, és nem fogjuk tudni eljuttatni azokhoz, akik erre nagyon is rászorulnának, és akiknek azt szánták. Egy ilyen fiaskóba már nem csak tőlünk nyugatra, de 1000 kilométerre a szélrózsa bármely irányába belebukik aki felelős ezért. Ez a felelős pedig Lázár János. De ne aggódjunk, nem fog ő megbukni. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a nyilvánvaló alkalmatlanság egy feladatra kiváló ajánlólevél. Azért hogy hogyan lesz ebből az EU-s pénzek gyorsított lehívása 2018-ig, az erősen kérdéses.

De ezzel még nincs vége a sztorinak. Az alkalmatlanság mellett a Fidesz-univerzum másik karakterisztikus jellegzetessége, a gátlástalan cinizmus és a totális szociális érzéketlenség (vagy inkább szociális ellenérzékenység) is kiderül a szövegből.

„Ez egyrészt ellentmond a gazdasági racionalitásnak (a szociálisan hátrányos helyzetű társadalmi csoportok lakásállományának értéke olyan alacsony, hogy az energetikai beruházáshoz szükséges építőanyag és eszközök ára ehhez viszonyítva aránytalanul magas és az ingatlan értékének növekedésében elenyésző mértékben jelenik meg), másrészt egy akár 50%-60%-os VNT támogatási is irreális anyagi elvárásokat támasztana a hazai hátrányos helyzetű csoportokkal szemben, mivel teherviselési képességük gyenge. Ebből is következik, hogy a 30-40% körüli VNT arány épp a kevésbé rászorult, tehetősebb rétegek számára lenne vonzó (a magasabb teherviselési képesség miatt), ami ellentétes az EB által szorgalmazott szociális céllal."

Ez olyan szép, hogy szinte kár magyarázni. Azért próbáljuk meg lefordítani, hogyan van ez lázárjánosul, rogánantalul, szíjjártópéterül.

Vannak ezek a nyomorultak, akiknek egy rendes pasa parki organikusan növekvő lakásra, családi összefogással vett több száz millió forintos villára sem futja (Bekiabálás: Annyit is érnek!), nyűglődnek a hó végi gázszámlával a vakolatlan ócska házaikban, komfort nélküli lakásaikban, most tényleg ezekbe tömjük a pénzt? Ráadásul annyira töketlenek, hogy banki megtakarításaik sincsenek (Figyuzzá’ már Tóni, van amelyiknek bankszámlája se, beszarok a röhögéstől!), és nem tudnak előficcenteni a mellényzsebükből pár százezer forint önrészt, most ezeknek adjuk a lóvét?! Adhatnánk a II. kerületbe is, azok legalább rendesen ide szavaznak, de a rohadék EU (Brüsszeli gyarmatosítók, Péterkém, rosszabbak mint a Politbüró volt, én mondom!) valami szociális céllal meg felzárkóztatással jön, úgyhogy az nem fog menni, most mit csináljunk? Megvan! Költsük középületekre a pénzt, az mégiscsak itt marad nálunk, ráadásul mi döntjük el, hogy kit bízunk meg a munkákkal, jól túlárazva persze! (Zseni vagy Janikám, most hívom Lőrincet hogy a Búzakalász 66 Zrt. a kukoricatermesztés mellett a minisztériumfelújítást is vegye fel a tevékenységi körbe még ma!)

Sajnos azonban ez korántsem ennyire vicces. A helyzet, amit az alábbi képre kattintva teljes terjedelmében olvasható dokumentum elénk tár, a következő.

  1. A magyar kormány képtelen feladatai ellátására.
  2. A magyar kormány gátlástalanul hazudik erről.
  3. A magyar kormány deklaratívan lemondott több millió állampolgáráról, akik szerintük menthetetlenül szegények, és nem is akar foglalkozni velük.

Mindezt ahelyett, hogy tennék, ami dolguk. Létrehoznának egy működő intézményrendszert, kidolgoznának olyan, a vissza nem térítendő támogatások valamint a rezsimegtakarítások egy részéből visszafizethető hitelkonstrukciók kombinációjából álló programokat, amik elérhetővé tennék az EU-s pénzeket és az épületfelújítási programokat a legrászorultabbaknak, és ezzel csökkentenék az energiaszegénységet, a hazai energiafelhasználást, az orosz energiafüggőséget és az ország szén-dioxid kibocsátását. Nem is az a fájdalmas, hogy hazudoznak. Hanem az, hogy ehelyett teszik.

indoklas_tiszta_pdf_page_1.jpg

 

 

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr588685142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vontod75 2016.05.05. 12:22:29

Majd jól megmagyarázzák, hogy az EU elvette a menekültek miatt...
süti beállítások módosítása