2018. 10. 01.

Már Brüsszelben is tudják, hogy pofára osztják nálunk az EU-s pénzeket

Forró téma mostanában az EU-s pénzek felhasználása körüli szabálytalanságok miatti pénzbefagyasztás. Több száz milliárd forint kifizetése csúszik, ez pedig már költségvetési  egyensúlyi problémákat okoz. Friss információim szerint a legnagyobb csapást egy eddig árnyékban maradt program, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) működésének szabálytalanságai okozzák. Brüsszelben is rájöttek ugyanis, hogy ebben politikai alapon, pofára osztják a pénzeket.  Nem vészes, 2020-ig csupán 1200 milliárd forint kifizetése forog kockán.

 karacsonyfa_o-640x928.jpg

Tavaly decemberben a Bács-Kiskun megyei karácsonyfa alá érkezett meg a döntés a nyertes megyei TOP-os pályázatokról. Csakhogy az Európai Bizottság szerint aligha szakmai alapon születtek a döntések. (fotó:alfoldiregiomagazin.hu)

A birtokába került kormányzati jelentés alapján a G7 portál írt először arról, hogy az EU ellenőrzései jelentős és rendszerszintű szabálytalanságokat tártak fel az uniós források magyarországi kifizetésénél. Emiatt több operatív program kifizetései állnak, ennek következtében pedig már nyár végére az éves tervet meghaladó mértékű költségvetési hiány halmozódott fel. A tényfeltáró portál szerint leginkább a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálynál tapasztaltak súlyos szabálytalanságokat és a nagyon rossz (3-as) minősítés miatt leginkáb IKOP és KEHOP programokat érinthetik a pénzügyi korrekciók, kifizetési korlátozások. Kormányzati és bizottsági forrásaim egybehangzó álláspontja szerint azonban a legsúlyosabb helyzet nem ezeken a területeken, hanem a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnál (TOP) alakult ki, és ez valóban százmilliárdokra rúgó kifizetési befagyasztásokat eredményez. Az IKOP programban eddig alapvető szabálytalanságokat nem tártak fel, sőt, ebből a szempontból az egy relatíve jól működő program – hogy milyen rejtélyek övezik mégis, arról majd később.

A KEHOP-ról, azon belül is elsősorban a 2. pillérről már tavaly ősszel nyilvánosságra hoztam, hogy egy postaládámban landoló bizottsági auditjelentés-tervezet szerint rendkívül súlyos szabálytalanságok tapasztalhatók a pályázati rendszerben, és a kérdés tisztázásig felfüggesztik a kifizetéseket, végső soron pedig akár 100 milliárd forintos nagyságrendű forrásvesztéssel is járhat a botrány. Az ügyben tavaly feljelentést tettem a Legfőbb Ügyészségen Az ügyészség a 420 milliárdos visszaélés gyanújának ügyében tett feljelentést példaértékű sebességgel elutasította, megérdemelten osztottak rekordjutalmakat az ügyészségnél. Igazán kemény évet zártak a fideszes korrupció eltussolásában.

A közemúltban a birtokomba került, és több forrásból megerősített információ szerint ennél is kritikusabb ugyanakkor a TOP körül kialakult helyzet. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program hatalmas összegeket mozgat meg, a 2014-2020-as költségvetési időszakban Magyarországra uniós forrás 15,71%-a, 2013-as árakon 3 389 963 001 euróról, azaz – árfolyamtól függően – 1100-1200 milliárd forintról beszélünk. 

A gondok ráadásul itt nem csupán egyes tengelyekkel vagy konkrét beruházásokkal, közbeszerzésekkel vannak, hanem a teljes döntéshozatali rendszerrel szemben fogalmazódtak meg kifogások a Bizottság részéről. Kormányzati forrásom állítása szerint a fő kifogást azzal kapcsolatban emelték az EB részéről, hogy a TOP döntéshozatalban kulcsszerepet játszó megyei közgyűlések döntéseinek szakmai indokolhatósága és ellenőrizhetősége erősen kétséges, a magyar irányító hatóság nem gyakorol érdemi felügyeletet. Nincs világos kritériumrendszer, sem pedig indoklás, hogy egyes települések miért élveznek előnyt másokhoz képest, egyes projektek miért kapnak támogatást, másokat pedig miért utasítanak el. Egyszerűen hiányzik a döntéshozatalból a világos szakmai kritériumrendszer. Magyarra fordítva az EU-s bürokrácia diplomatikus megfogalmazásait: a pénzeket pofára osztják, vélhetőleg döntően politikai alapon. A Bizottság auditjelentése már megjárta a magyar hatóságokat, amelyek válaszukban nem tudtak értékelhető érveket felhozni a rendszer mellett. A vizsgálat immár végső szakaszát futja, egy kormányzati forrásom arra utalt, hogy a Bizottság a magyar véleményeket is feldolgozó végleges auditjelentést is elküldte már a magyar kormánynak, amire a kormány válaszolt, és jelenleg a magyar válasz végső értékelése zajlik a Bizottságban. Ennek lezárultával döntés születhet az alkalmazandó szankciókról, pénzügyi korrekciókról, ez azonban nem várható az év végéig, addig pedig nem történnek kifizetések a rendszerben.

Jóllehet a TOP eddig nem szerepelt a sajtóban, mint rendszerszintű szabálytalanságokkal átszőtt operatív program, mégis ezt támasztják alá azok a konkrét korrupciógyanús esetek, amelyek a TOP keretében valósultak meg, és a médiát is megjárták. Talán a legemlékezetesebb ezek közül a hatvani botrány, ahol nem csak Lázár János keveredett a pénzosztás körül konfliktusba a Heves megyei fideszes kiskirály Szabó Zsolt államtitkárral, de lényegében írásba adva derült ki, hogy a források elosztása átláthatatlan és szubjektív. TOP-os visszaélésekről írt a sajtó ezen túl rakamazi és más Borsod megyei pályázatok kapcsán is. A borsodihoz hasonló típusú visszaélésekre (fillérre egyező pályázatok, vagy azonos címre bejegyzett cégek versenyeznek egymással) derült fény Lázár János bukását követően Hódmezővásárhelyen is, amelyekben többek közt a valami perverz humor keretében Költség Stop Kft. névre keresztelt cég is érintett. Ebben az ügyben felbukkan az a System Service Kft. is amely már Szíjj Lászlóhoz, és egyenesen Mészáros Lőrinchez köti a TOP-os visszaéléseket. Mészáros Lőrinc neve nem csak azért érdekes, mert éppen a szomszédos Békésben állt fejre Brüsszelben az egész 420 milliárdos szennyvíz-program az egyértelműen az ő személyére optimalizált kerettender-rendszer miatt, hanem azért is, mert a TOP pályázatokban is igen jól hasít a miniszterelnök üzleti alteregója. Csak példaképpen néhány közelmúltbeli nyertes pályázata:

  • Felcsút: (2018.06.25) 2 közbeszerzés, vízrendezés, tározó rekonstrukció: 150 M
  • Békés: (2018.06.19.) iparterület fejlesztése: 60 M
  • Telekgerendás: (2018.04.24.) környezetvédelmi infrastruktúra: 82 M
  • Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság: (2018.04.20.) Boros-Dráva revitalizációs projekt, 134 M
  • Felcsút: (2018.03.27.) Környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésére Felcsúton (I. és II. ütem), 168 M
  • Kétsoprony: (2017.07.24.) csapadékvíz elvezetés, 66 M
  • Felcsút: (2017.05.29.) „Környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésére Felcsúton (I. és II. ütem), 168 M

uresen-all-a-felmilliardos-beruhazas_image_10282102_16-9.jpg

A teljesen céltalan, és kizárólag lopási célú EU-s beruházások állatorvosi lova, a rakamazi ökomutyi (fotó: greenfo.hu)

A napvilágot látott korrupciós esetek, illetve a szakmányban nyertes pályázók kiléte elég látványosan támasztják alá a politikai alapú pénzosztás gyanúját, amit a jelek szerint a Bizottság határozottan bizonyítva lát. Az ebből fakadó pénzvisszatartás pedig komoly problémákhoz vezet. Az uniós módszertan szerinti hiányt alapvetően nem befolyásolja, mivel itt a számlák Bizottságnak való benyújtása, és nem a tényleges brüsszeli kifizetés a perdöntő. Mivel azonban horribilis pénzekről van szó (a KEHOP 2. tengely 420 milliárd forintjához hozzáadva a TOP keretében kiosztott vagy már ki is fizetett összegeket, továbbá a más programok szabálytalanságai miatti befagyasztásokat, a pénzvisszatartás összességében eléri az 1000 milliárdos nagyságrendet), ezért ha a hiánycél teljesül is, a költségvetés súlyos cash-flow problémába ütközhet – erre utal az önkormányzatoknak kiutalt, de még el nem költött pénzek gyors visszavétele is.

A költségvetés készpénzállományának hiánya nagyrészt tehát az EU-s kifizetések elmaradásával áll összefüggésben. De nem csupán a Bizottság általi pénzvisszatartás járul ehhez hozzá. Hatalmas pénzmennyiség ragadt eddig bent rejtélyes módon az Integrált Közlekedési Operatív Programnál (IKOP) is. Jóllehet itt a Bizottság ellenőrei eddig nem tártak fel olyan, rendszerszintű szabálytalanságot, ami a keret kifizetéseinek felfüggesztését vonná maga után, Budapestről mégsem érkeznek számlák Brüsszelbe. Márpedig itt nem kis tételről van szó. A BKV jelentős trolibusz- és villamosbeszerzései, vasútfejlesztési, gyorsforgalmi és közútútépítési projektek, elővárosi közlekedési fejlesztések fedezetéül szolgál ez a program, ugyancsak nagyjából 1200 milliárdos nagyságrendben. A számlák elküldésének elmaradása több száz milliárd forint érkezését akadályozza, késlelteti. Hogy mi húzódik meg annak hátterében, hogy a kormány a súlyos cash-flow helyzet ellenére nem hívja le a forrásokat, arra egyelőre nincs magyarázat. Az eredeti projektlista módosításai, számos fejlesztés váratlan kihúzása az operatív programból (http://www.kozlekedesvilag.hu/2018/01/29/modosult-az-ikop-lista/) arra utal, hogy talán még sincs minden annyira rendben ezzel az OP-vel sem, ahogyan azt a Bizottság látja. De mielőtt kiborul a bili, házon belül próbálják rendezni a helyzetet.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr714274401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.10.01. 20:28:27

És hol a narancskommandó? Nem jön Brüsszelből a pénz?

HaD 2018.10.01. 20:41:42

meg fogja kapni az orbi...kell az ócsó melós a német iparnak az amcsik ellen:)

paráznabillegető 2018.10.01. 21:01:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: bizonnyal fizut kapott és bebaszott belőle annak rendje és módja szerint.
ezt a "munkát" máshogy nem lehet elviselni...

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.10.01. 21:53:23

Még egy fél év, oszt lehet menni füvet kaszálni a Juhász Péterrel ... pont jó munka egy ződnek

Belzebubo 2018.10.01. 22:01:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: még nem kapta meg a pártutasításokat az ügyben: nem egyszerû a dolog, ezt nem lehet csak úgy letagadni, mint a kéjutazásokat, és Soros keze se tette be a lábát ...

Belzebubo 2018.10.01. 22:11:01

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: fél év múlva az Eu normális része rajtatok fog kacagni (addig is röhög rajtatok), te meg gyakorold a legelést, ha nem akarod, hogy felkopjon az állad, mert ezek után egy vasat se fogtok innen kapni...

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.10.01. 23:25:24

"Már Brüsszelben is tudják, hogy pofára osztják nálunk az EU-s pénzeket"

Jol teszik, a lipsiknek egy turost.

nyerafidesz 2018.10.02. 05:05:51

A "független" Indexen megy a riogatás ezerrel. Aztán meg valahogy mégis jönnek a nagy pénzek. Ki érti ezt?!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.10.02. 06:20:07

@nyerafidesz: Ja. Jönnek. 1300 milliárd van függőben. Nem kéne már reggel ennyit innod!

dunántúli gyerek 2018.10.02. 06:58:49

Lenyeg, hogy a Javor feleknek el a kezekkel a kozpenztol.

Kivlov 2018.10.02. 06:59:21

Benőnek meg kevés jut belőle, ez a baj.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.10.02. 08:18:45

@dunántúli gyerek: Most igazoltad Jávor kijelentését. :-)) Ennyire fogyóban a lóvé, h csak ilyen hülyékre telik mint te?

nemecsekerno_007 2018.10.02. 08:48:51

Pofára osztják. Ez valami új jogi fogalom?! Mér' ugyanazt szajkózzátok, mer' eddig is hatásos volt?! Ja nem! Muhahaha :)

Alick 2018.10.02. 12:47:22

Az EU-s pénzosztás mindig is a korrupció táptalaja volt, korábban pl. Portugáliában és Görögországban is hasonló volt a menet, mint nálunk.
Nem csoda, hogy a népszavazás előtt minden politikus - a józan mérlegelést mellőzve - lelkesített az EU-hoz való csatlakozás mellett...

ételizésítő 2018.10.02. 13:05:10

A forró témát magyarul úgy mondják: felkapott téma.
A forró téma egy agyatlan tükörfordítás (hot topic).

fuszujka 2018.10.02. 15:04:50

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: ezek szerint te lipsi vagy. Mert tőled is elveszik, meg a gyerekedtől. Vili te nagyon hülye.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.10.02. 15:54:53

Miért lenne pont a TOP,
Mit a Fidesz el nem lop?
;-)

Ménár Atya 2018.10.02. 18:12:29

Üdvözlünk Benedek a való világban, micsoda észrevétel, pofára osztják a pénzeket!
Te hol éltél az elmúlt 30 évben cimbora?
Ennyi ideig tartott rájönnöd erre a nagy felfedezésre? :D:D:D
Hát ennél még a paksi írásod is jobb volt, ahol a dunába boruló munkagépek torlaszolják el a 90 m széles csatornát :D:D
Amúgy szomorú hogy így osztogattak pénzeket a mindenkori kurmányok, de ezt megszüntetni.................hát nem tudom hogy lehetne.

regbor 2018.10.02. 18:46:43

Azért a vezető narancstrollok most hallgatnak....

ministráns fiú 2018.10.02. 18:53:36

@Ménár Atya: Atyám! Milyen ízű síkosítót hozzak a misére?

Ménár Atya 2018.10.02. 19:10:19

@ministráns fiú: Nekem mindegy fiam, úgy is csak te ízlelgeted majd :D:D

Tomiko 2018.10.02. 20:38:06

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok:
"Jol teszik, a lipsiknek egy turost."
Igazi magyar ember vagy. Mindegy mire jutok, mindegy mit tesznek velem, csak a szomszédnak legyen rosszabb. Akkor már nekem jó.
Gratulálok. Sajnos az ilyenek szavazatait is szívesen veszik valahol. És sokan vagytok sajnos.

Tomiko 2018.10.02. 20:41:00

@Ménár Atya: "Amúgy szomorú hogy így osztogattak pénzeket a mindenkori kurmányok, de ezt megszüntetni.................hát nem tudom hogy lehetne."
Hát úgy, hogy nem a célt tekinted csak megoldásnak, hanem az utat. Ha jó úton jársz, hogy ezt ne fogadd el, már tettél valamit. Csak ennyit várnék mindenkitől.

Tomiko 2018.10.02. 20:44:17

@dunántúli gyerek: "Lenyeg, hogy a Javor feleknek el a kezekkel a kozpenztol."
Jaja. Mert még a végén lehet, hogy lopna nem? Ez meg micsoda bizonytalanságot szülhet. Inkább legyenek a mostaniak, ők tuti mindent visznek. Ezzel sem kell legalább foglalkozni, hogy mi lesz....

HeIga Beauty SaIon 2018.10.02. 20:59:45

@Ménár Atya: De perverz vagy atya! Nem elég hogy megdugod a ministráns fiúkat, a síkosítót is velük hozatod és még le is szopatod őket? Nem szégyelled magad?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.03. 12:05:39

@Tomiko: Az a baj,hogy a hülyéje nem gondolkozik azon,hogy az ő pénzét is lopják ugyanúgy.
Inkább erről van szó.