2019. 01. 14.

Paks2 öt éve: a bukás históriája

Ma öt éve, 2014 januárjában állapodott meg Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal a paksi bővítés orosz megvalósításáról. A váratlan fordulat (még néhány hónappal korábban is nemzetközi tenderről beszélt a kormányzat) óta eltelt öt év elég hosszú idő, hogy visszatekintsünk kicsit: mit is ígért Orbán Viktor az országnak Paks2-ről, amikor a meghökkent közvéleményt kellett győzködnie arról, hogy még jobban függővé tenni Oroszországtól a magyar energiapiacot jó ötlet. Az akkori nyilatkozatokat és kormánypárti újságcikkeket olvasgatva ma is szinte eufórikus hangulatba kerülhetünk, az „évszázad üzlete” csodálatos vízióként jelenik meg a kormány előadásában, ami már-már valószerűtlenül előnyös Magyarország számára.

Öt év után  ez a csodálatos vízió sajnos szertefoszló délibábnak, egyszerűbben mondva hazugságnak bizonyult, a már-már valószerűtlenül előnyös paksi paktumról, amelyet Moszkvában aláírtak, pedig kiderült, hogy szinte egyetlen elemében sem igaz.

2014 januárjában, három hónappal a választások előtt azzal kecsegtették a magyar választópolgárokat, hogy Paks2 ideális esetben már 2023-ban termelni fog. Akkori árfolyamon 3600 milliárd forintra becsülték a beruházás költségeit, amit döntően egy „páratlanul előnyös” orosz hitelkonstrukcióból kívántak finanszírozni. Lázár János több ízben külön kiemelte, hogy a Roszatom erőműve nem csak élvonalbeli technológiai színvonalat képvisel, de Paks2 kiégett fűtőelemeit majd visszaszállíthatjuk Oroszországba , és a beruházásban 40 százalékos magyar beszállítói részarányt garantálnak , ami rendkívüli mértékben felpezsdíti majd a magyar gazdaságot. Az erőműben termelt környezetbarát, „olcsó áram” pedig nem csak a lakossági energiaköltségek leszorítását teszi majd lehetővé, de a magyar gazdaság versenyképességét varázsütésszerűen fogja növelni. Arról is beszéltek, hogy Paks2 az, ami a magyar szuverenitást és energiafüggetlenséget egyik pillanatról a másikra megteremti (igaz, azóta az erről szóló kormányzati közleményt törölték). Az akkor épp kormánypárti Magyar Nemzet publicistája az ötvenes évek agitpropkáinak hangvételét idézve egyenesen arról értekezett, hogy ő belenézett Putyin szemébe, és látta, hogy ez nekünk mind jó lesz. 

Öt év után mindezzel szemben a valóság az, hogy mára nettó három év késést sikerült összeszednie a projektnek, a jövőt illetően pedig már senkinek nincsenek illúziói. 2030 előtt már a kormány sem nagyon számol Paks2 indulásával, de hogy a sorozatos tervezési, engedélyezési és közbeszerzési szerencsétlenkedés végén ténylegesen mikor is indulhat el a termelés, arról halvány elképzelések sincsenek. A költségek csupán a forint árfolyamromlásának köszönhetően mára 4000 milliárd forintra nőttek, de ha a tényleges költségeket akarjuk megbecsülni, a kamatterheket, a járulékosan szükséges rendszerfejlesztési beruházásokat és az időbeli csúszásból fakadó költségnövekedést is beleértve, akkor aligha számolhatunk 6000 milliárd forintnál kisebb költséggel. A „páratlanul előnyös” orosz hitelről kiderült, hogy annyira rossz, hogy már a kormány is csak azt keresi, hogy hogy tud kibújni belőle, de a magyar fél számára végtelenül előnytelen feltételek miatt képtelenség kiszállni belőle. A világszínvonalú technológia tulajdonképpen még nincs megtervezve az EU-s előírásoknak megfelelően, ezért Finnországban például simán visszadobta a hatóság a terveket, az oroszok úgy gondolták, hogy majd menet közben rajzolgatják őket, aztán csak lesz valahogy. Az oroszországi referenciaerőműveket sorozatos építési bakik sújtották, az első elkészült blokkot Novovoronyezsben a hálózatra kapcsolás után két héttel le kellett állítani, mert elromlott a generátor. A kiégett fűtőelemek visszaszállításának lehetősége már 2015-re kikerült a szerződésből, úgyhogy azokat majd az erőmű területén kell tárolni évtizedekig – erre vonatkozó tervek, engedélykérelmek azonban a mai napig nem készültek, ahogy költségbecslések sem. A magyar beszállítói részarányról a kormány vadul hallgat, de nagyon optimista számítások szerint talán a 10 százalékot érheti el, azaz a beruházás szinte mindenhol konjunktúrát fog hozni Oroszországtól Németországon és Franciaországon át az USA-ig, csak éppen Magyarországon nem tesz hozzá semmihez semmit. Ami munka mégis leeshet magyar vállalkozóknak – betonozás, útépítés, földmunkák, kőszállítás, más high-tech tevékenységek – azt maradéktalanul elviszi majd a széles értelemben vett Orbán és Társai Kft., Mészáros Lőrincestül, Orbán Győzőstül. Az olcsó áramról kiderült, hogy az összes szóba jöhető megoldás közül, a megújuló forrásoktól és energiahatékonyságtól az áramimporton át a gázalapú energiatermelésig, a paksi bővítés messze a legdrágább opció, talán az versenyezhetne vele költségben, ha húszezresekkel fűtenénk a Mátrai Erőművet (igaz, Mészáros Lőrinc tulajdonosnak a mi közpénzünkből ott erre is telne). Ezek a költségek pedig valóban hatni fognak a magyar versenyképességre: most építjük meg sokezermilliárd forintból a 21. századi Magyarország egyik legnagyobb versenyhátrányát. A környezetbarátság eredményeképp a Duna vize rendszeresen túlzott hőterhelésnek lesz kitéve, arról pedig, hogy ezt miképp kívánják kezelni, már idén nyáron ízelítőt kaptunk, amikor a meglevő erőmű leállítását úgy kerülték el, hogy bürokratikus trükkök sokaságával „hűtötték le” papíron a Dunát, hogy ne lépje át a mért vízhőmérséklet a leállítást kikényszerítő 30 fokos határértéket, a hatóságok lelkes asszisztálása mellett.

A szuverenitásról talán annyit, hogy amikor Oroszország alig fél évvel a paksi paktum aláírását követően elfoglalta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, majd nekiállt Kelet-Ukrajnát polgárháborús övezetté alakítani, a magyar diplomácia egy kis kezdeti gyáva sunnyogás után, egyedüliként Európában, beleszállt Ukrajnába, időlegesen elzárva, és csak komoly nemzetközi nyomásra újranyitva az oda vezető gázvezetéket, és blokkolva az ország euroatlanti közeledését.

Bármely más projektnél ennyi hazugság, tévedés, ostobaság, alkalmatlanság és hiba után világos lenne, hogy valakik szörnyű bűnt követtek el, amikor elköteleződtek mellette, ezeket sürgősen felelősségre vonnák, a szerződéseket pedig azonnali hatállyal felbontanák, hogy mentsék, ami még menthető. Kedves kormány, kedves miniszterelnök úr, kedves kormánypárti publicisták: nem Vlagyimir Putyin szemébe kellene belenézni, hanem a magyar társadaloméba, és bevallani, hogy ostobák voltunk, vagy gonoszak, mindegy is most már, de hibát követtünk el, a következőkben pedig mindent elkövetünk, hogy minimalizáljuk az általunk okozott károkat. A szerződéseket rögvest felbontjuk, a nagy mellényünket az oroszokkal várható jogviták levezénylésére irányítjuk át, Magyarország számára pedig holnaptól nekiállunk egy fenntartható, költséghatékony, álláshelyek sokaságát létrehozó, a hazai vállalkozókat helyzetbe hozó, a háztartásoknak jelentős rezsimegtakarítást hozó, megújuló és energiahatékonyság alapú energiarendszer kiépítésébe. Mert az idő valóban szorít, és mi, magyarok nem érünk rá még öt évet ezzel az elbaltázott atomerőművel szerencsétlenkedni.

fck_paks2.jpeg

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr6214562130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.14. 18:26:33

Nem ostobaság volt ez kedves Benedek a moszkoVitya és apparátusa részéről, hanem kényszerpálya. :-(

Nem tudott nemet mondani az orosz "ajánlatra". Miért? Na ez a jó kérdés, de engem inkább a válasz érdekelne. :-(