2019. 03. 14.

Fidesz vs. az egészséged: a levegőminőség további romlásáért harcol a kormány

A szennyezett levegő és az abból fakadó betegségek az egyik vezető halálokká váltak Európában. Magyarországon a legrosszabb a helyzet, egyébként még Kína is jobban áll nálunk. Nem igaz, hogy a magyar kormány ne tenne semmit: minden létező fórumon a levegőszennyezés növekedéséért harcol. Azért, hogy minél többen haljanak meg. Szerencsére több fronton is veszítenek. De minderről nem szólnak óriásplakátok.  

  • A külügyminiszter büszkén jelentette be, hogy a magyar kormány beszállt a német autóipar érdekében egy egyébként vesztésre álló perbe, azzal a céllal, hogy növelje a gépjárművek szennyezőanyagkibocsátását.
  • Tegnap bukott el az Európai Bíróságon az a per, amelyben a magyar kormány (Lengyelország oldalán) szintén azért küzdött, hogy megsemmisítsék a tiszta levegőről szóló 2016-os ún. NEC-irányelvet.
  • Nemmel szavaztak a Fidesz képviselői az Európai Parlament tegnap elfogadott, „Tiszta Levegőt Mindenkinek” című állásfoglalására is, amely felszólítja a Bizottságot, hogy az európai polgárok egészségének védelmében tovább szigorítsa a levegőminőségi előírásokat.
  • Nem alkalmilag harcol a kormány a levegőminőségi katasztrófahelyzet rontásáért, hanem szisztematikus politikája az, hogy minden fronton minden lehetséges lépést megtegyen hogy minél többen haljanak bele a szennyezett levegőbe.
  • Pedig következetes lépésekkel rövid távon radikálisan javítani lehetne a levegőminőséget. Azalatt a tíz év alatt, amióta EU-s eljárás folyik ellenünk, már rég megoldhattuk volna a problémák jó részét.

 levegoszennyezes-777x437.jpg

Budapest egy szép téli napon

 

Magyarországon nem bevándorlási, hanem levegőminőségi válsághelyzet van. A szennyezett levegővel hozható összefüggésbe a hazai halálozások 6-7 százaléka, évi 10-16 ezer haláleset. Különösen drámai a helyzet a fővárosban és a Sajó-völgyében, de más területeken is visszatérően kritikus a levegőminőség. Az Unió előírásai alapján évi 18 napon haladhatná meg a nitrogén-oxidok koncentrációja a határértéket. Budapesten épp ma, március 14-én következett be a 18. nap – az év hátralevő részében már megsértjük az előírásokat azzal, hogy fuldokolunk a szmogban.  A levegőminőségi katasztrófa miatt 10 éve kötelezettségszegési eljárás folyik Magyarország ellen, és az Európai Bizottság, mivel megunta, hogy a nyilvánvaló törvénysértés és az egészségügyi krízishelyzet ellenére nem tesz semmit a kormány, tavaly beperelte az országot az Európai Bíróságon.

Gondolhatnánk, hogy mindezek fényében a magyar kormány legalább valami tétova intézkedéseket tesz a helyzet javítása érdekében. Nem is járhatnánk messzebb az igazságtól. Szíjjártó Péter a közelmúltban büszkén jelentette be, hogy Magyarország a Mercedes kérésére beszállt abba a bírósági perbe, amelyet több európai város indított az Európai Bizottság ellen, mivel az EB fellazította a gépjárművek nitrogén-oxidok kibocsátására vonatkozó eredeti szabályait. Hihetetlennek tűnik, hogy egy kormány az ország egyik legsúlyosabb egészségügyi problémáját nem megoldani, hanem súlyosbítani akarja. Ráadásul egy vesztes ügy mellé állva:  a bíróság világosan és egyértelműen a pert indító Brüsszelnek, Párizsnak és Madridnak adott igazat, itt már csak egy meglehetősen esélytelen fellebbezésről van szó.

De ha azt gondolnánk, hogy a saját polgárainak megmérgezése érdekében tett lépés csupán eltévelyedés, akkor nagyot tévedünk. Átfogóan, koherensen és következetesen harcol a kormány azért, hogy a magyarok belélegezhetetlen levegőt szívjanak. Tegnap döntött az Európai Bíróság abban a perben, amelyet Lengyelország indított, természetesen Magyarország részvételével és támogatásával a levegőszennyezettségi határértékekről szóló 2016-os NEC-direktíva megsemmisítése érdekében. A Bíróság minden pontban megalapozatlannak találta a lengyel-magyar keresetet, és elutasította. Csak hogy tiszta legyen: a magyar kormány azért harcolt, hogy a hat legfontosabb légszennyező anyagra, a kén-dioxidra, a nitrogén-oxidokra, az illékony szerves anyagokra, az ammóniára, a szálló porra (azaz a finomszemcséjű porra) és a metánra vonatkozó, 2016-ban megállapított határértékeket megsemmisítsék, és zavartalanul lehessen tovább szennyezni.

levegoszennyezes.png

A levegőszennyezésből fakadó halálozások az OECD országokban. Magyarország messze a legrosszabb adatokat mutatja ebben a körben.

 

A Fidesz képviselői az Európai Parlamentben sem tétlenkednek, ha a levegőmérgezésről van szó. Tegnap szavazott az EP arról a „Tiszta Levegőt Mindenkinek” című állásfoglalásról, amely egyértelműen a levegőminőség gyors javítását tűzi ki célul, és felszólítja a Bizottságot az ehhez szükséges lépések mihamarabbi megtételére, köztük a határértékek további szigorítására, és a szennyezőanyagok kibocsátását csökkentő intézkedések felgyorsítására. Az állásfoglalás meggyőző többséget kapott (446 igen, 146 nem és 79 tartózkodás), de a fideszes képviselők – a szélsőjobbal együtt – persze nemmel szavaztak. Nem csupán a szöveg egészét utasították el, de azokat a módosító indítványokat is, amelyek erősítették a szöveget, és helyette olyanokat támogattak, amelyek törölték volna a szövegből a Bizottság határozott felszólítását a helyzet kezelésére.

Nehéz elhinni, de így van. A magyar kormány szisztematikusan és rendszerszinten küzd azért, hogy az egyébként széteső egészségügytől túl sok segítséget nem remélhető állampolgárai a lehető legrosszabb levegőt lélegezzék be. Aktívan, erőforrásokat nem kímélve harcol azért, hogy tönkretegye az egészségünket, hogy emberek ezrei haljanak meg. A kormány vs. az életünk halálos meccsről persze nem szól óriásplakátkampány. Cinizmusukban és tudatlanságukban időnként még el is szólják magukat, hogy ők bizony a levegőmérgezők pártján állnak a magyar emberekkel szemben.

Ne hagyjuk ezt! Szerencse, hogy az európai intézmények a magyar kormánnyal szemben ezekben az ügyekben (is) védik a magyar emberek érdekeit. De szégyen, hogy erre kell hagyatkoznunk! Vessünk véget ennek az országos méretű Stockholm-szindrómának. Akiket újra meg újra megválasztunk, az életünket és az egészségünket is veszélyeztetik. Képtelenség, hogy egy ország erre igent mondjon. Azonnali, hatékony intézkedéseket követelek a levegőszennyezettségi krízishelyzet kezelésére. A közlekedési kibocsátások csökkentését a közösségi közlekedés, a kerékpáros és gyalogos-forgalom támogatásával,  a városokban az autóforgalom csillapításával, dugódíjjal Budapesten! A városi buszállomány modernizálását, lecserélését alternatív hajtású járművekkel. A fűtési eredetű kibocsátások visszaszorítását a szeméttüzelés szigorú tiltásával és ellenőrzésével, a szociális tüzifaprogram kiterjesztésével a krízisövezetekben ennek megelőzésére. Átfogó épületszigetelési és fűtéskorszerűsítési programot a lakosságnak, a fűtési energiaigény csökkentésére! Az uniós határértékek betartatását, a nagy ipari szennyezők szigorú ellenőrzését, az energiarendszer korszerűsítését a szennyező fosszilis erőművek kivezetésével. A városi zöldfelületek és faállomány radikális növelését, a fideszes fapusztítás azonnali leállítását, belvárosi zöldítési programokat!

Az életünk múlik ezen. És mivel a Fidesz szemmel láthatólag mindennek épp az ellenkezőjét csinálja, a garancia erre ennek a levegőgyilkos kormánynak a mielőbbi leváltása.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr2314688256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiktak58 2019.03.16. 10:02:24

Sajnos ha így folytatjuk szépen hazavágjuk a földet. Mindegy melyik ország korrupt gazember politikusa lényeg a zsebük megtömése. Az hogy közben mennyi ember és állat hal meg az nemszámít. Idehaza ha olyan beruházás lesz esetleg ami jobb levegőt jobb ellátást biztosít és ebből tud kellő pénzt ellopni a fidesz akkor lesz csak javulás. De ameddig 28500 a minimál nyugdíj és sokan ebből élnek addig pl. azzal fűt amivel tud. Ruha pet palack stb. Ezért is pocsék a levegő és halnak hamarabb az emberek.

Ménár Atya 2019.03.16. 10:02:55

Na ezért kell az atomerőmű, és akkor a benedek félék boldogan szippanthatnak a levegőből.
De jó tudni, hogy ebben is mi vagyunk a legszarabbak,mint mindenben amikor a liberálfasiszta propagandát olvasom :)
Talán kicsit tudatosítani kellene a paraszt bunkók fejében, hogy a szilárd tüzelés óriási légszennyezettséget okoz, főleg úgy hogy az autógumit és a műanyag szemetet is elfüstölik, mert az ugye jól ég............
Persze erről is a fidesz tehet, és nem a szocializmusban nevelkedett tajparaszt értelmiség............
Benedek fiam, ne foglalkozz te környezetvédelemmel, mert te is csak a politikai szarod tolod ,ésszerű lépések és propaganda helyett.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 10:10:26

@csakegyvalaszto: hány%-al fogyaszt kevesebbet a mosógéped/flexed/villanyautód a jól szigetelt házadban a szigeteletlen b30hoz képest?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 10:18:08

@midnightcoder2: ez mondjuk hülyeség, pont a szar höszigetelésú részeken esik a harmatpont alá a belső falfelület hőmérséklete és indul be lecsapódott párában a penész (lásd régebbi házaknál a hb38 fal/vasbeton áthidalók klasszikus esete ahol a szarul szigetelt áthidalok indulnak penészesedésnek)

Nyilván egy ócska szigeteletlen és félcentis nyilászáróhézagokkal megáldott háznál ahol fütyül be a -20fokos levegő így a páratartalom télen 20% nincs minek lecsapódni, cserébe persze csak akkor van bent meleg ha egy kisebb állam költsévetését elfűti a tulaj.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 10:29:07

@csakegyvalaszto: "Nem a kifejezetten a drága hőszivattyúra gondoltam a fenti mondókámnál, vannak ennél sokkal olcsóbban kivitelezhető hatékony megoldások."

Sorolnád?

"Ha napelemet telepíttetsz, akkor akkor a többletáram felhasználásod ingyen kitermeli a nap." Aminek a telepítése egy évtizednyi fűtési dijba kerül azt elég nehéz ingyennek nevezni. Ráadásul a napelem olyan tréfás, hogy nyáron nappal termel nagyon sokat amikor elég keveset kell fűteni és télen/éjjel nagyon keveset/semmit amikor pont fűteni szeretnének az emberek.

és nem, bármennyire azt hondolod a "hálózat" nem tárolja a nyáron visszatáplált áramot télre, azt bizony nyáron a termelés pillanatában el kell használni, télen megy elő kell állitani valami mással, ami más kishazánkban vagy szenet/gázt/lignitet jelent vagy atomot. Te a levegőminőségért NAGYON aggódó polgár nyilvánvalóan a lignitet választod

axolotl77 2019.03.16. 10:32:21

Onnan lehet tudni hogy a bloggernak igaza van, hogy a Fidesz-hívek egyből lecsaptak rá. Érvelés nincs, csak lipsizés, hülyézés, sorosozás.
Én mondjuk liberálisokra nem szavazok, diplomás ember vagyok és Sorost egy kártékony hülyének tartom. Akkor én most melyik kategóriába férek bele?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 10:36:39

@axolotl77: tehát ha 1-2 retardált/lejáratónick teszőlegesen választot vérbaromság poszt alá bekommentel egy libsizést/sorosozást akkor tetszöleges poszt garantáltan igazzá válik.

Nem vagy te egy kicsit egyszerű?

Ma is mentek gecizni? 2019.03.16. 10:39:48

@csakegyvalaszto:
"Van egy hírem, ezt a pénzt vissza is kell fizetni."
Ööö, azt hiszem, pont annyiba kerülne, mint az IMF hitel. Na, azt Gyurcsány már felvette, és semmit nem épített belőle, úgyhogy megvan a pénz nála valahol, már csak meg kéne kérni, hogy akkor építse már fel belőle azt az erőművet, amit ő egyébként ő maga akart, és nekünk így már semmit se kell költeni rá.
www.youtube.com/watch?v=bCAzLEKh1lA&feature=youtu.be

chrisred 2019.03.16. 10:40:48

@neszóljszámnemfájfejem: Dehogy nincs. Tisztában voltak vele, hogy a fogyasztáscsökkentés az állami adóbevételek csökkenésével. Fel is emelték az áfát, az energiahatékonysági programokra elérhető uniós forrásokat meg a középületekre költötték.

sumes67 2019.03.16. 10:42:36

@axolotl77: ja, lecsaptak. 3 fizetett dolgozó 12 nicknéven. (Van az a lippsizős, lehet, hogy ő van itt egyedül) Egyébiránt totál igazad van, és nemsokára be is leszel kategorizálva. :-)

Ma is mentek gecizni? 2019.03.16. 10:48:26

Kár, hogy a kormány annyira nem tesz semmit, hogy pl. elektromos autókra 1,5 milliót ad csak úgy, miközben gyurcsányék semmit se adtak. Aztán Orbánék a gázolaj árát is feljebb vitték a benzineshez képest, miközben gyurcsányék folyamatosan olcsóbban tartották, inkább azt vegye a nép, mert jobb, ha szétkormolja a várost az a motor.

Agyament libbant hülyék...

Kivlov 2019.03.16. 10:50:34

Benő, osztan cipőre fussa-e mán az ojrópai fizetésből?

Ma is mentek gecizni? 2019.03.16. 10:53:52

@sumes67:
"ja, lecsaptak. 3 fizetett dolgozó 12 nicknéven"

Midig röhögök rajtatok, amikor magatokból indultok ki. Poén volt a múltkor a Hősök terén, hogy háromszor kellett megszámolni titeket, hogy valahogy meg legyen már a 100 fő, mert az alatt nem indulhattatok volna el az Andrássyn. Már egy komplett japán turistabusz is beállt nektek segíteni, csak hogy elindulhassatok végre. :D

Szerencsétlen hazátlanok, istenem!

sumes67 2019.03.16. 10:55:48

@Ma is mentek gecizni?: gyurcsány viktor haverja, nem bántani.
Mellesleg 12 éve még a mai értelemben vett használható elektromos autó nem nagyon volt....

Pipas 2019.03.16. 10:59:29

@csakegyvalaszto: "Ha napelemet telepíttetsz, akkor akkor a többletáram felhasználásod ingyen kitermeli a nap."

Igyen, mi? Nekem kéne ilyen ingyen napelem, hol kell jelentkezni? :D

"Nem a kifejezetten a drága hőszivattyúra gondoltam a fenti mondókámnál, vannak ennél sokkal olcsóbban kivitelezhető hatékony megoldások."

Nehéz kitalálni, hogy mire gondoltál, mert azt reklámozod, hogy fasza szigetelést kell csinálni, utána meg szellőztetést építeni az ablakba meg az ajtóba, hogy ne penészedjen semmi. Remélem tudod, hogy ezt a módszert te találtad ki ugye? :)

Vagy talán a fűtésről beszélsz? Passzívházba fűteni igazából csak villannyal lehet, ha gázzal vagy szénnel fűtesz, akkor már nem passzív az a ház. Ha meg villannyal fűtesz, akkor a leghatékonyabb a hőszivattyú, ami azt jelenti, hogy gázról/színről/szalmáról/fáról átálltál villanyra, növeled a paksi erőmű terhelését. Akkor is, ha napelemed van, mielőtt kitalálnál megint valami újat.

Pipas 2019.03.16. 11:07:51

@Tiktak58: "De ameddig 28500 a minimál nyugdíj és sokan ebből élnek addig"

Nem, nem sokan. Igazából nagyon kevesen:

"A fent említett szabályokat figyelembe véve jelenleg hazánkban a csaknem 2 millió nyugdíjasból 2579-en vannak azok, akiknek havonta 25 -30 ezer forint közötti összegből kell megélnie."

Nos, ezek az emberek azok, akik nagyon kevés nyugdíjjárulékot fizettek. Kevesen vannak, nem meghatározó a szerepük a levegőminőség szempontjából.

KissGecihuszár 2019.03.16. 11:10:13

aki full time Magyarországon él, s annak főként az ú.n. 3H-s területein, ami gyakorlatilag a Nógrádtól B.A.Z-on, Szabolcson, Békésen át egészen Somogyig terjedő igen tetemes részét fedi le, nos az pontosan képben lehet -különösen ugye a szűk völgyekkel teletűzdelt Nógrádban és B.A.Z.-ban, miről is beszél Jávor. Nonsence, hogy képtelen volt a fidesz kormány 9 év leforgása alatt ezen , környezetvédelmi szempontból időzített bomba településeken, a "rohadékgeciköcsögsorosista" EU pénzeivel kistafírozva kiépíteni a távfűtést, s ezzel egyidejűleg egész egyszerűen betiltani a szilárd fűtőanyagokkal (amiket csak nagy jóindulattal lehet "fűtőanyagnak" nevezni) történő fűtést, ezzel még az írmagját is kipusztítva az elégetünk MINDENT össznépi sportnak. Mivel is lehetne megvalósítani a falvak távfűtését, vetődhet fel joggal a kérdés számos,akár itteni kommentelőben? Nos, az ún. 2. generációs, azaz SEJTROBBANTÁSOS módszerrel biogázt előállító üzemeknek és a hozzájuk kapcsolt áram, hő, biogáz és végtermékként talajkondicionáló termelő egységeknek, melyek ideális teljesítménye egyenként max. 2MW, ami tökéletesen elegendő 2-3 ,egyenként pár 100 fős település áram, hő, biogáz szükségletének előállítására. Inputként pedig szóba jöhet az almos trágyától a települési szilárdhulladékon át egészen a kommunális szennyvízig szinte minden! 1-1 ilyen erőmű mostani bekerülési költsége kb. 1.2-1.5 MRD HUF, tehát igen könnyű kiszámítani, hogy pl. Paks 2 (mostani becsült) bekerülési költségéből mennyi biogáz erőművet (mely per mellesleg az év 365 napján 0-24 órában képes termelni) lehetne felépíteni a real vidéken, ezzel igen jelentős mértékben emelve az energetikai önállóságunkat, továbbá munkahelyek 1000-eit teremtve ezen, zömében csak a közmunkát biztosítani képes településeken.
Ami a közlekedési eredetű légszennyezést illeti; ameddig nem változik az átlagmagyarának túlnyomó többségére egyre jellemzőbb még a wc-re is kocsival (AUTÓVAL) járunk attitűd, nos addig senki ne várjon áttörést a NOx, CO, szállópor, egyéb, döntően a gépjárművek által termelt , súlyosan egészségkárosító anyagok csökkenése tekintetében. Márpedig erre csak akkor fog sor kerülni, ha pl. a vízfejben -ahol úgy különben abszolúte megfelelő a közösségi közlekedés színvonala, bárki bármit is pofázik!!- ellentmondást nem tűrően bevezetik a dugódíjat, természetesen úgy, hogy minden külső tömköz csomópontban akár több 1000 autó befogadására alkalmas P+R parkolóházak (mert nem kell ehhez több Ha terület, ha felfelé is terjeszkedünk, azaz építünk 2-3-4 emelet magas parkolóházakat) egyidejű üzembe helyezésével, továbbá a belvárosi "autópályák" ,azaz pl. a Rákóczi , Kossuth Lali utak keresztmetszetének radikális csökkentésével, mégpedig úgy, hogy a reinkarnálódó 44-es villingerrel egyetemben az ott közlekedő buszok sávja kerül középre, a mostani középső sáv megmarad szigorú max. 40Km-s sebességgel történő igénybevétellel ,a dugódíj kicsengetését követően persze, míg a jelenlegi buszsávból szépen gyalogos felület lesz, fákkal, bokrokkal ,növényekkel,s úgy általában meg kell triplázni a vízfejben és egyéb vidéki nagyvárosainkban is a zöldfelület / fő számot!
Ezek lennének a wishfool thinkin' konkrét elmozdulásai, a többi csak süketelés, vetítés széles vászonra!

Pipas 2019.03.16. 11:12:18

@csakegyvalaszto: "Beruházásra kölcsönt akkor veszel fel, ha van esélye megtérülni. Mivel ezek az adatok titkosak, és látva hogy a NER vállalkozói hogyan viselkednek más állami beruházásoknál"

Nem, nem titkosak, csak te vagy tájékozatlan. Keress rá a neten, töltsd le a PDF-et, olvasd el, utána mesélj.

Pipas 2019.03.16. 11:25:01

@KissGecihuszár: "ilyen erőmű mostani bekerülési költsége kb. 1.2-1.5 MRD HUF, tehát igen könnyű kiszámítani, hogy pl. Paks 2 (mostani becsült) bekerülési költségéből mennyi biogáz erőművet (mely per mellesleg az év 365 napján 0-24 órában képes termelni) lehetne felépíteni a real vidéken, ezzel igen jelentős mértékben emelve az energetikai önállóságunkat, továbbá munkahelyek 1000-eit teremtve ezen, zömében csak a közmunkát biztosítani képes településeken. "

Nem, a biogáz erőműnek a teljesítményét felfelé, az árát lefelé, a munkerőigényét lefelé csaltad. Nem 2MW lesz az, hanem inkátt 1,6, nem 1,5 milliárd, hanem több mint kettő. Igen, a paksi bővítés kiváltható lenne mintegy 1500 biogáz erőművel, amibe kellene mondjuk 15 000 munkavállaló.

Csak az a kérdés, hogy ki sz@rja tele ezt az 1500 erőművet? Ki hordja oda a kakát? Ki hordja el a végterméket? Budapest körül lenne vagy 500 új erőmű, minden budapesti családnak kellene tartania vagy három tehenet és akkor az ipari fogyasztókról még nem is beszéltünk.

Te, szerintem ez a biogáz dolgod elég gáz! :D

kocsisj 2019.03.16. 11:28:14

@Pipas: Ezek a "hülye" németek visszatérítik a hőszivattyús korszerűsítés árának a felét. Úgy tudom a napelemesre is van támogatás. Igaz, őnekik nem sikerült annyi szép stadiont építeni meg valszeg a Merkelnek sincs kisvasútja. De hát mi (Ti) választottuk (választottátok), marad a PET-palack. Jó az nekünk!

Ménár Atya 2019.03.16. 11:39:46

@kocsisj:
Valóban.
De itt akkor sem venné meg a többség, ráadásul pont a városokban nem lehetne megoldani a hőszivattyúkat, sem energia, sem hely nincs hozzá.
Amúgy elég drága, gyakorlatilag annak éri meg, akinek számolatlanul van pénze.
A környezetbarátság pedig addig tart, amíg a felhasznált gáz összetételét meg nem ismered, illetve ennek kezelése előállítása, és a veszteség okozta károk számszerűsítve nem lesznek.
Arról nem is beszélve, hogy hőszivattyúval milyen szigetelés, vagy fűtésrendszer átalakítással jár.
Persze ettől még támogathatnák ezt is, de akár egy modern kazán felszerelését is.
És nem égetni gumit meg szemetet, mert az okoz igazán komoly károkat.

kocsisj 2019.03.16. 11:39:47

@KissGecihuszár: Sajnos a biogázhoz nem tudok hozzászólni. Nem értek hozzá. A bp-i közlekedéssel tökéletesen igazad van. Bp 1 m2-re vetített SUV, városi terepjáró és luxuslimuzínban biztos az első tízben lenne a világon. Prága elővárosában Kbelyben már2003- több ezres ingyen!!! parkolóház volt, hogy ne autóval menjenek a városba. Sajnos itt, ha építenének is ilyet biztos pénztáros Lőrinc szedné a parkolási díjat.

teéjesenmindegy 2019.03.16. 11:40:21

@kocsisj: Oszt ki nyitott külszíni lignitbányát tavaly baszod alássan, okoska? A patás, vagy a szent németek. A legszennyezőbb lignitet meg szerinted csak nézegetik, vagy el is tüzelik?

Pipas 2019.03.16. 11:41:47

@kocsisj: "Ezek a "hülye" németek visszatérítik a hőszivattyús korszerűsítés árának a felét."

Németország egy másik ország, máshol van, mások az adottságaik, mások a szokásaik, más a gazdasági helyzetük. Komolyan az a bajod, hogy nem pontosan azt csináljuk, amit a németek?

"Úgy tudom a napelemesre is van támogatás."

Egy átlagos német dolgozó befizet cirka 1 milliót adót a fizetéséből. Majd ha nálunk is ennyi adót befizet az átlagember nálunk is lesz támogatás a "napelemesre". Persze az, hogy a németek elcseszték az energiaiparukat már köztudott, de mindegy.

"meg valszeg a Merkelnek sincs kisvasútja"

Mennyi adót fizetsz havonta? háromezer eurót, négyezret? Azt mégsincs olyan jólét mint németországban? Biztos ellopják, ugye?

"De hát mi (Ti) választottuk (választottátok), marad a PET-palack. Jó az nekünk!"

Nem akarlak elkeseríteni, de az mszp alatt sz@rabb volt. Úgyhogy szerintem jól választottunk.

teéjesenmindegy 2019.03.16. 11:47:47

@Bkkzol:
"Bohóckodnak a fültisztító és szívószál betiltásával, de senki nem meri felvetni a valóban nagy műanyag szennyezők kérdését. A nagy üdítőital gyártók pet palack és tetrapack felhasználók büntetlenül tevékenykedhetnek."
Így van. A svéd vagy norvég kiscsajt Nóbel díjra jelölik, mert kiállt, hogy a politikusok ne tegyék tönkre a jövőjét. Most már tüntetések is voltak a klímaváltozás ellen. Aztán soha senki nem kérdezi meg ezeket a zöld jótét lelkeket, hogy innentől akkor ugye nem eszik banánt, meg spanyol epret (szállítás szennyez) nem iszik palackos üdiítőt (szennyez) nem néz 4K videót (szennyez) a kínából (szállítás szennyez) hozott műanyagból gyártott telefonján, meg kismillió kütyüjén.

Ja, és ott van Marokkóban a világ egyik legnagyobb napelemfarmja. Annyiba került mint Paks2, megtermeli a paksi negyedét. És mindezt ott, ahol az év 365 napján süt a nap... Biztos jó lenne nekünk is.

neszóljszámnemfájfejem 2019.03.16. 11:57:49

@Pipas: Ön igen, de nagyon sokan sajnos nem...nekik csak a mindennapos küszködés jut, semmiféle jövőképük távlati céljuk nincs....s ez nem jó, de itt tartunk..

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 11:58:10

@kocsisj: "visszatérítik a hőszivattyús korszerűsítés árának a felét. Úgy tudom a napelemesre is van támogatás"

kurvasok állami támogatásból építenek egy instabil rendszert amit az tart egyben, hogy a környező országokba ki tudják tolni a feleslegüket a neszesánta ittegypúp koncepciót követve.

A németek MINDIG jól döntenek hiszen ők genetikailag felsőbbrendűek.

Ugye?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 12:02:38

@kocsisj: "Úgy tudom a napelemesre is van támogatás." majd elfelejtettem, a támogatott német napelem nagyságrendekkel több áramot termel télen/este mint a nemtámogatott vagy esetleg olyankor felpörögnek a gázerőművek és persze konstans jön a német környezetbarát lignitáram ezzel párhuzamosan?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 12:04:16

@Ménár Atya: "ráadásul pont a városokban nem lehetne megoldani a hőszivattyúkat" Hülyeség, már ma is televannnak a városok (is) höszivattyúval, légkondi a fantázianevük :)

csakegyvalaszto 2019.03.16. 12:14:41

@Pipas: Nem ingyen kellene biztosítani ezeket a rendszereket, de a telepítésüket komolyan támogatni kellene. Jelenleg a hitelét támogatják csak az energetikai felújításnak, ami nem rossz, de önmagában kevés. Ha engem kérdezel, akkor a 30-40%-át egy energetikai korszerűsítésnek (maximum támogatási összeg kikötés mellett) finanszíroznia kellene az államnak a kamattámogatott hitel mellett. Nem is saját zsebből, ugyanis erre írhatóak ki Uniós források. Csak ugye ezeket a pénzeket nehezebb lenyúlni mint egy nagy beruházás megvalósításának pénzeit.

Állandóan ezzel a sziget rendszerrel jöttök, holott a napelem megtermelt energiáját ad-vesz órával vissza lehet osztani a hálózatba. Azaz este amikor a napelem nem termel veszed az áramot az áramszolgáltatótól, reggel amikor többet termelsz mint a fogyasztás eladod annak, év végig pedig csak a különbözetet kell fizetni. Nincs szükség aksira tárolni az energiát, csak ott, ahol nincs hálózat.

Hőszivattyú helyett, ha a házad szigetelése rendben van tökéletesen jó lehet infrapaneles fűtés és inverteres klíma használata mellett úgy optimalizálni a napelem energiatermelését hogy termelje ki a fogyasztásukat. Ha a házadnak nincs jelentős hővesztesége az elektromos fűtés gazdaságosabb mint a hagyományos fűtés (főleg ha napelemmel termelsz hozzá áramot) emellett 0 a környezetszennyezése...
De persze úgy is nagyon jó, ha függünk az oroszoktól a gáz miatt, mindenki fizeti a energiát az állami tulajdonú MVM-nek, vagy szennyezzük a környezetet a szilárd égésű fűtéssel. Szóval nem üzlet a kormánynak ezt támogatni, nekünk viszont magyar háztartásoknak abszolút érdekünk lenne csökkenteni az energiafelhasználásunkat és lehetőleg minimális pénzt költeni a közüzemi számlákra...
Ténylegesen, nem csak rezsicsökkentésnek nevezett vakításként.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 12:19:44

@csakegyvalaszto: "holott a napelem megtermelt energiáját ad-vesz órával vissza lehet osztani a hálózatba"

vagyis kell pont ugyanannyi erőmű mintha nem lenne napelem

mekkora jó buli egy össztársadalmilag

Willkommenskultur 2019.03.16. 12:21:51

@csakegyvalaszto: Paks2-t mszp-pm-dk-jobbik kormany ugyanugy megepitene, nem is emlekeznenek ra mit haluztak rola 1 hettel azelott.

Te meg emlexel mit hazudtak 2 honapja a tulorak kifizeteserol, mert ok mar nem.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 12:22:02

@csakegyvalaszto: "De persze úgy is nagyon jó, ha függünk az oroszoktól a gáz miatt" ugye az megvan, hogy a nap és szélerüművek termelésének ingadozását kizárólag gyorsreagálásu erőművekkel lehet kiegyenlíteni, és most jön a MEGLEPETÉÉÉÉÉS ezek a gyorsreagálású erőművek a GÁZerőművek. Tudod ami a putyinféle fujjfüggésgázzal mennek.

KissGecihuszár 2019.03.16. 12:25:10

@Pipas: Te szerencsétlen kretén, ki beszélt a vízfej Budapestről, ill egyéb nagyvárosról, megyeszékhelyről, he?? Igen, a "lepukkant" Ausztriában, Németországban (tehát nemcsak a "történelmi" NSZK-ban, hanem az ex NDK-ban is) gazdagon üzemelnek 1-2 falu ellátására tökéletesen elegendő kapacitást nyújtó biogáz erőművek, mert a falvakban van csatornázás, összegyűjtik (szelektíven) a kommunális szemetet (nem úgy, mint mi, mert mióta az állami kibaszott kukaholding van, azóta számos régióban összeomlott már a szelektív szállítás is!) és igen, bőven keletkezik náluk almostrágya, ergo megoldott a biogáz erőművek 365 napos input ellátása! Ja, kicsit változtatnunk kéne már -így 30 évvel a módszerváltás után- a szemléletünkön, mert lehet, hogy a csúti szotyiköpködő azt üzente márc 15-i beszédében, hogy "engedjék a Magyar Népet úgy élni a Hazájában, ahogy csak szeretne", de az van, hogy amíg az EU tagjai vagyunk, addig vannak bizonyos játékszabályok , melyeket -tetszik, nem tetszik- be kell tartanunk, többek közt levegőminőség javítási témában is!
@eßemfaßom meg áll: Miért is???

csakegyvalaszto 2019.03.16. 12:32:52

@eßemfaßom meg áll: Egyszer se említettem, hogy el lehet vágni az alternatív energiatermelést és hogy nem lesz szükség erőművekre, maximum mivel kevesebb alternatív energiára lenne szükség kisebb lenne a kitettség és ezzel kevésbé lennénk importfüggők. Kevesebb energiát kellene biztosítani az ország működéséhez. Ez irányba történő haladás azért 2019-ben, a mai technológiai szinten el is várható lenne...

@Willkommenskultur: "Paks2-t mszp-pm-dk-jobbik kormany ugyanugy megepitene, nem is emlekeznenek ra mit haluztak rola 1 hettel azelott."

Nem kell mutogatni a többi senkiházira, pont olyan szarok mint a fidesz. Attól még a kormány politikája nem lesz jó, mert tehetségtelen az ellenzéke. A kormány politikája pont azért rossz, mert ilyen tehetségtelen ellenzék mellett is ennyien utálják azért mert rosszul kormányoz.

Bkkzol 2019.03.16. 12:39:07

Tök idiotizmus ez a "támogassuk ezt meg azt"! Soha nem lesz megbecsülve és valóságtól elrugaszkodott a támogatott energia. A nagy közös adófizetői pénzből keresik halálra magukat a támogatott magán energetikai cégek!
A németek is most húznak egy közvetlen csövet Szibériából Berlinbe ( úgy, hogy senki más nem kap abból a gázból, nincs leágazás)... a földgáz is elég fosszilis energia szerintem.
Ha nem kizsákmányolással, környezet szennyezéssel termelnék a laptopokat, mobiltelefonokat, elektromos és egyéb autókat akkor 150-200%-al drágább lenne... vagy kisebb haszonnal kellene adni. A multi királyok nem engednek a hasznukból... a felhasználó nem képes többet adni érte... mindenki szemet huny e felett is így.
A repülök is hatalmas károkat okoznak, de mindenki repülget össze-vissza ha kell ha nem ,mert olcsó a repjegy.

haXXXor 2019.03.16. 12:44:02

@csakegyvalaszto: "ennyien utálják.." Mennyien? :D Tudtommal lassan egy évtizede undorító fölénnyel veri a Fidesz a teljes ellenzéket... :D

Bkkzol 2019.03.16. 12:44:55

Benedek!
Mit tesznek, tettek az EU intézmények hogy az adóelkerülő, pénzmosó óriáscégeket jobb belátásra térítsék? Megadóztassák. A jelenlegi 1-es számú EU-s vezető miként vett részt pénzmosás, adóelkerülés állami szintre emelésében miniszterelnöksége idején?

axolotl77 2019.03.16. 13:01:56

@eßemfaßom meg áll: Tehát ha születik egy cikk, egy vélemény, vagy bármi, ami nem tetszik a regnáló hatalomnak, akkor az alapból hazugság, és akik egyet értenek vele azok hazaáruló-sososbérenc-lipsibuzik.

"Nem vagy te egy kicsit egyszerű?"

élhetetlen 2019.03.16. 13:03:09

@Pipas: „fasza szigetelést kell csinálni, utána meg szellőztetést építeni az ablakba meg az ajtóba, hogy ne penészedjen semmi. Remélem tudod, hogy ezt a módszert te találtad ki ugye? :)”. Nem akarlak megzavarni, de nem csakegyválasztó találta ki. Társasházban lakom, valami gáz főcsőcsere volt, lekapcsolták a lakásokat. Az egyik lakó kispórolta a konyhaablaknál ezt a szellőztetőt, és nem kötötték vissza neki a gázt, míg meg nem oldotta. Pedig csak egy tűzhely megy gázról, egyébként központi fűtés van. Egyébként penészedés ellen is kell a szellőztető.

Comte de Gippaud 2019.03.16. 13:16:02

Mozgáshiány vs. egészséged.
Ballibsi kormányzás, vs. egészséged.

Az, hogy a levegőszennyezés hány halálesetet okoz, az egy becsült érték.
Vannak az egészségünkbe beleszóló markánsabb hatások is, pl. az idegi terheltség stressz, amely pl. a ballibsi kormányzás alatt, az eladósodás, és válsághelyzet folytán tömeges méretekben az egekbe szökött.

Willkommenskultur 2019.03.16. 13:17:14

@csakegyvalaszto: A Fidesz kormanyt kevesebben utaljak (es tobben tamogatjak) mint Europa barmelyik uralkodo kormanyat, szoval nem vagom mihez hasonlitasz.

axolotl77 2019.03.16. 13:18:24

@eßemfaßom meg áll: És még csak valamit kiegészítésképp. Te úgy gondolod, hogy én csak a kommentelőkre céloztam? Nem. Én mindenkire céloztam a kormányoldalon.

Épüljön stadion a CEU helyére. 2019.03.16. 13:56:46

NE HIGYETTEK A LIPSIKNEK. CSAK ARABOKKAL AKARJAK TELEBASZNI AZ ORSZAGOT.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 14:05:59

@csakegyvalaszto: te paks2 helyett höszigeteljünnkel meg napelemezzük-el jöttél lazán eltekintve attól, hogy a höszigetelés eleve nem az áram kiváltására van és amikor füteni kell akkor baszhatod a napelemet, fűteni légszennyezés nélkül árammal lehet és a napelem pont akkor nem termel amikor fűteni kell, szóval paks2-t (vagy helyette barominagy ligniterőműveket- a környezetvédelem jegyében persze) pont nem tudod elkerülni

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 14:08:24

@axolotl77: nem, attól hazugság valami, hogy ami bele van írva az nem felel meg a valóságnak, függetlenül attól, hogy mi az adott pillanatban erről az adott pillanatban regnáló kormánypártok véleménye.

Ha nem 1biten ábrázolnád magadban a világot akkor felfognád, de ezt nem várom el.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 14:10:29

@élhetetlen: kevered a nyilt gázkészülékek használata miatti kötelező szellőztetést (CO mérgezés elkerülése) a penészesedés miattival.

teéjesenmindegy 2019.03.16. 14:14:36

@élhetetlen:
"Társasházban lakom, valami gáz főcsőcsere volt, lekapcsolták a lakásokat. Az egyik lakó kispórolta a konyhaablaknál ezt a szellőztetőt, és nem kötötték vissza neki a gázt, míg meg nem oldotta."
Na, és ez mégis hogy jön ide, te nagyon okos?

élhetetlen 2019.03.16. 14:26:30

@teéjesenmindegy: Pipas írta: „fasza szigetelést kell csinálni, utána meg szellőztetést építeni az ablakba meg az ajtóba, hogy ne penészedjen semmi. Remélem tudod, hogy ezt a módszert te találtad ki ugye?”. Csak erre válaszoltam, hogy nem „csakegyválasztó” találta ki. De továbbra sem vagyok kíváncsi rád, hanyagolhatsz!

teéjesenmindegy 2019.03.16. 14:30:36

@élhetetlen: És ez hogy jön ahhoz, hogy a nyíltlángú gázmelegítőknek szellőzést kell biztosítani? És nem ki az utcára, hanem a helységből - akár másik helységbe is?

Ne írj baromságokat és mindenki hanyagolni fog.

élhetetlen 2019.03.16. 14:36:55

@eßemfaßom meg áll: Nem keverem. A CO miatti kötelező, a penész ellen nem kötelező az aut. szellőztetés. Biztosan van aki szereti a penészt a lakásban.

élhetetlen 2019.03.16. 14:53:55

@teéjesenmindegy: Már megint nem sikerült megértened, amit írtam. Pipas írt valamit, arra válaszoltam. Ennyi. Így jött ide. „És ez hogy jön ahhoz, hogy a nyíltlángú gázmelegítőknek szellőzést kell biztosítani?”. Nem ahhoz jött, próbáld meg felfogni. Szakértelmedet nem vonom kétségbe, ha van egy kültérre nyíló ablakod a kogyhában, te nem oda szerelsz szellőztetőt, hanem áttöröd a falat, és az esetleges CO-t a hálóba vezeted. Kinézem belőled. És abban, hogy azt írtam, hogy a nyílászáróba lehet beépíteni szellőztetőt, és van amikor kell is, mi a baromság? Ne válaszolj, ha nem muszáj. Nem érdekel a szöveged.

teéjesenmindegy 2019.03.16. 15:01:23

@élhetetlen: Te okos. Egy csomó olyan ház van, ahol a mosdóban nincs ablak. Vagy a konyhában. Ott, ha telepítesz gázkonvektort, vagy tűzhelyet akkor is kell lukat vágni az ajtón. Ami a lakás többi részébe nyit, nem az utca felé. Nem volna neked furcsa, hogy fűtöd a lakást, a konvektor felett pedig van egy nagy luk az utcára?
Mellesleg, nem az égéstermék miatt kötelező, az ugye nálatok is ki van vezetve a konvektorból?

A nyílászáróba a penész miatt nem igazán kell beszerelni semmit, ugyanis minden ablaknak van a-értéke megadva, hogy hány légköbmétert ereszt át óránként.

teéjesenmindegy 2019.03.16. 15:02:01

@élhetetlen: Azt meg tudom, hogy nem érdekel téged senki szövege, te élsz bele a világba a saját kis elképzeléseiddel.

KissGecihuszár 2019.03.16. 15:20:09

@eßemfaßom meg áll: ennyi IQ-val még sokra viheted...
Miért SCI-FI? Hámercsak... És akkor számosan nem értik, miért jutott szeretett Hazánk odáig, ahol most még bőven áll, azaz a bányászbreki segge alá vagy 1000 méterrel.
Nem, kedves "barátom", amit én ebben a témában is képviselek, azt tudod úgy hívják: echte Keresztény-Szociális hozzáállás, amolyan Konrad Adenaueri, az amelyik az NSZK-t a II. világháború porig bombázását, a mérhetetlen pusztulást követően a '60-as évekre Európa 1. , a világ 4. legerősebb gazdaságává tette, s melynek lényeg röviden; minden, az ország gazdasága által megtermelt, becsengetett adóbevétel a lakosság, azaz az adóbevételt szorgos munkájukkal megteremtő Nép jólétének erőfeszítésére forgatunk vissza és nem a csúti szotyiköpködő csüngőhasú haveri, vazallusi körének soha nem csillapodó pénzéhségét próbáljuk belőle csillapítani! A NER 2010-es országlása óta eleddig több, mint 5000 MRD ment ezen zsebekbe, ilyen meg olyan offshore számlákra, egyéb bizonytalan kimenetelű helyre. Ha ennek a dellának "csak" az 1/4-ét lopják el, akkor -egyebek mellett- jutott volna a real vidék súlyos, évtizedek óta kínzó társadalmi, gazdasági, életminőségi kríziseire is!

élhetetlen 2019.03.16. 15:54:17

@teéjesenmindegy: Képtelen vagy megérteni pár mondatot. Próbáld meg szótagolva olvasni, hátha úgy átmegy. „, ha van egy kültérre nyíló ablakod a kogyhában, te nem oda szerelsz szellőztetőt, hanem áttörög a falat”. Úgy kezdődik a mondat, hogy HA. Egyetlen konvektor típust ismerek. „A parapetes konvektort jellemzően az ablak alatt található falon helyezik el. Nincs kémény, az égéshez szükséges levegő beszippantása és az égéstermék elvezetése közvetlenül a készülék melletti falon kivezetett csőrendszeren (ún. „parapet szetten”) át történik.”. Már ott a lyuk. Miért kéne fölé is egy? A földgázzal működő konvektornál, (mert csak ott kérdés a szellőzés, felejtsd el a szoba és hálószoba közötti falra való felszerelést, mert vagy kémény kell, vagy külső fal. „nem az égéstermék miatt kötelező, az ugye nálatok is ki van vezetve a konvektorból?”. Képzeld el, az égéshez szükséges oxigén is azon a lyukon jön be, mint írták, és nem a lakótérből fogy el. Ha tudsz még valami okosat, tartsd meg.
És, persze, láttam már lakást, ahol a wc a konyhába, a konyha meg a wc-be szellőzött, de valahogy nem az igazi. Tényleg maradj magadnak, ne osszad az észt, hanem osszad be
Más, ne értékeld túl magad. „hogy nem érdekel téged senki szövege”. Sok ember szövege érdekel, vagytok páran, akié nem. Szóval nem vagy mindenki, sőt, mérvadó sem vagy nálam.

Andreas Korpassy 2019.03.16. 16:04:21

@axolotl77: igazad van!!!:jol lathato a meg a legkissebb objektivitas,intelligencia hianya is az agymosott "Hivoknel"....

felucca02 2019.03.16. 16:46:31

@midnightcoder2: Ez konkrétan egy baromság. Semmi köze a jó szigetelésnek a penészhez. Épületfizika megy?

gtri 2019.03.16. 17:15:43

A házi pálinkafőzés adómentességért és a dohánytermesztést hektáronként 700000-1000000 forinttal támogató népnemzeti kormányunk (amely nagyon aggódik a demográfiai folyamatok miatt) itt is odateszi magát. A fideszesek azt hiszik, hogy rájuk nem hat a szálló por meg a nitrogén-dioxid? Van egy rossz hírem: hat.
Ha a 2018-as szavazati arányokat nézzük (49,6 % szavazott a Fideszre és 50,4 % az ellenzéki pártokra), akkor a 2019-es várható 131 000 halálozásból kb. 75 000 fideszes halott lesz. Majd amikor haldokolnak a fejlett magyar egészségügyben, akkor talán rájönnek, hogy mégsem annyira teljesít jól az ország.

Egy kis statisztika:

Halálozások száma:

1995 - 145 431
1996 - 143 130
1997 - 139 434
1998 - 140 870
1999 - 143 210
2000 - 135 601
2001 - 132 183
2002 - 132 833
2003 - 135 823
2004 - 132 492
2005 - 135 732
2006 - 131 603
2007 - 132 938
2008 - 130 027
2009 - 130 414
2010 - 130 456
2011 - 128 795
2012 - 129 440
2013 - 126 778
2014 - 126 308
2015 - 131 697
2016 - 127 053
2017 - 131 674
2018 - 131 100

Élveszületések száma:

1995 - 112 054
1996 - 105 272
1997 - 100 350
1998 - 97 301
1999 - 94 645
2000 - 97 597
2001 - 97 047
2002 - 96 804
2003 - 94 647
2004 - 95 137
2005 - 97 496
2006 - 99 871
2007 - 97 613
2008 - 99 149
2009 - 96 442
2010 - 90 335
2011 - 88 049
2012 - 90 269
2013 - 88 689
2014 - 91 510
2015 - 91 690
2016 - 93 063
2017 - 91 577
2018 - 89 800

gtri 2019.03.16. 17:53:52

@gtri:

Hoppá! Hát a számolás helyesen így néz ki:

"akkor a 2019-es várható 131 000 halálozásból kb. 65 000 fideszes halott lesz"

teéjesenmindegy 2019.03.16. 18:47:26

@élhetetlen: "ha van egy kültérre nyíló ablakod a kogyhában, te nem oda szerelsz szellőztetőt, hanem áttörög a falat”"
Konkrétan miért törnéd át a falat, te idióta, amikor a konyhaajtóra lehet vágni helyes kis lukacskát, és az úgy szabályos? HA az ablakra csinálsz egy állandó szellőzést akkor meg kicsit hideg lesz a lakás, ugye?

"Egyetlen konvektor típust ismerek." :D:D:D Akkor nyilván annyi is van. Hiszen erről szól az életed, hogy amit ismersz az van. Amit te elgondolsz az van, és az úgy jó.

encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRh6YIYhUp_p74bYWcmDSU02r5-YOm1S6Bm6UvZlGEZZWWE84Swjw
Itt van rögtön egy bojler meg egy konvektor. Szerinted honnan veszik a zoxigént? A vízbűl?
ingatlanutca.blog.hu/2014/05/13/minden_amit_a_gazbojlerekrol_tudni_kell
Felhívom a figyelmedet a következő mondatra, okoska.
"Megfelelő szellőzés biztosítása a nyílt égésterű, "A" és "B" típusú gázkészülékek esetén kulcsfontosságú. Ezek a berendezések ugyanis az égéshez a belső tér levegőjét használják, amely véges mennyiségű"

teéjesenmindegy 2019.03.16. 18:49:25

@gtri:
Nem mondod, hogy 2010 előtt is haltak meg emberek?
Hogy lehet ez elvtárs? Hát akkor nem Kánaán volt tejjel mézzel meg örökélet?

midnightcoder2 2019.03.16. 18:59:26

@felucca02: A gyakorlat nem feltétlenül ezt mutatja. Persze egy új építésû és jól megtervezett/kivitelezett ház esetén nem gond, sõt a legtöbb utólag becsomagolt háznál sem, de ez utóbbit azért lehet túltolni, ha a fal nem tud szellõzni.

midnightcoder2 2019.03.16. 19:02:49

Amúgy ezt a sok remek dízelautót anno a nyugat-európai zöldek forszírozták anno, mondván hogy így sokkal kisebb a CO2 kibocsájtás mint a benzinessel.

Ménár Atya 2019.03.16. 19:15:30

@eßemfaßom meg áll:
Bocs, de a légkondi,meg a hőszivattyú nem ugyan az.
És a városokban tényleg necces lenne, vagy nem tudnak annyi áramot adni pl H tarifában, vagy nem tudod elhelyezni a készüléket, mert egyszerűen nem lehet, nincs hely, vagy városkép miatt nem lehet.
Tehát azt a fantázia nevet szerintem gondold át :)
Ráadásul még aranyárban is mérik egyelőre.

gtri 2019.03.16. 19:15:38

@teéjesenmindegy:

De bizony, fideszes "elvtárs", bizony akkor is haltak meg emberek.
Csak éppen többen is születtek, mindenféle "nemzethy hadova" nélkül. Mostanában már a fideszesek sem szülnek, elvtárs:

Élveszületések száma:
2008 - 99 149
2009 - 96 442
.
.
.
2017 - 91 577
2018 - 89 800

Elszáradtak a "nemzethy" fideszes fütyik, elvtárs :)

Meghalni viszont halunk rendesen:

2008 - 130 027
2009 - 130 414
.
.
.
2017 - 131 674
2018 - 131 100

Az egészéségügy jobban teljesít, elvtárs? Pusztul a magyar a "nemzethy" kormány alatt nemde, elvtárs?

élhetetlen 2019.03.16. 19:17:34

@teéjesenmindegy: Már magamnak sem hiszem el, hogy van türelmem válaszolni neked. Értsd már meg, hogy a szuper hőszigetelt ablakoknak tervezett, beépíthető szellőzője van, amin nem a szél fütyül be, hogy kihűljön a lakás. Te ne élj ezzel a lehetőséggel, furkáld a konyhaajtó, nem érdekel. Neked semmi nem jut el az agyadig? Ezt írtam: „az égéshez szükséges levegő beszippantása és az égéstermék elvezetése közvetlenül a készülék melletti falon kivezetett csőrendszeren (ún. „parapet szetten”) át történik.”. Erre te: „Szerinted honnan veszik a zoxigént? A vízbűl?„. Mennyire kell hülyének lenni ehhez a mondathoz? Ezt nem én írtam, hanem te „Nem volna neked furcsa, hogy fűtöd a lakást, a konvektor felett pedig van egy nagy luk az utcára?”. A konvektor és a kültér között van egy parapet szet, ami egy lyukon keresztül működik. Nem tudom, mitől képzelsz oda még egy lyukat. Nem csak azt nem tudod követni, amit neked írnak, azt sem, amit te hordasz össze. Állj már le.

élhetetlen 2019.03.16. 19:29:29

@felucca02: Azért, akit a reklám, és a divat rábeszélt a tökéletesen záródó nyílászárókra régi lakásban, az jobban teszi, ha a szellőztetőt építi be a keretbe, minha a lakás hőhíd rendszerét akarná megváltoztatni. Én nem cseréltettem nyílászárókat, csak a külsö ablaktáblákba rakattam 2+3+2-es üveget, vastagabb nem fért be, mert nagyon keskenyek a keretek, de nem fázom az ablak mellett, ami az ablakkeret és a fal között, azt csak akkor érzem, ha odanyúlok, és annyi kell is.

Ménár Atya 2019.03.16. 19:36:04

@élhetetlen: Bocs ha beleszólok a vitátokba, de ma már a gáztűzhely miatt nem kell szellőző sem, ha van 1.3 nm szabadba nyíló ablakod :)
A fokozottan záródó nyílászárók mellé kell beépíteni légbeeresztőket, ha B" típusú gázkészüléked, kályhád,akármid van, de ezt méretezetten, nem hasra ütve.
Ezeknél az ablakoknál, ha nincs szellőzés, nagyon könnyen jön a falpenész, főleg ahol hőhíd is van a falon.
A kilégzett pára és egyéb másból, főzésből mosásból eredő pára nem tud megfelelően távozni, és ez melegágy a penésznek.
De akkor is előfordul a penészedés, amikor meglévő régi kazánt ,modern kondenzre cserélnek, mivel a kémény a régi készüléknél jó működés esetén egy turbó szellőzőként viselkedik, és nagy lesz a légcsere, mig a zárt rendszerű turbós/kondenz készülék nem a helységből veszi el a levegőt, így megszűnik a légcsere, és jön a penész.
A szellőzés megoldása ezeken sgíthet, de a legtöbb ablakon amúgy van szellőztető funkció is, de az emberek ezt nem is tudják.
Az ablak kilincset a nyitott,és a billenő funkció közé állítva a zárás lényegesen enyhébb, és azonnal van szellőzés,huzat nélkül, persze ez nyílt fűtőkészülékek mellé nem elég.
Remélem segítettem.

élhetetlen 2019.03.16. 19:58:54

@Ménár Atya: Kösz, de nem segítettél, mert nincs gondom. Nem cseréltem műanyagra a szép fa ablakaimat, de ezt már írtam. Segíts annak, aki szerint nem szellőztető kell, hanem a konyhaajtót kell megfúrni. Én nem voltam a lakótárs lakásában, nem tudom, mekkora az ablaka, csak a taggyűlésen panaszkodott, hogy nem kötötték vissza gázt, mert ő az ablakcserénél azt mondta, hogy nem kéri a szellőztetőt, spórolt egy picit.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 20:04:20

@Andreas Korpassy: LOL

Adatok
Andreas Korpassy

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2017.09.04. óta tag.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 20:07:32

@gtri: szerinted az emberek másként halnak meg a fidesz alatt mint az mszp alatt haltak vagy mint ahogy merkeliában halnának ?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 20:09:04

@Ménár Atya: "Bocs, de a légkondi,meg a hőszivattyú nem ugyan az."
Ma is tanulsz valamit: a légkondi egy levegő-levegő höszivattyú. Örülök, hogy segíthettem.

Ménár Atya 2019.03.16. 20:12:12

@élhetetlen: Volt ilyen előírás régebben, sőt szigorúbb is, de megváltozott, a szomszédod az akkor hatályost nem tartotta be ezért nem kötötték vissza a gázt.
Nem olvastam annyira miről szólt az ajtó megfúrás, de talán az összeszellőztetésre gondolt a vitapartnered, ilyen is létezett, ha kicsi volt a légtér, akkor egy másikkal egybe szellőztették, pl az ajtó megfelelő megfúrásával, mondjuk a fürdőt az előszobával.
Szóval, lehet hogy mind a kettőtöknek igaza van, csak épp másról, vagy épp más hatályos szabályok miatti eltérésről vitáztok.

Ménár Atya 2019.03.16. 20:16:36

@eßemfaßom meg áll: :)
Igaz :)
Csak ezt nem tudod a meglévő fűtésrendszerre kötni, remélem te is tanultál valamit :)
Alapból viszont épp ez a probléma, van egy hagyományos fűtésed, és kiváltanád a gázt, ezt hőszivattyúval a belvárosban igen macerás, a kültéri elhelyezése, és a h tarifa lesz a gond.
Ha nem így lenne, már rég mindenki ezzel fűtene.
De így van.
Remélem segítettem a fővárosi problémával kapcsolatban :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 20:22:35

@Ménár Atya: "Csak ezt nem tudod a meglévő fűtésrendszerre kötni" ez nem is volt felt feltétel az eredti kommentben amire reagáltam.

meg persze nem is kell semmire rákötni hiszen közvetlenül fűt. Egy v1.0 családiháznál (azért jellemzően nem a belváros 6. emeleten fűtenek lignittel meg bútorlapdarabokkal a csórók) miért is lenne porbléma a kültéri elhelyezése vagy a H tarifa?

Ménár Atya 2019.03.16. 20:29:54

@eßemfaßom meg áll:
Bocs, lehet hogy én tévedtem el a kommentek között.
Persze, lehet vele fűteni, bár engem pl zavar a légáramlás egy idő után, és a többség is így van vele, de persze ettől még fűt.
H tarifa nélkül nem gazdaságos, ez a tapasztalat.
Belvárosba macera a kiépítés a h tarifa mérésre, sokszor nem lehet, a kültérit pedig nem engedik társasházba, vagy azért,mert zavarja a szomszédot, vagy azért megy irígy a szomszéd, vagy műemlék az épület, és ez mellé még az egyes és kettes pont is :)
Ill, az illesztés a régi rendszerre, valamint a hőszivattyú kiépítése gazdaságtalan.

élhetetlen 2019.03.16. 20:35:22

@Ménár Atya: Az nem vita, ha valaki valakinek a teljesen zagyva gondolatmenetét próbálja helyrerakni, csak reménytelen kísérlet. Ha érdekel, olvasd el, mi volt, ha nem érdekel, akkor ennyi.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.16. 20:47:59

@Ménár Atya: valahogy azért csak felkerül a hűtőlégkondi mindenhova ahol nyáron melege van a lakóknak, a fűtőlégkondi meg ugyanaz a készülék.

axolotl77 2019.03.16. 23:19:16

@eßemfaßom meg áll: "nem, attól hazugság valami, hogy ami bele van írva az nem felel meg a valóságnak"
Hát kész! Itt már nekem nincs mit mondanom. Ez már egy dadaista vers magasságait ostromolja.

gtri 2019.03.16. 23:23:08

@eßemfaßom meg áll:

A nemzetieskedés a pofázásban nyilvánul meg. Egy nemzeti kormánytól elvárná az ember, hogy törődjön a magyar emberek egészségével. A poszt éppen ezt a törődést hiányolja. A "nemzetietlen" MSZP kormány kisebb halálozási adatokat produkált 2008/2009-ben, mint a nemzeti fidesz kormány (kétharmados) kormányzásának 2017-es és 2018-as évében. Még a fideszesek sem szülnek már...ellenben ők is szép számmal halnak. Nagy Feró dicsérte az egészségügyet. Kellene egy CÖF-ös vonulás ami hasonlóan megvédi az egészségügyet az "aljas támadásoktól". Biztos minden magyar a vonulóknak adna igazat. :) De lehetne egy nemzeti konzultáció is az egészségügyről meg a magyarok egészségi állapotáról. Csak valahogy ez a konzultáció nem akar öszejönni sehogy sem. Ez nem elég fontos a "nemzeti" kormánynak.
Pálinkafőzés adómentessége, meg a dohánytermesztés kiemelt támogatása... Aztán megy a csodálkozás, hogy sikerült produkálni egy 41 300 fős népességfogyást 2018-ban. Illetve nem is megy a csodálkozás. Egy fideszes ismerős váltig meg volt győződve, hogy a CSOK nagy fordulatot hozott a népesedésben. Képtelen volt saját kútfőből rájönni arra, hogy van olyan hogy KSH és ott vannak a honlapján az adatok. Ilyen "szellemi tőke" birtokában egyértelmű, hogy a képzelet birodalmában nemzeti kormányunk sikert sikerre halmoz a népesedési fordulat végrehajtásában.

Én meg csak rámutatok, hogy: -41300

Válasszuk BRETON TARRANT Európai Bizottság elnökén 2019.03.17. 02:27:52

Inkabb megfulladok az orbanrezsimben, mint hogy kalifatusban eljek a libsik jovoltabol.

teéjesenmindegy 2019.03.17. 03:15:27

@gtri: Jaja. Hát a patás múlt héten belengetett egy programot, azt azzel nem változtatta meg a 2018as adatokat.
Bezzeg ha nem nemzetthyy, hanem liberált kormány lenne, akkor még a buzzancsok is szülnének

teéjesenmindegy 2019.03.17. 03:19:38

@gtri: "A "nemzetietlen" MSZP kormány kisebb halálozási adatokat produkált 2008/2009-ben, mint a nemzeti fidesz kormány (kétharmados) kormányzásának "

Hmm. kik is voltak 75 évesek 2008ban? Akik 33 ban születtek. 2018ban? Akik 43 ban születtek, tudod, ratkó. Dehogy tudod, túl hülye vagy hozzá.
De azért azt elmondom, hog yha kétszer annyi 75 éves van, akkor jó eséllyel kétszer annyian halnak

teéjesenmindegy 2019.03.17. 03:33:26

@élhetetlen: Figyelj ide seggfej.
Azzal kezdted, hogy a szomszédodnak egy "Pedig csak egy tűzhely megy gázról"
Ha akármekkora ablakod van, akármilyen szellőzéssel, akkor sem engedik, hogy ne legyen a lakás légtere egybe. Ezért kell egy szellőző az ajtóra.
"Segíts annak, aki szerint nem szellőztető kell, hanem a konyhaajtót kell megfúrni."
Igen, mert nyitott ablaknál jobban semmi nem szellőzik, lyukat meg nem akarsz a falba, tehát marad az, hogy a lakás többi részéről jöhessen az oxigén.

" Én nem voltam a lakótárs lakásában, nem tudom, mekkora az ablaka, "
De ennek ellemére csak mondod a sajátodat... Bár nem tudsz semmit.

"csak a taggyűlésen panaszkodott, hogy nem kötötték vissza gázt, mert ő az ablakcserénél azt mondta, hogy nem kéri a szellőztetőt, spórolt egy picit."
Mert az ajtaja tömör, nincs rajta lik. Ha lenne rajta, ill. ha azóta csinált, akkor visszakötik. Nem az utcára, hanem a konyhaajtón a többi szobára.

De ennek az egészhez még mindig kurvára semmi köze a penészhez meg a lakás szellőztetéséhez.

Nem fáj néha hogy mennyire hülye vagy? Nem ordítasz fel hogy istenem, tényleg ennyire ostoba vagyok?
Hallasz valami félinfót, és az a fejedben máris összeáll egy egész rendszerré... Komolyan, egy vicc vagy.

teéjesenmindegy 2019.03.17. 03:44:40

@gtri: És mesélj, mi a Kunhalmi/Bangóné/Karácsony terve arra, hogy a 770-80 éves emberek ne haljanak meg?
Addig nyomatják az LY-t mindehol J helyett, amíg a jobbérzésű haldoklók is felállnak, hogy szájonverjék őket?

Ménár Atya 2019.03.17. 06:55:53

@gtri: Persze ez egy jó nagy marhaság, mert ugye a fidesz tehet arról, sőt, személyesen ov, hogy a népesség nem csinált elég gyereket akik most szaporodóképesek lenének.
Közben azért elfelejted a valóságot, amikor ugye a cuclizmus után volt egy rendszerváltás, gazdasági mélyrepülés, világválság.
Ilyen időszakokban még a gólyák sem szívesen szaporodnak, ebből következik, hogy mivel kevés a gólya, így nem hoz elég gyereket...............
A nemzetietlen bolond fletó és bandája lófaszt nem produkált, és egyedül csak magával és a sleppjável törődött cimbora.
Mond már el,mit tett értünk a nagy törődésben?
Azon kívül, hogy megszüntette a gyedet első lépésként, és a nyuggereknek kedvezményes szuzukit intézett?
Mert ugye a nyuggerek szülik a gyerekeket.
Bammeg te akkora rövidlátó mszp-s barom vagy, hogy az már szégyen.
Az mszp leszarta a családokat, tönkretette a gazdaságot, lófasz támogatást nem adott, szarrá adóztatott mindent, szerinted barom, egy ilyen környezetben ki akar gyereket csinálni, ahol semmivel nem támogatnak?
Eszed annyi mint egy marék lepkének.
Remélem idén te is bene leszel az általad emlegetett
-41300 ban, nem fogsz hiányozni a kutyának sem, max a DK-nak a sok hulyének egy agysejttel kevesebbje lesz ha te nem leszel..........

KissGecihuszár 2019.03.17. 10:45:49

arról viszont már gazdagon tehet az immár !9 éve! hatalmon lévő csúti szotyiköpködő és NER maffiája, hogy több, mint 130 ezer ember haláloz el, nagy részük a tragikus EÜ állapotok okán olyan betegségek következtében, mely betegségekkel a többi Visegrádi országokban gond nélkül megbirkóznak, ohne zsanér meggyógyítják, illetve az igen szar hatékonyságú szűrési penetráció okán. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy Hazánkban évente 130 feletti mortalitási ráta van, erre nem kéne ám legyinteni!
Aztán meg az is gáz, hogy vagy 6-700 ezer honfitársunk húzott el innét, alsó hangon 3/4-edüknél szóba nem jön, hogy valaha is Hazatérne! És igen, ezen honfitársaink kölkei már vagy kint születtek meg, vagy akkor ment ki anya&apa, amikor még kicsik voltak ezen gyerekek, ergo borítékolható, hogy ők a büdös életben nem térnek majd vissza az abszurdisztáni k.oszland szülőhazájukba! No, ezek ám a legfájóbb problémáink, melyekben persze nemcsak a NER, hanem már a 2002-2010 közti komcsi&zsidó bagázs is felelős, de azt ő felelősségük nem menti a NER-ét!!

élhetetlen 2019.03.17. 11:53:49

@teéjesenmindegy: Ha seggfejet akarsz látni, nézz a tükörbe.
„Azzal kezdted, hogy a szomszédodnak egy Pedig csak egy tűzhely megy gázról". Nem azzal kezdtem. Ezzel kezdtem: „fasza szigetelést kell csinálni, utána meg szellőztetést építeni az ablakba meg az ajtóba, hogy ne penészedjen semmi. Remélem tudod, hogy ezt a módszert te találtad ki ugye?”. Csak erre válaszoltam, hogy nem „csakegyválasztó” találta ki. Ebbe pofáztál bele, és azóta téped itt a szádat egyre minősíthetetlenebb, bunkóbb stílusban. Menj a….

dukeekud 2019.03.17. 16:02:25

@gtri: "Csak éppen többen is születtek, mindenféle "nemzethy hadova" nélkül. "

Nagyon jol tudod, hogy nevetseges demagog hazudozas amit eloadsz a szamokkal.

Szuletesi szamok eseten, nem az egyes evek abszolut szamat kell osszehasonlitani, hanem mindig az egy nore juto gyerekek szamat kell nezni A szuletesi rata mutatja, hogy megfelelo e nepesedesi politika.

Mert hiaba szulne most minden no 3 gyereket, ha jelen pillanatban eleve 30 %-al kevesebb szulokepes no van, mint 20 evvel korabban. Ha kevesebb no szul tobb gyereket, az meg mindig lehet kevesebb, mintha tobb no, kevesebbet szul.
Tehat nem az abszolut szamok szamitanak, hanem szuletesi rata, ami viszont egyertelmuen emelkedett az elmult 9 evben 1.29-rol 1.5-re.

gtri 2019.03.17. 17:54:52

@teéjesenmindegy:
A "nemztehy" kormány eredménye: 2018

Születészszám (sokéves minimum): 89 800
Halálozás: 131 100
"Eredmény": -41300

gtri 2019.03.17. 17:56:27

@Ménár Atya:

A "nemztehy" kormány eredménye: 2018

Születésszám (sokéves minimum): 89 800
Halálozás: 131 100
"Eredmény": -41300

gtri 2019.03.17. 17:58:29

@dukeekud:

Egy kis okítás a tényekről nagytudású statisztikusom.

Hol nagy ma Magyarországon az egy nőre eső születések száma?

Észak-Magyarország: 1,77
Közép-Magyarország: 1,36
Észak-Alföld: 1,72
Dél-Alföld: 1,49
Nyugat-Dunántúl: 1,42
Közép-Dunántúl: 1,55
Dél-Dunántúl: 1,53

Szóval nem ott születnek meg a gyerekek a 89 800-as születésszám mellett sem ahol a NER szeretné. Közép -Magyarországon messze kisebb ez a szám mint mondjuk Észak-Magyarországon. Az országos átlag csúnya tényeket takar. :)

Gondolom a második világháború vége felé is diadaljelentést adtak a német vezetésnek, hogy "emelkedett az egy munkásra eső legyártott Tigris harckocsik száma". Legyártottak 13 Tigrist összességében, de az elnéptelenedő gyárban az egy főre eső Tigris mutatóját emelni tudták. És milyen nagy siker lett a vége. :)

Szóval csak hadakozz a tényekkel.

A "nemztehy" kormány eredménye: 2018

Születészszám (sokéves minimum): 89 800
Halálozás: 131 100
"Eredmény": -41300

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.19. 19:07:54

@axolotl77: láthatóan meghalatta a felfogóképességed pedig igyekeztem egyszerűen fogalmazni.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.03.19. 19:10:41

@gtri: ez meg a másik retardált.

Szerencsétlen ellenzék, nem csoda, ha padlófelmosásra használják őket ilyen támogatókkal.