2019. 05. 17.

Megnéztük, hogy neked ne kelljen: Egy hét M1 hírei kormányról és ellenzékről

Április 26. és május 2. között egy hétig néztük az M1 napi 8 hosszabb híradóját és megvizsgáltuk, mennyit szerepel benne a kormány és a kormánypártok pozitív színben, mennyit szerepel az ellenzék negatív színekben, illetve mennyi időt kap az ellenzék saját témáira. Átlagosan napi egy órát ismételgették Habony üzeneteit, míg az ellenzék teljes egésze átlagosan napi 7 percben mondhatta azt, amit ő akart. Ennyit a kiegyensúlyozott tájékoztatásról, amire egyébként a kampányban a törvény is kötelezné a közmédiának csúfolt propagandát. Hiszen az újságírói etika rájuk már rég nem vonatkozik.

mtva3.png

Ha valaki az elmúlt években véletlen bekapcsolva hagyta az M1 híradóit, akkor pontosan tudja, mire számíthat: a kormány sikerpropagandája, egy kis riogatás más bőrszínű emberekkel és az ellenzék lehető legkínosabb módon való bemutatása.  Azért vetemedtünk arra, hogy most mégis megvizsgáljuk, mit is mondanak a Magyar Televízióban, mert az európai parlamenti választások kampányában a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény kötelezi a közmédiát a kiegyensúlyozott tájékoztatásra. Hiszen demokratikus választás csak akkor lehetséges, ha az összes párt el tudja mondani azt, hogy ő mégis mit képviselne és mit tartana fontosnak. Az öt perces álságos interjúk valójában semmit sem érnek, ha közben minden nap, egész nap csak a Fidesz üzeneteit harsogja a "köztévé".

Ha önmagában azt nézzük, hogy mennyiszer szerepel az ellenzék és a kormány /Fidesz, már abban hatalmas különbségek vannak. Megszereztük a statisztikát arról, hogy márciusban és áprilisban összesen kik hányszor szerepeltek a 19:30-kor kezdődő M1 hírekben. Ebből láthatjuk, hogy márciusban mintegy 40%-kal szólalt meg többet az kormány és a Fidesz, mint a teljes ellenzék a Mi Hazánktól a Párbeszéden át az MSZP-ig.  Az arány áprilisban valamelyest javult, valószínűleg a kampánynak köszönhetően, de így is 233:208 arányban jelent meg a kormány és a teljes ellenzék csak a 19:30-as hírekben.

maricus-aprilis.jpg

De hogy bizonyítsuk ez a statisztika mennyire nem jelent semmit önmagában, ezért megnéztük és elemeztük is, hogyan is mutatják az ellenzéket a közmédiában, már amikor mutatják.

Az elemzésbe napi 8 hosszabb híradót vettünk bele, több rövidebb bejelentkezést, pl. 1 perces vagy 5 perces híradókat kihagyva, a reggel 6 órás (30 perc), reggel 8 órás (15 perc); 10 órás (10 perc), a déli híreket (30 perc), délután 4-es (10 perc), este 6 órás (30 perc); 19:30-as (55 perc), és 22:00-as (30 perc).

Az táblázatban itt látható módon azt vizsgáltuk, hogy mennyi időben játszanak le olyan anyagokat a közmédia híreiben, amelyek a kormány fő üzeneteit közvetítik. Külön részkategóriára bontottuk, hogy ebből mennyi az, amely a kormány munkáját ismerteti, például hosszan elemzik a családtámogatás előnyeit vagy Orbán és Salvini találkozójáról beszélnek. Másik alkategóriának vettük a Fidesz-KDNP-t, amikor párt a saját kampányáról beszélhet. A „Fidesz univerzum” kategóriában pedig a Fidesz üzeneteit egyéb módon közvetítő, például kormányzati „független” szakértők mondják el, amit „kértek, hogy mondják el”.  Normális országban a szakértők megszólaltatása nem közvetlen pártutasítás alapján történik a TV-ben, de sajnos ez 2019 magyar valósága.

 

aprilis_26-29.PNG

Ezekből a kategóriákból így kimaradt a közvetlen belpolitikához nem is kapcsolódó külpolitikai anyag az egyértelműség és nagyobb objektivitás miatt, holott elég nyilvánvaló, hogy a spanyol választásról szóló anyag is a Fidesz világképét tükrözi: a riport legnagyobb része az egyébként negyedik helyen végzett, szélsőjobboldali rasszista Vox párttal foglalkozott, és csak mellékesen említették meg, hogy egyébként a szocialista párt nyert. De Trump éltetése is nyilván a Habony-Rogán világban kap csak értelmet.

Összesen a hét nap híradóiban 422 percen keresztül ismételgették a kormányzat üzeneteit. Ez naponta egy órát jelent. A rekorder április 26-án 82 percen keresztül ismételgették Orbán kínai sikereit és a Fidesz aláírásgyűjtését. De a gyengébb napokon is legalább 45 percben ment a direkt kormányzati propaganda. Természetesen nagyítóval sem találunk olyan anyagot, ami a kormányzattal szemben bármennyire is kritikus lenne.

aprilis30-maj2.PNG

Az excel táblázatot itt lehet megnézni egészében

 

És hogyan tájékoztat az ellenzékről a híradó? A teljes 308 percnyi (5 óra 8 perc) ellenzékről szóló anyag mintegy 80%-a állítja be az ellenzéket negatív színben. Ezekben az anyagokban az ellenzék „botrányairól”, veszekedéseiről és ellentéteiről van szó. Amikor egy híradóban négy percet szánnak arra, hogy a főpolgármester jelöltek egymásnak üzengetnek, akkor valójában nem arról van szó, hogy az ellenzék alternatívát tud mutatni a kormánnyal szemben, hiszen nem a saját üzeneteit tudja eljuttatni a TV nézőinek, hanem csak azt, amit a kormányzati propaganda állít róla. Mindezt telefűszerezik a propagandisták olyan pikírt megjegyzésekkel, hogy „egymásnak ellentmondanak az ellenzékiek” vagy éppen, hogy „egyre többen ítélik el” az ellenzéki politikus kijelentését.  

Ezzel szemben az ellenzék saját témáiról, saját anyagairól, saját rendezvényeire sokkal kevesebb idő jut, egy hét alatt összesen 47 perc. Azaz napi nem egészen 7 perc átlagosan. Ami a táblázat részletes tanulmányozása nélkül is világosan mutatja, hogy a legtöbb híradóban egy szó sincs, ahol az ellenzék a saját hangján szólalhasson meg. Messze a leghosszabb műsoridő május elsején délután kapott, amikor a délutáni és esti híradókban is megmutatták, hogyan ünnepelték május elsejét az ellenzéki pártok. Így bár az ellenzéki politikusok számos fontos témáról beszélnek a magyar nyilvánosságban, ez sokakhoz el sem jut. Mindegy hány korrupciós ügy, szakpolitikai javaslat, vagy helyi sikert ér el az ellenzék, erről az állami TV nézői alig kapnak információt.

Én magam is csak egyszer fértem bele az M1 híreibe, mindösszesen 36 másodpercben, amikor elmondhattam, hogy Paks 2 szerződései még a magyar hatályos jogszabályoknak sem felelnek meg. (Erről a független sajtó például itt írt, a bejelentésemről pedig itt láthatod a videót, ha a valóság is érdekel.). Igaz, ugyanezen a sajtótájékoztatómon további három kérdést kaptam a propagandamédiától, hogy mondjak véleményt más ellenzékiek megnyilvánulásairól. Bár önmagában is nevetséges, hogy amíg hosszan elemzik az újonnan született arany piszeorrú majom életét (háromszor adták le az anyagot), addig az évszázad legdrágább és legrosszabb magyarországi beruházásáról, Paks 2-ről mindössze fél percben esik szó. De a helyzet az, hogy ezzel valójában az M1 törvényt is sért.

 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény alapján a közmédia köteles az eltérő álláspontok bemutatására és kiegyensúlyozott tájékoztatásra. Az adatokból azonban világosan látszik: a Magyar Televízió híradója folyamatosan megszegi a törvényt, hiszen nemcsak, hogy sokkal nagyobb arányban mutatja be az ellenzéknél a kormányt, de valójában az esetek elsöprő többségében az ellenzéket negatív színben tünteti fel.

Az MTVA-nak kötelessége, hogy az M1 híradóiban az ellenzéknek hagyjanak lehetőséget valódi megszólalásra, tájékoztassanak a pártok programjairól és teremtsenek alkalmat arra, hogy az ellenzéki pártok reagálhassanak a Fidesz hazug állításaira. Ezek nélkül nincs valódi demokratikus verseny, és enélkül nincs valódi választás sem.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr1914830500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyorgy007 2019.05.17. 18:59:39

Biztos jó cikk, igaz nem olvastam el. Pattogtok az M1 en, holott mindenki az indexet olvassa, vagy a fidesz fóbiás RTL klubbot nézi. Igaz nem hiszi el, sőt 95% ban pont az index ellentéte az igaz.
Várom már a jövőhetet, hogy ismét a Fidesz jelöltjeire szavazhassak, mert csak Jávor Benedek és a 2% os PM nem látja az iszlám térhódítást.

NemNick 2019.05.18. 11:43:15

@Gyorgy007: Annyira szép, mikor :
- azzal indít, hogy a bejegyzést (ami nem cikk, helló!) el sem olvasta
- aztán egyből témát vált, hogy elmondhassa, hogy mások - szerinte - hogy hazudnak
- ez az "elmondás" természetesen kinyilatkoztatások sorozata, érvelést, alátámasztott tényeket még nyomokban sem tartalmaz (egy olyan "cikk" alatt, ami azért szépen össze van rakva, adatokkal, hivaktozásokkal)
- majd elmondja, hogy ő várja a jövő hetet (nekem meg viszket a hátam, btw)
- hogy jó zombi módjára, ész nélkül szavazhasson
- és az egészet lezárja egy, az előbbiekhez SEM kapcsolódó, szájába adott kommunikációs panellal.

ezt lementem, mert annyira szép, tökéletes példa egy bizonyos hozzászóló típusra...

Sir Galahad 2019.05.18. 12:51:46

A szerző kifogásolja, hogy az ellenzéket az M1 negatív színben tünteti fel. Szerintem meg reális színben, mert ez sajnos tényleg egymással civakodó pancserek társasága.

elvis56 2019.05.18. 13:16:48

@Gyorgy007: Nyaljál jobban a név változtató (született Orsos majd Orbánra változtató) komcsizos( papa párt titkár volt ) KISZ titkárnak! M1 a mi pénzükből HAZUDOZIK!Seggnyalók veled egyűt.

Stefan_Schneider 2019.05.18. 13:54:05

Csinálni kellene egy emberkísérletet , hogy valaki mondjuk 3 hónapon át kizárólag kormánymédiából tájékozódik. Vajon lesz-e egy alapból épeszű emberből ennyi idő alatt habzó szájú rasszista fideszes náci görény?

szepipiktor 2019.05.18. 14:38:18

Ez most komoly?
A normális emberek tudatosan nem néznek ilyen csatornákat, hogy mentesüljenek az agykárosodástól.
Erre egy "ellenzéi" az arcunkbatolja?
Azért sem olvasom el, nem érdekel mit mont egy propagandacsatorna, de ezzel egyidőben JB politikust is feketelistára teszem, hiszen nem a társadalom érdekében működik.

szepipiktor 2019.05.18. 14:41:19

@Stefan_Schneider: ÉRTELMETLEN!
Ugyanis ma az összes sajtó kizárólag pártalapú, kizárólag propagandaalapú, kollaboráns jelelgű.
És mind a SAJÁTJÁNAK dobol.
Cserélgetheted őket, de az nem megtérést fog eredményzeni, hanem zsigeri gyűlöletet, undort.
Azért az index, a 444, a hvg és a többi pontosan ugyanolyan habonyi stílusban dolgozik, egyoldalú, elferdített hírggyártás zajlik ezen az oldalon is, hiszen itt meg ezeket a gittegyleteket kell támogatni.
De az index nem az origos tábornak ír, ahogy az origo sem az indexeseknek.
Miért nézném az m1-et, amikor az atv is elég nagy kínzás...

Pop40 2019.05.18. 14:43:52

@Gyorgy007:

"Biztos jó cikk, igaz nem olvastam el."

Efelől kétsége sem volt senkinek, bolsi. Nem arra tartja a vajdád az ilyen agyhalott majmokat, hogy olvassatok.

Inkább arra, hogy csápoljatok Európa legnagyobb tolvajának, aki ilyen köztörvényes alakokkal akarja megvédeni "Európát".

index.hu/kulfold/2019/05/18/lemondott_heinz-christian_strache_osztrak_alkancellar/

Össze kell kapnotok magatokat, elvtárs, az osztrák hajó (minimum az) elment. Ott maximum a börtönben lesz széljobber áttörés, nem a választáson, ahogy a vajdád képzelegte 2 hete, mikor idehívta Mo-ra ezt a most lemondott köztörvényes hazaáruló strachét.

Bizony, szavazzon mindenki a fideszre, aki a lótolvaj Vityát, meg a köztörvényes, épp lebukott haverjait akarja!

Zoltán Rádi 2019.05.18. 15:28:38

@Gyorgy007: Ne is zavard össze magad különböző véleményekkel. Sokkal egyszerűbb, ha nem kell válogatni :)

Szóra kész Szókratész 2019.05.18. 16:27:00

@Gyorgy007: Igen.. Ugyanazzal a szájukkal mondják, hogy az állami tv-t senki se nézi, majd, hogy a zorbányi tv félretájékoztatása miatt kapnak ki a ballibberek. De őket az ilyen paradoxonok nem szokták zavarni..:)

Nagykörúton túli magyar 2019.05.18. 16:52:04

Olvassatok zsindexet!

"A valóságban a cikkben szereplő tényállítás ellenkezője az igaz,"
( index.hu/belfold/2017/10/31/helyreigazitas/ )

"8,7 millióért vett lakást egy fideszes képviselő gyereke Budakalászon"
( index.hu/belfold/2019/05/07/budakalasz_kepviselo_gyerek_lakasvasarlas/ )
Azt kiderült később, semmilyen vásárlás nem történt ennyiért, csak a duplájáért.

Olvassatok csak féknyúzt, balfaszok! Az való nektek!
Az azt mondja, amit szeretnétek hallani. Hogy a szar kis életetekért nem a saját szerencsétlenkedésetek az oka, hanem Orbán!

Szerencsére ez olyan országban, ahol az emberek kétharmada már tisztán lát, nem oszt, nem szoroz!

Na, jó szavazást jövő hétre! Már ha két egymást metsző vonalat egyáltalán még le tudtok írni. Mert ha nem sikerül, azért is lehet utána Orbánt okolni, ostobák!

nemzeti csótány írtó 2019.05.18. 17:42:50

@Gyorgy007: Így láttatlanban állítom, hogy te egy nagyon agymosott buta ember vagy!

kemény keleti kommentelő 2019.05.18. 18:44:34

Nem nézek híradót, de bevágják nekem mindenféle műsorokba, amit időnként nézek.
Szerintem azért teszik, mert tényleg nem hajlandóak az emberek nézni a migráncsos híradójukat, és ezért beleerőszakolják azt a sportműsorokba, filmekbe és vetélkedőkbe meg minden másba. Hogy ne menekülhessenek el a tévénézők a mocskos uszítások elől. Ezt is összeszámolhatnátok, hogy hány ilyet tolnak.

Nagykörúton túli magyar 2019.05.18. 19:30:32

@nemzeti csótány írtó:
Kösz, hogy nem a kommentjét próbáltad támadni (valószínűleg nem is igen sikerült volna neked), és csak személyeskedésig jutottál el.

nemzeti csótány írtó 2019.05.18. 21:09:24

@Nagykörúton túli magyar: A nevedből ítélve, te egy országon túli szőröstalpú, bocskoros Magyarország belpolitikájába beleavatkozó vak zongorista vagy. Te a sok magad fajtájával nem látjátok hogy miért megy tönkre az ország mikor ennyi templom és stadion épül! Az agyatok helyén csak egy üres dió lenne, már látnotok kellene hogy a templomoktól és a stadionoktól nem lesz jobb az egészségügy és az oktatás, a szegénységről meg ne is beszéljünk. Migránsoztok? Tudod te egyáltalán, hágy migráns van Magyarországon? Segítek! Annyi amennyit a rogán testvéred és a bandája beengedett a töpörödött engedélyével az országba sok sok millió Euró fejében! Na és tudod hogy hol van az a sok sok pénz kedves üresfejű barátom? Nem az állam kasszában! Hanem az ő zsebecskéjükben te okoska. Na és mit mondott erről a királyi TV? Semmit, egy nagy semmit és egy Sorost! Tehát a Blog tartalma igaz és valós!

Nagykörúton túli magyar 2019.05.18. 22:09:59

@nemzeti csótány írtó:
Csótánykám!
Én Magyarországon születtem, szüleim is, nagyszüleim is, dédszüleim is.
És veled ellentétben én még szeretném ha akkor is lenne Magyarország, amikor meghalok!
Sokáig kétségem volt felőle, hogy ez megvalósulhat. Nem hittem, hogy az az ország, ahol ha a Himnuszt elénekled egy tüntetésen (ahol még a magát is hazugnak nevező kormány ellen tüntettünk) akkor viperával verik szét a fejed és a szemedet lövik ki, szóval hogy az az ország sokáig megmaradhat. Nem hittem, hogy míg a környező országok gazdaságilag elhúznak mellettünk, addig mi fényévekre lemaradunk tőlük. Annyira lecsúszunk, hogy a végén mentőövért kellett letérdepelnünk!

NEM! NEM! SOHA TÖBBET NEM HAGYOM, HOGY ESÉLYETEK LEGYEN AZ ORSZÁGOMAT ISMÉT ELKÚRNI!

TAKARODJATOK TI A HATÁRAINKON KÍVÜLRE!
Oda, ahonnan a pénzt kapjátok!
Mert ezt beszoptátok! Soha nem kapjátok meg az országunkat!

HAJRÁ MAGYAROK!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

nemzeti csótány írtó 2019.05.18. 23:16:29

Hát pajtás nagy a rumli a fejedben! Ezért tart itt az ország ahol, mert ilyen zavart fejüekkel van tele. Ugatsz mint egy kóbor kutya, de gőzöd nincs hogy miről van szó te hazafi farok!!!

kemény keleti kommentelő 2019.05.19. 07:05:25

@Nagykörúton túli magyar: Nem a himnuszt énekeltétek, hanem fejgyújtottátok a tévészékházat. És ezért bárhol a világon és bármelyik évben a történelemben börtön járna, mert terrorcselekmény felgyújtani egy középületet a város közepén.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2019.05.19. 11:34:50

@kemény keleti kommentelő: Kivéve ha azok a fidesz puccsterveit hajtják végre, mint nemzeti érzelmű fiatalok.

Nagykörúton túli magyar 2019.05.19. 11:42:27

@kemény keleti kommentelő:
Idiótám, te összekevered már a dolgokat.
A rászoruló gyerekeknek szánt szánkókat ti gyújtottátok fel, hülyegyerek!
www.facebook.com/blikkhu/videos/262690531077380/
"Égjen a szánkó, égjen a szánkó!"

Rohadék terroristák, takarodjatok az országból!

JTU 2019.05.19. 11:45:14

Lehet hogy rosszul olvasom de az xcel összefoglalóban egy nap kivételével (apr29) minden nap az ellenzék összes a nagyobb szám?

Nagykörúton túli magyar 2019.05.19. 15:01:31

@JTU:
A libsik médiafölénye tagadhatatlan!
Jó lenne már ezen a téren is legalább egyensúlyba kerülni, ne mindig a Fidesz legyen elnyomásban! A közszolgálatiság nem arról kellene, hogy szóljon, hogy mindig a libsi majmok szövegei mennek!