2013. 04. 02.

Rémálom a zöldhatóságnál, avagy elfogtunk egy levelet - FRISSÍTÉS!

FRISSÍTÉS!

A cikknek köszönhetően számos újabb megkeresést, tájékoztatást kaptam a főfelügyelőség ügymenetével kapcsolatban - ezeknek folyamatosan utánajárunk. A publikált levél utolsó bekezdésében szereplő állításokkal kapcsolatban, melyek szerint az objektum védelmét Bolcsik Zoltán látja el, tájékoztatást kaptam, hogy ez nem így van, Bolcsik úr nem foglalkozik az OKTVF őrzésével. Tőle elnézést kérek, egyben a tisztánlátás végett újabb adatkéréssel fordulok a főfelügyelőséghez, hogy akkor ki végzi ezt a feladatot.

2013.április 3.

Egy kormány személyzeti politikája sokat elárul nem csak arról, hogy milyen szakemberei vannak, vagy hogy mit tart fontosnak és mit nem, hanem arról is, hogy hogyan tekint az államigazgatásra - az aktuálisan a kormány, mint végrehajtó hatalom által kiszolgálandó állampolgárok életét segítő szolgáltató szervezetként, vagy egyszerűen lerabolható, a haveri kör kifizetésére alkalmas erőforrásként. Ha azt mondom, hogy a Fidesz-kormány esetében erős jelek mutatkoznak az utóbbira, akkor nagyon óvatosan fogalmaztam. Döbbenetes figurák kerülnek döbbenetes pozíciókba, alapszintű szakmai alkalmasság, felkészültség vagy minimálisan szükséges emberi adottságok nélkül, akik mellett semmilyen érvet nem lehet felhozni, a politikai lojalitást leszámítva. Matolcsy György jegybankelnöksége, Fekete György vagy Kerényi Imre kulturális ámokfutása mellett talán kevésbé látványos, de a környezetvédelmi intézményrendszer az elmúlt években legalább ilyen csapásoknak volt kitéve. Nemzeti parkok, környezetvédelmi, vízügyi hatóságok szakmailag elismert vezetői repültek, hogy helyükre egyik napról a másikra fura szerzetek lépjenek. A leggyomorforgatóbb mindezek közül talán mégis az, ami a környezetvédelmi hatóságokat felügyelő Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi felügyelőségnél történt. Gyors vezetőváltások, majd ideiglenes megbízatások után révbe ért a megfelelő kormány alatt a megfelelő ember a megfelelő feladatra, Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin személyében. A kormány által már tavaly tempósan ki is tüntetett áldoktorról, akinek szakirányú tapasztalata nincs, gyanús ügyei viszont annál inkább, már az atlatszo.hu illetve a hvg is cikkezett.

tolnainé.jpg

Tolnainé, tavalyi kitüntetésekor Fazekas miniszterrel (fotó: atlatszo.hu)

A napokban befújt a szél a postaládámba egy levelet, amiben a főfelügyelőség egyik munkatársa írta le a főigazgató asszony által meghonosított szervezeti és működési kultúrát, amit balkáninak nevezni illetlenség a Balkánnal szemben. Az alábbi képre klikkelve olvasható a teljes levél (adatvédelmi okokból az érintett cégek, illetve a szerző nevét kitakartam a dokumentumból).

Tolnainé.jpg

Hogy ijesztő dolgok zajlanak a zöldhatóságnál, az ezek után nem lehet kétséges. Természetesen mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, egy védje meg magát, és ha ártatlanul vádolt hótiszta köztisztviselő, akkor cáfolja ezeket az információkat. Járjunk a végére, hogy mindebből mi igaz. Ennek érdekében írásbeli kérdéssel fordultam Fazekas Sándorhoz, a zöldhatóságot felügyelő vidékfejlesztési miniszterhez, illetve adatkéréssel fordultam az OKTVF főigazgatójához. Kíváncsian várom a válaszokat a miniszter úrtól többek közt az olyan kérdésekre, hogy (a teljes kérdéslista a linken)

- Hogyan fordulhatott elő, hogy az országos zöldhatóság jelenlegi vezetője hosszú időn át irányíthatta jogi végzettség nélkül a főfelügyelőség jogi osztályát?

- Hogyan kerülhet valaki, közigazgatási gyakorlat és környezetvédelmi szakmai tapasztalat nélkül az OKTVF élére?

- Van-e tudomása a tárcának arról, hogy Tolnai Jánosné Dr. Szatmári Katalin a főfelügyelőség forrásait magáncélra (például a háztartásának kiadásaira) fordítja?

- Van-e tudomása a tárcának arról, hogy Tolnai Jánosné Dr. Szatmári Katalin a főfelügyelőség személyi állományát részben saját közeli hozzátartozóival, barátaival és üzletfeleivel töltötte föl?

Az adatkérés keretében pedig érdeklődve várom a következő információkat: az OKTVF-nél dolgozó főtisztviselők és vezetők neve, beosztása, szakmai önéletrajza (az adott pozícióra vonatkozó képesítési követelményekkel) a főosztályvezetői szinttől; az OKTVF által a kormányváltás óta lefolytatott közbeszerzések listája, (a beszerzés tárgya, összegek, feladatok, nyertesek); az OKTVF-fel szemben indított, folyamatban lévő perek listája; az OKTVF vezetők külföldi utazásainak listája, célja, költsége; az OKTVF vezetőjének azon hozzátartozóiról szóló lista, akik a Főfelügyelőségen, vagy a területi felügyelőségek valamelyikén dolgoznak.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr55188929

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rémálom a zöldhatóságnál, avagy elfogtunk egy levelet 2013.04.03. 10:39:01

Van-e tudomása a tárcának arról, hogy Tolnai Jánosné Dr. Szatmári Katalin a főfelügyelőség személyi állományát részben saját közeli hozzátartozóival, barátaival és üzletfeleivel töltötte föl?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

...0 .. 0... · http://wece.blog.hu/ 2013.04.02. 17:33:29

beszoptok mindent, aztán csodálkoztok, ha senki nem szavaz rátok

Nero Bianco 2013.04.03. 00:07:27

Alapból osztok mindent kettővel, de mégsem nem csodálkozom.

Tudom milyen az, amikor egzisztenciális okokból befogja a száját az ember.

Obulus 2013.04.03. 13:30:52

Érdekes módon nagyon emlékeztet engem az ötvenes évekbeli módszerre, amikor gyári munkásból csináltak pártnyomásra gyárigazgatót.

Karipapa01 2013.04.03. 15:39:11

@Obulus: "Érdekes módon nagyon emlékeztet engem az ötvenes évekbeli módszerre, amikor..."
szövőnőből csináltak egészségügyi minisztert. Helyette a megfelelő szakemberből szövőnőt. De hát most sincs másképp: elvhű emberekre van szükség a szakirányú képzettséget követelő pozíciókban is. Lényeg a jelen és a hatalom megtartása. Civil ruhás katona legyen, a többi nem számít, majd csak lesz valahogy.

radírgumi 2013.04.03. 20:56:31

Sok igazság van a leírtakban... Változni sajnos semmi nem fog, de azért jó volt olvasni.
Egy javaslat további kérdésre: Miért tervezik a felügyelőségek beolvasztását a megyei kormányhivatalokba?
(Az önálló minisztérium megszűntetése után ez persze csak költői kérdés, de a július 1. már közel van.)

2013.04.03. 22:26:00

zöldségesből zöldhatóság. hát nem mindegy (?)

Kozma Károly 2013.04.04. 12:46:35

@radírgumi: Bocs, ez nekem új! Beolvasztják őket?

kowe 2013.04.05. 08:38:05

most akkor nem Tüzépes volt korábban?

Megdobbent 2013.07.10. 07:10:31

De ezeket hol tenyesztik? Valami kezdetleges gentechnikat hasznalhatnak, mert ezek mindegyike, legyen az ferfi vagy no, vagy akarmi, ami itt nemnek szamit - pont ugyanugy nez ki, meg testalkatra is. Nincs ez tiltva az ENSZ altal?

pali923 2013.07.10. 10:28:14

Azt a "jelentkezem főigazgató asszony" c. szörnyűséget nem ő találta ki. Ez bizony hőn szeretett államtitkárunk, Illés Zoltán találmánya. Azzal az indokkal, hogy ő a vízügyből jött, ami egy félkatonai szervezet, a környezetvédelem minden területén bevezette ezt a katonai dumát. Az államtitkárságon is csak így lehet közeledni hozzá is, ezek szerint a főnökök is átvették ezt a stílust. Így kell beszélni az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (ami egy állami tulajdonú nonprofit Kft) alkalmazottainak is vele. Konferenciákon, ahol az államtitkár is részt vesz, az előadók engedélyt kérnek az előadás megtartására, a végén kérik tőle a beszámoló elfogadását stb. Vagyis mint a hadseregben, úgy kell kommunikálni. 21. század, Magyarország, egy társaság alkalmazottai, köztisztviselők így élnek.
Sajnos kívülállóként is alá tudom támasztani, hogy az egész környezetvédelmi állami hatósági szervezetben a szakma, mint olyan háttérbe szorult. A szakembereket vagy eltávolították, vagy maguktól elmenekültek, az egész rendszert ejtőernyősök működtetik, már ahogy tudják. Tisztelet a kivételnek, persze. Az ellenőrzéseket volt rendőrök, határőrök végzik, akik gyorstalpalón igyekeznek elsajátítani, hogyan buktassák le az évtizedek óta ebben dolgozó szakembereket, meg pl. a fémgyűjtőket. Biztos sok sikert érnek el.
A környezetvédelmi termékdíjból meg az állami költségvetést foltozgató sarc lett, egyre kevesebb köze van a környezethez. A hulladékhasznosításra fordított összeg már most kétszerese annak, amiből a korábbi rendszerben a koordináló szervezetek megoldották a problémát, (az össztársadalom számára biztosan mégis jobb így) az átmenet zavarai meg kétségbeejtőek.
A szemétszállításból kizárják a külföldi és magyar magántulajdont, arra hivatkozva, hogy extraprofitot értek el. A létrejövő önkormányzati társulások meg állami támogatásért kuncsorognak (talán meg is kapják), mert a rezsicsökkentés címén megcélzott ár nem fedezi a költségeket.
Mi ez , ha nem egy újabb agyrém a Nemzeti Senkivelsemegyüttműködés Rendszerében?

vega4 2013.07.10. 10:35:35

Mi ebben a gond? A miniszter megtekintette Tolnainét is.
Azóta lehet, hogy tekintetes asszonynak kell szólítani.

Kék az ég 2013.07.10. 12:57:59

Azért az nagyon érdekes, hogy Schmitt, de főleg Semjen ilyen ügye után, már egy volt SZDSZ-s, tulajdonképpen no-name vezető miatt mennyire beindul a rendőrség.

index.hu/belfold/2013/07/10/a_rendorseget_a_szivarogato_es_nem_a_hivatali_visszaeles_erdekli/

Kék az ég 2013.07.10. 13:04:57

Az egyetemről az oknyomozó portál azt írja, a Pro Deo Universityt honlapja szerint egyházi egyetemként alapította a New York-i Ortodox Egyház, az Egyesült Államokban azonban nincs nyoma az intézménynek.

propeller.hu/itthon/2659985-atlatszo-alegyetem-diszdoktori-cimet-hasznalja

Frony 2013.07.11. 08:59:45

Legalább arra figyelhetne a fidesz hogy ilyen szemetet nem gyűjt maga köré.....az is igaz viszont - hogy amiket meg kell csinálnia - ahhoz szemét embernek kell lenni...mert ez a fideszben előírás !!!! :(

Kapitány_1 2013.12.11. 20:59:40

Ma lemondott ez a női Münchausen. Nem mintha sok változás lenne majd érdemben, majd jön a következő ejtőernyős vagy barát, unoka, senkiházi.

kérődzőgiliszta 2013.12.12. 08:34:38

Mellesleg az egész vízügy egy pénzszívó maffia! A közmunkások az egyes vezetők munkanélküli családtagjai, akik papíron közmunkáznak. Csak a házhozvitt jelenléti íveket írják alá, meg a fizetési papírt. A közmunkapénzek másik felét pedig a családi gazdaságok fejlesztésére költik.
Szét kéne csapni közöttük alaposan a minisztériumból indulva, a vízügyi felügyelőségektől a gátőrségekig!
süti beállítások módosítása