2012. 10. 24.

"Ismerjük fel, hogy ez az ország a miénk" - az október 23-án, Hajdúszoboszlón elmondott beszédem

hajdúszoboszló_1.jpg

(fotók: Dede Tamás)

Tisztelt Polgármester Úr,  Hölgyeim és Uraim, tisztelt ünneplő hajdúszoboszlói polgárok!

 Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a meghívásért. Megtiszteltetés, hogy itt lehetek, és együtt ünnepelhetek Önökkel. Köszönöm a meghívásban megelőlegezett bizalmat és jóindulatot – hiszen én a magyar országgyűlés egyik frakcióját képviselem, vagyis hangsúlyozottan csak egy részét a Magyarország polgárai által alkotott egész közösségnek. Az ünnepen azonban háttérbe szorulnak azok a dolgok, amelyekben esetleg vitánk van egymással, és azoknak a közös értékeknek kell a figyelmünk középpontjába kerülniük, amelyek a demokratikus politikai közösség sokféle világnézetű és politikai ízlésű tagját összekötik egymással.

Az ünnep arra való, hogy ezeket a közös, erkölcsi természetű alapokat időről időre megerősítsük. Az ünnep a leggyakrabban a közösség történetének egy nagy jelentőségű, sokszor drámai pillanatához kötődik, egy olyan pillanathoz, amikor a jó és a rossz közötti választásnak hatalmas tétje volt, és a jó melletti kiálláshoz nagy áldozatot kellett vállalni. Azzal, hogy a közösség történetének ezeket az eseményeit újra és újra megünnepeljük, újra és újra letesszük a garast azok mellett az értékek mellett, amelyek a közösségünk alapját alkotják.

 

Az 56 évvel ezelőtti magyar forradalomban, ahogy azt Bibó István több helyen hangsúlyozza, Magyarország népe egy erkölcsileg végképp ellehetetlenült hatalom ellen kelt fel. Minél kisebb egy hatalom erkölcsi hitele, annál jobban rászorul az erőszakra. Egy erkölcsileg végletesen ellehetetlenült hatalom csak a legteljesebb elnyomás útján maradhat fenn. 1948 és 53 között Magyarországon a totális elnyomás államszervezete épült ki, amely nemcsak a különböző politikai vélemények közötti nyilvános vitát és versenyt szüntette meg, hanem mindent elvett az ország polgáraitól az elemi jogbiztonságtól az élelemig, folyamatosan a létükben fenyegetve őket. A deportálások és koncepciós perek egyértelművé tették, hogy a rendszer bárkit, bármilyen indokkal szétzúzhat, senki nincs biztonságban.

 

Az emberi lélek azonban nem viseli el tartósan az erkölcsi megaláztatást. Kicsi reménnyel, erőforrások híján, a fizikai létezését kockára téve is felkel az erkölcsi lénye elleni elnyomás ellen. Ez a forradalom legfontosabb üzenete, és a legfontosabb tanulsága mindenki számára, aki azt gondolja, hogy az ember erkölcsi lényén hosszú időn át erőszakot tehet.

 Az erkölcsileg ellehetetlenült elnyomó szinte törvényszerűen az értelmes, őszinte beszéd megsemmisítésére törekszik, mert ez a legveszélyesebb ellensége. Az őszinte, tiszta beszédben ugyanis a lélek újra és újra lélegzethez jut,.

Megragadó, ahogy a forradalomnak először programot adó diákmozgalom, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége első kiáltványaiban ezt megfogalmazza. Az október 16-án a szegedi egyetemek és főiskolák hallgatóihoz írt felhívásukban azt írják: „Célunk a gondolat szabadsága, a Sztálin és Rákosi által ránk kényszerített szellemi iga legyőzése.” Hat nappal később a forradalom előestéjén, Budapesten tartott országos diákgyűlés pedig így fogalmazta meg ugyanezt: „A szövetség célja, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság …, ne közönyös, passzív tömeg … legyen, … ne riadjon vissza az igaz szó kimondásától.”

Nincs semmi a világon, ami ennél veszélyesebb lenne a zsarnokságra. A mindenkori zsarnok ezért igyekszik az ellenőrzése alá hajtani a társadalmi kommunikáció lehetőleg összes fórumát, és miután ezt megtette, a nyilvánosság igába hajtott eszközeinek a segítségével egy hazug valóságot teremteni, abban a reményben, hogy ezzel kiszoríthatja az igazságot a nyilvánosság tereiből, és rendszere kedvezményezettjei számára megteremtheti az erkölcsi önigazolás lehetőségét.

Ne legyen kétségünk tehát afelől, hogy ahol a társadalmi kommunikáció és a szellem feletti politikai irányítás megszerzésére irányuló kísérletet látunk, ott mindig valamiféle zsarnokság menekül az igazság elől.

 Végül harmadikként annak a jelentőségét szeretném kiemelni, hogy amikor az erkölcsi lényünket fenyegető elnyomás tűrhetetlenné válik, legyen erőnk ahhoz, hogy minden fontos vitánk ellenére megtaláljuk a közös alapokat.

Ebben legyen példa számunkra az a bölcsesség, amivel 1956 forradalmárai keresték azt az utat, ami kompromisszumokkal ugyan, de elfogadható lehetett volna a forradalom utáni független Magyarország kibontakozásában érdekelt partnerek mindegyikének. Az egyetemi ifjúság Szegeden fogalmazott 16 pontos követeléslistája, noha bátor és határozott program volt, eleve hordozta magában a kompromisszumkeresés szándékát. Miközben a program letette a voksát a többpártrendszer, a politikai szabadságjogok biztosítása és intézményes garanciái és a médiaszabadság mellett, a kommunista párt reformszárnyát vezető Nagy Imre kormányalakítását követelte.

Emlékezzünk arra, hogy Nagy Imre második miniszterelnöki megbízását követően néhány nappal új, négypárti koalíciós kormányt alakított, amelybe miniszterelnök-helyettesként meghívta többek között a korábban nyolc évig házi őrizetben tartott korábbi kisgazda miniszterelnököt és államfőt, Tildy Zoltánt, államminiszterként a korábban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt szociáldemokrata Kéthly Annát, és a Petőfi Párt néven újraalapított Nemzeti Parasztpárt korábban szintén meghurcolt jogtudós-filozófusát, Bibó Istvánt.

Emlékezzünk rá, hogy a forradalom programadó vezéregyéniségei mindvégig törekedtek arra, hogy olyan utat jelöljenek ki az ország számára, amely megérti és integrálja a korszak meghatározó, őszinte és méltányolható erkölcsi törekvéseit. Olyan utat kerestek, amely egyfelől garanciát ad a szabadságjogok érvényesítésére és a valódi többpárti demokráciára, másfelől pedig arra is, hogy Magyarország kitart a kizsákmányolás-mentes társadalom megvalósításának gazdasági-társadalmi programja mellett.

És idézzük fel, hogy a szovjet invázió ellen a végsőkig harcoló Tűzoltó utcai csoport vezetője, a kádári megtorlás alatt később kivégzett, egyébként auschwitzi túlélő Angyal István, november hetedikén, az oroszországi forradalom évfordulóján a csoport által ellenőrzött házakra a magyar zászló mellé a vörös zászlót is kitűzette, így üzenve a szovjet katonáknak, hogy megszállóként a valódi munkásforradalom ellen harcolnak.

Két irányba volt zárt a forradalom gerincét adó közösség: a sztálinista-rákosista rezsim fennmaradását kívánók, illetve a Horthy-rendszer restaurálását zászlajukra tűző csoportok felé.

hajdúszoboszló3.jpg

 Tisztelt Ünneplő Közönség!

 Egy ünnepi szónoknak illik tartózkodnia attól, hogy az ünnepet megpróbálja az aktuálpolitika szempontjából értelmezni. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az ünnep megünneplésének akkor van igazán értelme, ha az az erkölcsi világosság, amit az ünnep felmutat, inspirációként és iránymutatásként tud szolgálni a mai sorskérdések megoldásához. Különösen igaz ez olyan időkben, amikor a közösség bajban van.

Magyarország ma súlyos bajban van. A baj nemcsak az, hogy 2007 óta nem tudunk kilábalni a gazdasági válságból, nemcsak az, hogy miféle kormányzás és törvénykezés folyik ma az országban, és nemcsak az, hogy a megelőző ciklusokban kormányzó elit is méltán veszítette el az állampolgárok bizalmát. A baj a demokrácia erkölcsi alapjait érinti.

A demokráciának sajátos erkölcsi rendeltetése van. Az a rendeltetése, hogy az emberi együttélés olyan rendjét valósítsa meg, amelyben nincsenek urak és nincsenek alávetettek, amelyben, ha akarunk, mindannyian beleszólhatunk a közös ügyek intézésébe, mégpedig egyenlő felekként. A demokrácia rendeltetéséhez tartozik az is, hogy az egyenlők közösségének önrendelkezésében megvalósuljon a közjó, az életlehetőségek elosztásában méltányosság érvényesüljön.

Ehhez képest Magyarországot a demokrácia bő két évtizede után súlyos igazságtalanságok és kudarcok szabdalják. A rendszerváltást követő átalakulási válságban elveszített több mint egymillió munkahelyet azóta sem sikerült visszaszerezni, A rendszerváltás után a fejlett világ egyik legigazságtalanabb oktatási rendszerét hoztuk létre, amely más országokkal összevetve sokkal kevésbé alkalmas a tanulók otthonról hozott hátrányainak leküzdésére, így ontja magából azokat a fiatalokat, akik a foglalkoztatáshoz szükséges legalapvetőbb készségekkel sem rendelkeznek. Az idősebb korosztályok életét a tragikus népegészségügyi állapotok nehezítik. Eközben a rossz kormányzás következtében menetrendszerűen érkező költségvetési megszorítások alkalmával rendre az oktatás és az egészségügy húzza a rövidebbet. A politika kudarcainak közvetlen következménye a gazdasági pangás, a hazai kis- és közepes vállalatok perspektívátlan fuldoklása az adóterhek szorításában, végeredményben pedig a tartós és egyre tömegesebb szegénység, köztük egyre nagyobb számban a gyerekeké – egyszóval a társadalom szétesése.

Eközben a politikai és a gazdasági elit számukra gyümölcsöző, másokat kisemmiző együttműködése töretlenül zakatol tovább. Egy olyan társadalomban, amit egyre növekvő és egyre inkább igazolhatatlan egyenlőtlenségek feszítenek, amelyekkel szemben a politika meglehetősen közömbös, minden olyan tapasztalat, amely arról szól, hogy a demokratikusan megválasztott vezetők egyéni gyarapodásuk érdekében kiárusítják a közjót, nagyon erősen hitelteleníti a demokráciát. A demokrácia szempontjából nem kevésbé romboló a gazdasági szereplők és a pártok közti intézményes összefonódás, aminek a párt- és kampányfinanszírozás a legfontosabb terepe.

A legnagyobb kárt azonban az okozta, hogy az ország kormányzásában kudarcot kudarcra halmozó és egyre rosszabb erőkből álló pártpolitikai elit sikeresen szakította két táborra a demokratikus közösséget, és állította úgy szembe egymással a közösség két felét, hogy a szembenálláshoz képest minden másnak a jelentősége eltörpüljön. A táborok közötti szembenállás nemcsak azt akadályozza meg, hogy a jó kormányzást mindkét tábor a saját politikusain is számon kérje. A legutóbbi és a jelenlegi ciklusban azt látjuk, hogy a baloldali-liberális, illetve a jobboldali véleményformálók többsége a legalapvetőbb demokratikus normák megsértését sem kéri számon a saját tábora által állított kormányzaton. Ahogy 2006-ban a híres Gyurcsány-beszédet, majd az október huszonharmadikai rendőri intézkedések során elkövetett durva törvénysértések nyilvánvaló botrányát magyarázta a baloldali véleményformálók többsége, úgy magyarázzák most jobboldali politológusok és társadalomkutatók a magyarázhatatlant: azt, hogy a mostani kormány puszta hatalmi érdekből romba döntötte az alkotmányosság kultúráját és a köztársaság közjogi rendszerét.

hajdúszoboszló2_1.jpg

Mit tegyünk hát, hogy ebből a bajból kilábaljunk?

Az én válaszom erre az, hogy mindenekelőtt ismerjük fel, hogy ez az ország a miénk. Bármennyi csalódást is okozott a demokrácia, ennek a csalódásnak nem az az orvossága, hogy visszahúzódunk a közéletben való részvételtől, hanem az, ha birtokba vesszük, visszafoglaljuk a demokrácia még működő intézményeit. A politikai rendszer minősége nem egy tőlünk független adottság, mint a domborzati viszonyok vagy az időjárás. Rajtunk is múlik, mindannyiunkon. Az a mostani súlyos válság, amibe a demokrácia első húsz évének kudarcai vezettek, egy csendes, békés, de szívós és kitartó forradalom elkezdésére kell, hogy ösztönözzön bennünket, amelyben ennek az országnak a polgárai részt követelnek maguknak az ország irányításában, és ahol a civil társadalom a korábbiaknál sokkal erősebb ellenőrzés alá vonják a politikai elitet. Ebben kell, hogy példa legyen számunkra az, ahogy 56 évvel ezelőtt a politikai cselekvés minden lehetőségétől látszólag megfosztott, hosszú ideje módszeresen megfélemlített és anyagilag is megnyomorított diákok, gyári munkások, parasztok és félreállított értelmiségiek rengeteg személyes kockázatot és áldozatot vállalva felkeltek, hogy a maguk kezébe vegyék az ország sorsát.

A második tézisem, hogy ez csak akkor sikerülhet, ha nemet mondunk arra, hogy a politika végletesen szembeállítson minket egymással. Ma Magyarországon politikai képviselet nélkül vannak azok a konzervatív polgárok, akiknek fontos az alkotmányos demokrácia politikai kultúrája és az európai polgári konzervatív értékrend, mert a jelenlegi kínálatban csak olyan jobboldali pártok vannak, amelyek ezeket az értékeket semmibe veszik és lábbal tiporják. Ugyanígy megoldatlan azoknak a baloldali polgároknak a politikai képviselete, akik úgy szeretnének a kizsákmányolás, az igazolhatatlan egyenlőtlenségek és a társadalmi kirekesztés ellen fellépni, hogy a jelenlegi embertipró rezsimmel való szembenállásuk ne jelentse egyben a baloldali értékekkel azóta is rendszeresen szembeforduló  egykori  utódpárt melletti kényszerű kiállást, a jelenlegi rezsimig vezető út tanulságainak szőnyeg alá söprését. A politikai véleményeknek az alkotmányos jobboldaltól az új baloldalig terjedő skáláján az ország polgárainak ma szövetségeként kell egymásra tekinteniük, és együtt kell megtalálniuk a jelenlegi mélypontról való elmozdulás, a kibontakozás útját.

Meggyőződésem szerint nem lehet kérdés, hogy a centrális erőtérben testet öltő új egypártrendszert és az általa folytatott emberellenes politikát meg kell szüntetni, mégpedig minél hamarabb. Ez azonban önmagában nem segít rajtunk, ha az új egypártrendszerből a régi kétpártrendszer helyreállítása felé lépünk ki, és újratermeljük azt az elkeseredett és mindent felülíró szembenállást, ami az országunkat romba döntötte. A demokrácia alkotmányos rendjének és erkölcsi hitelének helyreállítása nem jöhet el az egyik politikai oldalnak a másik felett aratott győzelme útján. A kibontakozás csak a különböző politikai nézeteket valló, de az alkotmányosság és a demokrácia erkölcsi megújítása iránt egyaránt elkötelezett, egymással kompromisszumot kötni, az egyetértést keresni kész polgárainak az együttműködése révén lehetséges. Ebben legyen példa számunkra az a kompromisszumkeresés, kölcsönös megértésre és méltányosságra, sőt megbocsájtásra való nyitottság, ahogy az 1956-os forradalom vezéralakjai a forradalom győzelme utáni kibontakozás útját keresték.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr624866029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.