2013. 06. 24.

Ár után...

Árvíz 005t.jpgÁrvíz 2006

Az árvíz elvonulni látszik, ezért ideje átgondolni, hogy az ilyen súlyos vészhelyzetet jelentő (ugyanakkor örömteli is, mert az országot „megmozgató”, igazi összetartást eredményező) napok után milyen következtetések vonhatóak le a jövőre nézve. Köszönhetően a katasztrófavédelem, továbbá a vízügyi munkatársak elkötelezettségének, az állampolgárok együttműködésének, az eddig eltelt napokban sikerült komolyabb káresemény nélkül megküzdeni ezzel a rendkívüli helyzettel.

Szilágyi László hétfőn mindannyiunk nevében írta meg azt, hogy mit is éreztünk a komáromi homokzsákok mellett, a Margitszigeten vagy éppen Szentendrén. „Nagyon jólesett a lelkemnek, hogy végre mosolygó magyarokat láttam mindenhol, pedig mindenki tudta, mi a tét. Jólesett a végtelenül egyszerű műveletet végezni, zsák kinyit, három lapát homok, kész.” – írja párttársam. A védekezés azonban, még ha jól működik is, minden alkalommal rengeteg pénzt és időt emészt fel, és a „melyik lesz a magasabb, a gátak vagy a folyó vízszintje” versenyben előbb-utóbb mi, emberek maradunk alul. Fontos ezért a jövőre is gondolni, és számba venni a megelőzés lehetőségeit.

Ehhez át kell tekinteni a (közel)múltat, mert komoly mulasztások vannak a vízügy és környezetvédelem területén. A vízüggyel kapcsolatban az a probléma – és ez nem pusztán az Orbán-kormány tevékenységének köszönhető –, hogy az elmúlt húsz évben ez a szektor folyamatosan hátrébb sorolódott a költségvetési törvények megalkotásakor. A 2010-es árakon számolva az árvízvédelmi létesítmények fenntartására 1990-ben körülbelül 20-22 milliárd forintot költöttünk. Ez az összeg 2010-ben 3 milliárd forint volt. Ez a hatalmas mértékű forráskivonás az elmúlt húsz év alatt ment végbe, és a trend egyre inkább erősödést mutatott.

A vízügy finanszírozása 2009-ben körülbelül 14 milliárd forintot tett ki, ez 2012-ben már csak 8 milliárd forint volt, tehát nagyjából harminc százalékos elvonásról beszélhetünk. A minisztérium által elkészített vízgazdálkodási stratégia vitaanyaga – amit még nem fogadtak el, de a koncepció már készen van – is leszögezi, hogy a folyamatos megszorítások a vízügy leépüléséhez vezetnek: a vízügyi felügyelőségek, igazgatóságok nem tudják fenntartani azt az állományt, amely szükséges lenne a kielégítő árvízi védekezéshez.

Az árvízvédelmi rendszer fejlesztésére remény sincs, miközben az egyébként a klímaváltozás következtében egyre extrémebb mértéket öltő árvizekkel szembeni védekezés egyre többe kerül. A 2010-es árvíz a Kormányzati Kommunikációs Központ szerint utólag összesítve körülbelül 200 milliárd forint kárt hagyott maga után, és csak a védekezés mintegy 40 milliárd forintba került (ezzel a számmal is érdemes összevetni azt a 8 milliárdot, amelyet jelenleg évente a vízügyre szán a kormány).

árvíz2013_vágott.jpgÁrvíz 2013

Az új szervezeti struktúra ráadásul szétszabdalta a vízügyet: a szakma irányítása, a stratégia, a tervezés a Vidékfejlesztési Minisztériumban van, a konkrét vízügyi tevékenység, a területi szervek pedig a Belügyminisztériumban. Ez a megosztottság a kormány Nemzeti Vízgazdálkodási Stratégiája szerint is akadályozza a hatékony védekezést, illetve az előretekintő tervezést. A forráshiány miatt olykor a bérek kifizetésére, a munkagépek üzemanyagára sem jut pénz, a kilátástalanság következtében felgyorsult a felkészült, diplomás szakemberek elvándorlása az ágazatból. Idén a működésképtelenség állapotába került hatóságok fenntartására szánt keret csak minimális mértékben csökken tovább, töretlenül folytatódott a források átirányítása a VM-ből a BM-hez: az előbbi felügyelete alatt álló vízügyi hatóságoktól újabb 20 százalékot elvontak, az utóbbi vízügyi feladataira - főleg közmunka-finanszírozásra - viszont 17 százalékkal többet adtak – legalábbis papíron.  A valóságban teljes káoszt eredményezett az Orbán-kormány által a teljes vízügyi szakmával szemben szorgalmazott átszervezés első számú oka, a „közmunka alapú vízügy” koncepciója: a mérnököket és a gépeket nem lehet közmunkásokkal pótolni, ráadásul a közmunka finanszírozása is esetleges és átgondolatlan, a vízügyi igazgatóságok folyamatosan panaszkodnak rá, hogy nem kapják meg a feladataik ellátásához szükséges számú munkást (egyértelműen anyagi okokból, jelentkező ugyanis lenne). Tavaly a kormánynak sikerült szétvernie a vízügy háttérintézményét, a VITUKI-t is, azóta sem az árvízi előrejelzés, sem a stratégiai tervezés nem működik a korábban megszokott színvonalon.

Mi lehet ebben a helyzetben a megoldás, hogyan tudunk minden részletre kiterjedően felkészülni a hasonló, vagy akár egyre nagyobb árvizekre? A Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselői évről évre elmondják, hogy a vízgazdálkodásban alapvető szemléletváltásra lenne szükség, ami túlmutat a természettel való állandó harcon, az egyik évben az árvízzel-belvízzel, másik évben az aszállyal küzdő ország képén. Amellett, hogy természeti katasztrófák esetén érthetően elsődleges saját biztonságunk, életünk és tulajdonunk védelme, a vizet, mint természeti erőforrást fenntarthatóan, a Kárpát-medence természeti adottságainak megfelelően kell megpróbálnunk hasznosítani –elődeink is így cselekedtek.

IMG_1166.JPGBelvíz 2011

A szemléletváltás kezdeti lépései látszanak: a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésével a Tisza-völgyben már elkezdődött egy új vízgazdálkodási megközelítésnek a megvalósítása, de forráshiány miatt ez sem jutott tovább egy-két vésztározó megépítésén, a hozzá kapcsolódó, és a rendszert, mint egészet működőképessé tevő tájgazdálkodási, tájhasználat váltási elemekből pedig semmi sem valósult meg. Becslések szerint a hazai árvízvédelem új szempontok szerinti, megfelelő fejlesztése, új árvízvédelmi rendszer kiépítése körülbelül 300-350 milliárd forintba kerülne. Ez jó eséllyel megelőzné az elkövetkező ötven év 500-1000 milliárd forint értékű káreseményeinek kialakulását. Vagyis pénzügyileg is jobban járnánk, ha hosszú távú stratégia mentén cselekedve nem elvonnánk ebből az ágazatból, hanem beletennénk, és így megelőznénk a katasztrófa helyzetek okozta extrém költségeket. Arról nem is beszélve, hogy egy komplex, a vízmegtartásra épülő, az ártereket újjáélesztő, a hagyományos tájgazdálkodás elemeit a modern agroökológia módszereivel ötvöző intézkedéscsomaggal az állandó küzdelem helyett jelentős lépést tehetnénk a víz, mint természeti erőforrás bölcs használatának irányába.  

A paradigmaváltást nem csupán a PM sürgeti, és az sem igaz, hogy valamiféle marginális jelentőségű zöld utópiáról lenne szó. Érdemes felidézni, hogy egyrészt az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint ezúttal nem csapadékcsúcs okozta a rekord méretű dunai árvizet (a folyó vízgyűjtőjén ugyanis nem hullott kiemelkedően sok eső az elmúlt hetekben), másrészt pedig Schweitzer Ferenc akadémikus, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója és munkatársainak friss, éppen az árvíz utáni napokban megjelent tanulmánya világosan bebizonyítja, hogy a Duna hullámtere az elmúlt évtizedekben folyamatosan zsugorodott (alulról a feliszapolódás miatt, oldalról pedig főként a beépítések következtében). Vagyis nem a víz lett több, hanem a rendelkezésre álló hely lett kevesebb (egyébként nem csak a Duna, hanem a Tisza völgyében is).  Schweitzer matematikailag is levezeti, hogy a „szűk meder – magas gátak” módszerrel nem fogunk tudni tovább versenyezni az egyre magasabb árhullámokkal. Közben azonban a víz szétterítésére alkalmas természetes öblözetek beépítése változatlan ütemben folytatódik: Pilismaróton üdülőövezet, Almásfüzitőnél vörösiszap- és hulladéklerakók sora, Adonynál az autópálya foglalja el azt a területet, ahová a Duna árvizek idején kiléphetne, csökkentve az árhullámok magasságát.

A mostani árvíz ráadásul azt is megmutatta, hogy  a vízlépcső sem univerzális ellenszere az elöntésnek: a Duna német és osztrák szakasza végig be van lépcsőzve, ám ezeken a szakaszokon a mostani árvíz lényegesen nagyobb pusztítást okozott, mint Magyarországon – a passauiaknak hiába magyaráznák, hogy a német és osztrák vízlépcsők milyen hatékonyan megvédték őket.

Bármennyire is szeretné elodázni a politika, egyre nyilvánvalóbb, hogy nincs más választás: az egész árvízi védekezést, a vízgazdálkodást, sőt a természethez való viszonyunkat is sürgősen újra kell gondolni – nem csak a „győzelem” szót kell törölni a fogalomtárunkból, hanem a folyókkal történő hadakozás két évszázados ideáját is.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr685375769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.