2014. 06. 25.

A kereskedelem szabadsága vagy a gazdasági érdekek kikezdhetetlensége?

A GMO-Kerekasztal 26. ülésére küldött írásos hozzászólásom

Jávor Benedek

Európai parlamenti képviselő, Együtt-PM

 

Megint a régi nóta: azért van szükség a szabadkereskedelemre, mert az majd gazdasági fellendülést és új munkahelyeket teremt az óceán mindkét partján. Pontosan ezzel az érveléssel jutottunk el odáig, hogy a mezőgazdaság az atlanti térségben úgyszólván megszűnt foglalkoztatónak lenni: multinacionális agrár-nagyüzemek játszótere, amelyek gazdasági fellendülés helyett elnéptelenedő vidékeket, emberek helyett rengeteg üzemanyagot és vegyszert alkalmazó, hatalmas ökológiai lábnyomú mezőgazdasági termelést teremtettek maguk körül. Most ez a folyamat kapna nemzetközi jogi megerősítést, azt az erőfölényt, amelyet jelenleg a nagyvállalatok a kistermelőkkel, a lakossággal és a fogyasztókkal szemben élveznek, immár a kormányokkal szemben is biztosítva számukra.

            Ha a magyar és az európai ökopolitika szempontjából szeretnénk összefoglalni, hogy mi a legnagyobb gond a TTIP-vel kapcsolatban, akkor a tárgyalásokat övező titkolózás és teljes átláthatatlanság, a társadalmi részvétel és párbeszéd negligálása, a kizárólag a vállalati szakértőkkel és lobbistákkal megosztott, de a közvélemény elől elzárt háttérdokumentumok sora, és az üzleti érdekek dominanciája minden más (társadalmi, környezeti, egészségügyi stb.) érdekkel szemben biztosan a problémalista élén szerepelne. Olyan nehezen kiharcolt, és egyértelműen (a profittal szemben) az embervédő vívmányokat kell feladni, ha az egyezményt a jelenleg sejthető formájában fogadják el, mint az élelmiszerek GMO-tartalmának kötelező jelölése, a tőkehúsok és a vágott baromfi Európában most még garantáltan vegyszermentes kezelése, a kibocsátás-kereskedelmi rendszer fellazítása, a szennyezett élelmiszerek „visszahívhatóságának” eltörlése, vagy az izomtömeg-növelők és az antibiotikumok használatának kontrollja. És van néhány tervezett rendelkezés, amelyet nem a környezeti, hanem inkább a gazdasági fenntarthatóságot veszélyezteti súlyosan: ilyen a pénzszektor újabb deregulációja (alig néhány évvel az egész világot megrengető pénzügyi válság után), vagy a személyes adatok védelmének korlátozása „a szabadkereskedelem érdekében”.

            Az Egyesült Államok vélhetően azt gondolja, hogy Európa annyira szeretné – és oly régóta hiába várja – az érezhető gazdasági növekedést, hogy most talán belemenne az Amerika által szorgalmazott, és állítólag a gazdaságot élénkítő szabályok átvételébe. Csakhogy azt még senki nem bizonyította be, hogy a környezet, az egészség, a biztonság feladása, a tőke szabadjára engedése tartós fejlődést tud biztosítani – inkább az ellenkezője bizonyosodik be a világban időről időre.

            Ha most gondolatban egy pillanatra félretesszük a TTIP-t, és Európára koncentrálunk, azt látjuk, hogy az öreg kontinens politikai vezetői olykor maguktól, látható külső (amerikai) nyomás nélkül is megteszik ugyanazokat a szabályozási szívességeket az üzleti világnak, amelyekre az Egyesült Államok és az EU viszonylatában a szabadkereskedelmi egyezmény tenne kísérletet. Itt van például a minap az európai Miniszterek Tanácsa által elfogadott, már csak az EP jóváhagyására váró új uniós GMO-szabályozás ügye: ha a Parlament is rábólint, akkor ezentúl a biotechnológiai óriásvállalatok a jelenleginél jóval nagyobb, a tudományos, egészségügyi és környezetvédelmi intézmények viszont sokkal kisebb szerepet kaphatnak a termesztési tilalmak elfogadásának folyamatában. Most a tagállamok az ún. védzáradék alkalmazásával, tudományos érvek felvonultatásával egy igen bonyolult eljárás végén tilthatják ki a piacukról a GM-fajtákat az Európai Bizottság közreműködésével (ahogyan azt Magyarország is megtette a MON 810 Bt-kukorica esetében), ugyanakkor maga a moratórium a lejárta előtt nagyon nehezen vonható vissza. A jövőben viszont nemzeti hatáskörbe kerülhet a tilalom, és annak feloldása is. Ez látszólag kedvező fejlemény, a valóságban azonban a GMO-cégek lobbinyomása Brüsszel helyett ezentúl a tagállami kormányokra nehezedik majd, ráadásul az említett multinacionális cégek közvetlenül részt vehetnek majd az engedélyezés, illetve a tiltás procedúrájában. A tagállamok viszont elesnek attól a leehetőségtől, hogy a csak lokálisan jelentkező környezeti és egészségügyi kockázatokkal (mint például Magyarország a kizárólag a Pannon régióra jellemző ökoszisztémák sérülékenységével) igazolják a tilalmat. Ráadásul a GMO-cégek jogilag is felléphetnek a korlátozás ellen, megtámadva a tiltást kimondó kormányt, ami szintén új elem lenne a szabályozásban.

gmo_free_zone.jpg

            Azaz ugyanoda jutunk, mint amitől a TTIP elfogadása után is joggal tartunk: ha egy kormány azt csinálja, ami a dolga vagyis fellép a multik gazdasági érdekeivel szemben a nemzeti – környezeti, szociális, egészségügyi és sokszor ugyancsak gazdasági – érdekek védelmében, akkor a vállalati szektor jogi úton vehet elégtételt emiatt a „megengedhetetlen” kormányzati magatartás miatt, súlyos kártérítésre kötelezve az adott államot.

            A kézzelfogható veszély ellen a túlzott vállalati jogosítványokat megnyirbáló szabályok mellett a megerősített európai és nemzeti intézmények, illetve az okosan újraosztott nemzeti és uniós hatáskörök jelenthetnek védelmet. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (EFSA) rendelkeznie kell saját vizsgáló és ellenőrző kapacitással, nem hagyatkozhat kizárólag a vállalatoktól bekért dokumentációkra. A tiltást nemzeti hatáskörben kell tartani (meghagyva a jogot, hogy minden állam maga döntse el, mennyit vállal a GMO-k, illetve a szabadkereskedelem egyéb „áldásainak” kockázataiból). Az engedélyezésnek viszont inkább uniós szinten kell maradnia (hiszen ott lehet biztosítani a megfelelő szintű intézményi kontroll lehetőségét), meghagyva a tagállami felülvizsgálat (vagyis a nemzeti szintű tilalom kimondásának) lehetőségét. Azt az abszurdumot pedig, hogy ha egy vállalat „kárt szenved” az egészség- vagy környezetkárosító termékének kitiltása miatt, akkor kártérítésért perelheti a tiltó kormányt, semmiképpen sem szabad az európai jog részévé tenni: ez ugyanis pontosan ugyanolyan lenne, mintha a betörő perelhetné a háztulajdonost, ha az utóbbi rácsot szereltet az ablakára. Ez a szemlélet idegen az európai jogtól: a nagy környezeti, egészségi és társadalmi kockázatú gazdasági tevékenységek esetében a szabályozásnak az elővigyázatosság, a megelőzés és a „szennyező/károkozó fizet” elveit kell követnie.

            Mindenekelőtt ugyanakkor – az európai zöldszervezetek követeléseivel összhangban – a szabályozási folyamat teljes átláthatóságát, a társadalmi részvétel lehetőségének biztosítását, a legkiterjedtebben értelmezett demokratikus döntéshozatal feltételeinek megteremtését sürgetjük. Semmiképpen sem támogatjuk a további deregulációt és a közszolgáltatások privatizációját: ehelyett a magas színvonalú oktatáshoz, az egészségügyhöz és az egyéb közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés biztosítására, valamint a helyi gazdaságot és az erős társadalmi kontrollt segítő közbeszerzési szabályok kialakítására van szükség. A környezetvédelmi szempontból fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok, a kis családi gazdaságok pedig álláspontunk szerint nem csak védelmet és támogatást érdemelnek, hanem azt is, hogy a tevékenységüket az államok a maguk eszközeivel népszerűsítsék.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr366415803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.