2015. 09. 30.

Vörösiszap-évforduló: ahelyett, hogy tanulnánk, várunk a következő katasztrófára

 

Öt éve tanulta meg az ország a saját kárán, hogy olyan környezeti katasztrófák árnyékában élünk, amelyek emberéleteket követelhetnek, és öt éve nem sok minden történt annak érdekében, hogy a hasonló krízisek bekövetkezésének esélyét mérsékeljük. Egyetlen apró lépést tett a kormány a kockázatcsökkentés irányába – a bányászati törvény módosítása nyomán egyértelműbbé vált, hogy melyik hatóságok feladata a vörösiszaptározókhoz hasonló létesítmények műszaki ellenőrzése –, de közben fénysebességgel haladt az ellenkező irányba, a veszély növelése felé: felszámolta a bányakapitányságok és a környezetvédelmi hatóságok önállóságát (mindkettőt a politikai irányítás alatt álló kormányhivatalokba olvasztotta – a bányászat azóta a fogyasztóvédelmi főosztályhoz tartozik), az ellenőrzési kapacitást elvonásokkal és leépítésekkel tovább szűkítette.

Hogy ez a hatósági szisztéma mennyire működőképes, azt éppen mostanában mutatja meg országnak-világnak a budapesti Illatos úti méregbotrány félrekezelése.

 

Ezúttal azonban nem a fővárosról, hanem Kolontárról, Devecserről, Ajkáról és a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térség többi településéről van szó. A Kolontár és Ajka közötti vörösiszap-tároló gátja öt éve, 2010. október 4-én szakadt át, és a sűrű, lúgos zagy szinte felmérhetetlen, de mindenképpen példátlan károkat okozott: tíz ember meghalt, több százan sérültek meg fizikailag vagy pszichésen, ezrek élete változott meg visszavonhatatlanul, 40 négyzetkilométernyi területet öntött el a szennyes ár, és eddig közel 40 milliárdot költöttek a helyreállításra – mint utóbb kiderült, jórészt az akkor még fontos udvari szállítónak számító Simicska-Nyerges érdekkörben, de jutott a pénzből az Orbán-család kőbányájába is.

 kolontar1.jpg

 

A házakat azóta nagyrészt felújították vagy újjáépítették, a földeket többé-kevésbé megtisztították, a megrongálódott gátat és a tározóban maradt iszapot stabilizálták. Sokkal kevesebb energiát fordítottak a régió szétszakadt szociális szövetének összevarrására (sokan végleg elköltöztek, új településrészek jöttek létre, a hagyományos emberi kapcsolatok fellazultak), a pszichológiai károk mérséklésére, illetve a hosszú távú egészségügyi hatások monitorozására, ami egy ilyen sokkszerű esemény után egyébként indokolt lett volna. Amit pedig egyáltalán nem sikerült megoldani, az a hasonló haváriák megelőzése. Pedig szakmai szempontból korántsem megoldhatatlan a feladvány: annak idején a környezetvédő civil szervezetekkel és a tudományos műhelyekkel együttműködve összeállítottunk egy javaslatcsomagot, amelynek – annak ellenére, hogy a releváns szakértők között szinte teljes egyetértést élvezett – a rövid távra szóló, tűzoltó jellegű beavatkozásokon kívül egyetlen pontja sem teljesült.

  • Kezdeményeztük, hogy az EU (a tiszai ciánszennyezés kivizsgálásának mintáját követve) küldjön a helyszínre egy széleskörű felhatalmazással rendelkező, pártatlan bizottságot, amely segíti a magyar hatóságokat a környezeti károk felmérésében, a baleset okainak feltárásában – erről az Orbán-kormány hallani sem akart.
  • Nem sikerült megtalálnia baleset hatósági, államigazgatási felelőseit sem, igaz, olyan nagyon nem is keresték.
  • Kértük, hogy történjen meg a hazai veszélyes ipari üzemek, bányák, lerakók havária-terveinek felülvizsgálata, hogy azok megfelelnek-e a valóságnak, megfelelően modellezik-e a baleset esetén várhatóan bekövetkező eseményeket – ez máig nem történt meg, annak ellenére, hogy bebizonyosodott: Kolontáron is a hibás tervezés miatt volt ilyen pusztító a katasztrófa hatása.
  • Javaslatot tettünk a veszélyes üzemek kötelező biztosítékadási és megfelelő biztosítási összegű felelősségbiztosítási rendszerének kidolgozására, amelyet egyébként a környezetvédelmi törvény már húsz éve előír (a biztosíték az üzemek tulajdonosait érdekeltté tenné a balesetek megelőzésében, a biztosítás pedig fedezetet biztosítana az esetlegesen bekövetkező károk rendezésére, hogy ne mindig az adófizetőket terhelje a kárenyhítés) –, de a kormányoldalt ez sem érdekelte.
  • Szorgalmaztuk egy uniós szintű veszélyes üzemi biztonsági alap létrehozatalát, amely a nagy környezeti kockázatú üzemek befizetéseiből töltődik, és anyagilag helytáll a máshogyan nem fedezhető vagy „felelős nélküli” károkozások esetén – az Orbán-kabinet ebben sem volt partner, de a javaslat hárompárti támogatással a napokban végre az Európai Parlament elé került.

 

A kormányzat a legtöbb energiát az ajkai timföldgyár tulajdonosa, a Mal Zrt. vagyonának és termelőkapacitásának Fidesz-közelbe terelésére fordította, nyilván nem függetlenül attól a ténytől, hogy ez a vállalat a legnagyobb munkaadó Ajkán és a környező településeken, ahol eddig nem sok babér termett a Fidesznek a választásokon. Arra az alapkérdésre viszont továbbra sincs válasz, hogyan adhatott ki a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség engedélyt a MAL-nak normál hulladéklerakásra, amikor a vörösiszap pH-ja 13-13,5-es, erősen lúgos – azaz már az akkori szabályok szerint is egyértelműen veszélyes hulladéknak minősülő zagy elhelyezéséről volt szó.

 

iszap.jpg

 

Valódi felelőst eddig egyáltalán nem találtak, és „természetesen” mindent a költségvetésből, vagyis az adóbefizetésekből kellett finanszírozni. Továbbra sincs olyan szabályozás hatályban, amely eredményesen előzné meg a hasonló katasztrófákat, és biztosítaná, hogy azok cégek, amelyek sokszor zavartalanul termelik a profitot amíg nincs baj, ne háríthassák  át a költségeket az adófizetőkre, amikor - esetleg pont a "költséghatékony" működés okán - bekövetkezik a baj. Pedig Magyarország nem öt éve tapasztalta meg először ezt a problémát. Tizenöt éve a nagybányai Aurul aranybánya zagytározója szakadt át Romániában, ciánnal mérgezve meg a Tisza szinte teljes magyarországi szakaszát - a magyar állam sem a céggel, sem Romániával szemben nem tudott egy fillér kárigényt sem érvényesíteni a 29 milliárd forintos kárral kapcsolatban. Azt is mi, magyar adófizetők fedeztük.

 

Az európai környezetpolitika alapja a "szennyező fizet" elve. Nos, a valóságban az ipari katasztrófáknál ez kicsit módosított formában érvényes: a szennyezett fizet. A kárt társadalmaink, közösségeink szenvedik el. És ők is fizetik ki aztán saját megmérgezésük számláját. Ez elfogadhatatlan. Változtatni kell rajta, és épp ezen dolgozunk a tragikus kolontári katasztrófa öt éves évfordulóján az Európai Parlamentben.

 

kolontar_plakat2.jpg

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr677869608

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az alapvető jogok biztosának helyettese elvi állásfoglalást adott ki a biztonsági kerítés kapcsán 2015.10.04. 12:26:24

Néhány hónappal ezelőtt írtam arról a – szerintem – visszás helyzetről, hogy, míg a Sólyom László vezette környezetvédők a hazai lokátorfejleszétési programot évekre elodázva és egyébként földrajzilag is áthelyezve védték a bánáti bazsarózsát, addig a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.