Jávor Benedek
blogja

Paksi fegyverletétel

Nyílt levél Lázár Jánosnak:

Gáztartási baleset

A MET tündöklése

Az elmúlt két hónap egyik legrejtélyesebb kormányközeli üzleti kavarása a MET gázvásárlási története. Az ügyet az Index robbantotta, a szereplők zavaros, offshore-ozásban gazdag tulajdonosi hátterét pedig az Átlátszó tárta fel. Emlékeztetőül röviden az ügy azoknak, akiknek nincs ideje a minden részletet leíró cikkek olvasására.

A kormány 2011-től alapjaiban, és teljesen átláthatatlanul átalakította az energiaszabályozást, amivel súlyos károkat okozott a kapcsolt energiatermelőknek és a távhős cégeknek. Számos távhőszolgáltató a csőd szélére kerül, jelzik a kormány felé, hogy nem képesek kigazdálkodni a rájuk rakott terheket. A kormánynak persze nem hiányoznak sorra bedőlő, jobbára önkormányzati tulajdonban lévő távhőcégek, ezért az ő megsegítésüket hangoztatva engedélyt ad arra, hogy a hazai stratégiai gáztárolókból nyomott áron mintegy 285 millió m3 gázt a távhősöknek értékesítsenek, kompenzálandó a veszteségeiket (85 milliót az E.On, 200 milliót az MVMP). Ezzel párhuzamosan, az így megfogyatkozó stratégiai készletek feltöltésére pedig hozzáférést biztosít az E.On-nak és az MVM Partner (MVMP) állami tulajdonú cégnek az Ausztria felől érkező HAG-gázvezetékhez. Ez azért fontos, mert a Nyugat-európai piacokon lényegesen olcsóbban szerezhető be gáz, mint a hosszú távú gázszerződések alapján lekötött orosz forrás, az azt elérhetővé tevő HAG-vezetékhez, s így az olcsóbb nyugati forrásokhoz azonban csak korlátozott a hozzáférés. Eddig ez rendben is lenne, van azonban néhány furcsaság az ügylet körül.

•        A stratégiai készletből felszabadított 285 millió m3 nem döntő mennyiség a távhősök teljes fogyasztásához képest, így az ügylet nem alkalmas a távhő-szektor tényleges konszolidációjához.
•     A visszapótlási kötelezettség teljesítése érdekében szükséges mértéket közel nyolcszorosan meghaladó mennyiségre, 2,2 milliárd m3 behozatalára ad engedélyt a kormány, ebből 0,7 milliárd m3-rel az E.On, 1,47 milliárd m3-rel pedig az MVMP gazdálkodhat. Az MVMP kap tehát összesen 1,27 milliárd m3, szabadon felhasználható kapacitás-többletet.
•        Még ez is védhető lenne, ha az állami MVMP az olcsóbb nyugati gázra kapott többlet-engedélyt a hazai gázárak leszorítására használná (vö.: rezsicsökkentés). Azonban nem ez történik, hanem a behozatali engedélyt azonnal továbbszerződi egy félig MOL, félig offshore hátterű cégnek, a MET-nek (akkori, leánykori nevén MOL Energiakereskedő Zrt.). A MET pedig az általa elért alacsony árat nem köteles továbbadni a fogyasztóknak, hanem szabad áron értékesítheti a paicon, lenyelve a képződő árkülönbözetet. Ennek köszönhető, hogy a MET hirtelen szárnyalni kezd, és 2012-ben immár 50 milliárd forint profitot termel (miközben maga a jóval nagyobb, éves 114 milliárd forintos árbevételű MVMP ugyanebben az időszakban csupán 1,37 milliárd eredményt tud produkálni). A MET offshore-tulajdonosai mögött felbukkan Orbán Viktor Vidi-stadionbeli padszomszédja, Garancsi István, és az ex-Wallisos Nagy György is, aki azonban az utóbbi időben inkább Csányi Sándor üzleti környezetében bukkant fel.

Garancsi, Orbán, Hernádi. Foci és energiapolitika kéz a kézben. (kép: fideszfigyelo.blog.hu)

Szeretünk, Pisti!

 Mondhatnánk, hogy ez csupán egy rosszul megkötött szerződés, és egy, azt ügyesen kihasználó cég története (bár 50 milliárd forintért szegényebb országokban már az állam, vagy az annak tulajdonában álló energiacég is le szokott hajolni, de Magyarország annyira jól teljesít, hogy 50 milliárd ide, vagy oda, igazán nem számít). Most kezdődnek azonban az igazi érdekességek, amik eddig nem jelentek meg a nyilvánosság előtt. Ha alaposabban körmére nézünk a történetnek, azt találjuk, hogy a többek közt Garancsi érdekeltségébe tartozó céget annyira szereti mindenki Magyarországon, hogy az már csoda. Kezdjük azzal, hogy az eleve 1,27 milliárd m3 többletkapacitáshoz jutott MET visszapótlási kötelezettségét a következő lépésben kitolják 2015-ig, további évi 1,47 milliárd m3 olcsó, de a piacon drágábban értékesíthető gázt biztosítva a cégnek. Mindeközben megszűnik a beszerzésnél elért alacsony ár fogyasztók felé való továbbadásának kötelezettsége a szerződésekben. A versenytorzító szerződéseket a GVH is kifogásolja, azokat mégsem bontják fel, hanem inkább a korábban az Index által még belinkelt GVH-határozatnak veszik nyoma a Versenyhivatal honlapján. Igen barátságos a más ügyekben oly aktív ügyészség is, amely a sok száz milliárd forintnyi közpénzt érintő ügyben nem érzi a vizsgálat szükségességét, jóllehet a vagyontörvény egyértelműen úgy fogalmaz, hogy állami cégek nem szerződhetnek offshore hátterű, ismeretlen tulajdonosi körrel rendelkező szervezetekkel, a kajmán-szigeteki és ciprusi tulajdonosokkal a háta mögött viszont a MET épp ilyen cég. Könnyekig meghatóan nagyvonalú a magyar államot 25% erejéig, legnagyobb tulajdonosként maga mögött tudó MOL-csoport is. Egyfelől olyan „take or pay” (TOP) szerződést köt a MET-tel, ami kétszeresen biztosítja, hogy a MET jól járjon. Ennek lényege, hogy kötelezettséget vállal arra, hogy a MET-nek mindenképpen fizet a leszerződött gázért, akkor is, ha át sem veszi, miközben a MET-nek aligha okozna gondot a hazai átlagárnál jóval olcsóbb HAG-gáz piaci értékesítése (a TOP szerződések a MOL 2011-es illetve 2012-es éves beszámolójában is fellelhetők).  Mi több, az irányítása alatt álló horvát INA is hasonló szerződést ír alá. 2012 végén aztán - a könyv szerinti értékhez képest 2,9 milliárd forint veszteséggel - ruház át a MOL az így alaposan megtámogatott MET-ben lévő részesedéséből egy 10%-nyi csomagot Lakatos Benjáminnak. Vajon mi oka van a MOL-nak arra, hogy egy ennyire sikeres cégben, pár nappal annak osztalékfizetése előtt hirtelen lecsökkentse a részesedését 2,5 milliárd forint veszteséget vállalva, miközben néhány nap múlva a tulajdonrész fejében kb. 4 milliárd forint osztalék üthetné a markát? És minek köszönheti a korábbi MOL-os Lakatos Benjámin, hogy ilyen előnyös szerződést tud kötni a magyar olajóriással? Egyáltalán a saját nevében jár-e el, a cafeteria-juttatásokból összespórolt milliárdokat költve, vagy van mögötte valamilyen érdekcsoport (azaz Lakatos egyszerű stróman)?

 

A titokzatos és zseniális üzletember: Lakatos Benjámin

Lakatos Benjámin 1976. szeptember 15-én született Pincehelyen. Általános iskolai tanulmányait Tamásiban, középiskolai tanulmányait Esztergomban, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban végezte (sajátos véletlen, hogy Hernádi Zsolt MOL-vezér is éppen ide járt – igaz, vagy másfél évtizeddel korábban). 2001-ben szerzett diplomát a Budapest Közgazdaságtudományi Egyetemen. Egyetemi évei alatt MBA képzés keretében kapott tanulmányi ösztöndíjat az amerikai State University of New York intézményben.
2001-től számos pozíciót töltött be a MOL csoportnál, a 2007-ben alapított MOL Energiakereskedő Kft. ügyvezetője, majd 2009 decembere óta a mára már a közép-európai régió több országában aktív, svájci központú MET Csoport vezérigazgatója, továbbá a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség Igazgatótanácsának tagja.
Jelenlég Svájcban, a Zürich melletti Wollerauban él, 7 éve nős, két gyermek, a 6 éves Noémi és az 1 éves Dávid Levente boldog édesapja.

(forrás: teol.hu, saját gyűjtés)

 

 A zseni: Lakatos Benjámin (kép: holding.met.com)

Egy kivásárlás képei

A MET-et szemmel láthatólag tenyerén hordozza szinte a teljes magyar államigazgatás, és néhány meghatározó energiapiaci szereplő. De vajon mit akar MET? Csupán csak lefölözni aktív állami segítséggel a gázpiaci folyamatokat, vagy vannak további tervek is? Az elmúlt hetekben fény derült erre is. A MET nem csak egy gázpiaci potyautas, de a teljes magyar energiaszektor, egyik fontos szereplőjévé készül kinőni magát, sőt, európai szintű tervei is vannak. És ehhez ez az offshore cég minden lépésénél külön állami segítséget kap. Február közepén röppent fel a hír, hogy a MET megvásárolhatja a régóta bajban lévő Dunamenti Erőművet a GdF Sueztől. A tulajdonszerzés látszólag nem túl jó üzlet a MET-nek, egy jó ideje veszteséget termelő cégbe vásárolja be magát az eddigi sikersztori után. Na de nem olyan fából faragták ezeket a furmányos ciprusiakat és kajmán-szigetekieket, hogy valaha is rossz üzletet kössenek Magyarországon. Pláne, ha a magyar állam is ott van a versenypálya környékén, mert akkor valahogy mindig löknek egyet hátulról ezeken a szigetlakókon (Magyarország a Kajmán-szigetekieké?!) Egyfelől - ahogy a Világgazdaság is megírta -, a Dunamenti Erőmű éppen a MET rendelkezésére álló, évi 1,5 milliárd m3 kedvezményes áru HAG-gáz révén tehető jövedelmezővé. Na de ez még mindig csak ugyanarról a rókáról – a kedvezményes gázbeszerzési lehetőségről – húzna le újabb bőrt. Van itt azonban vadonatúj róka is! Ennek – és a Dunamenti Erőműben való tulajdonszerzés céljának – megértéséhez vessünk egy rövid pillantást a magyar villamosenergia-rendszer szabályozására.

A legjobb üzlet a rendszerszabályozás – ha az állam is úgy akarja

Az ország villamosenergia-fogyasztása erős napi, heti és éves ingadozásokat mutat, miközben a fogyasztás több mint 40 százalékát adó paksi erőmű nagyjából állandó teljesítmény leadására képes. Ráadásul további minimum 30 százalék származik az ugyancsak lassan szabályozható hagyományos szenes/lignites erőművekből. Ahhoz, hogy stabil maradjon a rendszer, szükség van olyan erőművekre, amelyek az igények változásának megfelelően gyorsan növelni, vagy csökkenteni tudják a termelt áram mennyiségét, ezzel igazítva a kínálatot az aktuális kereslethez. Ez persze azt is jelenti, hogy az ilyen, menetrendtartó erőművek – alapjában gyors reagálásra képes gázerőművek – a kiépített kapacitásukhoz képest az idő nagy részében alacsonyabb kihasználtsággal működnek, és a rendszerirányító MAVIR kérésének megfelelően csak időről-időre emelik a kihasználtságot, hogy kövessék az igényeket, illetve rendszeresen még az alacsony kihasználtsághoz képest is leszabályozzák magukat, tehát még kevesebb áramot termelnek. Ennek kompenzálására kapnak egy ún. rendelkezésre állási díjat, továbbá az alap működéshez képest igénybe vett plusz energia után egy emelt árú energiadíjat. Lehetőség van arra is, hogy a leszabályozás során (tehát amikor a szokványosnál kevesebb áramot adnak) kieső energia után, amikor az erőmű fenntartásának állandó költségei ugyanúgy fennállnak, de nem, vagy kevesebb áramot tud eladni az erőmű, szintén kapjanak energiadíjat. Idén januárig ennek az energiadíjnak az összege ugyanakkor 0 Ft volt, tehát a lehetőséggel nem éltek az érintettek, a meg nem termelt energiáért nem fizettek az erőműveknek.

A Dunamenti Erőmű 2011-ben átadott új gázos blokkja (kép: belfoldihirek.com)

A Dunamenti Erőmű az ilyen, menetrendtartó erőművek közül az egyik jelentős teljesítményű. A MET a Dunamenti Erőmű megvásárlásával a rendszerszabályozási piac egyik fontos szereplőjévé válik. Nyilván csupán a véletlen műve, hogy épp akkor nyomult be a kormányközeli MET erre a piacra, amikor a rendszerszabályozás épp baromi jó üzletté válik. A MAVIR január 30-i felhívásában ugyanis a leszabályozás során fel nem használt villamos energia után váratlanul kWh-ként 35 Ft energiadíjat kínált fel (összehasonlításul: a plusz teljesítmény után az energiadíj 80Ft/kWh, annyi mint korábban – de mostantól ennek közel fele jár az egyáltalán elő sem állított áramért!). Ez már jó üzletnek látszik! Egy molekulányi gázt sem kell elégetni, a leszabályozási időszakban úgy csenget a kassza, hogy azért még termelni sem kell. Eddig azért enélkül is kezelhető volt a magyar energiarendszer. A szabályozási energiadíj és a MET megjelenése közötti összefüggést erősíti meg az a botladozás, ami a 2014-es rendszerszabályozási (menetrendtartási) szerződések megkötését jellemzi. A MAVIR 2013 végén eleve az egész év helyett csupán az első negyedévre ír ki pályázatot, mintha várna valamire, aminek bekövetkeztét követően ki lehet írni az egész éves pályázatot.  A MET sajátos egybeesésként éppen ebben az első negyedévben készül tulajdont szerezni a Dunamenti Erőműben. Az ügylet azonban nem megy zökkenők nélkül. A vásárlásról szóló első híreket követően elakad a történet. Közeledik az első negyedév vége, kellene valamit mondani az év hátra levő részére is, ezért január 30-án a MAVIR kiírja a második, harmadik és negyedik negyedévre a pályázatot, a MET azonban még nincs bent a Dunamenti Erőműben. Lehet, hogy a Dunamenti tulajdonosai fújnak visszavonulót, amikor látják, hogy az erőművük egyik fő piacának számító menetrendtartás hirtelen milyen jó üzletté válik? Gondolhatják, hogy így már ők is tudják nyereségesen üzemeltetni az erőművet! Az eredménytelenül záruló január 30-i kiírást követően azonban a február 13-án, majd a február 18-án, és február 24-én kiírt tender sem lesz eredményes. Kísérteties a párhuzamosság, ahogy a menetrendtartásról szóló tender nem tud eredményessé válni, miközben a Dunamenti Erőmű tulajdonosi hátterének változása is akadozik. Aztán február 27-én a MET és a GdF Suez aláírja az adásvételi szerződést a Dunamenti Erőmű kisebbségi tulajdonrészéről, és láss csodát, négy napra rá, március 3-án a leszabályozási, március 10-én pedig a felszabályozási irányra vonatkozó tendernél is eredményt hirdetnek. A kódok alapján egyelőre nem tudjuk, hogy a friss MET-résztulajdonú Dunamenti Erőmű mekkora szeletet tudott kihasítani az újonnan jövedelmezővé tett piacon. Várjuk az ezzel kapcsolatos nyilvános információkat. A történet folytatódik.

A jelek mindenesetre mind egy irányba mutatnak. Van egy zavaros tulajdonosi körű, részben offshore hátterű cég, amellyel a magyar államnak egyáltalán nem lenne szabad semmilyen üzletet kötni. Ehhez képest ennek a cégnek valahogy – persze csak különös véletlenek folytán – minden létező kanyarban a hóna alá nyúl a magyar állam, illetve a résztulajdonában álló MOL, és a cég szempontjából érthetetlenül előnyös, a fogyasztók és az állam szempontjából viszont érthetetlenül hátrányos szerződéseket köt vele. Továbbá – szintén pusztán különös véletlenek folytán – csodálatosan egybehangolódnak a cég piaci lépései az állami szabályozás változásaival. És az egésznek a csomópontjában ott van egy bámulatos tehetségű üzletember, Lakatos Benjámin, aki az összes olyan lehetőséget ki tudja használni, amelyet a piacon évtizedek óta jelen lévő öreg rókák sorra elszalasztanak. Igazi magyar sikersztori. Magyarország – vagy legalábbis annak egy része -, jobban teljesít.

Elveszett jelentés

Jóváhagyta-e az EU a paksi bővítést?

Nyilatkozatháború dúl arról, hogy az EU végül is jóváhagyta-e a paksi bővítéssel kapcsolatos orosz-magyar megállapodást, ahogy a kormány - például Németh Lászlóné miniszter írásbeli kérdésemre adott tegnapi válaszában - állítja, vagy sem, ahogy az Energiaklub mondja, egy, a Bizottságtól ugyancsak tegnap kapott tájékoztatás alapján.

 Most akkor van jóváhagyás, vagy nincs, ha van, miért nem tud róla a Bizottság?

Az ügy kulcsa az Euratom-szerződés részleteiben rejlik. A Szerződés 103. cikke szerint:

"A tagállamok közlik a Bizottsággal a harmadik állammal, nemzetközi szervezettel vagy harmadik állam állampolgárával kötendő megállapodások vagy szerződések tervezeteit, amennyiben a megállapodások vagy szerződések e szerződés alkalmazási körét érintik."

A magyar kormány, a nyilvános kommunikációnak és Némethné válaszának megfelelően, valóban küldött tájékoztatást a 103. cikk alapján az EB-nek az Oroszországgal, mint harmadik féllel kötendő megállapodásról, a Bizottság pedig az egy hónapos határidőn belül ténylegesen nem emelt kifogást.

Igen ám, de a Szerződésnek van egy 41. cikke is, ami a harmadik feles szerződések jóváhagyásán túl, előírja a konkrét projektek részleteiről szóló tájékoztatást is:

"Az e szerződés II. mellékletében felsorolt ipari tevékenységeket folytató személyek és vállalkozások közlik a Bizottsággal az olyan új létesítményekre, valamint kiegészítő létesítményekre vagy átalakításokra vonatkozó beruházási projekteket, amelyek jellege és mérete megfelel a Tanács által a Bizottság javaslata alapján megállapított feltételeknek."

Márpedig a paksi bővítési projekt nem alapjaiban sérti az Euratom szerződést, hiszen az lehetővé teszi nemzetközi megállapodások megkötését a nukleáris fejlesztésekre/együttműködésekre, hanem a részletek miatt fog elvérezni várhatóan az EU-ban. Biztosan súlyos kifogások fognak felmerülni a tendereztetés elmaradása miatt. Ugyancsak borítékolható a körvonalazódó finanszírozási megoldás EU-s elutasítása. A Bizottság a magyarhoz képest kristálytiszta Hinkley Point-i brit atomerőműberuházást is vizsgálja, a beruházó konzorcium számára biztosított fix, 92 fontos MWh-ként átvételi ár miatt. Ehhez képest a magyar kormány elképzelése, hogy a tőkeköltséget egyszerűen nem terhelik rá a beruházó MVM-re, hanem az államadósságban könyvelik el, olyan tisztán tiltott állami támogatás kategória, hogy azt tanítani fogják a versenyjogi kurzusokon. Hinkley Pointhoz képest a különbség nagyjából leírható a klasszikus, mindenki belepisil a medencébe, de azért nem trambulinról-történettel.

Egyértelmű a játék, amit a kormány játszik. Gondosan kiküldtek egy olyan tájékoztatást a Bizottságnak, amiről sejthető volt, hogy nem fognak kifogást emelni ellene, ugyanakkor - jóllehet már megkötötték a hitelszerződést, és folyamatban van további szerződések aláírása - az EU ellenállását várhatóan kiváltó részletekről "elfelejtették" tájékoztatni az Uniót. Így vígan hivatkozhatnak arra, hogy az EU mindent jóváhagyott, és utólagos, politikai indíttatású kekeckedésnek fogják beállítani a projekt részleteinek megismerését követően beinduló EU-s kritikai sortüzet. Ami ellen már hadrendbe lehet állítani majd a Békemenetet.

A paksi szimbólum

Beszédem a mai Paks elleni tüntetésen.

Kedves Barátaim!

 Vannak olyan pillanatok a politikában, amikor az olajozottan működő lakáj-média dacára, amikor a mindenre kiterjedő propagandagépezet ellenére a hatalom megmutatja az igazi arcát. A paksi paktum megkötése egy ilyen pillanat. Az előttem szólók már sok-sok érvet elmondtak. Elmondták, hogy a józan ész alapján mekkora felelőtlenség  belevágni egy olyan beruházásba, ami évtizedekre eladósítja az országot. Elmondták, hogy évtizedekre Oroszországhoz láncolni hazánkat pénzügyileg és energetikailag több mint bűn: hiba. Elmondták, hogy ez a beruházás soha nem fog megtérülni, hacsak olyan villamosenergia-áremelést nem vágnak a fogyasztók nyakába, hogy még az unokáink is csillagokat látnak tőle.  Azt is elmondták, hogy a demokratikus vita és a tájékoztatás teljes hiánya mellett, parlamenti felhatalmazás nélkül megkötni egy ilyen paktumot világosan elmondja azt is, mit gondol a hisztérikusan nemzeti konzultáló Orbán Viktor és kormánya az emberek tényleges beleszólásáról a tényleges kérdésekbe. Már csak az a kérdés, hogy mindezt miért teszik. A válasz pedig az, hogy csak. Csak, mert úgy érzik, megtehetik. Mert ez a kormány abban mindig elmegy a falig, ami pillanatnyi hatalmi és zsákmányszerzési érdekeinek eléréséért „megtehető”. ”. Ez egy ragadozó kormány, amely az agressziót és a hatalmat önmagáért szereti.

Mit adott a PM az összefogásnak? Mit adhat Magyarországnak?

Hamarosan egy éve lesz annak, hogy létrehoztuk a Párbeszéd Magyarországért (PM) pártot, a baloldali-zöld értékek iránt elkötelezett állampolgárok politikai otthonát. Többen azt gondolták, hogy a mai idők nem kedveznek a pártalapításnak: többen féltettek bennünket, hogy eltűnünk majd a Hír Tv szintre süllyesztett közszolgálati média, a CÖF-plakátok és a kövéri parlamenti „rendőrállam” háromszögében. Többen kérdezték tőlünk, hogyan lehetséges a „baloldal megújítása” egy olyan helyzetben, melyben az ellenzék megegyezés-kényszerben van, mely felértékeli a „régi játékosok” terepismeretét. Tudtuk, hogy nehéz vállalkozásba kezdünk, számos veszéllyel és buktatóval. Azt is sejtettük, hogy elkerülhetetlenül lesznek hibák is. És most sem titkoljuk senki előtt: nem vagyunk maradéktalanul elégedettek az Összefogás végleges formájával. De ahhoz nem férhet kétség, hogy Összefogás nélkül esély sincs arra, hogy ne maradjon a nyakunkon még négy évre az Orbán-Simicska maffiakormány. És ha a nyakunkon marad, akkor annak belátható következményei lehetnek hazánkra nézve.

Ezért mentünk el a falig. Ezért vállaltuk a partvonalon állók bekiabálásait – ugyanazért, amiért annak idején feladtuk a bizottsági helyeinket, a frakciótagság kényelmét, és sokan vállaltuk az egzisztenciális bizonytalanságot. Hogy Orbánt és Simicskát elküldhessük. Hogy újra mindenki otthon lehessen a hazában. Ezért döntöttünk úgy, hogy részt veszünk a demokratikus ellenzéki erők Összefogásában, és ezért képviseltük következetesen elveinket és választóinkat az egyeztetéseken. A jelöltállítás lassan lezárul, a kampány lassan elkezdődik: ideje számot vetni, hogy PM-ként mit adtunk az Összefogásnak, és a sikeres választási szerepléssel mit adhatunk Magyarország újjáépítéséhez.

Az Orbán-Simicska rezsim kérlelhetetlen ellenfeleit

A PM képviselői csoportja ma a kétharmados parlamenti rémuralom első számú büntetési célpontja. Minden hónapra jut egy-egy újabb büntetési számla, ha éppen kimondjuk az igazat a maffiamódszerektől sem visszariadó Fideszről. Nekünk a parlamenti mandátum nem öncél, hanem látható és elszámoltatható népképviselet. Éppen ezért, amikor Kövér László emelte a tétet, pontosabban a büntetési tételeket, mi még szókimondóbbak lettünk. Nincs a demokrata oldalon még egy olyan párt, ami csak azért, mert az igazat mondja, ennyi büntetést fizetett volna be. Ám mivel sohasem voltunk megélhetési politikusok ezzel egészen biztosan nem fog célt érni a Házelnök úr. Továbbra is ki fogjuk mondani, amit ki kell mondani - nem riadunk vissza!

Ami azt illeti, bár féltettek bennünket, de napról-napra álljuk a sarat a mára szinte egyenletes narancsszínűre kent médiával szemben. Kérdések elől nem ugrálunk el, nem kérünk másikat, mint Kósa Lajos. Lebuktattunk hatósági vezetőket kamudiplomájuk miatt, és míg a Fidesz Sz. Ferencet és huligánbarátait küldte az egyetemisták ellen, addig mi kiállunk mellettük és a velük szemben indított igaztalan eljárások ellen. Az első sorban harcoltunk, amikor elkezdődött a Pető Intézet kálváriája, tüntetést szerveztünk, megakadályoztuk, hogy minden úgy történjen, ahogyan azt megálmodta az ingatlanra éhes kétharmad. Egyik legkövetkezetesebb ellenfelei voltunk a földrablásnak, számos botrányt hoztunk napvilágra Esztergomtól Vecsésig, a napelemes pályázatoktól az autópálya-építésekig.

Zöld-baloldali programot, felkészült szakpolitikusokat

Amikor a PM választási szövetségre lépett az Együtt 2014-gyel a politikai megállapodással egyenrangú dokumentumként kezeltük a közpolitikai elképzeléseket összehangoló programot. A korszakváltás garanciáját ugyanis nem csak a politikai osztály frissítésében, és a korrupció elleni kíméletlen fellépésben látjuk, hanem az igazságos és fenntartható módon fejlődő Magyarországot megteremtő közpolitikai programban is. Más kérdésekkel összehasonlítva örömmel tapasztaltuk, hogy ezekben viszonylag kevés eltérés mutatkozott a legnagyobb demokratikus ellenzéki erők között. De a PM következetes kiállása néhány programpont mellett jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ezek a rengeteg választót érintő kérdések megfelelő súllyal szerepeljenek az újratervezés programjában.

A fideszes tandíj ingyenes alapképzéssel való felváltása alapvető feltétele annak, hogy ne szoruljon ki egyetlen tehetséges diák sem a felsőoktatásból pusztán azért mert családja nem tehetős vagy mert egy kis faluban született. Bajnai Gordonnal együtt az élharcosai voltunk annak, hogy az új demokratikus kormány első számú feladata a gyermekéhezés felszámolása legyen. Az ellenzéki összefogásban senki nem hívta fel következetesebben a paksi bővítés őrületére a figyelmet – már az Orbán-Putyin paktum előtt – mint a PM zöld politikusai.

Elsőként szólaltunk meg a megalomán stadionépítési projektek kapcsán és világossá tettük, hogy ha a stadionok és az iskolákba való befektetés közül kell választani, akkor az utóbbiak pártján állunk. Élharcosai vagyunk a földoltásnak csúfolt földrablás elleni küzdelemnek. A fontos korszakváltó ügyekbe fektetett energia persze semmit nem ér, ha nem sikerül kormányzati politikává alakítani. Amit képviselünk az a 2014-es választáson az Összefogás része – aki az Összefogás listájára szavaz a PM zöld-baloldali ügyeire is szavaz.

Hiteles, új arcokat, nőket és fiatalokat

Ma bármerre fordul az ember az országban, folyamatosan azt hallja: nem csak az országnak kell megújulnia, hanem a politikai osztály hitelességét is sürgősen helyre kell állítani. A magyar állampolgárok elfáradtak már abban, hogy mást jelentenek a szavak és a tettek, hogy kormányra kerülve kukába kerülnek a választási ígéretek, hogy a politikusoktól handabandázást hallgassanak ahelyett, hogy felelős és a szociális válságon érdemben enyhítő javaslatokkal élnének.

A politika megújítását persze nem lehet totális és azonnali elitcserével elérni. De önző politikai érdekekre hivatkozva azzal sem érvelhetünk, hogy minden jó volt 1990 és 2010 között. A „megalvadt struktúrákat” fokozatosan, de céltudatosan haladva lehet megváltoztatni, úgy hogy minél több ambiciózus, tettre kész, fiatalnak adja meg a politizálás lehetőségét.

A PM egyéni választókerületi jelöltjeinek átlagéletkora 38,3, közöttük 50%-ot tesznek ki a nők. Soha még nem indított demokratikus párt ilyen arányban nőket és fiatalokat valódi nyerési eséllyel. A nők társadalmi súlyuknak megfelelő képviselete érdekében törvényjavaslatok sokaságát adtuk be; és így tettünk az anyák munkaerő-piaci helyzetének javítása vagy éppen a családon belüli erőszak büntetőjogi tényállásának megállapítása kapcsán. Kiállunk a női kvóta mellett, kiállunk Fidesz nőket lealacsonyító politikája ellen. A PM hiteles, fiatal és nőpolitikusai fontos erejét jelenthetik a kormányváltó összefogásnak.

Egy politikai otthont a jövő demokratikus közszereplőinek

Scheiring Gábor képviselőtársunk ezt írta tavaly februárban: „Magyarországnak nem elitekre van szüksége, hanem belátásra; nem csak pártokra, hanem arra, hogy azok politikai otthonokat is jelentsenek. Politikai otthont, amely befogad, nem pedig kizár. Amelyik nem szavazatokat, hanem esélyeket maximalizál, politikai otthont, mely a párbeszédet intézményesíti nem pedig a rövid távú, holnapután már nem érvényes alkukat (…) Mi nem vagyunk a lelkiismerete senkinek és nem leszünk érdekeltek abban, hogy ismét a múlt hatalomtechnikái, reflexei, és »szalámizásai« emelkedjenek kormányerőre.”

A PM hitvallását jelentik e szavak. Nem egy újonnan belépő párttagunk mondta azt bemutatkozása alkalmával, hogy azért lépett be hozzánk, mert „nektek elhiszem, amit mondtok”. Ezt a nyitottságot tapasztaltuk országjárásunk során is. Immáron jelen vagyunk minden megyében, több száz tagunk és ezres szimpatizánsi bázisunk intenzív kapcsolatot jelent a helyi közösségekkel. Mi nem „igazoltunk” tagokat csak azért, hogy legyenek, és a legszigorúbb etikai normákat alkalmazzuk. A párttag nálunk nem csak kampányban fontos, nekünk a civilek nem „bokréták” vagy szatellit-partnerek. Ezt tudják ők is, ezért vagyunk képesek tanulni egymástól, ezért tudunk bizonyosságot adni embereknek: a politika nem „ott, a fenti világ” játéka és nem az önérdek-érvényesítés terepe. A PM azért is van és lesz, hogy a politika közös ügyeink közös intézése legyen.

Mi ezt adjuk az Összefogásnak és Magyarországnak!

Szabó Tímea és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért társelnökei

Az évszázad üzlete számokban

Lázár János szerint a paksi bővítésről kötött moszkvai paktum, melyet Vlagyimir Putyinnal kötöttek, az évszázad üzlete. Igaz, részleteket nem hajlandók közölni erről a bombaüzletről, a jelek szerint a legfontosabb kérdések (például a nyélbe ütött hitel kamata) még le sincsenek lezárva, így nehéz igazolni vagy cáfolni azt, amit állítanak. Tegyünk mégis egy kísérletet, hogy felvázoljuk a rendelkezésre álló információk alapján ennek a megabiznisznek a valódi természetét.

Mi az, amit tudunk?

Kapunk Oroszországtól 10 milliárd euró, azaz uszkve 3000 milliárd forint kölcsönt (az árfolyamkockázat a miénk – hahó, devizahitelesek!). Ennek a kamata még nem tudható, valahol 3,9-5 százalék között várható, legyen mondjuk 4,5 százalék. A projekt teljes költségének 20 százalékára tehető a magyar önrész: ez 750 milliárd forint, a teljes bekerülési költség így 3750 milliárd lesz. A teljes projektben kb. 30 százalékos hazai beszállítói aránnyal számolhatunk (az utóbbi időben ennél magasabb, 40 százalékos arány szerepel a kormányzati kommunikációban, de ez nem tűnik megalapozottnak, a végelszámolásnál szerintem még a 30 százalékos arány teljesülését is bőven sikerként lehet majd értékelni).

Mi az, ami ebből következik?

A bővítés költségének 70 százaléka, 2625 milliárd forint az orosz félnek kerül kifizetésre. A 3000 milliárdos kölcsön döntő része tehát bukófordulóval megy is vissza Oroszországba a bővítési munkák finanszírozására, mondhatnánk, hogy ideiglenesen hazánkban állomásozó pénzről lesz szó – csak ezúttal ezt az oroszok is komolyan fogják gondolni. Miután a kölcsön döntő részét azonnal vissza is adtuk, elkezdhetjük törleszteni a tartozást. De nem ám csupán a 3000 milliárdnyi tőkét! Mert ott van az a fránya kamatos kamat is! És 4,5 százalékos kamatrátával, a 9. évtől induló törlesztéssel és 30 éves futamidővel számolva, a törlesztőrészletek eloszlásától  függően, nagyon konzervatív becslés szerint is minimum 2000 milliárd forint kamatot is ki kell majd fizetni.

Összegezzük:

Magyarország rákölt a bővítésre:

   750 milliárd (önrész)

   3000 milliárd (tőketörlesztés)

5750 milliárd forintot.

Ebből a projekt eredeti (kamat nélküli) költségének 30 százaléka, azaz 1125 milliárd forint segíti a hazai gazdaságot. A 750 milliárdos itthon előteremtendő forráshoz képest 400 milliárd forint a hozzáadott befektetés a magyar gazdaságba. 4625 milliárd forint meg az orosz gazdaságot pörgeti. És az egészet végül az adófizetők állják.

Ez tényleg az évszázad üzlete. Kérdés, hogy kinek? Illetve ez sem kérdés.