Merre tovább Forgó-morgó? - egy lemondás margójára

A Világgazdaság értesülései szerint lemondott Bencsik János energiaügyi államtitkár.

Ha ez tényleg megerősítést nyer,  a látszólag talán közepes jelentőségű hír azt gondolom mégis messzire mutat. Megpróbálom áttekinteni néhány pontban, mi vezethetett ehhez, és mi következhet belőle. Szándékosan keveset fogok foglalkozni a felszíni eseményekkel, így az elhíresült facebookos üzengetésekkel vagy esetleges személyi konfliktusokkal, és a mögöttes mozgatórugókra koncentrálok.

Bencsik krédója. Bencsik alapvető célkitűzése egy olyan "nemzeti és fenntartható" energiapolitika kialakítása volt, amely a) garantálja az ellátásbiztonságot, b) segíti az energiafüggetlenséget, c) helyzetbe hozza a magyar gazdasági szereplőket, d) stratégiai szerepet biztosít az államnak a tulajdonosi oldalon is (MVM), e) átláthatóbbá teszi az energiapiacot és kiszámíthatóbbá a szabályozási környezetet, megerősíti a stratégiai tervezést, f) segít az ÜHG-kibocsátás csökkentési és dekarbonizációs pálya végigvitelében. Ennek az álláspontnak a kritikájával egy másik bejegyzésben fogok foglalkozni. Most csak egy másik aspektusból nézzük meg ennek az álláspontnak a helyzetét a hazai politikában.

Bencsik konfliktusai. A fenti krédó több ponton is ütközött a kormány, a Fidesz-frakció illetve végső soron a Fidesz körüli gazdasági holdudvar érdekeivel.

1. A stratégiai cél pillanatnyi érdek elé helyezése. Bencsik számára világos volt, hogy az energiaágazat - amely az egyik leghosszabb távú tervezést igénylő gazdasági szektor - nem viseli el a pillanatnyi rángatásokat, az aktuálpolitikai célok mentén való követhetetlen bakugrásokat. Gyakorlatilag nincs is más célkitűzés, ami erőteljesebben állna szemben a Fidesz kormányzásával, mint ez. Az a gondolat, hogy a pillanatnyi politikai akarat nem mindenható, és alá kell vetni a politikacsinálás, mint napi mesterség illékony céljait más, hosszú távú, a Fidesz-kormányzás periódusán túlmutató szempontoknak, zsigeri ellenállást váltott ki a Lázár Jánoshoz hasonló gátlástalan politikai kalandorokból. Ha ezt megtetézzük azzal, hogy ez a távlatos tervezés még a gazdasági szereplők helyzetének, viselkedésének figyelembe vételét is magába kell, hogy foglalja, miközben Orbán nagyjából annyit ért a gazdaságból, hogy az alapvetően a Fideszt finanszírozó Simicska-féle pénzpumpa bemeneti oldala, akkor érthető, hogy Bencsik körül lassan elfogyott a levegő.

2. A korrupciós faktor ereje. Az e) pont, azaz az átláthatóság és a kiszámíthatóság célkitűzése komoly érdekeket sért. Az elmúlt két évtized energiapolitikája háttéralkukról, egyéni érdekérvényesítésről, zsarolásról, maffiaközeli eszközökről szólt. Elég, ha csak olyasmiket említünk, hogy Kapolyi László, Podolák-Fónagy paktum, Emfesz, MVM, Kocsis István, hogy érzékeljük, miről beszélek. Az elmúlt másfél év etekintetben fikarcnyi javulást sem hozott, csak a szereplők változtak. Ez a kör pedig alapvetően érdekelt volt Bencsik kiszorításában.

3. A szociális demagógia szabadsága. Bencsik számára a kezdetektől világos volt, hogy egy távlatos energiapolitika már középtávon sem viseli el azt a szociális demagógiát, amivel az Orbán-kormány operál. Az energiaszegénység visszaszorítása és a szociális szempontok érvényesítése számára alapvető jelentőségű, de tudja, hogy ezt nem az energiapolitika, hanem a szociálpolitika eszközeivel kell megoldani. Lakhatási támogatás, energiahatékonysági, épületkorszerűsítési intézkedések révén az energiaigény csökkentése a kívánatos út. Erre kell a mobilizálható forrásokat fordítani, mert a mesterségesen alacsonyan tartott energiaárakkal szemben ez képes a pénztárcákon keresztül is motiválni az embereket a takarékosságra, úgy hogy a rászorulókat mégsem hagyjuk magukra. Ez természetesen a támogatáspolitika rászorultsági elvének érvényesítését is jelentené, ami ellentétes Orbánék középosztály-kedvezményező politikájával. A mesterséges eszközökkel alacsonyan tartott energiaárak közgazdaságilag és energiapolitikailag zsákutcás, politikai marketing-szinten viszont jól kommunikálható programjának elutasítása természetesen ütközött a Fidesz világképével.

4. A fosszilis-lobbi. Jóllehet az Orbán-kormány erőteljesen újrakeverte a lapokat, és számos korábban jó érdekérvényesítő képességű lobbicsoport szorult háttérbe, de ne gondoljuk, hogy teljesen elvesztették a befolyásukat. Kicsit megtépázva, illetve részben kicserélődve, de a fosszilis energia nagy szereplői továbbra is erős hatást tudnak gyakorolni a döntéshozatalra. Bencsik, a fentiekben f) pontban jelölt elköteleződése az energiahatékonyság és a megújulók iránt, rontotta üzleti esélyeiket. Ez nyilván nem maradt válaszlépés nélkül.

5. Egy rendszeridegen Fideszisztánban. Végül, de nem utolsósorban minden kézzelfogható érdek nélkül is, egyszerűen a Fidesz korrupcióra, kijáróemberekre és feltétlen engedelmességre alapozó politikai rendszere természetszerűleg veti ki magából azokat a zárványokat, amelyek nem illeszkednek milliméter-pontosan ebbe a szisztémába. Egy átgondolt, felelős és korrupciómentes szeglet az egész felépítmény stabilitását veszélyezteti. A tisztesség ezért óhatatlanul megrövidíti az életet ebben a rendszerben (és volna rá egy fogadásom, hogy épp ebből az okból kifolyólag a következő dominó Ángyán József vagy Szócska Miklós lehet – aztán sokkal több, a kritériumoknak megfelelő zárványt nem is nagyon tudok mondani).

Bencsik látható konfliktusai konkrétan Lázár Jánossal (az év eleji KÁT-os csata, illetve a mostani, rendszerhasználati díj tartozások körüli csetepaté) a fenti okokból következtek. És amikor Bencsik azt mondja, hogy a lemondásának nem Lázár az oka, annyiban természetesen igaza van, hogy nem két – közepes jelentőségű – összezördülés vihette rá a lemondásra, hanem annak a felismerése, hogy a programja nem kompatibilis és nem végrehajtható a jelenlegi politikai környezetben.

Mi lesz itt? Bencsik lemondása egy halom kérdést nyit meg, illetve előrevetít jónéhány várható folyamatot.

1. Ki lesz itt? A lemondással megüresedő helyre ki fog belépni? A pletykák elsősorban Kovács Pál, energetikai helyettes államtitkárról szólnak. Kovács nem lenne feltétlenül rossz fejlemény. Igazi atomenergia-fan, így a paksi bővítés valószínűleg még nagyobb lendületet kapna, de szakmai kompetenciája megkérdőjelezhetetlen, és tisztességére sem vetült eddig árnyék. Vélhetőleg rugalmasabb lenne a politikai szándékok megvalósításában, de alapvetően szakmai csapáson igyekezne tartani az energiapolitikát. Más igazán valószínű jelölt pillanatnyilag nem látszik. Persze találgatni lehet. Ha a negatív forgatókönyveket listázzuk, akkor átdobhatják az MVM élén Fidesz-szempontból bevált Baji Csabát, ami ijesztő korrupciós árnyat vetne előre. Vagy előhúzhatnak egy nyeretlen kétévest a kalapból, akit a feltétlen lojalitás tesz alkalmassá a posztra – ez a korrupció mellett a szakmai dezintegrációt is magával hozhatja. Az Orbán-közeli Magyar Energetikai Társaságtól is hozhatnak valakit – felmerülhet mondjuk Garbai László, a MET elnöke. Hozhatnak valakit az üzleti szférából is – adná magát Hernádi Zsolt MOL-vezér, de az INA-üggyel a hátában túl kockázatos, és épp ma némi kormánykritikát is megfogalmazott, ami még veszélyesebb. Van egy pozitív forgatókönyv is: reaktiválják az első Orbán-kormány idején a Magyar Energiahivatalt vezető, jelenleg a Corvinuson tanító Kaderják Pétert. Persze azt a posztot, amiből Bencsiknek elege lett, azt Kaderják aligha vállalná szívesen, nem beszélve arról, hogy szakmai programja több helyütt ütközik a kormányelképzelésekkel.

2. Lassuló energetikai jogalkotás. Az államtitkárság Bencsik lemondásával elég zilált állapotba kerül. Nincs két hete, hogy menesztették Olajos Péter zöldgazdaság fejlesztésért felelős helyettes államtitkárt, akit a mai napig nem pótoltak, így aligha van ereje teljében az államtitkárság. Kérdés az is, hogy Bencsik távozása nem von-e maga után további távozásokat alsóbb szinteken, illetve egy új államtitkár mennyire kívánja átalakítani a stábot. Mindez azt vetíti előre, hogy jó ideig a szakmai munka helyett a szervezeti kérdések lesznek előtérben még akkor is, ha az új államtitkár alapvetően folytatni kívánja majd Bencsik programját. Ha ettől el akar fordulni, az jelentős személyi átalakítást is jelent, és akkor tartós krízisre számíthatunk – egy pillanatra emlékezzünk vissza arra a zűrzavarra, ami a minisztériumokban az átalakítások miatt a kormányváltás után tapasztalható volt. Ebben a helyzetben tartósan elakadhat a jogalkotási folyamat, és sokáig nem számíthatunk a megújulókra vonatkozó új törvényre (METÁR), az új távhő-törvényre, de a további szabályozások is csúszhatnak (klímapolitikával kapcsolatos rendelkezések, a megújulók közlekedési felhasználásának új szabályozása, stb.)

3. Bizonytalan támogatáspolitika. Bencsik sokat küzdött azért, hogy több forrás álljon rendelkezésre a megújulók és az épületkorszerűsítések támogatására. Egyfelől többé-kevésbé tisztába tették a meglehetősen zilált állapotban átvett Zöld Beruházási Rendszert. Újraindították – ha egyelőre csak kis léptékben is – a kvótaértékesítést. Felvázoltak egy átláthatóbb rendszert a források kifizetésére (például előrehaladott állapotban van az LMP által már 2009-ben javasolt Éghajlatvédelmi Alap felállítása valamennyi vonatkozó forrás egységes kezelésére). Átcsoportosítottak 160 milliárd forintot a KÖZOP-ból a KEOP-ba, amiből 40 milliárdot megújulókra, 120 milliárdot épületenergetikára szánnak (más kérdés, hogy ezt a pénzt sajnos jórészt a közösségi közlekedéstől veszik el, így ami egyik oldalon kibocsátás-csökkentési nyereség, az a másik oldalon pont ellenkezőleg hat). Bencsik távozásával az egész rendszer bizonytalanná válik.

4. Klímapolitikai gondok. Épp zajlik a durbani klímacsúcs, a világ nagyjából most döntheti el, hogy megteszi az elkövetkező 5-6 évben a szükséges lépéseket a klímaváltozás megfékezésére, vagy elmegy ez a hajó. Ebben a helyzetben a magyar klímapolitika a jelenleginél is légüresebb térbe kerül. Problémák lehetnek a kvóta-kereskedelem folytatásával is. Az elmúlt években ezt leginkább a Magyarország iránti bizalom zuhanórepülése gátolta a szoci kormányzat gyanús ügyletei miatt a bevételek felhasználásánál, illetve a CER-kvóták emlékezetesen necces értékesítése eredményeképpen. Ennek a bizalomnak visszaállítását nem fogja segíteni a tárgyalópartner változása.

5. Általános bizalomvesztés. Nem csak a kvóta-kereskedelem területén, hanem általában az energiapolitikában az ország legnagyobb gondja jelenleg a bizalomvesztés. A rángatózó jogalkotásból fakadó szabályozási kockázat, a kiszámíthatatlan intézkedések miatti aggodalom az amúgy is tőke- és hitelhiányos magyar gazdaságban az energetikai beruházásokat gyakorlatilag teljesen leállította. Bencsik lemondása meghatványozza a bizonytalanságot a szektorban. Mindeközben Magyarország lemarad arról, hogy legalább alkalmazkodjon a világban zajló energetikai forradalomhoz – ha az a hajó már el is ment, hogy éllovasai és haszonélvezői legyünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.