2013. 05. 02.

Ki győzhet 2014-ben?

Trafikmutyi, az információs törvény rapid módosítása, nőverő képviselő. Ha valaki egy pillanatra elbizonytalanodna, a kormány képes három napon belül bebizonyítani, hogy kormányváltásra van szükség, szinte bármi áron. Az ellenzék számára feltett kérdés nem is ez, hanem az, hogy ez hogyan valósítható meg. Széles körben elterjedt vélemény, hogy ennek útjában pillanatnyilag egyetlen akadály áll: az összefogás hiánya. Minél nagyobb az összefogás, annál nagyobb lesz a győzelem is. És ha egyszer létrejött a Nagy Ellenzéki Egység, már csak hátra kell dőlni, és várni, hogy a Fidesz összeomoljon a választáson.

Ezt a véleményt a legkristálytisztábban Gyurcsány Ferenc szájából hallhattuk, május elseje alkalmából. „Szükség van Bokrosra, Kunczére, Fodorra, a szociáldemokratákra, Schmuckékra, a Szemára, a DK-ra” – állította tegnap a Városligetben. Mindezeknek egy közös listán kell indulniuk, és így kell harcba szállniuk az Orbán-rezsimmel, hogy győzhessenek. Nem kétséges, hogy ez a vélemény sokak vonzalmával találkozik az ellenzék szereplői és szimpatizánsai részéről.

Fájdalom azonban, de a fenti gondolatmenet amennyire tetszetős, éppannyira ostoba is egyben. Az ellenzék legnagyobb gondja ugyanis nem az összefogás hiánya. Hanem a szavazóké. Bár a közvélemény-kutatási adatok ellentmondásosak, - a Tárki például márciusban az MSZP-t történelmi mélyponton, az Együtt-PM-et erősödésben találta, míg mondjuk az Ipsos izmosodó MSZP-t, és gyengülő Együtt-PM-et mért -, egy dologban valamennyi vizsgálat egyetért. Ez pedig az, hogy az ellenzéknek DK-stul, Bokrosostul, Fodorral, Schmuck Andorral együtt is kevesebb támogatója van, mint a kormányoldalnak. És hogy az egyetlen életszerű stratégia az ellenzék számára, ha meg tudja szólítani a pártválasztásában és szavazási hajlandóságában bizonytalan, 45-51% közé mért közönség lehető legnagyobb részét. Az ellenzéki siker tehát elsősorban nem azon múlik, hogy hogyan fogunk össze (bár az összefogásra szükség van, ez nem kétséges), hanem azon, hogy hogyan tudunk magunk mellé állítani körülbelül félmillió embert, aki egyelőre nincs itt. Erre kell választ találni.

Gyurcsány Ferenc válasza az, hogy egy Bokros Lajossal kiegészített Gyurcsány-kabinet, amely büszkén kiáll a 2004-es népszavazás, illetve a 2006 őszi rendőri túlkapások védelmében („Nem kell bocsánatot kérni 2004-ért, 2006 őszéért.” – hangzott el tegnap) ellenállhatatlan vonzerőt fog gyakorolni azokra a százezrekre, akik 2010-ben a szocialisták kormányzása felett érzett felháborodásuk okán a Fideszre szavaztak, de mára a jelenlegi kormányoldalból is kiábrándultak.

Félreértés ne essék, én több szempontból is értem Gyurcsányt. Egyfelől politikai túlélése másképp nem biztosítható, mint egy ilyen nagy összefogásban. Másfelől mindannyian érezzük a már létező ellenzéki szavazótábor felől a várakozást, a nyomást az összefogásra. Aki valaha öt percnél többet töltött ellenzéki lakossági fórumokon, találkozókon, az pontosan tudja, micsoda igény van a szimpatizánsok részéről az összefogásra. Hogy végre együtt legyünk, sokan legyünk, mutassunk erőt közösen. Nem lebecsülendő ez az elvárás. Hiszen meg kell tartani az ellenzéki szavazók hitét abban, hogy lesz valamilyen együttműködés (hiszen e nélkül valóban nem lehet megszerezni a többséget), és így van esélye a kormányváltásnak.

Felelős politikusként ugyanakkor nem küzdhetek másért, mint egy kormányváltáshoz vezető reális stratégiáért. A Gyurcsány-program (igazságtalan persze kizárólag a volt kormányfő nevéhez kötni ezt az elképzelést, hiszen sokkal szélesebb körben hisznek benne) tökéletesen alkalmas arra, hogy a már elkötelezett ellenzéki szavazók megnyugodjanak, és elégedettek legyenek az ellenzék bölcsességével. És hogy elveszítsük a választást.

A valóságban azt kell megnéznünk, hogy miért nem jönnek a bizonytalanok és hogyan tudjuk őket meggyőzni arról, hogy érdemes az ellenzékre szavazniuk. Azokat a bizonytalanokat, akiknek nagyon elegük van a jelenlegi kormányból, de máig nem látják az ellenzékben a meggyőző alternatívát. Azokat a bizonytalanokat, akik a jelenlegi ellenzék jelentős részével szemben szavaztak a Fideszre 2010-ben, és bár azóta kitelt náluk ennek a kormánynak a becsülete is, de még mindig nem szavaznának az ellenzékre. Milyen garanciákat tudunk adni nekik, hogy ez már nem az a politika és politikai kultúra, amit elutasítottak három évvel ezelőtt? Hogy a tapasztalatokból lehet tanulni, és 2014 után nem csak az Orbán-Simicska-rezsim bűneinek mondhatnak búcsút, de a korábbi szocialista kormányzás hibáit sem ismételjük meg? Az az üzenet a legalkalmasabb erre, hogy semmit sem felejtettünk, és semmit sem tanultunk, mint a Bourbonok Talleyrand szerint?

200px-Louis_XVIII2.jpgXVIII. Lajos - Bourbon, aki semmit sem felejtett, és semmit nem tanult (forrás: wikipedia)

Meggyőződésem, hogy a győzelem érdekében ellenzéki oldalon elkerülhetetlen az együttműködés. Sok más PM-es párttársammal együtt azért hagytuk ott az LMP-t, mert erről nem sikerült meggyőznünk ottani társainkat. Abban is biztos vagyok azonban, hogy ha nem sikerül megújítani az ellenzék üzenetét, akkor nem csak azért volt hiábavaló a kiválásunk, mert egy esetleges ellenzéki győzelem esetén csupán rekonstruálnánk a korábbi hibákat. Hanem azért is, mert ez a győzelem nem is fog bekövetkezni.

Nem fog bekövetkezni, ha nem tudunk őszintén szembenézni a 2004-es népszavazással, 2006 őszével vagy a Zuschlag-Hunvald-Hagyó-tengellyel, a 2002-2010 közötti kormányzás kudarcaival, a programok eredendő tévedéseivel. Ha nem kínálunk fel következetes múltfeltárást a rendszerváltást megelőző ügynökügyeket illetően éppúgy, mint az azóta kialakult összefonódások kapcsán a politika-titkosszolgálatok-alvilág háromszögben. Ha nem ígérünk elkötelezett korrupcióellenes fellépést. Ha nem ígérünk nem csupán kormány, de korszakváltást is. Mert 2014 kormányváltói nem csak a 2010 utáni kudarcokkal akarnak leszámolni, hanem a „hogyan jutottunk ide?” kérdésre is választ akarnak kapni. Nem a „csak azért is minden jó volt”, a múltrelativizáló mentalitásra, hanem belátásból fakadó, megvalósítható jövőképre vágynak. Mindehhez – egyetértek Gyurcsány Ferenccel – meg kell erősítenünk a szívünket. Sok bevált rutinnak hátat kell fordítani. Enélkül azonban közösen, összefogva is elbukunk. Aki ma csupán a meglévő ellenzéki táborhoz kíván szólni, a másikra önérdekből nyomást gyakorolni, az megnyerheti az aznapi médiafigyelmet és a népszerűségi csatát ezen az oldalon, de elveszíti a választást. Aki választást akar nyerni, az hitet kell, hogy adjon az ellenzék hátországának, hogy lesz összefogás, és reményt kell, hogy adjon a bizonytalanoknak, hogy érdemes mellénk állniuk, mert nem azt fogják visszakapni, amit egyszer már elutasítottak. Hogy én is egyenes legyek, mint Gyurcsány a Városligetben: mindenki más Habony Árpád, Simicska Lajos, Orbán Viktor kottájából játszik.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr385262798

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meglett az Együtt - MSZP összeborulás 2013.05.03. 01:32:13

Ma az MSZP székháza előtt jelentette be Bajnai Gordon és Mesterházy Attila, hogy pártjaik 4 pontos szándéknyilatkozatot alkottak egymással karöltve, melynek nyilvánvaló célja a Fidesz-uralom megtörése. Ezt szándéknyilatkozatok fingása nélkül is tudtuk,...

Trackback: Ki győzhet 2014-ben? 2013.05.02. 21:26:01

Az ellenzék legnagyobb gondja nem az összefogás hiánya. Hanem a szavazóké.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilla50 2013.05.02. 21:00:40

mostmár csak a program kéne!
mondjuk kicsit egymás erényeinek kiemelése--Mostani erénye!

Mi a fenének még mindig kerülni a programokat és kinyilatkoztatni!
Rémes ostobaság!

most van egy működő modell, de drága--folyamatos bekúszó áremelések vonnak be minket az öngondoskodásba--fokozott tehervállalásba (pl. vasúti jegyár emelés) ehelyett még mindig azt firtatják, ki miben a múltban--Hogy Gyurcsányt utálják az a mai ellenzék teljes hibája nem Gyurcsányé csak!
2009-ben lemondott már 4 éve--azért utálják még mindig, mert sikerült démonizálni --pedig a fidesz módszerei bolsevikabbak--de ez meg nem kerül előtérbe mert a fidesz tematizálás győz mindig mindenütt---

Lilla50 2013.05.02. 21:02:53

egyre hülyeségeket hallunk programot nem!

Csomorkány 2013.05.02. 21:41:24

Mint megszólított, a FIDESZ-ből kiábrándult, de balra szavazni sem hajlandó választópolgár szólok.

Sokszor elhangzik manapság, hogy a Jobbik vállalhatatlan. Talán nem fölösleges rámutatni, hogy a baloldal is belekormányozta magát 2013-ra vállalhatatlan társadalompolitikai szélsőségekbe.

Nem és nem vagyok hajlandó olyan pártokra szavazni, amelyek nyitottak az egyneműek házassága felé, viszont süketek a cigánykérdésre, mint valós társadalompolitikai problémára, és lényegében föláldozzák a határon túli magyarokat egy Gyurcsány kedvéért, aki - mint tudjuk - nem kíván bocsánatot kérni 2004-ért.

Itt most elhangzott néhány elhatárolódás Gyurcsány mondandójától, de azért ugye visszahozzátok őt is a hatalomba a nagyfene összefogásban? Csak mert én még mindig nem bántam meg, hogy 2010-ben elzavartam ezt a bagázst.

evauraj 2013.05.02. 22:33:02

A fidesz által agymosott emberek a bizonytalanok között is sokan vannak, akik már nem hisznek egyetlen politikusnak sem. Olyan erővel, média-túlsúllyal táplálták az emberekbe a "loptak, csaltak, hazudtak" -ot, hogy minden hitük elhagyta. A fideszesek ellenzékben direkt arra játszottak, hogy lejárassák ellenfeleiket! /Nem mondom, hogy ártatlanok, de a mai kormányhoz képest tisztességes emberek./ Egyébként a rendszerváltás hibáit nem lehet az elmúlt nyolc évre hárítani!Véleményem szerint azzal lehetne megszólítani az elszegényedett, csalódott embereket, ha az őket érintő, életkörülményeiket javító intézkedések közérthetően megfogalmazódnának a programokban, lakossági fórumokon.

Geo_ 2013.05.02. 22:56:24

Fontos - de nem elég pontos.
1. Az alapvető kérdés: ki, mi alapján tudja megmondani, hogy abból a 41-51 %-ból hogyan, ki, s hány %-ot tud vonzani? Mert az egyénileg legokosabb emberek is képesek hibás döntést hozni (ld. Kennedy csoport, Disznó-öböl) - s utólag már nem lehet korrigálni. Pl. mennyit hoz/visz az összefogás az egyes táborokban? Van-e tartalék a konzervatív/jobboldalon?
2. A Fidesz 2010-es eredménye nagyrészt azon alapult, hogy mindent a "hazug" és a "korrupt" szlogenekre fűzött fel - mennyit "hozna a konyhára", ha meg lehetne találni most is ezeket a vezér-fonalakat? (Számomra a "perverz" lenne a találó - de hát messze vagyok én a PR-tól.)
3. "Homogén" 2/3 (mely maximálisan kielégítené a PM igényeit) biztos, hogy nem teremthető meg. De megfogalmazhatóak-e olyan garanciális követelmények, melyek nem csak a politikusok közti kompromisszumokhoz vezetnek - de a szimpatizáns tábor is elfogadja? Van-e értelme külön alkotmányozó és kormányzati szövetségről beszélni?
4. Ma meghatározhatók-e olyan módszerek, melyek alapján előre meg tudnak állapodni a szereplők, hogy miként mérik egymás súlyát és szerepét, állítanak majd jelölteket?
5. Tudják-e a felek kezelni az alapvető, vagy annak tartott megközelítésbeli különbségeiket, ld. 3? (Gyurcsány nem a 2004-es népszavazás, hanem az állampolgári/választópolgári felelősség, illetve nem a rendőri túlkapások, hanem a fellépés szükségessége mellett állt ki – de mit csinál a PM, ha kiderül, hogy ebben a kérdésben többen értenek egyet Gyurcsánnyal, mint velük?)

Mister Gumpy 2013.05.02. 23:48:48

@Csomorkány: Arra válaszolj, légyszíves, hogy az általad fölsorolt "társadalompolitikai szélsőségek" károssága összemérhető-e szerinted a Közgép- és trafikmutyikkal, a nyugdíjrendszer és a felsőoktatás szétverésével, az erőszak- és csalás-kultusszal, a nepotizmussal. Ráadásul az előbbiek védelmében tudok érveket mondani, utóbbiak védelmében nem:

1) Heteróként föl nem foghatom, mi baj lehet az egyneműek házasságával. A melegek elnyomásának enyhítésétől nem lesznek heterókból melegek, csak több meleg fogja elismerni, hogy ő meleg, és boldogabban fog élni, nagyobb hasznára fog válni a társadalomnak. 100 év múlva ugyanolyan barbárságnak fogja látni mindenki a melegek mostani elnyomását, mint most a nők választójogának megtagadását.

2) A ballib nem volt süket a cigánykérdésre, csak elég kevés fogalma volt, mit kéne tenni. A Fidesz viszont totál süket (a közmunka program értelme, hihi), a Jobbik meg kimondottan idióta és káros válaszokat ad. Szóval itt egálban van a vaj a fül mögött, vagy a fej tetején, vagy hogy kell ezt mondani.

3) A parlamenti választások lényegében arról szólnak, hogyan ossza el a beszedett adókat az állam. (Mármit erről szólnak valójában. Hogy az emberek mi alapján szavaznak, azt hagyjuk.) Hogy olyanok is szavazhassanak, akik nem fizetnek adót semmilyen formában, az nonszensz. (A jelenlegi nyugdíjasok meg munkanélküliek se fizetnek, de fizettek korábban, és az állam és a társadalom hatása komolyan tetten érhető mondjuk a munkanélküliségükben.) A nemzethez tartozást ezer féle képpen lehet kifejezni, támogassák is a határonbelüliek a határontúliakat (esetleg föltéve, ha ők is támogatnak minket?), mindez rendben van, de választójog?! Miért lenne a választójog nem megadása magárahagyás?

Petrovai 2013.05.03. 05:59:08

@Mister Gumpy: Volt LMP-sként, most PM-esként most csak a 3. ponthoz szólnék hozzá: - a világ számos táján adják, adták meg a szavaztai jogot a határaikon túl élő nemzettársaiknak a legkülönfélébb politikiai berendezkedéssel bíró államok, és ettől nem lettek kevesebbek, sőt! Pedig azok az emberek (vagy őseik) sokszor nem is mások szándékából, hanem saját akaratukból kerültek régebben (vagy nem is olyan régen) a határ másik oldalára. Magyarország politikája, szövetségi választásai az elmúlt évszázadban sokat vétettek a ma határon túl élni kényszerűlő magyaroknak, úgyhogy politikai reintegrációjuk véleméynem szerint nem csak jól megfontolt nemzeti érdekünk, hanem lekiismereti kötelességünk is.
- van a kérdésnek egy másik aspektusa is, ami nem teljesen független az előbbitől. Nagy-Magyarország területe többé-kevésbé természetes határok által volt övezve, míg a Trianont követő határ-alakulatra ugyanez már nem mondható el. Annak a nagy ökológiai egységnek a határai, melynek központjában élünk, gyakorlatilag minden irányban túl nyúlnak az országunk jelenlegi határain. Felelős környezeti politikát, hadd ne mondjam: ökopolitikát folytatni csak úgy tudunk, ha ennek az egységnek a teljes területéről csatornázzuk be a véleményeket, elvárásokat és szándékokat.
Én azt gondolom, hogy lehet és kell is úgy politizálni, hogy a Kárpát-medence magyarsága egyként tudjon azaonosulni azzal - akkor pedig szükségszerűen mindannyiuknak engedni kell a beleszólást abba, hogy az ország nevében ezt ki teszi, teheti.

Régi Péter 2013.05.03. 07:54:37

@Mister Gumpy: 3. pontodhoz: Ezt a magadfajta sosem fogja megérteni. A határon túli magyarok szavazása jelképes, ha jól emlékszem 3 képviselői hely múlhat rajta, csak listára szavazhatnak. Ha nem szavazhat a székely mert nem adózik, akkor nem szavazhat az izraeli-magyar, USA-magyar kettős állampolgár sem, vagy igen? Pedig ők sem adóznak. Nem adózik a főiskolás, egyetemista, ő se szavazhasson. Nem adózik a nullás adóbevallást leadó vállalkozó, Bt, Kft, tulajdonos. És olyan munkanélkülit is tudok mutatni, aki életében nem adózott. Sőt (rokkant)nyugdíjast is, aki 45 éves korában letette a munkát, azóta csak kivesz a rendszerből. Adózáshoz kötöd a szavazójogot? Ez vagyoni cenzus, és még ti véditek a demokráciát, muhaha.

Csomorkány 2013.05.03. 08:03:24

@Mister Gumpy: A Közgép- és trafikmutyik logikus folytatását jelentik mindannak, amiben benne élünk (1)20 éve. Nem szoktam meg, de egy politikai erő, amely szövetséget köt Gyurcsánnyal, ne mondja, hogy meg tudja haladni ezt a szintet.

A homokos propaganda fölvállalása viszont valami új, és nagyon hosszú távon romboló változást jelent. A történet természetesen nem a "házasság" nevű papírról szól, hanem a gyermekek örökbe fogadásáról, és pl. arról, hogy az összes meséskönyvet polkorrektre írjuk át. Így a királyfi által megcsókolt béka királyfivá fog változni, stb. Egy párt, amelynek a programjából tényleg szervesen következik a gyermekek ilyesfajta megrontása, ne fantáziáljon arról, hogy akármennyire kiábrándult FIDESZ-szavazók számára elfogadhatóvá tud válni. Ez a szememben messze kívül van a politikai vita elfogadható keretein, kb. mint a Jobbik egynémely megnyilvánulása.

Nemzeti érdekünk, hogy heteroszexuális családok együtt maradjanak és minél több saját gyermeket tisztességgel fölneveljenek. Aki ezt nem látja, annak a szavára süket vagyok.

A cigánykérdést illetően a FIDESZ adórendszert reformáló ötletei kifejezetten jól sikerültek. A segélyt az iskolába járáshoz kötő gyakorlat is elismerten bevált.

A Jobbik falusi-kisvárosi szinten a rendőrség megerősítésével szintén eredményesebb tud lenni, mint a balos ideológusok.

Aki nemzetpolitikai szinten bármit vár 2004 örököseitől, az ne várja egyúttal a szavazatomat is. Neki nem kiadó.

Ha jól belegondolok, érdekes itt egy olyan politikust figyelni, akinek Schiffer András nem jó szövetséges, Gyurcsány Ferenc pedig jó szövetséges.

Jávor Benedek reálisan állapít meg néhány párhuzamot Gyurcsány és a Bourbonok között. Én egy különbségre is fölhívnám a figyelmet: a Bourbonok visszajöttek. Gyurcsány meg nem fog. Még egy év, és követi az SzDSz-t a politikai semmibe.

McT 2013.05.03. 09:18:39

Hát igen, Bence. Nem is kommentálnám én ezt, ha nem hivatkoznál arra, hogy mi volt a vita tárgya a novemberi LMP kongresszuson.
Szóval akkor is azt kérdeztük páran, hogy mit is jelent az a "szinte" a második mondat utolsó tagmondatában ("szinte bármi áron"). Hogy ha belefér az evk együttműködés az MSZP-vel, akkor nyilván bele fog férni a közös lista is az MSZP-vel, és egy idő után arra sem lesz meggyőző érv a nagy összefogásban, hogy a Bajnai-Oszkó-Mesterházy-Puch-Gyurcsány-Bokros-Kuncze-Schmuck összefogás miért ne lenne még annál is jobb. Hát hiszen nagyobb!

Ja, hogy esetleg nem lehet vele választást nyerni? Merthogy nem csak hasonlítanak, hanem azonosak is azokkal, akiket (2009/10 fordulóján még mindketten ezt gondoltuk) jogosan utasít el a választók nem éppen jelentéktelen része.

Engem nem arról nem sikerült meggyőznötök novemberben, "hogy a győzelem érdekében ellenzéki oldalon elkerülhetetlen az együttműködés"! Hanem arról hogy úgy is lehetséges a győzelem, hogy nem kell eljutni a "bármi áron" erkölcsileg pusztító gondolatáig. Hogy elképzelhető és megvalósítható az az együttműködés, ami nyitott ugyan balra, de mégis bevonz eleget a 2010-ben Fideszre szavazók közül, mert garantálja, hogy nem egyszerűen az ismert baloldali politikai gépezet felújítására megy ki a játék. Csak még több keserűséggel, még több bosszúvággyal, az erkölcsi és politikai felelősség balra eső részének vizsgálata nélkül.

Nincs bennem káröröm. Nem örülök a vergődéseteknek. De ugye rémlik, hogy pontosan ezekről a forgatókönyvekről vitatkoztunk a szétválás előtt?

Geo_ 2013.05.03. 10:01:30

@McT: Az LMP korábban azt mondta, hogy ügyek mentén bárkivel hajlandó összefogni - a jogállamiság visszaállítása elég jelentős projekt lehetett volna ahhoz, hogy megérje elfogadni az E14 ajánlatát: lényegében vétó-jogot kapott volna.
Ha az Orbánizmust 2014-ben nem lehet leváltani - később már nem is érdemes.

McT 2013.05.03. 10:15:21

@Geo_: Még véletlenül sem kapott volna vétójogot. (Eleget rágódtunk azon az E14 üzeneten). Bajnai megtehette volna, hogy az E14 szervezeti megalakításával megvárja a mindenki által ismert kongresszusi dátumunkat és azt üzeni: "Szeretnénk egy ernyőszervezetet, de azt gondoljuk, Ti is kellenétek a megalakításához, hogy közösen találjuk ki a formát, az alapvető szabályokat, stb. Beszéljétek meg a kongresszuson és döntsetek" Ezt megtehette volna akkor is a ha a médiakampányához mindenképpen szüksége volt arra, hogy kezdettől kvázi-civilekkel mutatkozzon együtt.
De nem ezt tette.
Valójában már nem is nagyon érdekel, hogy miért.

Geo_ 2013.05.03. 10:19:51

@Petrovai: Zen az alapon akkor nem is jogom beleszólni a székelyek, felvidékiek, vajdaságiak ügyeibe - bár a jelek szerint ezt csak Orbán úr gondolja így.

Megértem, hogy az anti-Gyurcsányizmus mind az LMP, mind a PM számára alapvető identitás-építő erő. De miért lenne illegitim az a nézet, hogy az ország dolgát azok határozzák meg, akik itt élnek? Miért ne lehetne legitim az a nézet, hogy 2006-ban szükségszerű volt a rendőri fellépés - s ennek leszögezése után lehet/kell beszélni a túlkapásokról?

Geo_ 2013.05.03. 10:36:20

@McT: Most nem találom a levelet - nekem az jött le akkor, amit írtam. Bajnai pedig lépés-kényszerben volt.
Így mindenesetre sikerült elérni, hogy az MSZP játszhasse el az összefogó, kezdeményező szerepet.

A dolog egyféleképp igazolható: az LMP annyi szavazatot (mandátumot) szerez, amivel legalább visszaállítható a jogállamiság.

McT 2013.05.03. 10:49:31

@Geo_: Kikereshetem, ha nagyon muszáj a "körülmények jelentős megváltozása esetén" kibúvó-passzust a lveélben, de csak délután.
Nem Bajnai nem volt lépéskényszerben az E14 *tényleges* megalakításával.

Hogy mi igazolható mivel? A jogállamiság visszaállításához, izé, kétharmad kell (már ha az alkotmányos fékek és ellensúlyok lebontásáról beszélünk).

Karácsony Gergő egy darabig lelkesítette magát azzal, hogy még akár az is elérhető egy jól sikerült összefogással. Én valahogy kezdettől szkeptikus voltam abban, hogy a Fideszt ÉS a Jobbikot majd együtt egyharmad alá lehet szorítani.

Elég optimista az az elképzelés, hogy ez csak az LMP-n múlna 2014-ben. (És elég optimista volt tavaly ősszel is)

gigacherry 2013.05.03. 10:52:19

@Geo_: A mondandód lényegével egyetértek, az utolsó mondattal viszont nem feltétlenül.
Úgy érzem, 2014-ben változás lesz vagy így, vagy úgy. Vagy nyer az ellenzék és úgy, vagy marad a Fidesz és ők eszik meg, amit főztek és előbb-utóbb nem megy majd tovább a szekér a menekülő fiatalokkal és értelmiségiekkel, elmaradó beruházásokkal, elszegényedő néppel.

riglee 2013.05.03. 10:57:56

Szomorú, hogy az ellenzék vezetői, hangadói még mindig azon filóznak, hogy hogyan nyerhetnék meg a választásokat, hogyan verhetnék meg a Fideszt, amikor az a napnál is világosabb, hogy sehogy.
1. Kétségtelen, hogy megszólíthatóak az érdektelen tömegek és még arra is van esély, hogy a megszólítottak többsége Orbán ellen szavazzon, de hiába minden, ha a választási törvényt, akár a választás előtti napon, rosszabb esetben utána (visszamenőleg), úgy csűrik csavarják, ahogy akarják. Nem megnyerhető az a játék, ahol az ellenfél találja ki a szabályokat és alakíthatja azokat szabadon a játék közben is.
2. Ha, netán, véletlenül, mégis...
Nos akkor a Fidesz radikálisok (értsd: futballhuligánok, csőcselék, náci hordák) lángba borítják az országot, plusz a Fidesz jó pénzen tartott és felhizlalt magánhadseregei fegyverrel fogják megakadályozni a hatalomátvételt.
Ugyanis:
a. "A haza nem lehet ellenzékben"
b. Ezt a kuplerájt amit csináltak, nem adhatják át a mostani ellenzéknek betekintésre, mert tisztában vannak vele, hogy rárohadna a lakat a börtöncelláikra.
Nos, ilyen körülmények között nem tök mindegy, hogy ki szavaz ide és ki oda. Ha simán nyer a Fidesz akkor legalább nem lesz háború, és talán még elhagyhatjuk az országot, mielőtt eszükbe jut, hogy lezárják a határokat.

Geo_ 2013.05.03. 11:18:46

@McT: Megköszönném!

Valamit kellett lépni. De abban bizonyára egyetérthetünk, hogy a Schiffer által annyit emlegetett váltópártiság teljesen megalapozatlan volt már akkor is.

Ha sikerülne (sikerült volna?) tisztázni, hogy a t. felek együttműködése mire terjed ki és mire nem, akkor mindenki mozgósíthatná a saját támogatóit ez a perverz hatalom ellen.

Nem, nem CSAK az LMP-n múlik. De majd mindenkinek szembe kell néznie a helyzettel, önmagával.

McT 2013.05.03. 11:21:01

@Geo_: "De majd mindenkinek szembe kell néznie a helyzettel, önmagával." Úgy,úgy, pontosan. Én is éppen ezért írtam a kommentárt.

nagykerek 2013.05.03. 13:05:42

Az a 4 oldalas brossúra amit a Ligetben osztogattatok, mint E2014, a demagógia remekműve.

Adjátok oda egy általatok ismert embernek, aki nem rajongótok, hogy véleményezze. És halljátok meg amit mond.

EXO 2013.05.03. 15:48:58

A baloldalnak jelenleg az az egyik legnagyobb problémája(szavazatgyűjtés szempontjából), hogy képtelenek szembenézni azzal, hogy a roma-magyar együttélés tényleges probléma, mivel a bűnözés legfőbb faktora a romák jelenléte. Ennek köszönhetően ahol sok az etnikai ott már soha nem fognak annyi szavazatot kapni mint régen, mert még most is azon stratégia szerint haladnak, hogy inkább a tévén keresztül tolják a tündérmesét a fajok közötti egyenlőségről és remélik, hogy a nem etnikai fertőzött vidékeken élők ezt még beveszik. Viszont a romák gyors szaporulata miatt ezen területek csökkennek,így ez a stratégia hosszú távon nem tartható, az ország közel fele ezt már most sem veszi be(elsősorban a keleti országrész és a Dél-Dunántúl).
Egyszerűen ha nem vállalják fel a romák viselt dolgait hanem továbbra is a tagadást választják, akkor a baloldalnak soha többé nem lesz esélye, hogy több szavazatot szerezzen mint a jobboldal.

A másik dolog az az, hogy a baloldal leginkább a kormány szidására fókuszál, nem pedig alternatívát mutat. Szerintem azzal nem lehet tömegeket szerezni, ha mint egy Puzsér, megmondjuk a véleményünket, de nincs semmi programunk. Azzal már nem lehet választást nyerni szerintem, hogy megmondjuk hogy az ellenfél nálunk is szarabb, az MSZP ezzel próbálkozik 2006 óta. Az embereknek szerintem program kell nem szövegelés.

macmac 2013.05.03. 19:03:57

Elolvasva a kommenteket - és kiszűrve a jobbikos trollokat - bennem a következő kép rajzolódik ki:
- Gyurcsány karaktergyilkossága a Fidesz részéről olyan jól sikerült, hogy a természetes szövetségesei is utálják, mondhat bármit, tehet bármit
- 1 évvel a választások előtt nem a programon dolgoznak az ellenzékiek, hanem még mindig azon gondolkoznak, hogy ki kivel fog összefogni, és kivel nem
- még mindig az a téma, hogy a 2006-os, véleményem szerint a Fidesz által generált és irányított, pusztításkor a rendőrség milyen túlkapásokat csinált. Hát semmilyent, tette a dolgát, mint ahogy hasonló esetben bárhol tette volna a világon.
- még mindig a 2004-es választásokon rágódunk, azon, amelyet a FIDESZ kezdeményezett, és nagyon ügyes PR-rel végig irányítani is tudott
Hölgyeim és Uraim, ez így biztosan sehová sem fog vezetni!
1. Határozza már meg végre valaki félreérthetetlenül, hogy mi az ellenzéki együttműködés politikai és erkölcsi platformja
2. Amely szervezet, amely ezt a platformot a magáénak tekinti, azzal a többiek képesek és akarnak együttműködni
3. Ennek legyen egy közérthető és jól definiált határideje
4. A határidő lejárta után az együttműködő szervezetek közösen készítsenek egy olyan pragmatikus programot, amit a választók elé tárnak, és mind a bal, mind pedig a jobb közép bizonytalanok számára elfogadható elemeket tartalmaz. Ez lehet akár egy új 12 pont, mert ennél hosszabbat úgysem olvasnak el, és ez már bevált.....Persze aki kíváncsi a részletekre, annak kell egy részletes cselekvési terv is:)
Én minden esetre valahogy így próbálnám megszólítani a mai bizonytalanokat, és úgy semmiképpen sem, hogy az egyik elképzelhető szövetségesemet - még ha nem is értek vele mindenben egyet - egy beszéde alapján pellengérre állítom.
Érdemes megnézni, hogy kommunikál a FIDESZ: csak a nyilvánvaló és teljesen vállalhatatlan csibészségek kerülnek ki, ha nagyon muszáj, akkor. És bizony ez hatékony, mert egyenlőre a közvélemény kutatások szerint nekik nagyobb a táboruk, mint a teljes ellenzéknek.
És még egy gondolat az MSZP-ről: amíg nem hozzák nyilvánosságra, hogy ki szivárogtatta ki az öszödi beszédet, a választók nem fognak hinni a megtisztulásban. Az a párt, amelyik a saját árulóját nem akarja megnevezni, hogyan tudna vezetni?

McT 2013.05.04. 08:48:53

@macmac: Hát, Gyurcsány története ma már szerepel politikai PR-tankönyvekben, csak éppen karakteröngyilkosság címszó alatt.

De ez a komment úgysem nekem szólt. Erre válaszoljon Bence:)

macmac 2013.05.04. 09:34:25

@McT: Sajnos még politikai PR tankönyvet még nem olvastam, de örülnék egy-két címnek:)
Ha a karakter öngyilkosság alatt az öszödi beszédet értjük, azt min. kétféle módon lehet értelmezni:
a kiragadott mondatok alapján (hazudtunk éjjel, nappal) bocs de talán nem pontos az idézet, de a lényeget fedi
vagy a teljes szöveget végighallgatva: ideje lenne a Szocialista Párton belül és az ország felé is őszintén a valóságot közölni, nem pedig különféle szépen hangzó frázisokat.
Mindenki az egyéni szimpátiája alapján dönti el, hogy mit tart fontosnak ebből. Én minden esetre a teljes szöveget néztem annak idején is. És az MSZP nagy bűne, hogy ezt nem értették meg, így máig rajtuk maradt a "hazugság pártja" jelző. Egyébként jogosan, mert a beszéd előtti hazugságokkal máig nem számoltak el sem belül, sem kifelé. Azt az embert, aki pedig ezt az elszámolást követelte lehetetlenné tették és kiszolgáltatták a FIDESZ-nek,
Gyurcsány bizonyára nagy hibákat is elkövetett a miniszterelnöksége idején, bizonyára sokak "lelkébe" belegázolt, de a lehetetlenné tétele következménye volt az MSZP katasztrófális vereségének.
A karakter öngyilkosságot pedig azért nem értem, mert az öngyilkos saját akaratából hajtja végre a tettét, Gyurcsány pedig nem hinnám, hogy ezt akarta volna. Meghát: az együtt tették tönkre az országot plakátokat sem Ő csinálta:)

McT 2013.05.04. 10:49:27

@macmac: MSZP-DK viszony belső ügyei csak annyira érdekelnek, mint az átlag újságolvasót, úgyhogy ahhoz nem szólnék hozzá.
A címek (csak a könnyebben elérhetőek):

Lee - Neeley - Stewart (eds.) The Practice of Government Public Relations. London: CRC Press, 2011. (www.amazon.com/Practice-Government-Public-Relations-Administration/dp/1439834652)
Lees-Marshment, Political Marketing: Principles and Applications. London: Routledge, 2009. (www.amazon.com/Political-Marketing-Applications-Jennifer-Lees-Marshment/dp/0415431298)
Lees-Marshment - Stromback - Rudd (eds), Global Political Marketing. London: Routledge, 2009. (www.amazon.com/Global-political-marketing-Jennifer-Lees-Marshment/dp/041550046X/ref=sr_1_1_title_0_main?s=books&ie=UTF8&qid=1367657106&sr=1-1&keywords=Global+Political+Marketing)

Ezt csak az ínyenceknek:

Busby, Marketing the Populist Politician: The Demotic Democrat. London: Palgrave Macmillan, 2009. (www.amazon.co.uk/Marketing-Populist-Politician-Demotic-Democrat/dp/0230522270)

Folytassam?

McT 2013.05.04. 10:52:01

@macmac: A politikai karakteröngyilkosság többnyire baleset, nem szándékos harakiri:) Lásd Schmittpali esetét a doktorijával és a magyar helyesírással.

macmac 2013.05.04. 14:37:44

@McT: Én kétség kívül elhiszem, hogy az idézett művekben legalább utalásként megtalálható Gyurcsány Ferenc karakter öngyilkosságára vonatkozó részlet, bár ezek minősítésével - bármennyire is nagy tekintéjű a szerző - nem tudok egyetérteni. Miért is? Mert az öszödi beszéd szövegét, mint az talán már teljesen mindenki által elfogadott tény, megvágva, CD-n, motoros futárok, ismeretlen megbízótól vitték a médiákhoz. A megbízó, a csomagok feladója máig ismeretlen. Ugye abban meg tudunk egyezni, hogy ez Gyurcsány érdekében nem állhatott, tehát minden bizonnyal nem Ő volt a feladó. Az sem állhatott érdekében, hogy a szöveget megvágva, az eredeti szövegkörnyezetéből kiragadott zaftos részleteket előtérbe helyezve, küldjét szét. Márpedig ha nem Ő tette, akkor ezt valaki egyértelműen azzal a céllal tehette csak, hogy rossz hírét keltse az MSZP miniszterelnökének. Ez pedig csak az akkori ellenzéknek, azaz a FIDESZ-nek az érdekében állthatott. A kiszivárogtató, aki minden bizonnyal belső ember volt, eljuttatta valamely FIDESZ-es potentáthoz, azzal a céllal, hogy Gyurcsány párton belüli hatalmát kisebbítse. Ő maga sem gondolta, hogy milyen lavinát indít el, csak a saját kicsinyes célja érdekében járt el. (ezért is kellene megnevezni) E logika mentén tehát a tendenciózus vágást, a médiákhoz való eljuttatást csakis az akkori ellenzék szervezhette meg. Ebből következik, hogy ezt nem tudom öngyilkosságnak nevezni, hiszen a történések fő vonalát nem Gyurcsány, hanem másvalaki tartotta kézben.
Ha netán az az öngyilkosság, hogy valaki végre a sok hazudozás, mellébeszélés után tiszta vizet akar önteni a pohárba, és ezt még vehemensen egy belső körben ki is mondja, akkor jaj Magyarországnak, jaj a magyar politikai elitnek.
Schmitt Pál esete nem is hasonló Gyurcsánéval: Ő még politikai szerepvállalása előtt írt egy doktorit, amiben a tartalom bizonyíthatóan nem tőle származott. Mivel a MOB elnöke volt elnézték neki (akkor), megadták a doktori címet. Politikai szerepet vállalt, sőt a Magyar Köztársaság elnöke lett. A stiklire a HVG rájött és kitálalt. Az ügy vállalhatatlan lett, "önként" lemondott.
A nagy különbség: Schmitt plagizált, más tudományos eredményeit a magáénak tüntette fel, azaz lopott, míg Gyurcsány az öszödi beszéddel pont a hazudozás ellen akart fellépni ( "ha így akarjátok folytatni, ahhoz más embert kell választanotok", ismét nem szó szerinti az idézet, de tartalmilag helyes). Más érdés, hogy a választások megnyerése érdekében korábban az egész MSZP "elhallgatta" az igazságot. Ez azonban nem csak Gyurcsány bűne.

macmac 2013.05.04. 14:51:19

És talán még egy adalék: nem vagyok a DK tagja, nem vagyok semmilyen pártnak a tagja, csak egy ujságolvasó, önállóan gondolkodni képes és a mai kormánnyal elégedetlen polgár. A elégedetlenségem pedig nem gazdasági ellehetetlenülésemből fakad, hanem a demokrácia, a demokratikus jogok ellehetetlenítéséből.

Csomorkány 2013.05.04. 21:38:28

@macmac: Azaz abból, hogy kisebbségben maradtál a véleményeddel. A demokratikus lehetőségek ettől elementárisan ellehetetlenülnek, dehát ezt lassan szokni kellene. A képviseleti demokrácia az olyan dolog, ahol az egyszer megválasztott többség rendszeresen leszavazza azokat és azok szimpatizánsait, akik kisebbségbe kerülnek. Leszavazzák a konkrét ötleteidet is, az általános valóságlátásodat is, te meg eszed a kefét. Így megy ez. Ez azonban csak egy kisebbségnek fáj, ezért a dolgok természete szerint ezzel a picsogással nem lehet választást nyerni. Választást nyerni azzal lehet, ha megpróbálod meggyőzni azokat, akik jelenleg nem hiszik el rólad és elvtársaidról, hogy bármit is jobban csinálnál, mint a jelenlegi rezsim.

Amikor egy baloldali a demokrácia fölszámolásáról sír, akkor én csak ásítok, és megállapítom, hogy még mindig fáj 2010.

macmac 2013.05.05. 09:20:26

@Csomorkány: Sajnos nem tudom követni ezt a hozzászólást. A demokrácia, a demokratikus jogrend objektív, jól körülhatárolható. Abban nincs kisebbség vagy többség. Az pedig nem igazán érdekel, hogy másnak milyen a világlátása: én jól megvagyok az enyémmel. Érvelek mellette, ha kell, de azt nem kötelező megfogadni és elfogadni. És persze meghallgatom mások érvelését, és ha jó, tanulok belőle. A világ sokszínű, szerencsére. Úgyhogy nem eszem a kefét. Egyvalami nem fér bele a világomba: a náci gondolat, na azt gyökeresen irtani kell, mert az aztán mindenki számára káros. Még a saját követőiknek is, csak annyira ostobák, hogy nem is tudnak róla. Jelentem a történelem során eddig minden diktátor elbukott, csak a bukásáig rengeteg kárt okozott a világnak. Nem lenne butaság ezt belátni.
Én két dolgot tudok:
- a Jobbik náci eszméket vall, tehát számomra utálatos, és biztosan nem tudna semmit jobban csinálni, legfeljebb több idiótát vinne az utcára. (csak egy apró adalék hozzá:cigánykérdés. Mi lesz, ha a cigányok megunják a Gárdát és nekikmennek. Garantáltan többen vannak. Akkor lesz egy polgárháború? Én ezt biztosan nem így oldanám meg, a gyermekemnek sem ezt kívánnám)
- a jelenlegi rezsim sorra hozza az antidemokratikus és korrupt intézkedéseket, ezek még a korábbiaknál is rosszabbak, ergo le kellene őket váltani

Csomorkány 2013.05.05. 12:04:10

@macmac: Egy dolog nem fér bele a világlátásodba és rögtön kettő lesz belőle. Vicces vagy. Ha logikusan gondolkodnál, egyszerűen belátnád, hogy a FIDESZ nem náci, pont. Ebből következőleg belül van a demokratikus kereteken, pont.

Ami a korrupciót illeti, az is belül van a demokratikus kereteken. 6-os autópálya, Gripen-ügy, stb. Az igazán szaftos korrupciós ügyekben a FIDESZ ugyanúgy van benne, mint Jávor Benedek új elvtársai.

Ezek után maradnak az "antidemokratikus intézkedések". Erre meg azt tudom mondani, hogy leszavaztak 2010-ben. Amit te antidemokráciának élsz meg, az egyszerűen csak a kisebbségben maradás. Ami szar ügy, én is útáltam 8 évig, sőt, útálom azóta is.

Egyszerűen be kellene látni, hogy ez a szar ügy egyben magánügy. Nem tudod a többség ügyévé tenni, hogy fáj, hogy leszavaztak. A többség ügyévé pozitív alternatívákat lehet tenni. Attól, hogy egy politikai erő demokratikusan kormányoz, még rengeteg bírálható hülyeség miatt útálható jogosan. Vállalni kellene azt a szellemi munkát, amit ennek az útálatnak a konkrét kibontakoztatása jelent, egyúttal egy kívánatos alternatívát kell fölmutatni.

Két tilos szempont egy új politikai erőtől, amely szeretné, ha szavaznék rá:
- ne ígérjen korrupcióellenességet csak azért, mert még nem volt a húsosfazéknál. Ha meg volt, és bőségesen kanalazott, akkor végképp ne.
- ne antidemokráciával vádolja az ellenfeleit, mert az szimplán szellemtelen. Mondja el, mit csinálna jobban.

macmac 2013.05.05. 12:31:31

@Csomorkány: Nem tudom, hol olvastad a hozzászólásomban azt, hogy a FIDESZ náci párt, mert ilyet nem írtam. Azt viszont igen, hogy a Jobbik az.
Ezek szerint nem is vagyunk olyan messze egymástól, mint az az előzőekben esetleg látszott:
- korrupcióellenességet nem igérni kell, azt meg kell valósítani, és úgy kell viselkedni.
- programot kell mutatni, mert csak az alapján lehet dönteni, hogy erre vagy arra szavazzak
E kettőben ezek szerint egyetértünk.
Kisebbségben lenni egyébként nem olyan rossz, mint gondolod. Meg egyébként is: én nem vagyok politikus, így nem is vagyok kisebbségben, nem is lehetek. Nem a FIDESZ-re szavaztam, de amikor megválasztották, azt gondoltam: itt a lehetőség, mutassák meg mit tudnak. Nyitott voltam, és ha jól csinálták volna, nem lenne semmi kifogásom a kormányzásuk ellen. Hiszen akkor az ország fejlődne, haladna. De szerintem nem csinálták jól. Kicsit bővebben nagyon nem csinálták jól. Ráadásul baromságokra hivatkoznak a saját hibájukat takargatva: pl. az EU kettős mércével mér, vagy a gyöngyszem: Magyarország szabadságharcot folytat. Vagy Magyarország jobban teljesít...Miben? Kihez, kikhez képest? Csak PR, semmi konkrétum. Egy tény van: az államadósság alacsony. És a növekedés is...Ami megöli a gazdaságot. Tehát gazdaságilag semmit nem jutottunk előbbre összességében.
Viszont a demokrácia tekintetében sokkal hátrébb állunk. Pl. pártkatonák kinevezése hosszú évekre minden fontos posztra...Konszenzus nélküli alkotmány, bocs alaptörvény bevezetése, a közszolgálati médiák teljes megszállása, összeveszés a szövetségeseinkkel sorolhatnám, de nem érdemes. Ezt én egyszerűen rossz politikának nevezem, és úgy gondolom, nem szolgálja az ország érdekeit sem rövid, sem hosszú távon.

Csomorkány 2013.05.05. 12:57:19

@macmac: Nézd, én komolyan mondtam, hogy eléggé kiábrándult FIDESZ-szavazó vagyok, van egy kiadó szavazatom. Úgy tűnt számomra, Benedek engem céloz meg az írásával, és gondoltam, megírom, miért nem talált.

A kiábrándulásom pl. úgy értendő, hogy ha valódi esélye nyílna annak, hogy Benedek új elvtársai visszatérjenek a hatalomba, gondolkodás nélkül leszavaznék még egyszer a FIDESZ-re. Kirándulni csak akkor megyek, ha a közvéleménykutatások megbízható FIDESZ-fölényt mutatnak. Bár akkor azért a Jávor Benedek-mentes LMP-nek van némi esélye.

Nos, azokat a politikusokat jól (egyre jobban) látom, akik ellenében 2010-ben a FIDESZ-re szavaztam. Alternatív programoknak a csíráját sem látom, ezt helyettesíti az "antidemokratikus" picsogás. Marad a kirándulás 2014-ben.

macmac 2013.05.05. 14:17:37

Nos én ha bárki is kiváncsi a tanácsomra (persze tudom, hogy nem sokan:) csak azt tudom mondani, hogy szavazni nem személyekre hanem programokra lehet és kell is. Nem lényegtelen, hogy a párt vezető személyei azt a programot hitelessé vagy hiteltelenné teszik, de akkor sem a személy az elsődleges, hanem a kínált program. Sajnos a magyar választó nem programokra szavaz, hanem személyekre vagy személyek ellen. Többek között ezért is tartunk ma itt.

Csomorkány 2013.05.05. 20:01:13

@macmac: Neked van személyes vagy családi programod a következő öt évre? Ami engem illet csak nagyon halvány keretek között tudom elmondani, hogy ha Isten is úgy akarja és még élek, akkor kb. mi lesz velem 2018-ban. Ezek a halvány keretek pedig olyan személyekkel függnek össze, akikben megbízom.

Ezek után egy politikustól nem várom el, hogy programja legyen, annál inkább elvárom, hogy megbízható figura legyen. Legyen ott azok között, akik a 2018-ra vonatkozó halvány elképzeléseimben a megbízható pontok, és ne legyen ott azok között, akik miatt végképp bizonytalan vagyok abban, mi lesz a családommal és velem 2018-ban.

Határozottan morcos lennék pl. egy lövészgödörben, ingatlantulajdonom elvesztése után az utcára kerülve, vagy súlyos testi sértés áldozataként úgy, hogy a tettes szabadlábon védekezik, mert az neki jár. Külföldre sem szeretnék kényszerülni, mert nálunk végképp ellehetetlenül a munkahelyem.

Mindazokat a politikusokat, akikből kinézem, hogy ilyesfajta vészforgatókönyvek irányába tolnák el az egzisztenciámat, megpróbálom a tőlem telhető szinten távol tartani a sorsom befolyásolásától, vagyis a hatalomtól. Egy kiadó szavazatom, és némi beszélőkém azért van az ügy érdekében, ennyi rajtam múlik.

Ami Benedeket illeti, olyan figurának látom, aki hosszú távon súlyosan veszélyes az egzisztenciámra nézve. A föntebb említett három pont 2018-ban még nem okoz közvetlen válságot, de a nyugodt öregkoromat veszélyeztetve látom miattuk. 2018-ban máris veszélyes helyzetet idéz elő, hogy Benedek politikai szövetséget kötött olyan figurákkal, akikről 2010-ben arra jutottam, hogy nagyon el kell távolítani őket a sorsom közeléből.

Tudod, szerveztem börtönlelkészi látogatást olyan egyetemistának, akit 2006-ban utóbb bíróságilag megállapított módon tökéletesen ártatlanul tartottak két hétig börtönben 2006-ban. Ezek után az "antidemokratikus FIDESZ" c. dumákra tökéletesen immunissá váltam. Amikor a Demszky kitüntette a Gergényit és nem szakadt rá az ég, meg a balos sajtó, meg politikai közélet, akkor végképp eldőlt számomra, hogy ezeket a gazembereket soha semmilyen konstellációban nem szeretném sorsom irányítói között viszontlátni.

Ami engem illet, most leginkább a Schiffert figyelem. Próbálom megállapítani, mennyire tőle függött az LMP gyöngyöspatai hisztije, meg a homokos propi melletti kiállása. Ha úgy látom, hogy ezek a témák üdvös módon kikopnak az LMP kommunikációjából Benedekék távoztával, akkor egész kecsegtető alternatívának fognak tűnni számomra. Ha pedig koalát kötnek a FIDESZ-szel, ám legyen. Inkább, mint a Jávor-Bajnai-Gyurcsány trió.

macmac 2013.05.05. 21:17:08

@Csomorkány: Politikai programom természetesen nincs, de hozzáteszem, hogy nem is akarok indulni a választáson. Tehát teljesen lényegtelen, hogy velem személy szerint mi lesz, mert a választás nem rólam, hanem rólunk szól. A kérdés, hogy a felkínált alternatívák egyikébe jól érezném-e magam. Ahol igen, arra fogok szavazni.
2006. Én a TV-n néztem az egészet, és meg voltam döbbenve. Meggyőződésem, hogy az egy szervezett támadás volt az államrend ellen. A világ bármelyik rendőrsége ugyan így viselkedett volna. Ilyen esetekben sajnos mindíg vannak ártatlanul meghurcolt emberek. De hol vannak azok, akik a TV székházban gyujtogattak? Azok szerinted miért nincsennek börtönben? Azok, akik barikádokat építettek a Rákóczi úton, autókat gyujtottak fek, benzinesüvegeket hajigáltak...Azok miért nincsennek börtönben? Az én világképem alapján ezek a dolgok bőven túlmutatnak a jogos állampolgári tiltakozás keretén. És főleg: hol vannak a felbujtók?
A homokos és a cigány problémáról.
Az előbbi egyszerűen magánügy. Ne félj, kötelező nem lesz, addig pedig a csukott ajtó mögött ha nekik jó, csinálják. És ettől a szememben még nem undorító állatok. Nem az én izlésem, és ennyi.
A cigány kérdés: egy tásadalmi csoport - népréteg - ha így jobb, el van lehetetlenítve. Munkát nem kap - nincs is megfelelő vegzettsége a mai világhoz - mélyszegénységben él. Nincs ma olyan program, ami ezt a problémát kezelné. Ez nem rendészeti probléma. Rendészeti eszközökkel megoldhatatlan. Az, akinek a gyereke éhezik, bármivel is fenyegeted, enni akar adni neki. Bármi áron. A végső esetben akár bűncselekmény árán is. Próbálj belegondolni a helyzetébe, és ne mond, hogy Te nem...Mert én bevallom, hogy én bizony igen. Nem tudnám elnézni, hogy a gyerekem éhezik, és kilátástalan minden...És senki sem akar segíteni, sőt, jön a rendőr, és fenyeget. Tehát oda segítség, sok pénz (ami nincs) és sok türelem és idő kell.

l ember 2013.05.06. 00:48:59

@Petrovai: amennyiben "Nagy-Magyarország területe többé-kevésbé természetes határok által volt övezve, míg a Trianont követő határ-alakulatra ugyanez már nem mondható el. Annak a nagy ökológiai egységnek a határai, melynek központjában élünk, gyakorlatilag minden irányban túl nyúlnak az országunk jelenlegi határain. Felelős környezeti politikát, hadd ne mondjam: ökopolitikát folytatni csak úgy tudunk, ha ennek az egységnek a teljes területéről csatornázzuk be a véleményeket, elvárásokat és szándékokat.", akkor nem nemzetiségi, hanem területi alapon kell választójogot adni, azaz az összes románnak, szlováknak, szerbnek, szlovénnak, osztráknak. A kárpát-medencei ügyekben részemről ez tök okés. Legyenek kárpát-medencei projektek, pl vízügy, ezekre dobjuk össze a lét az adóforintokból-lejekből-dénárokból-eurókból közös alapba, döntsünk róla közösen. A választójog megadása viszont csupán jól hangzó választásstratégiai húzás.

Csomorkány 2013.05.06. 11:40:05

@macmac: Hogy a gyújtogatók miért nincsenek börtönben, arra van egy paranoid válaszom és egy logikus kérdésem. A paranoid válaszom, hogy azért, mert fizetett provokátorok voltak, csak a dolgukat tették. A logikus kérdésem meg, hogy 4 éve volt a ballib kormánynak, hogy lecsukja őket, miért nem tette? Az öszödi beszéd sokak indulatát elszabadította, és a komenistáknak elemi érdeke volt, hogy az indulatkifejeződéseket egybemossa, és együtt elfojtsa. Merthogy európai demokraták meg minden. Amikor kénytelenek voltak tért engedni a demokráciának, tehát jóval túl minden ésszerű meghátrálási ponton, 2010-ben, akkor kiderült, mennyire sikerült maguk ellen fordítani a normálisan gondolkodó többséget is.

Ha ezek a csudálatos demokraták mondjuk 2007-ben megérzik, hogy végképp elcseszték, 2011-ig tartott volna egy nem kétharmados, a jelenleginél sokkal ellensúlyozottabb FIDESZ-kormányzat, és talán már a következő balos kormányzat félidejében lennénk. De azért a FIDESZ az antidemokratikus.

Homoszexualitás: Ha a házasság szintjén egyenrangú lesz a hetero házassággal, kötelezően be fog vonulni az iskolai oktatásba, és egy idő után homofóbia lesz ezellen tiltakozni. Akkor elfogadhatatlan egyenlőtlenség lesz, hogy a szerelemről mondjuk szexuális felvilágosítás kapcsán, vagy biológiaórán, vagy gyermekmesékben, mint alapjában heteroszexuális valóságról beszélünk. Nézd meg a 2008-ban elfogadott ballib óvodai tantervet az 1. szülővel és a 2. szülővel. Véleményem szerint ez röviden szörnyűség.

Cigánykérdés szintjén van 3 konzervativizmushoz kötődő gondolat, amelyek jelenleg egész jól együttműködnek, ballib kormányzás esetén ez az összehang szétesik.

A FIDESZ szerint a cigánygyerekeket iskolába kell kényszeríteni.
A Jobbik szerint kőkemény rendőri föllépéssel kell korlátozni a devianciájukat.
A keresztény egyházak szerint meg kell őket téríteni Jézus Krisztus hitére - a többségi társadalomnál társadalomszervezési szinten bevált, náluk miért ne működne.

Ezek a megközelítések most igazából szinergiában vannak, ez a szinergia addig tart, amíg a jobboldali kormányzat.

Pendre 2013.05.06. 11:44:19

Nagyon kell ennek az országnak még négy év fidesz-uralom. Kell a gazdasági csőd, a demokrácia teljes lebontása, újabb öngyilkosságok, tömeges emigráció, antiszemitizmus, utcákon csattogó bakancsok, teljes nemzetközi elszigetelődés. Nagyon kell nekünk Orbán Viktor politikába, gazdaságba bebetonozott baráti köre, hogy végre megértsétek, hogy a kicsinyes vitatkozgatásoknak semmi értelme nincs egy elnyomó rezsimmel szemben. De csak folytassátok a finnyáskodást nyugodtan tovább, talán, ha majd tönkremegy minden körülöttünk megszabadulunk Orbántól is.

Csomorkány 2013.05.06. 17:27:03

@Pendre: Csak azt tudom mondani, hogy szar dolog kisebbségben lenni, de ez még nem a demokrácia lebontása. Én is demokratikus arculcsapásnak éltem meg, amikor kitüntették a Gergényit. Az öklömet ráztam a tehetetlenségtől, és tudtam, hogy 2010-ben hogyan szavazzak. Megtettem, és nem bánom. De újabb 4 évet a FIDESZ-nek csak akkor adok, ha a 2010-ben elzavart figurák volnának az alternatíva. Amin a Benedek dolgozik.

Csomorkány 2013.05.06. 20:03:19

@macmac: Eszembe jutott egy szempont, gondoltam, megosztom Veled. Gondoltál már arra, micsoda homofób ünnep az Anyák Napja? Mennyire nem veszi figyelembe az örökbefogadott gyermekeket nevelő homoszexuális párok életáldozatát?

Na, mert ha tetszik, amit Benedekék a homokos házasságról vallanak, akkor ilyenekbe is bele kell gondolnod. Szellemi kötelességed lesz levetkőzni a homofób kultúra egy csomó előítéletét. Mint az előző kormány által elfogadott ovis programban: egyes szülő, kettes szülő.

macmac 2013.05.06. 21:23:38

@Csomorkány: szerintem itt kellene befejeznünk, mert felhasználunk egy blogot egy olyan vitára, aminek már semmi köze az eredeti témához. Nem állunk egy ideológiai alapon, de tudunk egymással értelmesen beszélni. Ez a fontos, szerintem.

Csomorkány 2013.05.07. 10:10:02

@macmac: Szerintem abszolút köze volt hozzá. Benedek itt azon vergődött, hogy hogyan tudná megszólítani a kiábrándult FIDESZ-szavazókat, merthogy nélkülük nem fog választást nyerni.

Leírtam, hogy miért látom úgy, hogy a kör négyszögesítésének a problémájával küszködik. Egyrészt kiábrándult FIDESZ-szavazóként is szalonképtelennek tartom azt a homokos és cigány-propagandát, amit az LMP művelt, és aminek Benedek vélhetően szellemi örököse. Másrészt meg kiábrándult FIDESZ-szavazóként sem bántam meg, hogy 2010-ben elhajtottam Gyurcsányékat a francba, és újra ezt készülök tenni.

Jó, ha ezekkel a paraméterekkel egy szavazatomra pályázó politikai erő tisztában van, mert valszeg nem vagyok egyedül. Jelenleg mondjuk a Benedek-mentes LMP tűnik leginkább elgondolkodtató alternatívának.

Na jó, elismerem, inkább nekik próbáltam üzenni: a kommentekből úgy látom, olvassák ezt a blogot.

Lilla50 2013.05.13. 15:07:54

tamlanelkuliszek.blog.hu/2013/04/22/gyurcsany_ferenc_mint_forro_kasa?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare

talán ennek a cikknek van igaza---mert a dolog nem Gyurcsányról szól
az emberek pedig szeretnek az erős sokasághoz tartozni

vizesnyolcas 2013.05.14. 14:43:27

"az egyetlen életszerű stratégia az ellenzék számára, ha meg tudja szólítani a pártválasztásában és szavazási hajlandóságában bizonytalan, 45-51% közé mért közönség lehető legnagyobb részét. Az ellenzéki siker tehát elsősorban nem azon múlik, [...] hogy hogyan tudunk magunk mellé állítani körülbelül félmillió embert, aki egyelőre nincs itt. Erre kell választ találni."
Nem. Azon is múlik, hogy kik szeretnék maguk mellé állítani azt a 45-51%-ot. Ha Gyurcsány, Bajnai, Bokros, Kuncze, Fodor, Bauer, ... akkor a válasz az, hogy ők már sehogy. Ezek akkora "ászokká" nőtték ki magukat, hogy még a 45-51% többségének az emlékezetében is überelnek földmutyit, trafikmutyit, és még sok más mutyit is.
süti beállítások módosítása