2013. 07. 17.

Miniszter Úr, Ön hazudik! - Rémálom a zöldhatóságnál VII.

Még április elején tettem fel írásbeli kérdést Fazekas miniszternek a környezetvédelmi főfelügyelőségen zajló eseményekkel kapcsolatban. Az április közepén küldött válasz a műfaj gyöngyszeme, olyannyira, hogy a hir24.hu egy az egyben közzétette, mint az abszurd irodalom egyik fontos alkotását.

Most csak két pontját emelném ki a válasznak. Kérdésemre, hogy "Hogyan fordulhatott elő, hogy az országos zöldhatóság jelenlegi vezetője hosszú időn át irányíthatta jogi végzettség nélkül a főfelügyelőség jogi osztályát?" a következőket válaszolta:

Ezzel az állítással némiképp ellentétes információt szolgáltat az alábbi dokumentum:
OKTVF 2011.jpg

Eszerint

a) korábban, Hecsei Pál főigazgatósága alatt létezett Jogi, Termékdíj és Felügyeleti Főosztály (bocsánat, hogy osztálynak neveztem, de így még nagyobb kérdés, hogy jogi végzettség nélkül hogy vezethette a jogi főosztályt Tolnainé);

b) ezt megbízott főosztályvezetőként Tolnainé irányította (miközben azért megbízott főigazgató-helyettes is volt)

c) Fazekas miniszter egy parlamenti képviselőnek adott írásbeli válaszában tényszerűen hazudott.

Van még más trükkös is ebben a válaszban. Arra a kérdésre, hogy "Hátráltatja-e véleménye szerint a felügyelőség hatósági munkáját, hogy Tolnai Jánosné Dr. Szatmári Katalin gyakorlatilag az összes, megfelelő végzettségű és tapasztalatú szakembert eltávolította az intézményből?" válaszában azt állította, hogy "Tolnai Jánosné Dr. Szatmári Katalin 2012. szeptemberi főigazgatói kinevezése óta (...), munkaügyi per nem indult."

Tudomásom szerint amúgy indult munkaügyi per ez idő alatt, de ezek az ügyek kevéssé kerülnek ki a nyilvánosság elé, ezért bizonyítékot nem könnyű szerezni. Az viszont biztos, hogy folyamatban voltak perek Tolnainé főigazgatósága alatt, amelyekben a főfelügyelőség eddig veszített, de a főigazgató asszony utasítására a zöldhatóság fellebbezett, és a (vesztett) munkaügyi per további erőltetése mellett tette le a voksát. És erre nyilvános bizonyíték is van. A hatósággal munkaügyi perben álló számos volt munkatárs közül van olyan, aki a nyilvánosság előtt is beszámol a peréről. Litkei Béla blogjában tesz említést az általa az OKTVF ellen indított munkaügyi peréről itt és itt.

Hogy klasszikusokat idézzünk: Tisztelt Miniszter Úr! Ön ebben az ügyben nem bontotta ki az igazság minden részletét.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr215399353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alcy 2013.09.10. 09:29:16

Görény banda - és tudjuk kire gondolok...
süti beállítások módosítása