2013. 12. 06.

Game over

Egy hazug kormányhivatalnok, egy cinikus miniszter és egy következmények nélküli ország. Erről szól ez a történet.

Van egy vezető kormánytisztviselő, hivatalosan Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, azaz a legmagasabb szintű magyar zöldhatóság főigazgatója. Sajátos üzleti és politikai múlttal, botrányos személyzeti politikával, törvénytelenül működő hivatallal. Az is kiderült róla, hogy doktori címe semmilyen formában nem felel meg a magyar jogszabályoknak, az a papír, amit lobogtat, a vitrinbe kitehető, de Magyarországon - a Magyar Akkreditációs Bizottság szerint - doktorátusként nem értelmezhető. Ez nem akadályozza abban, hogy azóta is doktorként jegyezzen hivatalos dokumentumokat, és a doktori címe szerepeljen hivatalának honlapján is. Az ügynek egyetlen következménye az, hogy az ilyen-olyan lovagrend State University-jének rektora a nyilvánosság előtt pocskondiáz, kétségbe vonva tisztességemet, elkötelezettségemet és politikai tevékenységemet. Tényszerű állításaimat egyébként egy szóval sem cáfolva. Ja, van még egy következmény. A rendőrség nyomozásba kezdett - ellenem.

Nem csak a doktorátus kellék azonban egy uborkafára felkapaszkodott ember ön- és közbecsapásában. A hivatalos önéletrajzban szereplő középfokú angol nyelvvizsgáról is kiderül, hogy valami hibádzik vele, és egyszer csak rejtélyes körülmények közt tűnik el, a nyelvvizsgabotrány kellős közepén. Ez természetesen véletlen, a nem létező nyelvvizsga korábbi szereplése egy hivatalos dokumentumban pedig valószínűleg gépelési hiba. Ennél jobb magyarázatot a miniszter nem bír adni.

Végül itt a diploma, amiről mostanáig szinte semmit nem lehetett tudni, tekintve, hogy a kar, illetve szak, ahol Tolnainé ezt szerezte, a jelek szerint soha nem létezett, maga a nagytiszteletű oklevél-tulajdonos pedig öt év pontossággal nem tudja megmondani, hogy mikor is szerezte, és pontosan miből.

Ma végre tisztult a kép a diploma-ügyben. A vitatott diplomát kiadó Kandó Kálmán Műszaki Főiskola jogutódjaként működő Óbudai Egyetem ma kézhez kapott válasza végre egyértelművé teszi: ez a diploma soha nem létezett. Tolnainé, Fazekas Sándor miniszter, a zöldhatóság és a minisztérium sajtóosztályai pedig hónapok óta kitartóan és konzekvensen, gátlástalanul hazudoznak egy közpénzből fizetett kormánytisztviselő ügyében.

Óbudai_válasz_jav.jpg

Kedves Tolnai Jánosné, kedves Fazekas miniszter úr!

Összefoglalom: a sokat citált - bár bámulatos képlékenységű - önéletrajzban semmi sem igaz. Nincs, és nem volt olyan szak, és olyan kar, amit szerepeltetnek. Tolnai Jánosné Szatmári Katalin soha nem szerzett diplomát a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán. Továbbá nem doktor, és a korábbi hivatalos közléseikkel ellentétben nincs nyelvvizsgája. Önök pedig arcpirító, gátlástalan hazudozást folytatnak hónapok óta. Hosszú meccs volt, de ezzel vége. Papírjuk van arról, hogy egy szavuk sem igaz. Hogy becsapják a választókat, az adófizetőket, a sajtót, és mindenkit, aki kérdést tesz fel Önöknek. Ennél jóval kevesebbe is belebuktak már - még Magyarországon is. Nem, nem szólítom fel lemondásra Önöket. Önök a mai nappal le vannak mondva. Hogy Nyerges Zsolt tovább bábozik-e földi porhüvelyükkel, lényegtelen kérdés. A történetnek vége, game over.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr555678552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.12.06. 18:49:38

A történetnek vége, game over."
a történetnek akkor lesz vége kispofa, amikor tavasszal úgy estek ki a parlamenből, mintha ott sem lettetek volna soha. te vagy az aki ohant a titanic után....és örvenve pattant fel a libás mellé.
10% vajonmi?
(és ez független attól, hogy tolnainé nem túl jófejcsaj)

evelynn 2013.12.06. 18:50:18

Nem vagyok meglepve. Sajnos...

Imposztorék 2013.12.06. 19:23:41

Filtol, még, hogy nem túl jófejcsaj? Jézusom, de elnéző vagy vele. És persze piszok érdekes hatékonysággal működik a propagandahenger. Bajnai sorra nyeri a pereket még a fideszes bíróságokon is libaügyben, nem győzik fizetni a kártérítéseket. Úgy látszik megéri, mert a libásozó tüntetés jobban megmarad a csökött agyakban, mint a vádak cáfolata. Arról nem is beszélve, hogy a kártérítéseket is a közpénzből fizetik ki.

fagzal 2013.12.06. 19:27:42

@FILTOL: Ezek a rigmusok ilyen kormányközeli szerencsesütiből vannak ugye?

Nem lesz itt semmi. Az előbb néztem végig műszaki cikkek itthoni kisker árát vs. gyártói nagyker árakat 1000+ darabra. Simán alatta. Effektíve MINDENKI ÁFA-t csal, a verseny csak arról szól, ki milyen jól. De persze "vizsgálat nem szükséges".

2013.12.06. 19:29:52

Jávor Úr! Ön kiváló oknyomozó újságíró lehetne. Miért akar politikából megélni? Borítékolom, hogy bukni fog.Nagyon rossz helyre tette le a voksát.

shawshank 2013.12.06. 19:46:58

@FILTOL: Ahogy a bejegyzésben is írják: Lényegi cáfolat nincs, csak a másik lejáratása. És ez megy már évek óta. Akkora gond lenne azt mondani, hogy jogos, és szánalmas, hogy ilyen emberek pozícióba kerülhetnek? Akkor gond hogy van ember aki a valóságot feltárja.
(és ez független attól, hogy Jávor Benedek nem túl jófejcsávó)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2013.12.06. 20:42:17

Ha mondjuk több pénzt kap a kamu felsőfokú végzettségére vagy nyelvvizsgájára, akkor fel lehetne jelenteni csalás miatt, nem?
Akkor azzal kénytelen lenne a rendőrség foglalkozni.

mandras 2013.12.06. 20:45:59

Ügyvéd mit mond? A csalás nem áll meg?

BajszosErik · http://www.indavideo.hu/profile/BajszosErik 2013.12.06. 21:13:11

Nem áll meg az okirathamisítás? Miért nincs büntetőfeljelentés?

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2013.12.06. 21:26:00

elnézést, engem nem izgat ez a Kamu Katalin, én csak egyet akarok kérdezni: a Jávor Úr ír egy levelet a rektor bácsinak, aláírás: országgyűlési képviselő. Ilyenkor automatice tolja ki az infókat a rektorbácsi a hallgatókról? én csak a húgomat akartam lecsekkolni, h ugyan jár-e még suliba, és nem sikerült. csak annyit szerettem volna megtudni, h van-e jogviszonya. elhajtottak a p*csába, h csak bírósági végzéssel, meg Orbán Viktor aláírásával adhat csak ki hallgatókról információkat.
mert a rektor válaszlevelében nem csak arra tér ki, h volt-e ilyen-olyan szak, hanem, h a "jelzett személy nem szerzett oklevelet".
Ha ez így megy, akkor legközelebb én is így mutatkozok be legközelebb, h jónapot kívánok, Jávorúr vagyok, kérek minden infót. ez így működik?

jávor benedek 2013.12.06. 22:14:01

@BajszosErik: Van büntetőfeljelentés, tettem néhány hete, magánokirathamisítás miatt. Az ügyészségek egyelőre egymás közt tologatják.

nögye 2013.12.06. 22:29:22

@FILTOL: mindíg ez megy, a személyeskedés, tartalom nélkül, fönnt is, meg itt is :(

Hannibal ante portas 2013.12.06. 22:53:27

Ebben a történetben Jávor Benedek mocskolódása, parttalan szemétkedése lagalább annyira gázos, mint a diploma nélküli hivatalnokkal kapcslatos sötét ügyek. Jávor hozta szokásos formáját: egészen alulmúlt mindenkit ebben a történetben. És a tények még mindig nincsenek sehol.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2013.12.06. 23:01:22

@nögye: de tudod, az a dühítő, hogy amikor eltűnik egy ember napokra, és fogalmad sincs, h hol van, és felhívod a zegyetemet, hogy esetleg már nem is jár oda? le se szarják, ellenben az ilyen megvan-e a diplomád, meg amúgy is, tuti plágium, első kézből, a rektortól jön az infó. pedig csak annyit kér az ember fia, h mondják meg, h aktív-e a félév, és szevasz.

erdnek 2013.12.06. 23:08:42

De jó, meglepődtem volna, ha ennek a hölgynek akármilyen végzettsége is lett volna... az lenne a meglepő, ha valaki nagykutya néha igazat mondana.

Borbándi István 2013.12.06. 23:18:12

Most vagyok itt először , meglepő itt senkinek sem arca sem neve? kORREKT!
Az alaptörténet felháborító! De felháborítóbb, hogy tömeges és gyakran hivatalos. Nézzük meg hányan diplomáztak az államtitkárok fő és alosztályvezetők az általuk felügyelt terület egyetemein.

BajszosErik · http://www.indavideo.hu/profile/BajszosErik 2013.12.06. 23:22:25

@Hannibal ante portas: Nem értem. Ha van egy szélhámosság, és valaki kitartóan azt mondja rá, hogy szélhámosság, és nem tágít, és nem hagyja magát lepattintani, akkor hogy lehet azt mondani, hogy pariban vannak, szemét mindkettő?

groundhog bob 2013.12.07. 00:08:47

Az is szomorú, hogy a fent nevezett politikusok folyamatosan hazudoznak, de ezen sajnos nem lepődöm meg. Mennyivel jobb lenne, ha sokkal több Jávor Benedekhez hasonló politikus lenne, de valamiért az emberek többségének nem szimpatikusak az intelligens, tanult, őszinte politikusok. Nem értem miért.
A másik dologról se feledkezzünk meg azonban, nevezetesen, hogy lehet egy szakmai hatóság vezetője valaki, akinek még felsőfokú végzettsége sincs. Az még oké, hogy nincs nyelvvizsgája (sok magas beosztású politikus sem beszél idegen nyelveket), vagy hogy nincs doktorija, de hogy diplomája se legyen, az felháborító. Ráadásul így az önéletrajzában szereplő "környezetirányítási szakértő" képesítés is semmisnek tekinthető (pedig gondolom ez az, ami feljogosította a környezetvédelmi hatóság igazgatóságára), hiszen az egy szakirányú továbbképzés, aminek előfeltétele az alapdiploma.

Mindezt összehasonlítva azzal, hogy pl. az iskolákban az utóbbi időben évente mentek ellenőrizni (megjegyzem helyesen), hogy minden tanárnak megvan-e a megfelelő képzettsége a tanításhoz, érettségiztetéshez és megfelelően van-e besorolva.

Végül szeretnék gratulálni Jávor Benedeknek, mind oknyomozó, mind politikusi munkájához.

Egy biológus-társa

Daniel W. Mcload 2013.12.07. 03:49:19

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg: Megnyitod a googlet, sőt, konkrétan megmondom neked, hogy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt és abban elolvashatod, hogy igen, ilyen információkéréshez a képviselőknek joguk van.

Karipapa01 2013.12.07. 10:56:52

Azt írta a posztoló :" Önök pedig arcpirító, gátlástalan hazudozást folytatnak hónapok óta. "

Ez tévedés! Ebben az országban csak a Gyurcsány hazudik! Orbán és bandája az örök igazmondó. Tessenek már megjegyezni Hölgyeim és Uraim! Ők igazat mondanak, csak mi értelmezzük rosszul!

gébics · http://www.geebics.blog.hu 2013.12.07. 10:59:47

@FILTOL: Kedves FILTOL! neked az OK, hogy hazug, tehetségtelen, sőt kártékony emberek töltenek be fontos tisztségeket? Kívánom, hogy egyszer majd olyan mérnök építse a házad, aki vette a diplomáját, és olyan orvos műtsön, aki jó fideszes de semmi más! És jövőre is feltétlenül szavazz a Fideszre, hiszen még nem tették tönkre teljesen az országot!

Magustanonc 2013.12.07. 12:03:29

@FILTOL: Miért örömködsz azon a lehetőségen, hogy azok esnek ki a Parlamentből, akik foglalkoznak azzal, hogy az ilyen hazugságokat feltárják és nyilvánosságra hozzák?

Miért nem háborít fel az, hogy a Fidesz-KDNP egymás után bukik le ehhez hasonló csalásokkal, hazugságokkal?

Karipapa01 2013.12.07. 12:07:25

@GeoCracker: Nem a papírral van baj, hanem a hazugsággal! A legnépszerűbb amerikai elnök is csak egy western-filmszínész volt, nem is írt alá egyetlen dokumentumot úgy, hogy Dr. Ronald Reagan, pedig diplomás ember volt. Ja, hogy ott mások a szokások...

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.12.07. 12:13:11

@Karipapa01: Sőt, megkockáztatom, hogy egyáltalán nem is kell papír. Annak idején sem kellett a Georgikonra járni annak, aki komposzt-prizmát készített. Elég volt érteni hozzá.
Igazad van abban, hogy nem kell odahazudni, ha nincs. Ha ez a nő értene a környezetvédelemhez, személy szerint nekem nem hiányoznának a papírjai. Tapasztalatból tudom, hogy a diploma sem garancialevél.

szürkefarkas 2013.12.07. 12:18:03

@Apacsfőnök: szerinted ez rendben van hogy az olyan műveletlen barmok mint te vezetik az országot

dirige 2013.12.07. 13:04:09

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg: El köll menni ogy képviselőnek és nem a rokonok, hanem kormányzati tisztviselők után kell érdeklődni.

pánpéter 2013.12.07. 13:12:19

egy tál lencséért el akartad adni a pártodat, egy tál lencséért el akartad adni a választóidat, és egy tál lencséért eladtad saját magad. szekeres imre plakátokat fogsz ragasztani, úgy, hogy semmi esélyed nem lesz az elvtársak működésének megváltoztatására.
a szánalmas pártocskád, a pislogóval az élen 3%-on áll, már gyurcsány is előz benneteket.
ez vagy te.

Zak 2013.12.07. 13:12:28

az azért vicces,amikor szürkefarkas és apacsfőnök egy blogon viatkoznak ló helyett

banyácska 2013.12.07. 13:20:07

Ebben a történetben az, aki "alulmúl mindent és mindenkit", az Tolnai Katika. Köszönhetjük Jávor Benedeknek, hogy végére járt a dolognak. Várjuk a hivatalos következményeket.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.12.07. 13:22:28

@pánpéter: S ennek mi köze az okirathamisitáshoz? :-)))

pánpéter 2013.12.07. 13:34:59

@GeoCracker: semmi. :) csak gondoltam elmondom jávornak, mit gondolok róla.

Karipapa01 2013.12.07. 13:41:00

@pánpéter: "semmi. :) csak gondoltam elmondom jávornak, mit gondolok róla."

Az is fontos, de talán a pofátlan hazudozás és a mundér védelme is megérne egy-két gondolatot.

bearman 2013.12.07. 13:44:47

Én szintén 1999-ben végeztem a fent említett műintézményben műszaki informatika szakon, mint mérnök informatikus. Nem emlékszem Katikára, mint évfolyamtársra. Amúgy karok tényleg nem voltak, a műszaki informatika szak, a KKMF Matematika és Számítástechnika Intézetéhez tartozott. Villamosmétnöki kar sem voltak, a különböző villamosmérnöki szakok több intézet között oszlottak meg.

alexian 2013.12.07. 13:48:37

érdekes Zemberek vagytok. Itt ülök kora reggeli kávém mellett tízezer kilométerre, és olvasom, hogy van egy nyelvvizsga nélküli, hamis diplomás nemdoktor, -amilyen már volt egy- és egy Jávor nevü ember irt róla, hogy ilyennek tán nem kéne környezetvédelmi főmuftinak lennie, és tadammm az összes magyar jellemzőket kirakatszerűen iderakjátok a kommentekben, azokat a jellemzőket, amikért lehetetlen ott élni, kell menekülni. Legyetek átkozottak, illetve már azok vagytok

I. Fülig Jimmy 2013.12.07. 15:42:22

@BajszosErik: nálad a pont, Jávornál konkrétumok, a másik oldalon meg maszatolás

Emese Bacsa 2013.12.07. 16:21:03

@alexian: Még mindig ezerszer nagyobb a tiszteletem azok felé,akik itthon vannak,nem dugják homokba a fejüket és nem menekülnek a problémák elől,annak ellenére,hogy írnak,amiket írnak.Örülök,hogy elmenekült innen.

KANGA 2013.12.07. 16:24:11

@Nazca: Nem tudom, ki milyen pert nyer, de személyesen ismerek több családot akit Bajnay földönfutóvá tett a libákkal... Ezek tények, a bíróság meg bíróság.

taga20 2013.12.07. 17:02:52

@Emese Bacsa: +1. legyen szerencsés ez a szerencsétlen:)

Baszkurátor 2013.12.07. 17:44:20

Ejjj Benedek! Nem vigyázol egyszer csak megjelenik nálad az NFK (Nagy Fekete Autó) és úgy el visznek, mint a huzat!

épészmérnök 2013.12.07. 18:23:17

@Emese Bacsa: "Még mindig ezerszer nagyobb a tiszteletem azok felé,akik itthon vannak,nem dugják homokba a fejüket és nem menekülnek a problémák elől,annak ellenére,hogy írnak,amiket írnak.Örülök,hogy elmenekült innen."

A Kisvakond egyszer csak kibukkan a felszínre. A Napocska süt, langy szellő lengedez. Szorgos bogarak sokasága nyüzsög, csak arra vár, hogy a Kisvakond bekapja reggelire. Jól belakmározik, majd felkiált: "Anya! Te tudtad, milyen jó itt, fent?"
"Igen, fiacskám, tudtam. De gyere haza, most azonnal! Ki engedte meg, hogy felmenj?" "De Anya, ha idefönn ilyen jó, akkor mi miért élünk az odúban?"
Vakond Anya felsóhajt, és összeráncolja a szemöldökét: "Azért, kisfiam, mert ez a mi hazánk!"

barany 2013.12.07. 18:36:18

Nem Jávor Benedek volt az, aki a bajai hamis videó HVG általi közzététele után, azonnal megjövendölte Orbán Viktor bukását? Úgy látszik, Jávor úr nem tanul a saját melléfogásaiból. Vagy talán túlságosan frusztrált, érzi már a vesztük előszelét?

röntgenszeműlány 2013.12.07. 18:43:27

@alexian: Már csak te hiányoztál ebből a galériából, a tízezer kilométerről másokat gőgösen lenéző embertípus. Te csak olvasgasd újdonsült honfitársaid fórumjait, biztos csupa disztingvált kommentet találsz mondjuk az obamacare kapcsán.

bandigyerek 2013.12.07. 19:47:38

Tényleg ennyire fontos, hogy kinek van frankó diplomája és kinek kamu?Dejcstomié frankó, és?

Mitya Ivanov 2013.12.07. 20:57:19

Lusta vagyok utánanézni, de ez a Tolnainé nem valami SZDSZ közeli néni volt valaha?

Fviktor76 2013.12.07. 21:04:22

Pontosan: Villamosmérnöki szak volt és Informatika szak... No meg Műszaki menedzser szak. Villamosmérnőki és informatikai kar a BME-n van.

De szóba lehet állni a jobbikos Balczó Tanár úrral, aki a Kandón volt tanár... (csak megjegyeztem)

dunaparti 2013.12.07. 21:25:42

Az lesz, amit J.Benedek írta. Tologatás ide-oda a válasz meg mindig a "folyamatban levő ügyről nem nyilatkozunk" lesz. Folyamatosan neten kellene tartani.

ikke i drift 2013.12.07. 23:39:44

@alexian:
szerintem lehet itt élni, és hadd ne legyünk már átkozottak. a többivel kapcsolatban viszont igazad van, de ez polfórumokon szvsz nem magyar sajátosság. remélem nem a reggeli kávé miatt ment fel a pumpa, ha rendszeres, akkor igyál koffeinmenteset, az is finom.

Watchdog 2013.12.08. 11:18:00

@ikke i drift:
Ez egy korrekt, higgadt válasz volt egy 10000 km-ről idetalált interkontinentális ballisztikus szarkupacra, gratulálok! :-)))

totelcamp 2013.12.08. 11:29:59

Gratulálok Jávor úr.
Egy jobboldali szlovákiából.

Gandhi szellemében 2013.12.08. 12:16:33

Azért az is elgondolkoztató, egy ilyen nyilvánvaló esetre hányféle reagálás születik.
- Jávor is egy kutya (már miért volna? Nem mindegy, hogy te lopsz kabátot, vagy tőled lopnak)
- pitiáner ügy, a szakmaiság számít (pedig ha valakiben benne van a hazugságra való ilyen szintű hajlam, nem csak a környezetvédelem milliárdjait, de egy zsák krumplit sem szabadna rábízni)
- ne szóljon bele a másik Amerikából (a vélemény az vélemény, akárhonnan érkezik - az más kérdés, hogy butaságot ír)
- Bajnai akárhány pert nyert, ő ismer olyat, aki a libák miatt szegényedett el (1./ nem ide tartozik, nem menti "dr" Szatmári Katalint 2./ minden cégcsőd magával sodor másokat is. A Bábolna vagy a Pápai Húskombinát valamiért senkinek nem fáj. 3./ Bajnai a perekben nem azt bizonyította, hogy a Hajdú-Bét nem ment csődbe, hanem hogy ő nem akkor volt a Wallis vezetője, és ha akkor lett volna, akkor sem az ő posztjából dőltek el ezek a kérdések.)

Sokkal inkább fontos a tény: ma Magyarországon valaki hamis papírokkal, hamis pedegree-vel állami alkalmazásban lehet, és amikor ez kiderül, nem rúgják ki páros lábbal, és veszik vissza tőle a jogcím nélkül felvett összes fizetését, és nyomnak rá "hazug" bélyeget élete végéig, hanem a fidesz vezérelte "hatóságok" vizsgálatot indítanak az ellen, aki ezt feltárta.

S nincs ezekben a "hatóságokban" egyetlen ember sem, aki felállna, és azt mondaná: no de emberek, ez már az erkölcs teljes sárba tiprása!
A köznép meg mindenféle felzúdulás nélkül elfogadja, ami történik.
Nos, ez a nagy baj, a nagyon nagy baj.

I. Fülig Jimmy 2013.12.08. 12:32:38

Sajnos, mindenkinek sok a vesztenivalója....nem könnyű állást találni egy köztisztviselőnek, ha nem akar ebben a közigazgatásban dolgozni, a hírük még mindig rossz. Aztán vannak elkötelezett emberek, akik azt gondolják, ha ők is megszöknek, akkor már semmilyen fék nem marad a rendszerben, és mindenki arra vár, hogy elmúlik a rémálom a magyar környezetvédelemből és visszatér a tudás és a jog a hatósághoz, bár már egyre kisebb a hitük ebben. Aki pedig nem hiszi, amit Jávor Benedek ír, az csak azt kérdezze meg, hogy miért nincs cáfolat és a cáfolatnak tárgyi bizonyítéka? Lehet, hogy azért mert nincs bizonyíték, nincs diploma, nincs nyelvvizsga, a doktorátus nem olyan amit komoly tudományos munkával lehet megszerezni. Ma a doktorátushoz már nem is elég egy nyelvvizsga, hanem kettő kell. Még csak annyi, hogy a köztisztviselői törvény szerint köztisztviselő az lehet, aki rendelkezik a munkaköréhez szükséges végzettséggel. Aki törvénytelenül vagy törvényen kívül él az milyen erkölcsi alappal hajt be akármilyen másik törvényt másokon?

Attila Tibor Tóth 2013.12.08. 12:41:39

Szégyen az országra nézve hogy ilyen politikusok vannak a parlamentbe,értem a kormány oldalt és az ellenzéket is . A §-paragrafus úgyérzem csak azért van, hogy a választónak megnehezitsék az érvényesülését.

Watchdog 2013.12.08. 13:14:09

Hová futhat ki ez az ügy?

1. Kreálnak neki megfelelő végzettséget - ez nem valószínű, erről már lekéstek.
2. Megszületik Lex Tüzépes Katika egy salátába csomagolva, leszállítván a poszt ellátásához szükséges követelményszintet - ez sem túl valószínű most a választások előtt, máskor persze nem lenne gond.
3. Tüzépes Katika nem akarja aljas politikai támadásoknak kitenni a hivatalát, ezért lemond, és meghúzódik valamilyen káderpihentetőben, közben fogadkozik, hogy meglesz az fránya a diploma (Schmitt-megoldás), esetleg jól megérdemelten nyugdíjba vonul - ez tűnik a legesélyesebbnek.

Károly Ujhelyy 2013.12.08. 14:46:27

A történet csak eszköz arra, hogy a másik politikai csoportot pocskondiázzák, mert a mondanivalójuk lényege, hogy idézzek: "Hogy becsapják a választókat, az adófizetőket, a sajtót, és mindenkit, " Arról mélységesen hallgatnak, hogy mindegyikük ezt teszi. (minden tiszteletem annak a néhány kivételnek, aki ideig óráig tisztességesen teszi a dolgát). Csak a duma, az amivel eredményeket akarnak elérni. Sajnos ez a köznépre is ragadós példa! Pl, ha valamit meg kellene oldani, akkor a megoldás, hogy veszi a telefont és felhív valakit. Nem megoldja, hanem dumál, mással elvégezteti. Hajrá! Így kell leépíteni egy ország tehetségét, jövőjét. (Bocs, kiket is szolgálnak?)

gahan62 2013.12.08. 15:25:32

@FILTOL: buta vagy, seggfej... Egész másról hadoválsz, kispofám..olyan vagy, mint kormányunk.... uff!!

gahan62 2013.12.08. 15:28:51

@Apacsfőnök: te is seggfej vagy... összekevered a szezont a sezlonnyal.. miért baj, ha vki szóváteszi ezt az oltári disznóságot?? ezek szerint téged sem érdekel, hogy herdálják el a pénzed (mint mindenki másét....) ÉBRESZTŐ, CZIMBORA... UFF!!

blacklord 2013.12.08. 21:03:52

@jobbarát: na ne mondd, mindegyiknek személyesen ő mondta fel a szerződését? :-) Vagy mire alapozod ezen épületes elképzeléseidet?

jávor benedek 2013.12.08. 22:51:23

@Watchdog:
4. Nem történik az égvilágon semmi. Ha nincs végzettsége, hát nincs. Kit érdekel.

asebes 2013.12.09. 09:11:38

A Filtolról az jut eszembe, hogy az ilyen és hasonló ízesített dohánytermékek már be vannak tiltva... :-)

stoppos76 2013.12.09. 12:14:32

@jávor benedek: Ha nem lesz nagy hepaj körülötte, ez a negyedik tűnik a legvalószínűbbnek.

kd337 2013.12.10. 01:13:07

Az angolt nyelvvel, ki tudja, hogyan áll, mindenesetre szívesen képviseli az országot nemzetközi körökben:

legyen szó szakmai workshopról Brüsszelben:
ec.europa.eu/environment/waste/mining/pdf/Annex1_summary_workshops.pdf
lásd: Appendix 1
(itt kollégája és fiának menyasszonya tolmácsolt, aki valóban tudhat angolul:
www.heol.hu/heves/kozelet/livia-magyarorszagot-kepviseli-svedorszagban-168965).

vagy

a európai környezetvédelmi hatóságokat tömörítő szervezet (IMPEL) ülésének vezetéséről:
www.kormany.hu/en/ministry-of-rural-development/news/member-states-are-discussing-standardisation-of-their-environmental-legislation-in-budapest
a képen a tolmácsgép fejhallgatójával.

Watchdog 2013.12.11. 21:17:59

Game over:
"A személyemet ért folyamatos támadások és vádak alól tisztázni fogom magam. Nem hozhatom sem a minisztert, sem a Vidékfejlesztési Minisztériumot és sem az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget olyan helyzetbe, hogy a vádaskodásokkal kelljen foglalkoznia, a hatékony szakmai munka helyett" - fogalmaz közleményben Tolnai Jánosné.
süti beállítások módosítása