2014. 05. 15.

A farkas, egy másik farkas, és a báránybőr

Kovács Béláról, a Jobbik EP-képviselőjéről, és mostani listájuk 3. helyezettjéről eddig is sejtettük, hogy a magyar helyett inkább az orosz érdekeket képviseli harcosan Brüsszelben. Kovács, akit uniós körökben egyszerű orosz és Gazprom-lobbistaként kezelnek, olyan nyíltan mutatja életútjával azt az orosz elköteleződést, ami a Jobbik mögött - jól-rosszul rejtegetve -, de szintén ott van, hogy az már sírnivaló.

1986-ban Moszkvában abban a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) szerzett nemzetközi közgazdász diplomát, amelyet csak afféle ügynök-keltetőnek tekintettek akkoriban. 1987-ben, mivel elmondása szerint nem érezte jól magát az oszladozó szocializmus akkori Magyarországán, ismételten kiköltözött a Szovjetunióba. 1988-tól 2003-ig nemzetközi kereskedelmi cégeknél dolgozott vezető beosztásban többek közt Oroszországban.

Ezzel a háttérrel kapcsolódott be 2005-től a Jobbik munkájába, majd lett 2009-ben a párt EP-képviselője. Az Európai Parlamentben az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság tagja lett, ahol a lehetőségek széles tárháza állt rendelkezésére, hogy orosz szimpátiáit az uniós döntéshozatalban megjelenítse. Tavaly májusban Vonával Moszkvába látogatott, ahol többek közt Ivan Dmitrijevics Gracsovval, az orosz parlament energiapolitikai bizottságának elnökével, és Alekszej Anatoljevics Sztarikovval, az orosz gázipari szövetség alelnökével tárgyalt. Nyilván Magyarország súlyos orosz energetikai függőségének csökkentéséről.

kovacs_bela2jav.jpg

Hogy mi az álláspontja Oroszország szerepéről, és Magyarország ehhez való viszonyáról, afelől nem hagy sok kétséget. Egy interjúban alig egy éve úgy fogalmazott, hogy az “EU–orosz interparlamentáris ülésen Kalinyingrádban az egyik orosz felsőházi szenátortól megkérdeztem, a jövőben lehet-e mód arra, hogy egy esetlegesen EU-s tagállam csatlakozási tárgyalásokat kezdeményezzen az Eurázsiai Unióval.” A márciusi krími népszavazást legitimnek, szabályosnak és rendben levőnek találta – miközben Szevasztopolban például a szavazásra jogosultak 123 százaléka vett részt a referendumon, utólag kiszivárgott adatok pedig az egész népszavazás hivatalos eredményeiről bizonyították be, hogy nettó hazugságok.

Mindezek után emelje fel a kezét, akit meglep, hogy Kovács Béla kapcsán orosz ügynöki vagy kémkedési vádak merülnek fel. Azon sem érdemes nagyon meghökkenni, hogy Polt Péter, aki egyébként politikai motivációk alapján egy rakás ügyben akkor sem nyomoz, ha úgy kell félreugrania a rázuhanó bizonyítékok elől, máskor meg feltűnő igyekezetet mutat, hogy néhány nap alatt lecsapjon erősen kérdéses ügyekben, tíz nappal az EP-választás előtt áll elő a kémkedési gyanúval. Ez önmagában nem gyengíti a gyanúnkat, amire érdeklődve várjuk Kovács Béla válaszait május 19-i lakossági fórumán Szegeden.

 Van azonban itt még egy izgalmas vonal. A Fidesz éppen azért veszi elő, és éppen azért most a Jobbik évek óta tudott, és eddig is bármikor feszegethető orosz kapcsolatait, mert maga is érzi, hogy a paksi bővítéssel, a Déli Áramlattal, vagy Ukrajna kapcsán felszínre került orosz elköteleződése a Békemenet fanatikusainak körén túl nem élvez támogatást. Ezért megpróbálja az "orosz vazallus" szerepet áttolni a Jobbikra, remélve, hogy ezzel a Fidesz ki tud bújni az oroszpártiság bélyege alól. Magyarán úgy próbálja a magára húzott báránybőrt igazgatni, hogy a Jobbikra mutogatva kiált farkast. De ne dőljünk be. Az a nagy szőrös, karmos mancs kilóg a báránybőr alól, bármilyen hangosan kiabálnak és mutogatnak a Jobbikra.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr906169281

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újra értelmet nyert egy elhasznált jelző 2014.05.15. 13:50:05

A Legfőbb Ügyészség az Európai Unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt Brüsszelnél kezdeményezte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk úgy tudja, a M...

Trackback: A farkas, egy másik farkas, és a báránybőr 2014.05.15. 13:39:02

A Fidesz éppen azért veszi elő, és éppen azért most a Jobbik évek óta tudott, és eddig is bármikor feszegethető orosz kapcsolatait, mert maga is érzi, hogy a paksi bővítéssel, a Déli Áramlattal, vagy Ukrajna kapcsán felszínre került orosz elköteleződése a…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása