2010. 08. 19.

Igen, lehet hozzá közöd!

A Lehet Más a Politika főpolgármester-jelöltje ma bejelentette a Közérdekű Adatigénylő Iroda (KANDI) megalakulását. Jelenleg a közpénzből gazdálkodó szervezetek a közérdekű adatoknak csak töredékét teszik elérhetővé, súlyosan megsértve ezzel a hatályos törvényeket. Az LMP meggyőződése, hogy a nyilvánosság a legerősebb eszköz a korrupció ellen, ezért minden támogatást megad azért, hogy a köz ügyei iránt elkötelezett polgárok megismerhessék a rájuk tartozó információkat.

A KANDI egyik ötletgazdája, Langmár Ferenc közgazdász-újságíró szerint az önkormányzatok még az állami intézményeknél is kevésbé adják ki a közérdekű adatokat, nem teljesítik például az elektronikus információszabadságról szóló törvényben előírt kötelezettségeket. Példaként a budavári önkormányzatot említette: Budapesten valószínűleg ez az önkormányzat sérti meg leginkább a törvényt, mert például a költségvetési előterjesztéseket is titkosan kezelik. Langmár Ferenc ezért hamarosan feljelentést is tesz az I. kerület ellen. (A saját szintjén ez súlyosabb jogsértés, mint amikor itthon évekig eltitkolták az Eurstatnak megküldött gazdasági adatokat, ami miatt a Fidesz büntetőfeljelentést is tett.)

Jávor Benedek a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a közügyek átláthatósága romlott az elmúlt időben. A kormány az elmúlt három hónapos tevékenysége során huszonegy alkalommal hozott olyan döntést, amellyel csökkentette az átláthatóságot. Az LMP viszont a Közérdekű Adatigénylő Iroda felállításával segíteni kívánja a polgárok részvételét a helyi közhatalomban, azért, hogy visszaszerezhető legyen a közbizalom és a közintézmények munkájába vetett hit.

Az LMP budapesti listájának negyedik helyén szereplő Hanzély Ákos évek óta küzd az átláthatatlanság, az adateltitkolás, a törvényi előírások semmibevétele ellen, mert vallja, hogy a közpénzfelhasználás nyilvánosságának megteremtésénél ma aligha van fontosabb feladat. Az önkormányzati képviselőjelölt a Látkép Városvédő Egyesület vezetőjeként már számos – különösen parkolási – ügyben megjárta a hivatalos utat, az adatkéréstől a bíróságig. A KANDI vezetőjeként is négy közfeladatot ellátó parkolási céget – a Centrum Parkoló Kft.-t, a Parking Kft.-t, a Budapest Önkormányzati Parkolási Kft.-t, valamint a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulást – kért adatszolgáltatásra.

Az LMP a Közérdekű Adatigénylő Iroda felállításával segít mindenkinek, aki részt kíván venni kisebb-nagyobb közössége ügyeiben, amihez szüksége van a közérdekű adatokra. A kandi@lehetmas.hu-ra érkező kéréseket az iroda munkatársai kezelik, és a megfelelő formában az illetékes szervhez továbbítják azokat.

További információ: lehetmas.hu/kandi

forrás (további fényképekkel): lehetmas.hu

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr472232823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása