2011. 07. 21.

A katasztrófa után a közösséget is újjá kell építeni!

Az állami kárenyhítés számos feszültséget gerjesztett a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa sújtotta településeken, és a helyi közösségek nem közvetlen károsultjainak a szempontjait nem kellő súllyal vették figyelembe – jelentette ki Jávor Benedek keddi, devecseri sajtótájékoztatóján. A párt képviselőcsoportja szerint a lakóházakon kívül a közösséget is újjá kell építeni.

Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságát vezető Jávor Benedek azt hangsúlyozta, hogy a helyiek egy részét közvetlenül nem érintette a katasztrófa, de az életlehetőségeik a térségben kialakult és az egészségügyi határértéket meghaladó porszennyezés miatt jelentősen romlottak. Az ingatlanjaik elértéktelenedtek, forgalomképtelenné váltak, de számukra semmilyen állami kárenyhítés nincsen – mondta, hozzátéve, hogy róluk sem lehet megfeledkezni. Kitért arra is, hogy a katasztrófát követően az elsődleges feladat a közvetlen károsultak megsegítése volt, ennek lezárultával azonban az érintett települések valamennyi lakójának szempontjait figyelembe véve új jövőképet kell kidolgozni.

Leszögezte: a helyi gazdasági élet beindításához, a közösségi élet újjáépítéséhez nem elégséges a vállalkozó tönkrement berendezésének megfizetése, vagy az ingóságok és ingatlanok értékének megtérítése. „Segítséget kell nyújtani a fenntartható zöld gazdaság modelljének kiépítéséhez, amely helyben munkahelyeket teremt” – fogalmazott a politikus.

Véleménye szerint a lakosság megtartásához célzott gazdaságfejlesztési programokra és közösségfejlesztésre van szükség. „A forrásokat ezekre a célokra kell elkülöníteni, nem pedig mindenféle kétes kimenetelű presztízsberuházásokra” – jelentette ki. Úgy vélekedett, hogy következetes és folyamatos pszichológiai segítségnyújtást kell biztosítani a katasztrófa sújtotta térség lakosságának, mert az életre szóló traumát ők még mindig nem dolgozták fel, és maguktól nem is lesznek képesek erre. Hozzátette: a katolikus egyház által nyújtott segítség a helyi társadalomnak csak szűk részét éri el. Az egyéni pszichológiai segítségen túl a közösségeket is újjá kell építeni, az eddig elvégzett újjáépítési munka csak a közösség építésével lesz sikeres. „Enélkül lesznek szép házak, lesz infrastruktúra, lesznek szép beruházások, de nem lesz hozzá közösség” – hangoztatta Jávor Benedek.

Szél Bernadett, a párt országos választmányának szóvivője elmondta, hogy az ökológiai katasztrófa nyomán a speciális élethelyzetben lévő kisgyermekes családok nem kapnak kellő tájékoztatást a pontos környezeti és egészségügyi hatásokról. Véleménye szerint a vagyonvesztés feszültséget okozott, ezért nyilvánvaló, hogy nem volt megfelelő az állami kártalanítás. Kijelentette, hogy a térség 35-40 ezer lakója aktívan szeretne részt venni a jövője kialakításában.

Devecser, 2011. július 19.

MTI

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr733085815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása