2011. 08. 04.

Az Óbudai Gázgyár kármentését hiányolja az LMP

 Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a budapesti önkormányzat tulajdonában lévő Fővárosi Gázművek Zrt. körülbelül tíz éve "elszabotálja" a volt Óbudai Gázgyár területén a kármentesítést. Jávor Benedek kijelentette, hogy ezzel a fővárosi ivóvízbázisokat, illetve a környék talaját veszélyeztetik.

Jávor Benedek (LMP) elmondta, az évtizedekig működő Óbudai Gázgyár a képződő gáziszapot és gázmasszát több helyszínen, többek között a saját telephelyén rakta le. Becsléseik szerint az ezen a területen elhelyezett gázmassza, illetve szennyezett talaj mennyisége eléri az ötvenezer köbmétert.

Jávor szerint a Környezetvédelmi Felügyelőség 2002-ben a Gázgyár jogutódjaként működő Fővárosi Gázművek Zrt.-t kötelezte a kárelhárításra, de a cég ennek máig nem tett eleget, amit a politikus felfoghatatlan felelőtlenségnek nevezett. Hozzátette, hogy implicit módon a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő cég is elismerte felelősségét, mert tavaly nyáron kiírt egy közbeszerzést a kármentesítésre, habár az a kiírási hibák miatt meghiúsult.

Az LMP szerint a gázmassza "minden határértéket meghaladó módon" szennyezi a vele érintkező talajt illetve alacsony vízálláskor a Dunát is. A szennyező anyagok többek között cianid-származékokat valamint arzénvegyületeket is tartalmaznak amelyek nemcsak a környéket, de a folyásirány mentén elhelyezkedő fővárosi ivóvízbázist is fenyegetik.

Tudomásuk szerint az Üröm mellett - ahol üregekben és barlangokban raktak le gázmasszát - megkezdték, de nem fejezték be megfelelően a kármentesítést, az LMP arra készül, hogy kikérje a Fővárosi Gázművek Zrt. privatizációs szerződését, mert nem lehet tudni, hogy a kárelhárítás pontosan kiket és milyen összeghatárig terhel.

(MTI)

További képek a Hanzély Ákossal, Béres Andrással és Simon Gergellyel közös sajtótájékoztatóról:

(foto:fh)

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr53125666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Katalin Keszthelyi 2013.05.24. 13:38:08

folytatás: tehát, önök talán úgy gondolják, hogy a Kossuth tér mostani, tragikus állapotát figyelembe véve, még volna-e lehetőség az eredeti arculat helyreállítására? Miért csak most jut eszükbe az esetleges per indítása? Sajnos, ez csak költői kérdés. Üdvözlettel: Kata
süti beállítások módosítása