Jávor Benedek
blogja

Függetlenség szövetségeseinktől - a magyar energiapolitika tévútjai

 Szélpark Ausztriában

Korábbi, Bencsik lemondásával foglalkozó  blogbejegyzésemben már összefoglaltam az államtitkár energiapolitikai programját. Most arra vállalkoznék, hogy néhány pontjának kritikáját adom – talán kicsit post festam, képviselőjének távozásakor. Mégsem teljesen feleslegesen, hiszen a program egyes pontjai a személyi változástól függetlenül tovább élhetnek, és erre épp azoknak a pontoknak van a legnagyobb esélye, amelyeket kritizálni szeretnék. Ezek azok a célkitűzések, amelyek Bencsik programjából a leginkább élvezték Fellegi támogatását is, ha ugyan nem a miniszter az eredeti forrásuk.

Emlékeztetőül a Bencsik-program összefoglalása az előző posztból: alapvető célkitűzése egy olyan "nemzeti és fenntartható" energiapolitika kialakítása, amely a) garantálja az ellátásbiztonságot, b) segíti az energiafüggetlenséget, c) helyzetbe hozza a magyar gazdasági szereplőket, d) stratégiai szerepet biztosít az államnak a tulajdonosi oldalon is (MVM), e) átláthatóbbá teszi az energiapiacot és kiszámíthatóbbá a szabályozási környezetet, megerősíti a stratégiai tervezést, f) segít az ÜHG-kibocsátás csökkentési és dekarbonizációs pálya végigvitelében.

Az álláspont kritikája. Miközben az a), valamint e)-f) pontokkal szinte maradéktalanul egyet lehet érteni, van három kritikus kérdés, ahol vitatható a pozíció.

1. A b) pontban szereplő energiafüggetlenség az elmúlt évek egyik legnépszerűbb csatakiáltásává vált. És valóban kiemelkedően fontos célról van szó, ha tisztázunk két alapkérdést, amire elfelejtenek válaszolni sokan, akik a legharsányabban hangoztatják. A két kérdés: i) mitől illetve ii) kitől szeretnénk függetlenné válni?

i) Az energiafüggetlenséget legtöbbször a gázbeszerzési források illetve útvonalak diverzifikálása mellett érvelve szokták emlegetni. Szlovák-magyar gázvezeték építése, horvát-magyar gázügyi együttműködés, osztrák szállítási irány kapacitásbővítése, Déli Áramlat, stb. Ezek összességében horribilis összegeket emésztenek fel, miközben alapvetően nem csökkentik az ország függőségét az importgáztól – sőt, még az orosz forrástól függést is csak kozmetikázza, hiszen a tervezett létesítmények jó része ugyanazt az orosz gázt szállítaná, csak más útvonalakon. Ehelyett a valóban hazai források – szél, nap, geotermia, biomassza, stb. – részarányának növelése, illetve az energiahatékonysági beruházások nem csupán ugyanannak a gáznak a más útvonalon való beszerzését eredményezné, hanem valóban függetleníteni tudná az országot az importforrásoktól. Épp ezért a források elosztását el kell tolni az ilyen irányú projektek irányába – meghagyva bizonyos kereteket azon gázipari beruházásoknak, amelyek lehetővé teszik a NEM orosz gázforrásokhoz való hozzáférést.

Magyar kormányzati dilemma a szűkös források felett: mibe fektesselek? - naperőmű (forrás: publicdomainpictures.net)

ii)  Az energiafüggetlenség hangoztatásakor helyenként az az érzése támad az embernek, mintha Magyarország visszatért volna Für Lajos „körkörös védelmének” korába. Ki tudja, lehet, hogy Deutsch-Für Tamás twitteren keresztül  közvetlen kézivezerléssel irányítja a magyar energiapolitikát? Nehéz másképp magyarázni azt az elszántságot, amivel függetleníteni próbáljuk magunkat legszorosabb szövetségeseinktől. Magyarország az EU tagja, az energiapolitikában mégsem látszik felbukkanni ennek nyoma, az unió közös energetikai programjaival, átfogó hálózatfejlesztési erőfeszítéseivel való összhang megteremtésének szándéka. Legjobb példa erre a közelmúltban a közbeszédbe bedobott szivattyús energiatározó (SZET) ügye. Már maga az is egy kérdés, hogy miért van szükség újabb 4-500 milliárdért egy SZET megépítésére. Bár a megújulók szélesebb körű használata ugyancsak igényli a szabályozási kapacitások bővítését, de az NGM által tervezett kapacitású SZET a jelenlegi és a közeljövőben várhatóan belépő szél- és napenergia-termelés szabályozási igényét jelentősen meghaladja. A tervezett SZET kapacitása 600 MW (4x150). Jelenleg 300 MW körüli szélenergia-, és elhanyagolható mértékű napenergia-kapacitás van a rendszerben, amit az hiba nélkül képes kezelni ( Nemzeti Megújuló Energia Cselekvési Terv 740 MW kapacitásig tartja szabályozhatónak a szélenergiát a jelenlegi struktúrában). Ennek a dupláját építenék be a SZET-be – ennek nyilvánvalóan semmi köze a megújulók szabályozási igényéhez, még egy jelentős termelésbővítés után sem. Az NMCST 2020-ra 750 MW szélenergia- és 300 MW alatti napenergia-kapacitást irányoz elő, ha ebből 740 MW már most is szabályozható, akkor minek is 600 MW további szabályozási teljesítmény, ami így meghaladja a teljes megújuló-termelést?  Sokkal inkább a tervek szerint épp 2020 körül belépő új paksi blokk (1000 MW) völgyidőszaki túltermelésének az elnyeléséhez lesz erre szükség. De szükség van-e bármihez erre? Igen, ha kitartunk a fürlajosi „körkörös védelem” mellett, és mereven elutasítjuk az együttműködést a környező országokkal. Ha azonban belátjuk, hogy Magyarország középtávon nem képes a teljes energetikai függetlenséget megteremteni, akkor a realista lépés, hogy a szövetségeseink felé felfüggesztjük a permanens szabadságharcot, és közösen keresünk megoldást azokra a problémákra, amiket közösen hatékonyabban tudunk kezelni, mint külön-külön. Ez lenne az EU lényege. Az osztrák, szlovén, esetleg szlovák, román, horvát vízerőművek segítségével, egy közös Regionális Szabályozási Blokk létrehozásával további beruházások nélkül biztosítani lehet a hazai megújuló termelés szabályozási igényét. Ha függetlenségünket nem a szövetségeseinkkel, hanem mondjuk Oroszországgal szemben igyekszünk megteremteni, és erre fókuszáljuk az erőfeszítéseinket, akkor vélhetőleg nagyobb sikereket aratunk, mint ha folytatjuk a Hungary vs. Rest of the World death match-et.

2. A c) pont a hazai szereplők helyzetbe hozása. Elvben persze ezzel is egyet lehet érteni, milyen jó lenne versenyképes, hatékony hazai szereplőket bevonni a magyar energiapolitika megvalósításába. A kérdés, hogy ez hogyan történik? És ez az a pont, ahol súlyos kétségek merülnek fel a gyakorlati kivitelezést illetően. Azok a bizonyos hazai szereplők ugyanis Magyarországon jelenleg sokkal inkább Fidesz-közeli szereplőkként értelmezhetőek. Versenyképességük, hatékonyságuk sokadrendű kérdés. Cégekre szabott közbeszerzések, személyekre igazított jogszabályalkotás írja körül azt a kört, amely ennek a politikának a kedvezményezettje. Függetlenül attól, hogy mennyivel nyúlnak mélyebbre zsebünkbe, mint esetleg a körön kívüliek, hogy mennyivel több közpénzt kell kifizetni nekik, mint egy tisztességes verseny esetén. Hosszan lehetne sorolni a példákat, csak egy friss példát hadd hivatkozzak ide, épp a megújuló energiaforrások területéről: az E-OS Innovatív Zrt. úgy nyerte el az elmúlt időszak legjelentősebb napenergiás közbeszerzését, hogy eredetileg utolsó helyen végzett, de aztán ügyesen mindenki mást kizártak a pályázatból, olyan szempontokra hivatkozva, amelyek eredetileg nem is szerepeltek a kiírásban. Vajon milyen cég ez a váratlanul sikeres E-OS? Ha kicsit megvakarjuk a felszínt, hirtelen – láss csodát – előtűnik szinte mindenki, aki a Fidesz körüli gazdasági holdudvarban azonosítható: Nyerges Zsolt, Baji Csaba, Simicska Lajos, Közgép Zrt., az egész bagázs. Hát ez ma Magyarországon „a hazai gazdasági szereplők helyzetbe hozása”. Sokkal több köze van a pártfinanszírozáshoz, a mutyivilághoz, a korrupcióhoz, mint a magyar gazdasághoz. Ezt így ebben a formában pedig támogatni aligha lehet.

3. Végezetül a d) pont, az állam stratégiai szerepvállalása a tulajdonosi oldalon ugyancsak számos kételyt vet fel. Miközben önmagában az állami jelenlét a stratégiai ágazatokban nem ab ovo elvetendő, a praktikus megfontolások sora szól ellene. Egyfelől tulajdonosi pozíciót nem lehet pusztán akarat útján a semmiből megteremteni. A magyar költségvetés helyzetét nézve egyáltalán nem világos, milyen forrásokból kívánja az állam ezt a jelenlétet kiépíteni. A szélsőségesen szűkös forrásgazdálkodás közepette nyilvánvaló, hogy ez csak más területektől való forráselvonás révén teremthető meg, és más hatásai is lehetnek. Csak emlékeztetőül: a mostani IMF-hez fordulást fél évvel megelőzően Magyarországnak még rendelkezésére állt egy 500 milliárd forintos keret a korábbi IMF-hitelmegállapodásból, ám azt az államadósság csökkentése vagy szerkezeti reformok finanszírozása helyett egy tőzsdei manőverre, a kisebbségi MOL-pakettre fordítottuk az állam tulajdonosi szerepvállalásának növelése érdekében. A 10 milliárdos RÁBA-államosítás forrásaként akár azt a hasonló nagyságrendű összeget is tekinthetjük, amelyet 2011-12-ben a környezetvédelmi és vízügyi intézményrendszertől elvonnak, a működésképtelenség határára sodorva azt. A jótékony hatás minimum kérdéses. Az MVM-be belelátott energiapiaci szerepek - földgáz-nagykereskedés,  paksi bővítés, gázvezeték-építés, negyedik mobil-szolgáltató kiépítése, stb. – akár az 1000 milliárdos nagyságrendet is elérő pénzügyi háttere teljesen homályos. Erre írta a RÁBA-államosításkor egy jelentős nemzetközi energiapolitikai szereplő a facebookon: „Tökéletesen egyetértek ezzel a lépéssel. Szingapúrban és Novégiában is komoly problémát okozott annak elkerülése, hogy az államadósság visszafizetése után a folyamatos költségvetési többlet destabilizálja a pénzügyi rendszert. Az állam szuverén befektetőként való megjelenése egy adekvált válasz erre a problémára. Kifejezetten büszke vagyok arra, hogy Magyarországon olyan előretekintő, stratégiai szemléletű gazdaságpolitika van, amely már korábban gondoskodik a dinamikus gazdasági növekedés által generált struktúrális többlet kezeléséről, mielőtt a probléma akuttá vállna.” Lehet röhögni, csak sajnos ezzel saját magunkon, a jövőnkön is röhögünk.

A magyar gazdaság stratégiailag kitör - Rába MAXS futóművel szerelt off road modell (forrás: autopro.hu)

Meggyőződésem, hogy a magyar energiapolitikának az energiafüggetlenség megteremtésekor a fosszilis (és nukleáris) energiától való függés csökkentését kell célként maga elé tűzni, pusztán a gázszállítási útvonalak száz (ezer?) milliárdokért történő színesítése helyett. Az energiafüggetlenség erősítése során a környező országokkal és az Unióval együttműködve kell csökkenteni a biztonságpolitikai szempontból kockázatos országoktól (mindenekelőtt Oroszországtól) való függést. A hazai szereplők helyzetbe hozása kizárólag átlátható módon, normatív kritériumok mentén képzelhető el, a politikai zsákmányszerzést kizáró garanciák megteremtése mellett.  Vannak ennek bevált módjai más EU-tagországokban (pl. a portugál szélenergia-beruházások során a minimális hazai beszállítói arány meghatározásával, amin belül viszont nincsenek politikai okokból preferált cégek). Végezetül az államnak – különösen a magyar költségvetés jelenlegi helyzetében – a stratégiaalkotásra, a kiszámítható szabályozás megteremtésére, az ellenőrző funkciók megerősítésére, a piaci folyamatok figyelemmel kísérésére, és szükség esetén szabályozói-szankcionáló oldalon való beavatkozásra kell koncentrálnia a figyelmét és erőforrásait, a kérdéses hatékonyságú és finanszírozhatatlan piaci tulajdonszerzés helyett. Hogy nem piaci tulajdonszerzésre milyen ötleteik vannak, arról majd egy későbbi bejegyzésben írok – akit érdekel, addig is tanulmányozza a víziközmű-szolgáltatással és a hulladékgazdálkodással kapcsolatos kormányelképzeléseket.

A fosszilis-függés nem csökkenthető? - a Mátrai Erőmű (forrás: hirado.hu)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.