Hány tagja van most az LMP-nek? A januári kongresszuson csak megszámolták, hányan vannak.
A kongresszus idestova több mint két hete volt, azóta nyilván több ezer ember nem lépett be. A decemberi-januári akcióink után viszont nagyon sokan jelentkeztek, hogy valamiképp segítenének. Most olyan nyolcszáz tagja van az LMP-nek.
Mi lesz elődjével, Schiffer Andrással, aki kétségtelenül a párt eddig legjobban felépített és egyik legaktívabb politikusa?
Andrással sokat beszélgettünk arról, hol tud a leghasznosabb lenni az LMP számára. Nyilván folytatja munkáját képviselőként; tavasszal számos olyan törvényjavaslat kerül a parlament elé, ahol szóba sem jön, hogy más vigye az ügyeket: komplett PTK, BTK szerepel a jogalkotási tervben. Ezek nagyon fajsúlyos törvények. A parlamenti munka mellett a pártszervezésben is kiemelten fontos feladata van: mozgósítson, hozzon be embereket a pártba, találkozzon a helyi szervezetekkel. Nem vonul vissza, nem vesznek el az általa felhalmozott tapasztalatok: a politikai stratégia és a frakcióvezetés ügyeiben rendszeresen konzultálok vele, és a sajtóban is meg fog jelenni azokban az ügyekben, amelyek hozzá tartoznak.
Az LMP nagyon szereti mondani magáról, hogy többemberes párt, nincsen vezére. A sajtóban azonban Schiffer András a párt első embereként, néha még az LMP elnökeként is szerepelt, tévesen. Először is tisztázzuk: konkrétan mi a szerepe a frakcióvezetőnek az LMP-ben?
Az LMP igyekszik bázisdemokrata szerkezetet működtetni, a média azonban a politikai programokat szereti egy-egy személyhez kötni. A két szemlélet konfliktusban van egymással. Mivel nincs elnökünk, a frakcióvezető, mint az LMP jól megfogható arca, egy kicsit nagyobb szerepet is ellátott. Az LMP-t alapvetően a tizenhárom tagú választmány irányítja, a pártnak vannak más tisztségviselői is, én pedig frakcióvezetőként nem szeretnék belenyúlni olyan ügyekbe, amelyeknek a pártban megvannak a felelős vezetői. Szeretném a felelősségeket és a kifelé való szerepléseket is jobban elosztani, hogy hangsúlyozottabban megjelenhessen a nem egyszemélyi vezetés. Eddig a nyilvánosság előtt az LMP bázisdemokrata jellege inkább abban a kontextusban került elő, hogy ez a típusú működés néha nem elég gyors – viszont demokratikusabb, mint a többi párté.
Ezt kritizálta Scheiring Gábor is, amikor januárban azt mondta, nem tud mit kezdeni az LMP-ben eluralkodott belső káosszal.
Scheiring Gábor nem azt mondta, hogy a bázisdemokrácia nem működik, hanem azt, hogy ahogy eddig működött, abban zavarok vannak, és ezeket rendezni kell. Sok esetben nem voltak egyértelműek, illetve részben átfedtek a felelősségi- és feladatkörök, így hatásköri konfliktusok is adódtak. Ezeket rendeztük is a kongresszuson.
Az elmúlt fél év azzal telt, hogy azt néztük, hogyan mond igent, majd nemet, majd talánt egymásnak a három baloldali ellenzéki párt. Januárban viszont az LMP kimondta: nem működik együtt sem Mesterházyékkal, sem Gyurcsányékkal. Mi a baj velük?
Itt nem az a kérdés, mi a baj az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval. A kérdés az, hogy az LMP akar-e intézményesen együttműködni velük. A kongresszuson azt mondtuk, hogy ilyet nem akarunk. Ennek több oka is van, ezek az érvek függetlenek attól, hogy ezek a pártok – legalábbis az MSZP biztosan – szintén a választók által legitimált pártok.
Ezek szerint a DK-t nem legitimálják a választók?
A DK-ra a választók nem szavaztak közvetlenül. Nyilván azok a képviselők, akik csatlakoztak a DK-hoz, ugyanolyan jogú, megválasztott tagjai a parlamentnek, mint a többiek, így nem vonom kétségbe a DK képviselőinek legitimitását. A párt megítélése annyiban más, hogy 2010-ben a szavazólapon nem szerepelt a Demokratikus Koalíció neve.
De 2014-ben szerepelni fog.
Vélhetően igen, bár nagyon nehéz előre megmondani, milyen pártok, milyen felállásban fognak 2014-ben rajtvonalhoz állni.
Miért nem működik együtt az LMP a másik két baloldali ellenzéki párttal?
Ennek egyik oka óhatatlanul a 2002-2010 közötti kormányzás öröksége. Azért ezt a nyolc évet nem lehet meg nem történtté tenni. 2010 májusától kezdve az Orbán-kormány a magyar demokratikus intézményrendszer és jogrendszer ellen indított támadásaival súlyos helyzetet idézett elő, és az egész rendszerváltás utáni magyar demokrácia mára válságba került. De a válság nem 2010 májusában kezdődött. Még csak nem is 2006 őszén, amikor az akkori kormányzat kitüntette azokat a rendőri vezetőket, akik szakmai hibák soráért voltak felelősek.
Mi nem szeretnénk elkövetni azt a hibát, ami a kilencvenes évek elején, a Demokratikus Charta esetében szerintünk megtörtént, hogy anélkül kerül vissza egy politikai erő a demokráciát védők oldalára, hogy szembenézett volna az örökséggel, amit hurcol. A rendszerváltás előtti időszak és 2006 ősze közé persze nem lehet egyenlőségjelet tenni. Bármilyen kormányzati hibák és brutális rendőri fellépések is történtek 2006 őszén, az egy demokratikusan legitimált kormányzat által az alkotmányos rend keretein belül történő súlyos normasértések voltak. A rendszerváltást megelőző időszak kívül esik az alkotmányos-demokratikus kereteken.
Amiben mégis hasonlít a két dolog, hogy nem hasznos a demokrácia szempontjából, ha megengedjük: a demokratikus normák megsértői anélkül nyergeljenek át demokráciaféltővé, hogy szembenézzenek a normasértésekkel. És ez mindkét oldalra igaz: nincsenek illúzióim, hogy amikor eljön az a pillanat és a Fidesz fog aggódni ellenzékben a demokratikus normákért, akkor mennyire fognak szembenézni a saját gátlástalan demokráciarombolásukkal. Gallyra megy az ország, ha a különböző oldalak magukra nézve nem ugyanazokat a normákat tekintik érvényesnek. Ezt a szemléletet mi sem a Fidesznél, sem az MSZP-nél nem látjuk.
Erre szépen rímel Gyurcsány Ferencnek a Petőfi utca blog számára adott interjúja, melyben a volt kormányfő azt mondja, hogy önakasztással nem tud segíteni. Ön segítene neki?
A magyar jobboldal klasszikus tévedése, hogy a szembenézés és a büntetőjogi felelősségrevonás között nem ismer különbséget. Amikor a magyar jobboldal kiáll amellett, hogy az MSZP vagy Gyurcsány Ferenc, vagy akárki nézzen szemmel a múlttal, akkor arra gondolnak, hogy automatikusan sitteljék le a fél MSZP-t és Gyurcsány Ferencet. Ez egy téves irány, büntetőjogi eszközökkel demokratikus normasértéseket nem lehet kezelni. Ettől még a magyar társadalom nem fogja megérteni, és nem fog szembenézni azzal, mi történt itt 1990 és 2010 között és 2006 őszén. Azoknak, akik szenvedélyesen utálják a másik politikai oldalt, jó érzést okozhat, ha olyan politikusokat látnak börtönbe vonulni, akiket nem szeretnek. De ez a szemlélet gátolja, hogy létrejöjjön konszenzus arról, mik a demokratikus alapok, amikben egyet kell értenünk és amiket se más, se mi magunk nem rúghatunk fel. Nem elég az Orbán-kormányt leváltani, az egész rendszerváltás utáni magyar demokráciát meg kell újítani.
Ez azt jelenti, hogy tűnjön el a DK, a Fidesz és az MSZP?
Nem az a lényeg, hogy eltűnik-e egy szereplő, vagy sem. Én egyébként azt gondolom, hogy nem lenne hátrányára a magyar demokráciának, ha személy szerint olyan emberek háttérbe vonulnának mindkét oldalról, akik felelősek a kialakult helyzetért.
Személy szerint kikre gondol?
Orbán Viktorra és Gyurcsány Ferencre, akik kölcsönösen feltételezik és igénylik egymást, mert egymás nélkül nem élnek meg. De nem ez az igazán fontos, hanem az, hogy kialakítsunk egy olyan köztársasági berendezkedést, ahol tapodtat sem engedünk alapvető normákból, még akkor sem, ha ettől nekünk lejtene a pálya. Olyan berendezkedésről beszélek, ahol senki sem korlátozza az alkotmánybíróság jogkörét egy törvény gyors keresztülverése miatt; ahol senki sem írja át a választási törvényt a közvélemény-kutatások legújabb adatai miatt. Egy olyan berendezkedésre van szükség, amely a parlamentáris demokrácia működésének alapvető kereteit úgy tekinti, mint ami túlmutat saját belpolitikai érdekein.
Ez mind nagyon szépen hangzik, de a realitás mégis az, hogy az LMP lehetséges partnerei a ma parlamentben ülő pártok, illetve olyan parlamenten kívüliek, akiknek a támogatottsága kimutathatatlan.
Még azt sem tudjuk, milyen választási rendszer lesz 2014-ben. A Fidesz annyira cinikusan áll a kérdéshez, hogy a választás előtt is gond nélkül megváltoztatják a jelenlegi szisztémát, ha akkor úgy áll érdekükben. Azt sem tudjuk, hogy a jelenlegi parlamenten kívüli egyesületek, civil csoportok, pártok közül melyik képes arra, hogy elinduljon a választásokon, és ott támogatottságot mutasson fel. Az összes közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy jelenleg a bizonytalanok tábora a legnagyobb. A nem jobbikos ellenzék mögött egy körülbelül másfél milliós csoport áll, amely nagyjából pariban van a Fidesz választói táborával. A győzelemhez nem a másfél milliót kell újraszeletelni, hanem a bizonytalan táborból kell minél nagyobb részt megszólítani.
Lesz még magyar köztársaság?
Magyarország államformája egyelőre továbbra is köztársaság, még ha a nevében nem is az. Abban bízunk, hogy ezt az anomáliát fel lehet majd számolni. Magyarország köztársaság volt, most is az, és az lesz is. De az igazi kérdés nem az, hogy lesz-e, hanem hogy milyen lesz ez a köztársaság. Nekünk van egy víziónk arról, hogy milyennek kéne lennie. Ha nem hinnék abban, hogy ez az ország tud olyan lenni, mint amilyennek szerintünk egy 21. századi demokratikus Magyarországnak lennie kéne, akkor most nem ülnék itt.
Forrás:mandiner.hu
