Mire jó egy népszavazás?
A társadalmi részvétel, népszavazások szerepe, aktív állampolgárság volt terítéken az Andrássy Egyetem pénteki konferenciáján, amelynek záróeseménye egy kerekasztal-vita volt Theo Schiller, a Marburgi Egyetem professzora, továbbá Szájer József és jómagam részvételével.
Első körben arról beszéltem, hogy a társadalmi részvétel, a döntéshozatali folyamatok megnyitása az állampolgárok számára a leghatékonyabb módszer a demokratikus intézményekbe vetett csökkenő bizalom okozta politikai krízis orvoslására. Az elmúlt években a választói passzivitás növekedése, a rendszeren kívüli érdekérvényesítési eljárások, tiltakozó mozgalmak (Occupy Wall Street és a hasonló megmozdulások) erősödése világszerte arra utalnak, hogy az emberek egyre kevésbé bíznak és hisznek az elvben a képviseletüket ellátó intézményekben. Magyarországon, ha lehet, ez a bizalmatlanság még erősebben van jelen. A bizonytalanok 55 százalékos, történelmi magasságokba emelkedett aránya, vagy a pázmányos diákjaimmal tavaly végzett kutatásunk során a válaszadók által az Országgyűlésnek adott 2,37-es, a kormánynak megszavazott 2,49-es átlag (1-5 skálán) világosan jelzik a súlyos bizalmi válságot.
Ennek a bizalmatlansági falnak az áttörése csak úgy lehetséges, ha valódi beleszólási lehetőséget biztosítunk az embereknek a róluk szóló döntésekbe. Enélkül a demokratikus intézményektől való elidegenedés drámaian csökkenteni fogja azok megbecsültségét és elfogadottságát, megnyitva az utat a demokratikus berendezkedést félresöprő politikai törekvések előtt. Nem csak a szélsőjobb előretörése Európa-szerte mutatja ezt a folyamatot, hanem az a passzivitás is, amellyel a magyar társadalom jelentős része elfogadta, vagy éppen támogatta a Fidesz lépéseit a demokratikus rendszer korlátozására. Elfogadta vagy éppen támogatta azt a Fidesz életveszélyes kommunikációs keretezését, amely az igazságosságot állította szembe a jogszerűséggel minden esetben, amikor tevékenységük a köztársaság alkotmányos rendjébe ütközött.
A vita második részében a társadalmi részvétel magyarországi ellehetetlenítésének folyamatáról beszéltem, erős vitában Szájerrel. Különös volt hallani a népszavazások veszélyeiről, a politika népszavazás általi csapdába ejtéséről beszélni annak a pártnak az EP-képviselőjét, amely az előző kormány nyolc éve alatt egyszer kezdeményezte (2008), egyszer pedig támogatta (2004) az eszköz alkalmazását. Különös volt a részvétel fontosságáról hallani annak a pártnak a képviselőjét, amely pénzügyileg kivéreztette a hazai civil szektort, a stratégiai partner intézményének bevezetésével hivatalossá tette a civilek közötti önkényes állami különbségtételt, a kiemelt beruházási törvény két módosításával (2010, 2012) kénye-kedve szerint mentesíthetővé tett egyes beruházásokat az érdemi részvételtől, amelyik a duplájára emelte az országos népszavazások érvényességi küszöbét, törölte az alaptörvényből a helyi népszavazás és a népi kezdeményezés intézményét, és amely a saját alaptörvényét sem merte nyílt társadalmi véleménynyilvánításra bocsátani. Amelyik nem csak a társadalmi részvétel lehetőségeinek szűkítésén munkálkodik két éve, de a jogalkotásban nyíltan és bevallottan még a törvények által előírt közigazgatási egyeztetéseket igyekszik megspórolni egyéni képviselői indítványokkal, zárószavazás előtti módosítóként benyújtott komplett törvényekkel, mert a saját közigazgatásával való egyeztetést is súlyos veszélynek tekinti. A kettős beszéd korábban ismeretlen kiteljesedése mindig frissítőleg hat az emberre.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Feliratkozás
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek
