Hol drágább egy kampány - itthon, vagy az USA-ban?
Folyik az amerikai előválasztási kampány, ezzel párhuzamosan zajlanak az Occupy Wall Street (OWS) mozgalom tiltakozásai, amelyek egyik fő követelése a politika kiszabadítása a szponzorok, nagy üzleti szereplők szorításából. Az OWS meggyőződése, hogy az elszabaduló amerikai kampányköltségek a politikusokat és pártokat kiszolgáltatottá tették az üzleti befolyásnak, a lobbiérdekeknek. Végső soron a pénz csapdába ejtette a kormányzást, a politikai döntéshozatalt.
Néhány kép az OWS tiltakozások transzparenseiről jól mutatják ezt a meggyőződést
Az amerikai kampányfinanszírozás átalakítása, a SuperPAC adománygyűjtő és kampányfinanszírozó szervezetek engedélyezése tovább erősítette az elmúlt években az amerikaiak jelentős részének véleményét a politika gazdasági általi megszállásáról.
"Amerikai szenátor vagyok, nem Nascar-versenyző"
De vajon igaza van az amerikaiaknak a kampányköltségek elszállásával kapcsolatban? Annyi biztosan mondható, hogy a '70-es évek óta ugrásszerűen megnőttek az elnökválasztási kampányok költségei, konkrétan az 1976-os 66,9 millió dollárról 2008-ra közel a hússzorosukra, 1,325 milliárd dollárra emelkedtek a kampányköltések.
Az amerikai elnökválasztási kampányok forrásgyűjtésének és költéseinek alakulása 1976-2008 között (millió USD)
A napokban a facebook oldalamon egy érdekes beszélgetés alakult ki arról, hogy sok ez, vagy kevés. Egy hozzászóló felvetette, hogy ez az 1,3 milliárd dollár 3-4 dollárt jelent választónként, ami egyáltalán nem horribilis összeg, ennél sokkal többet költenek el sokkal rosszabb célokra. Anélkül, hogy vitáznék ezzel az állásponttal, egy dolog szöget ütött a fejembe. Ez az egy dolog Horn Gábor tegnapi hvg.hu-n megjelent interjúja. Horn egészen elképesztő összegeket említ a 2006-os választási kampány költségeiről beszélve. Az MSZP kampányát 6-7 milliárd forintra, a Fideszét 3-4, az SZDSZ-ét 1 milliárd körülire taksálja. Ez azt jelenti, hogy a 2006-os kampány összköltsége minimum 10-12 milliárd forintra tehető (és akkor még a kisebb pártok költéseit bele sem számoltuk). Ha hitelesnek tekinthetők ezek az adatok - márpedig "belsős" információról beszélünk - akkor érdemes lehet egy gyors számolást csinálni.
A 307 milliós amerikai lakosság kb. 245 millió választópolgárával, és 1,325 milliárd dollár kampányköltséggel számolva azt kapjuk, hogy az elnökválasztási kampány során 5,4 dollárt költöttek egy választópolgár meggyőzésére, elérésére. A 2006-os magyar kampány Horn-féle adatait alapul véve (10-12 milliárd forint), és a 8,046 millió 2006-os választópolgárra vetítve azokat, az egy állampolgárra eső költség az akkori dollárárfolyamon (210 HUF) 5,95-7,1 dollár volt. Ez a hasonló amerikai költség 110-130 százaléka. A magyar pártok többet költenek egy választópolgár elérésére, mint az amerikai pártok/elnökjelöltek - mindezt ráadásul teljesen illegálisan, hisz egyetlen párt sem használhatott volna 386 millió forintnál többet egyetlen kampányra sem.
Tanulság? Minden szempontból abszurd az, ami Magyarországon a párt és kampányfinanszírozás területén zajlik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Faluvégi Balázs 2012.03.19. 20:20:42
Az egyik, hogy valóban az összes választópolgárral érdemes-e elosztani a kampányköltségeket, nem inkább a leadott szavazatokkal? Nyilván vannak emberek, akik soha nem mennek el szavazni, így a pártok rájuk nem is koncentrálnak.
Az amerikai részvétel egyébként tipikusan sokkal alacsonyabb, mint például a magyar. Például a 2008-as elnökválasztáson, ahol igencsak felfokozott volt a hangulat az említett ~245 választópolgárból ~130 millió szavazott, a parlamenti választáson ennél sokkal jobb szokott lenni Magyarországon.
Szintén kérdés, hogy érdemes-e az összes szavazóval számolni, vagy nem azokkal a nem stabil pártpreferenciákkal rendelkező szavazókkal, akiket a hirdetések ténylegesen meg is győztek. Az Egyesült Államokban akármilyen gyenge is az egyik elnökjelölt, mindig van 40%, aki rá szavaz, itthon nincsenek ennyire stabil szavazótáborok, esetleg a Jobbik esetén látszik hasonló kialakulni, minden más esetben nagyon képlékeny, hogy ki kire szavaz éppen, a stabil szavazótáborok pár százezerre tehetők.
Aztán itt van a 94%-os transzparens. Ha ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy azért nyertek sokkal gyakrabban mert több pénzük volt, akkor elfelejtjük azt a tényezőt megemlíteni, ami szerint a népszerűbb jelölt valószínűleg eleve több támogatót is tud felsorakoztatni, akár az átlagemberek köreiből. Obama kampánya például tipikusan sok kis támogatásból szerez százmilliókat.
Összességében a két helyzet, az eltérő politikai környezet és kultúra miatt nem összehasonlítható.
Ettől függetlenül egyetértek azzal, hogy a tengerentúlon a SuperPAC-ek működése, itthon pedig a nyilvánvalóan a személyenkénti 1-1 millió feletti költés hazugsága elfogadhatatlan, de ez utóbbi jelenség csak akkor lenne felszámolható, ha a pártok saját támogatói - nyílt és átlátható keretek között - pénzzel támogatnák a kampányokat. Itthon 2010-ben az LMP próbálkozott ezzel, legjobb tudomásom szerint mérsékelt sikerrel, bár Jávor Benedek erről nyilván sokkal több információval rendelkezik. A széleskörű adománygyűjtéshez a politikai kultúra rendszerének kellene változnia, addig bármilyen törvénymódosítás, még ha az ellenérdekelt pártok bele is mennének, hiábavaló.
gombosg 2012.03.20. 00:20:39
Talán az a fő különbség, hogy gazdasági szempontból országunk lényegében egy homokozó Amerikához képest. Ott óriási multicégek vannak az energiaipar, IT stb. terén, és a politikára költött minden dollár adott esetben többszörösen megtérül.
Ebből következik, hogy lényegében dollármilliókkal tömik a politikusok zsebét, hogy az ő szájuk íze szerint cselekedjenek.
Lásd például az evvel foglalkozó www.opensecrets.org oldalt.
A két helyzet egyúttal nagyon különböző:
- Itt nincsenek hasonló multik, konszernek, nincs nagy GDP, azaz fogyasztás, ami miatt megérné a piacért küzdeni
- Ott a finanszírozás közvetlenül nincsen rossz hatással a választókra, kivéve egyes eseteket pl. környezetvédelem.
Innentől kezdve már kockázatos a két világot számszerűleg is összehasonlítani.
Persze hamis dolgokból is lehet igazra következtetni, hogy itt rendbe kéne rakni a pártfinanszírozást, pl. mert közpénzből megy.
Feliratkozás
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek
