2013. 07. 17.

Zöldhatóság: nem nevezem meg a forrásomat

A hír, miszerint a zöldhatóság gyanús ügyeit illetően eddig annyi történt, hogy a rendőrség a blogomat vizsgálja rágalmazás megalapozott gyanújával, igen szép karriert futott be a sajtóban. Úgyhogy gondolom, a rendőrségnek küldött válaszom is érdekelheti a történetet követőket. Annál is inkább, mert meggyőződésem szerint itt nem csupán a Tolnainéval folytatott csetepatém, sőt, még csak nem is pusztán a zöldhatóságnál folyó dolgok vannak terítéken. Általánosságban a sajtószabadsággal és az újságírók forrásainak védelmével kapcsolatos szabályozást vethetjük alá próbának. A Btk. 82.§ (1) bekezdés d) pontja, amit a kormány tavaly egy, részben az atlatszo.hu forrásvédelmi ügye által kiprovokált módosítás keretében illesztett be, elég egyértelműen rendelkezik a forrásvédelemről:

Na most a blogom médiatartalomnak minősül, és mint ilyen, vonatkozik rá a szabályozás, miszerint csupán bírósági döntéssel vagyok kötelezhető a forrásom kiadására. Ennek értelmében tájékoztattam a rendőrséget, hogy a kérdéses levél feltöltésére hol került sor, a levél forrását viszont a fenti Btk.-paragrafusra való hivatkozással nem kívánom megadni. Kiderülhet most, hogy ebben az ügyben van-e a forrásvédelem. Vagy az új szabályozás jó hogy van, de élesben azért inkább nem működik.

Rendőrség_válasz.jpg

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr185411579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása