2013. 08. 22.

Újra szivárog a fukusimai atomerőmű


Sokadszorra derül ki, hogy a fukusimai katasztrófa mérete, súlyossága és időbeli hatása lényegesen nagyobb annál, amit a szakértők és a politikusok folyamatosan állítanak: ezúttal több mint háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el az erőműnél, és ismét olyan szükséghelyzet alakult ki, amelyet az üzemeltető cég nem tud kezelni. Az eset (magyar szempontból is fontos) tanulsága, hogy a nukleáris balesetek még a legfegyelmezettebb és leggazdagabb országok közé tartozó Japánban is megoldhatatlan társadalmi-gazdasági problémákat jelentenek.
fukushima-i-nuklearis-baleset7.jpgA képre kattintva a euronews.com videója a szivárgásról

Sajtóhírek szerint sokkal súlyosabb a gond a fukusimai erőműnél, mint a japán illetékesek korábban vélték. Az atomerőműveket felügyelő hatóság (NRA) szerdán felfelé módosította a besorolást a nukleáris balesetek nemzetközi skáláján, miután az üzemeltető cég, a TEPCO előző nap bejelentette: több mint háromszáz tonna, erősen sugárszennyezett víz folyt el. Immár 3-as fokozatúnak minősítik a balesetet (ez ugyanaz a szint, mint a 2003-as, szintén súlyos és részleteiben máig ki nem vizsgált paksi üzemzavaré), ami ráadásul már a sokadik, szennyezéssel járó havária a 2011-es fukusimai katasztrófa óta.
Magyarországnak - ahogyan a PM már többször rámutatott - sem független nukleáris hatósága, sem a sugárzó szennyezések kijutását időben észlelő és a közvélemény azonnali informálását garantáló biztonsági rendszere nincs. Ehelyett a titkolózás, a közérdekű információk - akár törvényszegésig elmenő - rendszerszintű visszatartása, a témát illető nyilvános vita teljes mellőzése jellemző. Így nálunk a hasonló balesetek megismétlődésének és "félrekezelésének" is sokkal nagyobb az esélye, hisz sikerrel küszöbölik ki a rendszerből a nyilvános ellenőrzést. A nukleáris biztonság szintjét elsősorban nem a földrengésveszély, hanem sokkal inkább a politikai kultúra és a hatósági autonómia határozza meg - már csak ezért is elgondolkodtató, hogy idehaza érdemes-e további évtizedekkel meghosszabbítani az elaggott paksi erőmű élettartamát, illetve újabb orosz reaktorokat építeni melléjük.
Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr105470726

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Paksi atomerőmű egy elavult gőzgép 2013.09.06. 09:52:45

Paksi atomerőmű azért alapjaiban véve egy nagyon elavult technológia. Nem is lehet már ésszerű, csak kamu érvekkel lobbizni a bővítéséért. Gondolj csak bele! Gyakorlatilag egy gőzgép. Nem ártana fejlődni. Jobb és okosabb lenne az arra szánt pénzt és en...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2013.08.24. 13:25:59

Paksi atomerőmű azért alapjaiban véve egy nagyon elavult technológia. Nem is lehet már ésszerű, csak kamu érvekkel lobbizni a bővítéséért. Gondolj csak bele. Gyakorlatilag egy gőzgép. Nem ártana fejlődni. Jobb és okosabb lenne az arra szánt pénzt és energiát más korszerűbb energiatermelő berendezésekre költeni. Már csak azért is, mert a szakemberek becslései szerint az sohasem fog megtérülni. Még az se tévesszen meg senkit, hogy Paksra nem mennek szén szállító vonatkaravánok, mint a szénerőművekbe és nem okád fekete füstöt a kéménye. A trükk csak annyi, hogy nem ott helyben az atomerőműnél, hanem korábban az urán kitermelésénél és dúsításánál kellett megmozgatni a hatalmas tömegeket és akkor keletkezik a környezet szennyezés nagy része is. Nézzük csak meg a következő animált rajzon a paksi atomerőmű működési elvét.

Bővebben itt:
vilagnezet.blog.hu/2013/08/23/paski_atomeromu_egy_elavult_gozgep
süti beállítások módosítása