2013. 10. 02.

Jogsértő főhivatalnoknak falaz a miniszter - Rémálom a zöldhatóságnál IX.

oktvf_logo.jpg

Immár az adatvédelmi hatóság és az állampolgári jogok parlamenti biztosa is elmarasztalta a Tolnainé Szatmári Katalin által vezetett Országos Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget (OKTVF), Fazekas Sándor szakminiszter azonban korábbi ígérete ellenére továbbra sem hajlandó levonni az ügy személyi konzekvenciáit. A folytatólagosan elkövetett törvénysértés, és a bűnismétlés veszélye miatt a miniszternek azonnali hatállyal menesztenie kell a zöldhatóság vezetőjét. Ezt kicsit elősegítendő, ügyészségi vizsgálatot kezdeményeztem a jogszerű hatósági működés helyreállítása végett.

 A tavasz folyamán több alkalommal írásbeli kérdéssel fordultam Fazekas Sándorhoz az OKTVF-nél az ügyfelek által tapasztalt törvénytelen gyakorlatok felülvizsgálatát kérve. Cinikus hangú válaszaiban (itt és itt) a miniszter - következetesen doktorként említve Tolnainét, akiről időközben kiderült, hogy egy nem akkreditált intézmény áldoktori címét használja - először azt javasolta, hogy ha bizonyítékunk van, forduljunk a megfelelő hatóságokhoz, majd miután ezt megtettük, arra hivatkozott, hogy lépéseivel megvárja az általunk kezdeményezett vizsgálatok eredményét. Fellépésünket ugyanakkor a főigazgató elleni politikai támadásnak, illetve az OKTVF lejáratásának nevezte.

 Mára világossá vált, a miniszter rosszul ítélte meg a helyzetet, és hónapok óta folytatólagosan elkövetett törvénysértéseknek falaz. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke vizsgálatában jogsértőnek nevezte az OKTVF adatkezelési eljárását, és a törvénytelenségek korrigálására szólította fel a hivatal vezetőjét - erre a mai napig nem került sor. Szabó Máté ombudsman pedig megállapította, hogy az OKTVF által az ügyfelekre oktrojált fizetős konzultációnak nincs jogszabályi alapja, így az szintén törvénytelen. Mindeközben a főfelügyelőség működésének más területeire vonatkozó beadványunk vizsgálata még mindig folyik, és szintén tartogathat meglepetéseket. Kettőből kettő, talált, süllyedt - mondhatnánk, de Fazekas Sándor írásbeli ígérete ellenére most sem látott okot a közbeavatkozásra.

Miniszter úr, ne vegyen részt bűnsegédként a főfelügyelőségen zajló törvénytelenségekben, és tekintetbe véve a bűnismétlés veszélyét, a többszörös törvénysértésen ért hivatalvezetőt haladéktalanul menessze. Kis ösztökélést jelenthet döntése során, hogy jelzem: a mai napon az ügyészséghez fordultam az OKTVF működésében tapasztalt törvénysértő mulasztások és intézkedések feltárása, illetve a törvényes működés helyreállítása érdekében.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr915547608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása