2013. 12. 17.

Lázár: a paksi bővítési tender egy nagy vicc lesz!

Miközben hónapok óta nem hajlandók a kormány képviselői a Fenntartható fejlődés bizottság előtt beszámolni a paksi bővítéssel kapcsolatos kérdésekről, ma reggel Lázár János és Kovács Pál energetikai államtitkár, továbbá Giró-Szász András villámszerűen megjelent a Gazdasági bizottság előtt, hogy tájékoztatást adjanak.
Ezúttal sem tudtak ugyan értelmes választ adni alapvető kérdésekre (pl. a várható termelési költségre illetve a finanszírozásra), néhány érdekes dologra azért fény derült.

1. A bővítés helyett most már a kapacitáskiesés pótlásáról beszélnek. Ezzel egy baj van: a kapacitáskiesés első, 500 MW-os része 2032-ben esedékes, az 1000 MW kiesést (a legkisebb, ma beszerezhető atomerőművi blokk) pedig csak 2034-re érjük el. Ehhez képest Orbán legutóbb öt éven belül rendszerbe lépő erőműről beszélt, és ha feltételezzük is, hogy Orbánnak lövése sincs az egészről, 10-12 éves reális beruházási időtartammal számolva nem most, hanem 2020-2024 között kell döntést hozni a kieső kapacitások pótlásáról. Amiről most döntenek, az bizonyosan nem pótlás, hanem a rendszerbe belépő kiegészítő teljesítmény lesz. Valami ebben a történetben hazugság. Vagy nem pótlásról van szó, vagy nem most kell megállapodni róla, és nem öt éven belül fog rendszerbe lépni. Döntsék el, ki hazudik, illetve tessék újratelepíteni Orbánra az "energiapolitika" nevű, teljesen összezavarodott szoftvert.

Lázár_jav.jpg
2. Egyértelműen 2000 MW új kapacitásról beszélt Lázár, és azt is jelezte, hogy előrehaladott tárgyalások folynak az oroszokkal. Ez önmagában is két szempontból kínos: egyrészt talán illene valamiféle nyilvános tájékoztatást adni a nyilvánosságnak, és valamiféle nyilvános vitát folytatni, amikor épp leboltolnak egy, a magyar GDP 10-12%-ra rúgó beruházást. Nem csak úgy utólag elbüszkélkedni vele, mint Gagarinnal az űrben. Ez a különbség egy demokratikus berendezkedésű ország meg egy centralizált, autokratikus rezsim között. Másfelől a kiírandó bővítési tender látszat-mivoltát is jó előre bizonyítja, hogy a tender várhatóan részt vevő egyik szereplővel még annak kiírása előtt előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, amelyek során "közel vannak már a megegyezéshez". Miről írják akkor ki a tendert? Fordítsuk le ezt egyszerűbbre. Most közölték, hogy a paksi bővítési tender szimpla bohóctréfa lesz! Nem csodálkoznék, ha a végén egyetlen érvényes ajánlat érkezne majd a kiírásra. Véletlenül az oroszoktól. A többiek számára egyszerűen nem lesz értelme pénzt fordítani a tenderen való részvételre.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr45696290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása