2019. 03. 08.

Paks 2 - az önkormányzatok támogatják a népszerűsítő kampányt

Az önkormányzatok többségének nem fizet Paks 2 a kiállításáért. A civileknek, cégeknek a legtöbb esetben fizetni kell a területhasználatért, ám úgy tűnik, hogy a Paks 2 projektet reklámozó kamion egyenlőbb az egyenlők között, és az állami pénzből fizetett propaganda az esetek többségében fizetség nélkül használta a közterületet.

kamion1.jpg

Az állami atompropaganda százmilliókat emészt föl, miközben a paksi bővítést évek óta egy többek között egy kamionon reklámozzák, ami települések közterületein és rendezvényein mutatja be, hogy Paks II. Zrt szerint miért jó üzlet Paks 2.  De a cég a  maga több százmilliós költségvetéséből nem tudta kigazdálkodni a területhasználatot kisebb települések rendezvényein. Az adatigénylésemből kiderült, három év alatt 145 településen járt a kamion, ebből mindössze 27 helyen fizettek a településnek. A többi önkormányzat „gálánsan” lemondott a bevételéről.

Bár még egy kapavágás sem történt, Paks II Zrt. bőkezűen bánik a pénzünkkel. Ahogy én is írtam róla, az elmúlt 5 évben a projektet folyamatos csúszások, hazugságok jellemezték. A sajtóban számos részlet megjelent, mire is költenek a cégnél, például a vezetők bére több mint másfél milliárdot tesz ki évente.

A cégnél arra is adnak, hogy minél többen megismerhessék a projektet, ezért a híres-hírhedt Paks II. kamionnal road-show-ra, amire mi, adófizetők összedobtunk 300 millió forintot. A legtöbb települési kiállításokon, rendezvényen, fesztiválon a települési önkormányzat helyi szabályzat értelmében a kiállítások is kötelesek fizetni a területhasználatért, ezt az esetek döntő többségében az önkormányzatok elengedték.

Ahogy Mach Péter a Párbeszéd pesterzsébeti önkormányzati képviselője kiderítette, az érvelés szerint az atombiznisz közfeladat, ezért mentesülhet a közterülethasználat alól. Ezeken a területeken persze ilyen alapon egy energiahatékonyságot hirdető civil szervezetnek is lehetősége kell, hogy legyen bemutatni az álláspontját. Vajon velük szemben is ilyen lovagiasak lennének a polgármesterek?

A G-nap előtt a Simicska-féle MAHIR Kiállítás és Rendezvény Kft-n keresztül szervezték az Euroshow Kft-től bérelt kamiont, ám a Simicska-Orbán barátság vége az MVM csoport szerződéseiben is látványos átalakulást hozott, így utána az MVM Paks II. Zrt. 2015 és 2017-2018 során is közvetlenül állt szerződésben a dunaújvárosi illetőségű Euroshow Kft-vel.

Az adatkérésem erről az időszakról szól, és bár nem minden információ érhető el nyilvánosan, az önkormányzatok sok esetben több százezer forintról mondtak le az MVM Paks II. Zrt  javára, ugyanakkor az apróért is lehajoltak, hiszen néhány ezer forintot is sajnáltak egyes kistelepülésektől.

2015-ben 41 településen járt a kamion, mindenhol mentességet kapott a közterület-használati díj fizetése alól, leginkább kis településeken járt, néhány nagyobb településre is eljutott a kiállítás, így Kalocsára és Szekszárdra is.

2017-ben 50 településen voltak, ebből 4 helyen fizettek, itt is elsősorban kis települések voltak, nagyobbak közül például: Ózd, Balassagyarmat, Gyöngyös, Hatvan, Füzesabony, Mezőkövesd, Tiszaújváros, Szerencs, itt szintén nagyvonalú volt a települési önkormányzat és ingyen átengedte a területet a road-show számára.

2018-ban 54 településen voltak, itt már vannak budapesti helyszínek, immár 23 helyen fizettek, tehát javuló a tendencia, ugyanakkor a hírek szerint még legalább 2020 végéig járja az országot.

Az alábbi táblázatban megpróbáltam kiszámolni, hogy pontosan mennyi pénz kifizetését úszta meg az önkormányzat.

A számítás sajnos nem forintra pontos, mert a kiállítás idején hatályban lévő közterület-használati díj mértéke nem elérhetők. Ilyenkor a hatályos díjszabás alapján számoltam. A közterület-használat kategóriája is sokszor homályos, mert az adott önkormányzat rendeletéből hiányzik a „kiállítás” kategória.  A táblázatok nem tartalmazzák az összes település adatait, csak néhány nagyobb önkormányzat adatait gyűjtöttem ki. A terület nagyságánál egy általam is látott előterjesztést vettem mindenhol alapul, amiben 210 m2 területet írtak.

2015

Település

időtartam

díj

Kalocsa

5 nap

21 ezer Ft

Dunaföldvár

3 nap

241 ezer Ft

Szekszárd

5 nap

120 ezer Ft

 

2017

Település

időtartam

díj

Balassagyarmat [1]

3 nap

201 600 Ft

Gyöngyös

3 nap

31 500 Ft

Hatvan

2 nap

33 600 Ft

Miskolc

5 nap

420 ezer Ft

Ózd

3 nap

6300 Ft

Sárospatak

2 nap

168 ezer Ft

 

2018

Zalaegerszeg[2]

4 nap

264 ezer Ft

Keszthely[3]

3 nap

819 ezer Ft

Sopron [4]

5 nap

44 ezer Ft

 

Látható tehát, hogy a cég néhány esetben több százezer forintot spórolt meg azáltal, hogy az egyoldalú hirdetést közérdekként beállítva reklámozta a paksi bővítést, de ha arról van szó, az apróért is lehajolt. Ezzel lényegében az önkormányzatok ajándékba adták a területet ennek a kiállításnak. Vajon más kiállítók milyen okból mentesülhetnének még a költségek alól?

[1] Kiállítás- kategória nincs, ami ráhúzható: Árusító és egyéb fülke (pavilon)

[2] Üzletek, pavilonok árusító és egyéb felépítmény által elfoglalt terület

[3] Autó vásár és kiállítás

[4] vásár, egyéb

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

A bejegyzés trackback címe:

https://javorbenedek.blog.hu/api/trackback/id/tr4714677186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2019.03.09. 13:50:37

Nem propaganda, hanem ismeretterjesztés.
Különbség !
Hogy mindenki a helyén tudja kezelni azt a sok sületlenséget, amit Bernivel összehordotok.
És hogy nem fizetnek a lehetőségért??
Nálatok fizet a tanár, ha tanít?

sírjatok 2019.03.09. 14:14:16

most az a bajod, hogy paks zrt nem fizet eleget a közterülethasználatért, vagy az, hogy nagyon szórja a pénzt?

teac 2019.03.09. 19:03:23

@MAXVAL bircaman közíró: Na bazd meg , most potyara dolgoztal G2 , senkit nem erdekel az okadasod .

conchita wurst 2019.03.09. 21:08:11

En is tamogatom a nepszerusito kampanyt. Pluszban lehetne erre kolteni a kamupartok (PM) allami apanazsat is szvsz.

Tomiko 2019.03.09. 21:31:09

@röf: "Nem propaganda, hanem ismeretterjesztés"
Valami dolog ismertetése, melyről igen csak megoszlanak a vélemények csak egy oldalúan az bizony nevezhető propagandának. Akár csak a számláinkon feltüntetett rezsicsökkentés. Van az a nézőpont ahonnan mindaz igaznak tűnik.
Egyébként meg az a véleményem, hogy ennek az országnak pont nem ez a legnagyobb, vagy akár csak említést érdemlő baja, hogy fizet-e a kamion helyfoglalást.

conchita wurst 2019.03.09. 21:53:30

@Tomiko: A kormany velemenye nem oszlik meg.

Ha masnak megoszlik, plakatoljon.

röf 2019.03.10. 19:43:22

@Tomiko:
A szakmabeliek véleménye nem oszlik meg.
Kell 2000 MW beépített teljesítmény alaperőműként, ez nem kérdés.
A döntés is szakmai kérdés, ez nem pártszimpátia dolga.
Ha lehetne beszélni az ellenzékkel ilyen dolgokról (is), az sokat lendítene a hazai közállapotokon.

Tomiko 2019.03.10. 20:49:45

@röf: "Ha lehetne beszélni az ellenzékkel ilyen dolgokról (is), az sokat lendítene a hazai közállapotokon."
Egyszer meg kellene próbálni, mondjuk legalább egyetlen bizottsági ülésre el kéne menni a fidesznek 8 évente.

"A szakmabeliek véleménye nem oszlik meg."
De bizony, már arról is megoszlik, hogy atomerőmű legyen-e a megoldás, vagy zöld energia. Meg arról is, hogy lesz e elég hűtés, mert hogy már most nyáron is becsalták 30 fok alá a kilépő vízhőt.
Minden éremnek van legalább 2 oldala. Tartozhatsz bármelyik vélemény támogatójához, de tagadni a másik oldalt? Nem okos.

RózsaSá 2019.03.11. 13:47:14

@röf: Tisztelt PM!

Kérjük rendeljenek nálunk pedálos generátort!

Kiválóan alkalmas kampánycélokra, a nagy korongra bármi fölírható.

Az egykerekes, pedálos generátor („pedgen”) egyszerű, emberi erővel működő áramtermelő, de egyben egy alapgép, sokoldalú fölhasználással.

Egy nagy farost-korongra rácsavarozott pedálból áll, amivel egy DC motort hajtunk meg. Ez ilyenkor áramot ad le. Bárki kipróbálhatja, telefonját föltöltheti a Cyclo-ban.

Célszerű egyszerre 3 db építése, ár:

300 eFt

youtube: pedal generator budapest

Tisztelettel:

CARGONOMIA
CYCLONOMIA
RózsaS
Sasadi út 24
1118
vils@freemail.hu
bp 2019. márc.4.

röf 2019.03.11. 16:19:04

@Tomiko:
Akkor két malomban őrölünk.
1.Nálam az nem "szakmabeli", aki zöld-energiában gondolkodik alaperőmű kategóriában.
2.Lesz elég hűtés. A 30 fokos korlát a Duna élővilága miatt van, nem pedig az erőmű biztonsága miatt. Ezért kár ekkora habot verni. El kell olvasni az erőmű honlapján, mi a teendő ha túl meleg a Duna.
Nem, nem fog fölrobbanni semmi.
Fokozatosan romlik az erőmű hatásfoka. Ennyi.

fehérnyúl 2019.03.19. 10:56:53

@röf: Milyen ismeretet terjeszt?
süti beállítások módosítása