Jávor Benedek
blogja

Jogunk van tudni! Jogunk van tudni?

2002 óta minden évben szeptember 28-a az Információszabadság Nemzetközi Napja. Hogy emlékeztessük magunkat: az információhoz való hozzáférés alapvető emberi jog, amely lehetőség is egyben az állampolgárok számára, hogy részt vegyenek a demokratikus döntéshozatal folyamataiban, szabadon véleményt nyilvánítsanak és nem utolsósorban, hogy felelősségre vonhassák a döntéshozókat.

Ahogy azonban a legtöbb alapvető jog esetében, úgy az információhoz való hozzáférés joga is folyamatosan védelemre szorul. Az utóbbi időben nem csak a rohamtempóban illiberalizálódó Magyarországon, de az EU-ban is azt tapasztaljuk, hogy az átláthatóság folyamatosan csökken. Így van ez az eurozóna gazdasági válságra adott válaszai, vagy a TTIP-ről zárt ajtók mögött zajló tárgyalások esetében is, de még az egészségügy és a környezetvédelem területeit is belengi a homály.

A titkolózás annyira általános, hogy sok esetben maguk a választott képviselők sem tudják kulcsfontosságú ügyek részleteit, pedig őket éppen azért választották meg, hogy a döntési folyamat részeként megvédjék a választóik érdekeit.

Ennek eklatáns példája az, amit az Európai Parlament képviselői tapasztalnak olyan ügyek kapcsán, mint a Dieselgate, a Panama-akták vagy a Luxleaks botrány. Azok az európai parlamenti képviselők, akik elszántan szeretnék kideríteni, kik a felelősök, mi és hol romlott el pontosan, ezekben az esetekben sokszor az alapvető információkhoz sem jutnak hozzá amelyre munkájuk elvégzéséhez szükségük van – annak a munkának a végzéséhez, amiért egyébként megválasztották őket. Gyakran az egyetlen hozzáférést az ún. „olvasószobák” jelentik számukra. E furcsa fogalom olyan érzékeny információkra vonatkozik, melyek határozott ideig egyetlen meghatározott helyen állnak rendelkezésre, elolvasásuk előtt pedig az anyaghoz hozzáférő alany egy titoktartási szerződést köteles aláírni; sem személyes okmányait vagy egyéb tulajdonát nem viheti magával a terembe, csupán toll és papír lehet nála. Így talán érthetőbb, mitől is ürül ki az információhoz való „szabad” hozzáférés fogalma, nem beszélve a szabad véleménynyilvánítás jogáról. Ez ugyanis nem több, mint hamis átláthatóság.

 Az Információszabadság Nemzetközi Napja által kínált alkalmat ezennel tehát arra szeretnénk megragadni, hogy a legújabb „olvasószoba” felállítása miatt tiltakozzunk – a Monsanto, Syngenta és más mezőgazdasági agro-ipari vállalatok titkos szobái ellen.

 A Magyarországon talán kevésbé ismert glifozát-ügy kapcsán az Európai Parlament idén áprilisban szavazta meg, hogy az itthon is legtöbbet használt gyomirtószert ne lehessen feltétel nélkül újra-engedélyezni. Már ekkor érezhető volt a fentebb említett vállalatok lobbitevékenységének hatása: az illetékes szakbizottság csupán hét éves újraengedélyezést javasolt, de még aggályosabb, hogy az egész döntési folyamatot is az átláthatatlanság jellemezte.

 A glifozát a világszerte legtöbbet használt gyomirtószer-hatóanyag, a folyamatos kitettség egészségügyi kockázatait azonban nem ismerjük. A különböző agro-ipari szereplők célja pedig éppen az, hogy az egészségkárósító hatásokról írott tanulmányok titkosak maradjanak. Az érintett vállalatok Glifozát Munkacsoport néven közösen törekednek a glifozátot tartalmazó készítmények európai piacon történő értékesítésének engedélyeztetésére az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnál.

 Tavaly az Egészségügyi Világszervezet (WHO) „valószínű emberi rákkeltőnek” minősítette a glifozátot. Ezzel szemben az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) szerint nem bizonyítható a rákkeltő hatás. Az EFSA-t már nem először éri az a vád, hogy tudományos és kutatási tevékenysége nem független a különböző lobbiktól, amely összeférhetetlenségi problémákat is eredményez.

 Arra a kérdésre, hogy az ő méréseik vajon miért állnak tökéletes ellentétben a WHO eredményeivel, az EFSA úgy reagált: a glifozát egészségre tett hatásával kapcsolatos döntésüket számos nem nyilvános tanulmány alapján hozták meg, melyek nem állhattak a WHO rendelkezésére. Michere Rivasi, Heidi Hautala és Bart Staes képviselőtársaimmal ezért kezdeményeztük az összes tanulmány közzétételét, ám az EFSA a mai napig sem tett eleget követelésüknek arra hivatkozva, hogy az sértené az érintett (azaz a tanulmányokat készítő) vállalatok üzleti érdekeit.

Míg az EFSA hebegett-habogott, addig a Glifozát Munkacsoport Brüsszelben felállította a maga „biztonsági olvasószobáját”, hogy szigorú feltételek mellett legalább korlátozott hozzáférést nyújtson néhány – de nem az összes – tanulmányhoz. Azonban mivel az információhoz való szabad hozzáférés alapvető jog, messzemenőkig képmutató és felháborító, hogy bizonyos magáncégek úgy tesznek, mintha ez a PR fogás megoldás lenne.

Ráadásul a tudományos tanulmányok közzétételének lényege éppen az, hogy azok hozzáférhetőek legyenek más tudósok és kutatások számára is. Jelen esetben ez azonban nem érvényesül: abszurd módon itt azok a vállalatok végzik a kutatásokat és írják meg a termékek biztonságos összetételét alátámasztó tanulmányokat, akiknek éppen az az érdeke, hogy ezeket a termékeket eladják.

Az Információszabadság Nemzetközi Napján tehát arra hívjük fel mindenki figyelmét, hogy a hamis átláthatóságnak nincs helye Európában, az információk megismerhetőségét pedig ki kell hozni az olvasószobákon kívülre is, hogy azok eredményeit más tudományos kutatások is alátámaszthassák, kísérleteit megismételhessék. A titkos tudomány ugyanis nem valódi tudomány!

Homokra házat, hazugságra atomerőművet építeni nem jó ötlet

Minden jel szerint a közeljövőben megállapodásra juthat a magyar kormány és az Európai Bizottság a paksi bővítés ügyében folytatott uniós vizsgálatokban. Két eljárás folyik, az egyik az állami támogatás kérdését feszegeti, a másik - amely kötelezettségszegési eljárás formájában fut - pedig arra keresi a választ, hogy miért nem volt az európai közbeszerzési jog szerinti nemzetközi tender, azaz hogyan juthattak hozzá az oroszok kéz alatt Magyarország talán legnagyobb 21. századi beruházásához.

Az állami támogatás ügyében már korábban körvonalazódott a megállapodás: a Bizottság ragaszkodik hozzá, hogy van állami támogatás a projektben (azaz a magyar adófizetők évtizedeken keresztül évi soktízmilliárdot fognak tömni az értelmetlen monstrumba), de jóváhagyják a magyar terveket, elfogadva a magyar kormány érveit, hogy máshogy nem biztosítható Magyarország energiaellátása. Ami már önmagában ordas nagy hazugság, többek között soha nem is vizsgálták meg rendesen a lehetséges alternatívákat, és ha az ember egyetlen megoldást tesz ki az asztalra, akkor senkit nem lephet meg, ha arra a következtetésre jut, hogy nincs másik.

Most azonban a tender elmaradása miatti kötelezettségszegési eljárást folytató belső piaci főigazgatóságtól kapott levél arra is rávilágít, hogy ebben az eljárásban is egy szimpla hazugságra kívánják alapozni a két fél közötti alkut. A levél szerint a Bizottság elfogadja a magyar kormány magyarázatát, hogy azért nem volt szükség az uniós közbeszerzési jog szerinti nemzetközi tender kiírására, mert nem volt más piaci szereplő, amely a magyar biztonsági és technológiai előírásoknak megfelelő nukleáris blokkokat tudott volna szállítani. Sajnos ez egyszerűen nem igaz. A magyar kormány éveken keresztül nemzetközi közbeszerzés kiírására készült, és ennek során egyszer sem merült fel, hogy más atomenergiában utazó cégek termékei ne felelnének meg a magyar előírásoknak. Sőt a kormány maga nevezett meg mintegy féltucat lehetséges ajánlattevőt. Alig hihető az is, hogy az EU más tagállamaiban megfelelőnek bizonyuló típusok épp csak a magyar szabványokat ne lennének képesek kielégíteni. Az az érv, hogy a bővítés során tervezett méretben csak a Roszatom  szállít blokkokat, szintén hamis. Az orosz cég 1200 MW-os blokkjaihoz hasonló kapacitásúak az ATMEA (a francia Areva és a japán Mitsubishi) 1000-1150 MW-os, a japán-amerikai Westinghouse 1100 MW-os, vagy a koreai KEPCO 1400 MW-os konstrukciói. Ráadásul magától a bővítési kormánybiztostól tudjuk, hogy épp a Roszatom szállította technológia viszont nem illeszkedett a magyar előírásokhoz. Aszódi Attila korábbi nyilatkozatai szerint számos módosítást kértek az orosz féltől a konstrukción, hogy az teljesítse a magyar elvárásokat. Egy ezekre az érvekre hivatkozó megállapodás hazugságokon alapulna.

De egy pillanatra fogadjuk el tényszerűnek a magyar kormány álláspontját. Amennyiben valóban egyetlen cég egyetlen terméke képes megfelelni a magyar előírásoknak, akkor nem csupán a tendereztetés elmaradása, hanem az egész magyar szabályozás uniós jogba ütközik, mivel indokolatlanul szűkíti a piacot, és adminisztratív eszközökkel biztosít önkényes előnyt egy konkrét piaci szereplőnek. Egy ilyen tartalmú megállapodás elfogadása esetén panasszal fogok élni az Európai Bizottságnál, az uniós jogot sértő magyar szabályozás miatti kötelezettségszegési eljárást kezdeményezve. Szükség esetén kész vagyok az ügyet az Európai Bíróságra vinni, hogy kikényszerítsem az európai szabályok betartását. A történet végére még a mostani esetleges megállapodással sem kerül pont.

A megállapodás másik elemeként előírt tendereztetési kötelezettség pedig illúzióvá teszi a kormány által a bővítés melletti egyik érvként említett 40 százalékos magyar beszállítói részarányt. Ez a szám eleve légből kapott volt, amit ráadásul a bővítésre vonatkozó magyar-orosz szerződés sem tartalmaz, abban csupán annyi szerepel, hogy a felek „lehetőség szerint törekszenek” a minél magasabb magyar beszállítói arány elérésére. Nyílt nemzetközi közbeszerzésekben ugyanakkor a beruházó aligha kedvezményezheti a magyar pályázókat, mivel a legjobb ajánlatot tevőt kell győztesnek hirdetni, függetlenül attól, hogy az adott cég mely uniós tagállamból érkezett. Az üzlet itt az oroszoké, meg azoké a tagállamoké, akiknek a cégei beszállítóként ott lesznek a projektben, nekünk magyaroknak meg a számla marad a buli végén.

Római-part: ingatlanmutyi a mobilgát mögött

A magyarországi és a brüsszeli hivatalokkal folytatott nyári levelezésem nyomán az árvízvédelmi célzatúnak mondott római-parti mobilgát-építési tervek egyre inkább egy gigantikus ingatlanpanama formáját öltik. Megint a szokásos NER-modell: egy jól hangzó, messziről közhasznúnak tűnő érv (esetünkben az árvízvédelem), megállíthatatlanul burjánzó közpénzköltés, magánzsebekbe csordogáló profit.

Budapest Főváros Kormányhivatalától egyebek között azt tudtuk meg, hogy a beruházás mai áron 12,7 milliárd forintba fog kerülni. Ugye emlékszünk: annak idején többféle megoldást is megvizsgáltak, és azért döntöttek a mobilgát mellett, mert nem az a legbiztonságosabb ugyan, ellenben a legolcsóbb, mivel „csak 2,5 milliárd forintba kerül”. Azóta még csak három év telt el, egyetlen kapavágás sem történt, de a projekt már az ötszörösére drágult. Megosztotta velünk a kormányhivatal azt az információt is, hogy újabb környezetvédelmi engedélyezési eljárás egyelőre nem indult.

(Fotó: Móricz-Sabján Simon, Népszabadság)

A Pest Megyei Kormányhivatal az adatkérésünkre válaszul megírta, hogy a 2014-es környezetvédelmi engedélyben szereplő tervek alapján semmilyen beruházás nem valósult meg (újabb hivatalos terv viszont azóta sincs). Ez egyébként azt is jelenti, hogy a ha majd megszületik az ún. engedélyes terv, a beruházás Natura 2000 érintettségét is újra kell majd vizsgálni. Mindennek ellenére a főpolgármester folyamatosan dobálózik az adatokkal, hogy hány fa kivágást teszi szükségessé az egyelőre ismeretlen műszaki tartalmú és nyomvonalú, környezetvédelmi engedély nélküli gátépítés.

A területileg illetékes vízügyi igazgatóság igazi újdonságot közölt velünk: levelükből kiderült, hogy nem a Nánási út-Királyok útja lesz a fővédvonal, ahogyan eddig állították, hanem az a mobilgát, amelyről korábban a szakértők is elmondták, hogy nem alkalmas fővédvonalnak, hiszen például egy úszó fatörzs is megbonthatja. Szilágyi Attila, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatójának emailes tájékoztatása szerint:

a  projekt  lezárását követően a Római-parton a  fővédvonal  hivatalosan  is  a  megvalósításra  kerülő mobilgát nyomvonalán kerül majd kijelölésre, melyről a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a  vízjogi  üzemeltetési engedélyezési eljárását követően a vízügyi igazgatási  szervek   irányításáért  felelős  miniszter  fogja  elsőrendű  árvízvédelmi fővédvonallá  nyilvánítani.

A változtatásnak az uniós támogatás könnyebb megszerzésén túl van egy másik, hasonlóan milliárdos vonzatú mellékhatása is: a mobilgáton túli, jelenleg még ártérnek minősülő terület belterületi lakóövezetté nyilvánítható és beépíthető, amire nem csak a szándék van meg, hanem a vállalkozó is. Így lesz az adófizetők milliárdjaiból hasonló nagyságrendű magánhaszon egy jól helyezkedő üzleti csoport zsebében.

Az erősen lenyúlásjellegű mutatvánnyal kapcsolatos kifogásainkat a magyar és az uniós hatóságokhoz is eljuttattuk (az EU a Natura 2000 vonatkozásokon túl azért is illetékes, mert az egyre növekvő számlából 10 milliárdot Brüsszeltől remél a kormány). Az Európai Bizottság környezetvédelmi főigazgatóságától már megkaptuk a választ a panasz befogadásáról – most kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

Rejtély Budapesten

Június 21-én a 444.hu beszámolt egy rejtélyes május 19-ei budapesti találkozóról, amin Orbán Viktor Günther Oettinger digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztossal, valamint egy kiváló orosz kapcsolatokkal bíró német üzletemberrel, Klaus Mangolddal vett részt. A portál szerint a hármas találkozón szóba került a tervezett paksi bővítés, illetve az, hogy a Paks II-vel kapcsolatos brüsszeli vizsgálatokat hogyan lehetne felpörgetni.

Látszik tehát, hogy a kormány minden eszközt bevet és kész bevetni azért, hogy ez az értelmetlen beruházás megvalósulhasson. Több bökkenő is van azonban ezzel a találkozóval (ha az valóban úgy történt, ahogy a hírportál írja). Egyfelől erősen vitatható a találkozó Oettinger biztos irányából. Vajon egy uniós biztos hatásköreibe mennyire passzol bele, hogy egy olyan területen zajló beruházás útját egyengesse, ami nem tartozik a jelenlegi portfóliójába? Kérdés az is, mennyire ízléses, hogy az az Oettinger lobbizik a projektért, aki az előző ciklusban - még energetikai biztosként - azt előzetesen jóváhagyta? Különös módon Oettinger hivatalos találkozóinak online elérhető kötelező listája – amelyet minden biztosnak vezetnie kell – április eleje óta nem frissült, így nem számol be a május közepi budapesti találkozóról sem. És végül érdemes közelebbről megvizsgálni a harmadik személyt, Klaus Mangoldot is, akinek magánrepülőjén a 444.hu szerint Oettinger Budapestre érkezett.

Ahogyan a 444.hu is írta cikkében, Mangold a Rothschild bankház felügyelőbizottságának is tagja. Ugyanennek a Rotschild-csoportnak a tanácsadó cége írta a magyar kormány megbízásából azt a tanulmányt, amely szerint a paksi beruházás meg fog térülni, így nem merülhet fel a tiltott állami támogatás sem. De ezen felül is találhatunk érdekességeket a német üzletemberről.

Az orosz érdekek lobbistájaként is számon tartott Klaus Mangold (jobbról) Vlagyimir Putyin elnökkel 2010-ben (forrás: aktuell.ru)

Körülbelül egy évvel ezelőtt röppent fel a hír, hogy az Alstom is be szeretne szállni a paksi üzletbe. Ahogyan a napi.hu írta: „Az Alstom az Arabelle típusú termékre épülő turbinaszigetet ajánlja a Paks-II beruházáshoz a Roszatom várható közbeszerzésén”. Minő véletlen, hát Mangold nem tagja az Alstom igazgatótanácsának?! Csöppet sem lennék meglepődve, ha a jó politikai kapcsolatoknak és lobbizásnak az lenne az ára, hogy a Roszatom és az Alstom vegyesvállalata igencsak szép szeletet kapna abból a paksi tortából. Az Alstomnak (és talán a Siemensnek) juttatott üzlet pedig "megolajozná" a vitatott projekt elfogadtatását Berlinben, Párizsban és Brüsszelben.

Mangold azonban nem csupán makulátlan európai cégek körül tűnik fel, hanem a globális gazdaság árnyékosabb felén, a kormány által szóban hevesen ostorozott (emlékszünk még az offshore-lovagozó Rogán Antalra?) adóelkerülő-adócsaló offshore-világban is! A Panama-papírok tanúsága szerint Románia leggazdagabb – és gyanús ügyleteiről is elhíresült - üzletembere, Ion Tiriac, egy Puma nevű, Panamában bejegyzett offshore alapítványba helyezte át teljes – mintegy 1.1 milliárd dolláros - vagyonát. A Rise Projekt román tényfeltáró portál szerint Klaus Mangold a Puma alapítvány kuratóriumának tagja. A két üzleti partner más gyanús ügyletek körül is együtt bukkant fel: korábban a 2004-es romániai EADS-botrány 60 millió eurós (több mint 18 milliárd forintos) korrupciós ügye kapcsán merült fel érintettségük.

A magyar kormány szemmel láthatólag immár semmitől nem riad vissza, hogy valahogyan áterőltesse a paksi bővítést. Ha kell, üzletet juttat német és francia cégeknek a paksi bizniszből, ha kell, korrupciós ügyekbe keveredett, az offshore-világban sem járatlan üzletemberek társaságában egyezkedik olyan uniós biztosokkal, akiknek nem tartozik a hatáskörébe a beruházás, és talán meg is sértik a biztosokra vonatkozó szabályokat – ők maguk mindenesetre jobbnak látják nem beszámolni róla. Az egész projekt a pénzügyileg nonszensz és geopolitikailag veszélyes beruházásból lassanként átcsúszik a pénzügyileg nonszensz, geopolitikailag veszélyes és a legalitás határát is súroló ügyletté, amely körül egyre több gyanús figura szorgoskodik. Nagyjából ugyanaz a modell, politikai kultúra és eszközök, ahogy önkormányzati ingatlanok elsíbolását folytatják a fideszes fiúk. Ennyire futja tőlük. Csak a tét itt kicsit nagyobb.

Hányszor adják majd át Paks 2-t?

A Közbeszerzési Értesítő tegnapi számában jelent meg a hír: a Paksi Atomerőmű üzemi épületének homlokzatfelújítási munkáit mintegy 1,1 milliárd forintos ajánlattal a West Hungária Bau Kft. (WHB) nyerte el.

Ha valakinek a nyertes cég neve nem mond sokat, az nem az ő hibája. A WHB az elmúlt évek egyik csendesen előretörő építőipari vállalkozása, amely különösen a G-nap óta, amióta a Közgép kiesett a mindent vivő szerepből, egyre sikeresebben viszi el a politikailag kényes és fontos beruházások sorozatát. Sokan kifejezetten a Fidesz "házi építójeként" emlegetik. És bár úgy tűnik, Orbán nem óhajtja még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy egyetlen cég, vagy cégcsoport túlságosan meghatározó szerephez juthasson az építőipari piacon, a WHB - a Garancsi-féle Market Építő, vagy a Duna Aszfalt mellett - egyértelműen annak a körnek a része, amely betölti a Közgép után üresen maradt, "Fidesz-közeli építőipari cégek" nevű piaci rést. Számos, a kormány számára kiemelt jelentőségű, emblematikus beruházása - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika főépületének rekonstrukciója, a Tüskecsarnok befejezése, stb. - közül kiemelkedik a kormány egyik kirakatberuházása, a Várkert Bazár felújítása. Amelyet a miniszterelnök annyiszor adott át, hogy már maga sem emlékszik rá.

A Várkert Bazár átadása (fotó: bumm.sk)

Tovább erősíti a kormányközeliség vélelmét, hogy a korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Zrt.-t is a West Hungária Bau Kft. vásárolta meg, amikor az Elios korrupciós közvilágítási projektjei és egyéb botrányai elérték azt a kritikus szintet, hogy Orbán maga is jobbnak látta eladatni a céget a vejével.

A paksi közbeszerzés megnyerése abból a szempontból pikáns, hogy jelenleg eldöntetlen, hogy mely hazai cégek kapnak majd lehetőséget az atomerőmű új blokkjainak kivitelezési munkáiban. Bár a kormány által hangoztatott 40 százalékos magyar beszállítói arány Paks 2 létesítése során nyilvánvalóan illúzió, de a beruházás keretében a magyar cégek éppen abba az építőipari szegmensbe szállhatnak be, amelyikben a WHB is utazik. Az erőműépítés más területein a magyar cégek egyszerűen nem rendelkeznek megfelelő tudással és tapasztalattal, de az építési munkák elnyeresére mindenképpen jó eséllyel pályáznak. És ha ez csak a beruházás értékének csak 15-20 százalékát képviseli is, akkor is 600-800 milliárdos nagyságrendű piacról van szó. Egyáltalán nem mindegy, hogy ez a pénz hol landol majd. És aligha engedi meg a Fidesz, hogy ne megbízható helyen.

Az atomerőmű építését ugyanakkor jelentős nemzetközi figyelem is kísérni fogja, a kormány aligha engedheti meg magának, hogy a területen teljesen tapasztalatlan, zöldfülű cégekkel fusson neki az építkezésnek. Bár itthon valószínűleg ezt is meg lehetne csinálni, mint annyi más amatőrizmust és hibát az új paksi erőmű kapcsán, de akár az EU, akár a környező országok kifogásaira is számítani lehet, ha látványosan politikai bizalmi alapon válogatott cégekkel futnak neki a beruházásnak. Különösen fontos ez azt követően, hogy a Paks 2 referenciájaként emlegetett mindkét erőműépítésnél, a Szentpétervári Leningradszkaja 2, és a belorusz asztraveci atomerőmű esetében súlyos építési szabálytalanságokról, illetve ebből fakadó balesetekről szóló hírek láttak napvilágot - a belorusz építkezésről épp ma vitázik az Európai Parlament Strasbourgban.

Az épülő Leningrád 2 atomerőmű, ahol súlyos építési szabálytalanságokra derült fény (fotó: wikipedia.org)

Ezeket a kifogásokat lehet megelőzni azzal, ha a baráti cégháló olyan referenciamunkákat nyer már Paks 2 építésének megkezdése előtt, amelyre a későbbiekben hivatkozni lehet majd, ha felmerül a Paks 2 közbeszerzésein nyertesek alkalmasságának kérdése. Mindezek alapján arra tippre, hogy Paks 2 építésénél a West Hungária Bau Kft. - a miniszterelnökkel folytatott baráti viták sikeres elkerülése esetén - jelentős szerepre számíthat majd, igen alacsony odds-okat osztanék, ha fogadóiroda lennék. Már csak az a kérdés: vajon Paks 2-t hányszor fogja átadni Orbán Viktor?

Offshore-lovagok és kitiltottak - sötét üzleti hálózat Paks 2 mögött

Magyarország Paks 2 megépítésével végképp egyoldalú függésbe kerülhet Oroszországgal szemben energetikai szempontból. Számos alkalommal bizonyítottam már, hogy mindez miért is lenne hátrányos Magyarország számára mind energia-, mind geopolitikailag, nem olyan régen pedig a Zöld Műhely Alapítvány „Fenntartható energia forgatókönyv Magyarország számára” című konferencián mutattuk be, hogy létezik orosz függést nem eredményező, alternatív energia forgatókönyv. Az utóbbi időkben egyre sűrűbben szállingóznak azok a hírek, melyek arra engednek következtetni, hogy az orosz félnél olyan finanszírozási problémák merülhetnek fel, amelyek veszélybe sodorhatják a paksi beruházás megvalósítását. Anélkül, hogy az okok részletesebb taglalásába belemennénk, egyértelműnek tűnik, hogy az orosz gazdaság ezer sebből vérzik, egy Paks 2 léptékű beruházás Oroszország számára is komoly kihívásokat okozhat.

Az energetikai, geopolitikai és finanszírozhatósági kérdéseken túl most egy olyan szempontra szeretném felhívni a figyelmet, amely eddig talán sehol nem jelent meg, nevesül arra, hogy a Paks 2-őt finanszírozó, kivitelező cégcsoportban feltűnnek olyan orosz szereplők, akik Putyin elnök közvetlen környezetéhez  tartoznak, és akiknek érintettsége a Panama-iratokban leleplezett off-shore bizniszben, valamint az Ukrajnát ért orosz agresszió miatt Oroszországra kivetett szankciós listákban nyilvánosan elérhető információk alapján bizonyítható.

Roszatom

Bár a sajtóban sokszor a Roszatomot jelölik meg kivitelezőként, ez csak részben pontos, hiszen egy olyan gigantikus vállalatról beszélünk, melynek majd’ 50 alvállalata, leányvállalata található meg a cégcsoportban. A paksi üzletben pedig olyan, látszólag a Roszatomon kívüli szereplőt is találhatunk, melyek tulajdonosi, vagy személyi összefonódások révén mégiscsak kapcsolódnak vagy a Roszatomhoz, vagy pedig a másik orosz energia-óriáshoz, a Gazpromhoz.

 Atomsztrojexport és tulajdonosai

Az orosz atomerőmű-technológia és felszerelés kizárólagos exportőre az Atomsztrojexport, melyben többségi tulajdonos a Roszatom , és a tulajdonosi körben a Gazprombankon keresztül megjelenik a Gazprom, illetve a paksi új blokkok finanszirozására kijelölt Vnyesekonombank, valamint egy magántulajdonú nyugdíjalap, a Gazfond is.

dir="LTR">Vnyesekonombank (VEB)

A paksi beruházás mögötti sötét cégháló (a hálózat elemeire katintva az információk felugró ablakban megjelennek, vagy a kép letöltve nagyobb méretben is megnyitható)

Túl a bank likviditási problémáiról szóló fenti híren, érdemes megvizsgálni a pénzintézet Felügyelőbizottságát, melyben helyet foglal Dmitrij Kozak, az Orosz Föderáció miniszterelnök-helyettese, aki szerepel az EU és az USA által szankciókkal sújtott személyek listáján. Szintén a VEB FB-jében foglal helyet Alexej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter, aki 2013 óta a VTB bank Felügyelő Tanácsának elnöke A VTB bank a Panama-iratok kapcsán kapott figyelmet. Az iratokat feldolgozó honlap szerint gyanítható, hogy egy, a VTB tulajdonában álló ciprusi bankon keresztül hozzávetőlegesen 2 milliárd dollár került Putyinhoz hű orosz személyekhez.

Gazprom

A Gazprom a Gazprom Media Group által a Putyinhoz hű média egyik fő tulajdonosa a Bank Rosszija mellett. A Panama-iratokban leleplezett gyanús pénzmozgásokban vastagon érintett Bank Rosszijára külön is ki kell térnünk a későbbiekben, de nézzük először, hogy a Gazprom egyik vezetője hogyan érintett az offshore botrányban. A Gazprom külföldi, elsősorban ázsiai, latin- amerikai és afrikai terjeszkedéséért felelős alvállalata a Hollandiában bejegyzett Gazprom EP International B.V., melynek élére 2011-ben Valerij Gulevet nevezték ki. A Panama-iratokból kiderül, hogy Gulev 2005-től az iratok kiszivárgásáig két – valószínűsíthetően gázzal foglalkozó - offshore cégben is tulajdonos.

Bank Rosszija és a Gazprombank

A Bank Rosszija a Panama-iratokban szereplő orosz érintettségű esetek főszereplője. Az összefoglaló egy konkrét példán keresztül magyarázza el azt a módszert, amellyel hozzávetőlegesen 2 milliárd dollárt juttathattak Putyinhoz hű embereknek. Egy brit virgin szigeteki cég, a Sandalwood Continental Ltd. 200 millió dollár kölcsönt adott egy Cipruson bejegyzett cégnek, majd a következő nap a követelést 1 dollárért eladta az Ove Financial nevű szintén brit virgin szigeteki cégnek, amely szintén egy nap alatt, szintén egy dollárért eladta ezt a követelést egy panamai bejegyzésű cégnek, az International Media Overseas-nek, melynek vezetője Putyin elnök régi barátja, a csellista Szergej Roldugin, aki Putyin lányának kersztapja. A pénz forrása, a Sandalwood Continental alapítója a Bank Rossiya többségi tulajdonosa Jurij Kovalcsuk, akit Putyin személyi bankáraként szoktak nevezni.

Számunkra azért is lehet fontos, mert a Bank Rosszija több lépcsőben - elsősorban olyan vagyonkezelő cégeken keresztül, mint a Lider Asset Management, vagy Kovalcsuk tulajdonostársának Nyikolaj Samalov fiának, Jurij Samalovnak elnöki pozíciója a Gazfondban - döntő befolyást szerzet a Gazprombankban. Itt kell megjegyezni, hogy Jurij Samalov testvére, Kirill Putyin elnök veje, esküvőjük Jurij Kovalcsuk dácsájában zajlott. Látható tehát, hogy a Gazprombankon, mint az Atomstroyexport egyik tulajdonosán keresztül várható, hogy a paksi üzlet hasznából is csurran-cseppen Putyinnak és a hozzá közel álló oligarchiának. Fontos adalék, hogy a Bank Rosszija szerepel az USA szankciós listáján is.

Összességében azt látjuk, hogy - bár mind a magyar, mind az orosz fél azt állítja, hogy egy tisztán piaci, átlátható és racionális üzleti megállapodásról van szó a két fél között - a valóságban a paksi beruházás mögött egy offshore cégekből, azok tulajdonosaiból, az uniós és az amerikai kitiltási listákon szereplő személyekből álló üzleti kör húzódik meg, amely az eddigiekben is fontos szerepet játszott a közpénzek eltüntetésében és Vlagyimir Putyin, valamint szűk oligarchikus körének zsebébe játszásában. Ebből pedig az is következik, hogy a magyar kormány a paksi ügylettel - többek között - jelentős magyar költségvetési forrásokat forgatna be ebbe a sötét üzleti hálóba, ezen keresztül vélhetőleg a magyar adófizetők is részt kapnának az orosz elnök és szűk környezete magánvagyonának gyarapításában. Hisz nem elég nekik a kis magyar oligarcha univerzum eltartása.