Új dokumentumok a paksi bővítésről
Május elején zajlott le a paksi bővítés egyik lépéseként a telephelyengedélyezéssel kapcsolatos közmeghallgatás. Ahogy akkor is elmondtam, egy szokásosan semmitmondó eseményre került sor, ahol szinte minden kérdésre az volt a válasz, hogy "ezt most még nem tudjuk", "nem…
Egyedül a zsákutcában
A Paksról kötött Orbán-Putyin paktum egy történelmi elágazásnál Magyarországot ismételten a kiszolgáltatottság és alárendeltség útjára viszi. Páratlan történelmi helyzetben, közvetlen külső kényszerek nélkül dönthettünk volna arról, hogy ne kövessük el az első két…
A paksi hitelszerződés magyarul
Hetek óta követeljük és várjuk, hogy a kormány tegye közzé a paksi hitelszerződés hiteles magyar szövegét. Nem történt meg, szemmel láthatólag szeretnék a legnagyobb titokban tartani, hogy milyen gyalázatos szerződést kötöttek, és azt, hogy minden hazugság volt, amit eddig…
Visszacsinálható-e a paksi paktum?
Sokan kérdezik tőlem mostanában a címben föltett kérdést, nem kis aggodalommal a hangjukban. Még ha ellenzéki győzelem is lesz április 6-án, nem köteleződött-e el az Orbán-kormány visszavonhatatlanul a paksi bővítés ügyében? Milyen pénzügyi és jogi következményei lehetnek…
Fellebben a fátyol a paksi titokról?
Hosszas levelezés, adatigénylési pingpong után lehetőséget kaptam arra, hogy betekintsek a paksi bővítést megalapozó tanulmányokba. Pakson, a Paks II. projektcég székhelyén, zárt adatszobában, felügyelet mellett, a mobiltelefont leadva, egy laptopon megnyílt előttem sok ezer…
Utolsó kommentek