Az atomra teszünk, vagy teszünk az atomra?

Legyenek-e új blokkok Pakson? V.

Magyarország egyik legtartósabb hatású szakpolitikai döntése jelenleg a paksi atomerőmű bővítéséről szól. A magyar GDP 10 százalékára rúgó beruházás a következő 60-70 évre meghatározza az ország energetikai rendszerét, külső függéseit, biztonságpolitikai helyzetét, gazdaságfejlesztési irányait. Ehhez képest a kormányzat a bővítéssel kapcsolatos alapvető tényekről (mekkora kapacitás megépítését tendereztetnék, milyen termelési költségszintet becsülnek, hogyan fogják finanszírozni a beruházást, milyen piaci áramárral számolnak az új blokkok rendszerbe állásakor, stb.) nem tud, vagy nem akar beszámolni. A kérdésről nincs érdemi nyilvános vita sem, a kormányzat egy előkészítés elkezdéséről szóló 2009-es országgyűlési határozatra hivatkozik, amikor a konkrét tendert készül kiírni. A nyilvános vita hiányát szeretnénk megtörni Szilágyi Lászlóval, amikor cikksorozatot indítunk a két képviselői blogon a paksi bővítéssel kapcsolatos kérdésekről. A sorozat első, ezen a blogon megjelent darabja a azt vizsgálta, hogy valóban sürgős-e a döntés a bővítésről. Második, Szilágyi László blogján közzétett írásunk a „biztonságos atomenergia” mítoszának tarthatatlanságáról szólt. Harmadik epizódunk a nukleáris energia költségeiről, az új paksi erőmű finanszírozási problémáiról és az ott termelendő áram várható áráról íródott. A negyedik rész a paksi bővítés körüli korrupciós nyomást elemzi. Mostani, ötödik írásunk azt járja körül, hogy vajon az atomerőmű-bővítés és a megújulók fejlesztése megfér-e békésen egymás mellett, ahogyan azt a kormányzati kommunikáció jóindulatú mosollyal sugallni szokta.

Deák András, a Magyar Külügyi Intézet energiapolitikai elemzője egy, a paksi bővítés lehetőségét elemző tavaszi konferencia után azt nyilatkozta a sajtónak: olyan országokban jó üzlet atomerőművet építeni, amelyeknek sok pénzük van a bankban, illetve amelyeknél folyamatosan nő a zsinóráram iránti igény. A szakértő szerint ilyen ország ma nincs Európában. Olyan állam talán még akadna, amelyiknek van rá pénze, ám a zsinóráram iránti kereslet - és vele a "termék" ára - Európa-szerte a mélyponton van, és a releváns prognózisok szerint tartósan ott is marad.  Talán nem véletlen, hogy a kontinensen alig épül új atomerőmű, és arra is van magyarázat, hogy ahol mégis az atomot választják, ott miért szorítja ki az atomenergia a választékból a valódi önellátást és fenntarthatóságot garantáló alternatívát, vagyis a megújulókat.

Deák az említett nyilatkozatban azt hangsúlyozta: "Atomerőmű-építésről dönteni akkor, amikor az ország legújabb és legkorszerűbb gázüzemű erőműve is áll a gazdaságtalan üzemeltetés és kihasználatlanság miatt, meglehetősen visszásnak tűnik" - ezzel konkrétan arra utalt, hogy pillanatnyilag Magyarországon is nagyobb a beépített áramtermelő kapacitás az áramigénynél, vagyis a Paksra tervezett két új blokk termelésére a hazai piacon jelenleg valójában nincs szükség.

A gönyűi gázerőmű. Ez is szinte áll. (kép: http://megujulok-maskent.blog.hu)

Az ún. erőmű-létesítési cselekvési terv szerint 2027-ig nagyjából 5500, 2032-ig (a meglévő paksi blokkok leállításáig) pedig 8000 megawattnyi új erőművi energiatermelési kapacitást kellene Magyarországon létrehozni - de nem elsősorban az atomerőmű kiesése, hanem inkább a meglévő fosszilis erőművek leállása/kiöregedése miatt. A terv a következő sarokpontokra épül:

1. A villamosenergia-igény éves növekedési üteme 1,0–1,2 %, a korábbi 1,5–2,0 % helyett – 2032-2035-ig.

2. A csúcsterhelés éves növekedése 60–70 MW, az eddig általánosan feltételezett 100 MW helyett.

3. Az első 1200 MW-os bővítés Pakson 2027-ig elkészül, a második 1200 MW-os orosz blokk 2032-ben üzembe kerül.

4. Több 430-450 MW-os, földgáztüzelésű egység épül a tízes és húszas években, és a fűtőerőműveket is korszerűsítik.

5. A húszas években üzembe kerül egy 500 MW-os lignit-tüzelésű erőmű Magyarországon.

6. Megépülnek a nagyerőművek miatti perces tartalékok is.

7. A kiserőmű-létesítés megfelelő támogatással folytatódik, de csak a megújuló forrásokra érvényesített rendszerrel.

8. Pontosítják a kapcsolt villamosenergia-termelés ösztönzési rendszerét, ezért nem áll le minden ilyen kiserőmű.

9. Az importszaldó a paksi bővítésig kellő mértékű marad

Bár a terv tavaly készült, már most látszik, hogy számos ponton alapvető korrekcióra szorul: az áramigény nem nő (sem az EU-ban, sem nálunk), és a belátható jövőben nem is fog növekedésnek indulni, a csúcsterhelés növekedésére  végképp nincsenek megbízható és hihető prognózisok, földgáztüzelésű erőművek építésére pedig - éppen az áramkereslet és az áramárak csökkenése miatt - ma senki sem gondol (sőt, számos új, korszerű gázos erőmű áll kihasználatlanul: ahogy fentebb jeleztük, például Magyarországon is). Mindebből, vagyis az "újabb fejleményekből" (amelyek némelyike már a terv készítésekor is minimum valószínűsíthető volt) nagyon nehéz azt a konklúziót kiolvasni, hogy Magyarországnak mostanában mindenképpen új atomerőművi blokkokat kell építenie. Ugyanakkor még ez a kormányközelben készült forgatókönyv is azzal számol, hogy 2032-ig legalább 2000 megawattnyi új megújulós energiatermelő kapacitásnak kell belépnie, ami éppen a jelenlegi paksi blokkok kapacitásával egyezik meg (viszont a kormányváltás óta alig jött létre új zöldenergia-kapacitás, méghozzá azért, mert a kormány tudatosan gátolja ezeket a beruházásokat – a KÁT rendszer kiszámíthatatlan alakítgatásával, az új megújuló energiás törvény elfogadásának halogatásával, a szélerőmű-létesítések befagyasztásával, stb).
Az egyébként erősen atompárti cselekvési terv összefoglalója olyan megállapításokat tartalmaz, amelyek szintén megkérdőjelezik az új nukleáris reaktorok felépítésének racionalitását - annak fényében különösen, hogy a mostani paksi üzemidő-hosszabbítás közel húsz évvel eltolja a döntéskényszert:

• Az erőmű-létesítés elemzése folyamatos, ismétlődő, gyakorlati feladat, ezért húsz évre előre csak a legfontosabb alapelvek rögzíthetők.
• Húsz év alatt szinte minden erőműtípus felépíthető Magyarországon, közülük most a legjobbakat kiválasztani, építésüket előírni nem kell.
• Az erőművek építése, üzemeltetése, leállítás szorosan kapcsolódik a térségi, körzeti villamosenergia-piac és a kapacitáspiac alakulásához.
• A térségi villamosenergia-ellátás gazdasági, környezetvédelmi, biztonsági és egyéb fontos kérdéseit nemzetközi fórumokon egyeztetni lehet, de pontos kötelezettségvállalás a versenypiacon nehezen érhető el.
• Az Európai Unió irányelveit, javaslatait követni kell, de ezek is sokat változhatnak húsz év alatt, ezért a hazai gyakorlatot inkább a magyar adottságokhoz, lehetőségekhez és érdekekhez kell igazítani.
• Nagy atomerőműves részaránnyal (kb. 50%) és kellően nagy megújuló forrásos villamosenergia-termeléssel (pl. 20%) az európai szén-dioxid-kibocsátási feltételekhez igazodni lehet.
• Tudomásul kell venni, hogy a tízes években nagyerőművek szinte csak földgázra fognak épülni, ezért a gázellátást kell biztonságossá tenni.
• Tovább kell elemezni – európai összehasonlításokkal – a hazai szén, a lignit erőműves hasznosításának húszéves távlatát.

Ezen a ponton érdemes végiggondolni, valóban megél-e egymás mellett az atom- és a megújuló energia, vagy esetleg lehet valami abban az érvelésben, hogy az Orbán-kormány a zöldenergia-beruházások fagyasztásával (is) az új paksi blokkoknak igyekszik helyet csinálni az árampiacon.  Mindenképpen elgondolkodtató az a tény, hogy jelenleg nem létezik olyan állam (sem Európában, sem másutt a világon), ahol magas és bővül az atomenergia részaránya, és közben virágzó zöldenergia-szektor is létezik. És az sem véletlen, hogy ha egy ország - mint a közelmúltban Németország - az atomenergia kivezetése mellett dönt, akkor erőltetett ütemben fejleszteni kezdi a zöldenergia-termelést. Az atom és a megújulók nem egymás kiegészítői, hanem egymás alternatívái. Ennek oka az, hogy az atomerőművek rugalmatlan termelésűek, nehezen szabályozhatók, csakúgy, mint a megújulós forrásból nyert energia: a szél- és a napáram akkor termelődik, amikor fúj a szél illetve süt a nap (tudomást sem véve a pillanatnyi áramigényről), az energiarendszernek pedig átvételi kötelezettsége van a zöldárammal kapcsolatban, szintén függetlenül az aktuális felhasználástól. Emiatt mind a folyamatos üzemben termelő atomerőmű, mind pedig a kiszámíthatatlanul üzemelő megújulók mellé olyan kiegészítő kapacitásokat kell telepíteni, amelyeket gyorsan be lehet indítani illetve le lehet állítani - ez pedig jelentősen megnöveli a "rendszerbe fogadási költségeket": a pénzügyieket és a környezetieket is. Mivel elképzelhető olyan helyzet, amikor a nap sem süt, a szél sem fúj, és az atomerőmű is áll (mert például karbantartják, vagy meghibásodott, ahogyan az a paksi blokkokkal is rendszeresen előfordul), egy atomos-megújulós opció esetén duplán kell méretezni a szóban forgó tartalékot, ami az extra költségeket is duplázza - ez a magyarázata, hogy ilyen energiarendszer a valóságban nem létezik.
Arról nem is beszélve, hogy teljesen más geometriájú és logikájú hálózatfejlesztést tesz szükségessé, ha egy helyen termeljük meg az ország áramfelhasználásának bő 60 százalékát (ahogyan az a paksi bővítés után de még a meghosszabbított élettartamú régi blokkok üzemideje alatt történne), vagy az országban elosztott kisebb megújulós erőművekből jönne ugyanennyi áram. Az előbbi esetben egy üzemzavar, természeti havária (földrengés, tűz stb.), terrortámadás, baleset vagy hálózati hiba hatása is megsokszorozódik, akár az egész országot is lebéníthatja. Talán az is belátható, hogy egy vállalat, amelyik egymaga állítja elő a magyar áramfelhasználás kétharmadát, szinte elképzelhetetlen zsarolási potenciállal rendelkezik, még akkor is, ha állami cégről van szó. És senki, még az Orbán-kormány sem garantálja, hogy a Paksi Atomerőmű, vagy az azt tulajdonló MVM tartósan 100 százalékos állami tulajdonban marad. Az atomerőmű bővítés költségigényének fedezete ugyanis – különösen a rezsicsökkentés, és egy sor értelmetlen, profilidegen beruházási feladat ráterhelése révén kivéreztetett MVM finanszírozás-képtelensége folytán – vagy az államadósság növelése, vagy éppen ennek az állami tulajdonnak a részleges értékesítése révén lehetséges.

Hálózati dilemmák - merre fejlesszünk? Távvezeték Albertirsánál. (kép: mezotur.com)

Végül, de nem utolsósorban – hálózatszabályozási és rendszerfejlesztési kiszorítás mellett – az atom és a megújulók között egy pénzügyi kiszorítási jelenség is van. Magyarországon a különadók és a rezsiharc eredményeképpen az amortizációt sem elérő beruházási szintek tapasztalhatók az energiaszektorban. Ha emellett a rendelkezésre álló állami, vagy az állam által elérhető (pl. hitel) pénzügyi forrásokat meg gyakorlatilag maradéktalanul beleöntjük a paksi bővítés finanszírozásába, akkor egész egyszerűen semmilyen forrás nem fog rendelkezésre állni arra, hogy akár a piaci szereplők, akár az állam részvételével érdemi megújuló energia fejlesztés valósuljon meg. Paks 2 pénzszivattyúként nyel el mindent, amiből egy ambiciózus megújulós és energiahatékonysági programot lehetne támogatni. Ahogy azt egyszer már végignéztük a 4-es metró példáján, ami elhasznált minden pénzt a fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésére előteremthető forrásokból, 30 éves buszokat, időről időre füstölgő metrókocsikat, soha meg nem valósuló villamosvonal-fejlesztéseket hagyva maga után. A BKV a magyar energetika jövőképe. Tényleg ezt akarjuk? Az atomra teszünk, vagy teszünk az atomra?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.