Veszélyben vannak a regionális pénzek?
A Miniszterelnökség uniós fejlesztésekért felelős államtitkára karácsony előtt jelentette be, hogy az uniós támogatások kifizetésének összege elérte a tavalyi rekordot, és az év végéig el fogja érni a 2000 milliárd forintot. Ez elképesztő összeg, megközelíti a GDP 7%-át, a központi költségvetés kiadási főösszegének 12%-át, és egészen rendkívülinek tűnő adat, ha az uniós infúzió mértékét, ami tavaly is a GDP 6% közelében volt, ahhoz viszonyítjuk, hogy mindössze 1,6% volt a gazdasági növekedés.
Ebből a szempontból kiemelkedő sikernek tűnhet az uniós pénzek lehívása. Az uniós forrásokból folytatott fejlesztéspolitika sikerét azonban nem (csak) azon kell lemérni, hogy mennyi pénzt sikerült elkölteni. A kohéziós politika célja elvileg a periféria országainak a magországokhoz való felzárkózása, a foglalkoztatás bővítése és fogadó országok társadalmain belüli kohézió javítása, továbbá a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni hatékony fellépés lenne. Bármilyen indikátorokkal is mérjük ezeknek a céloknak a teljesülését, eredmények nem látszanak. Az egy főre jutó nemzeti összterméket tekintve a felzárkózásunk a régi tagállamokhoz már a kétezres évtized első felében megtört, a nemzetközi szervezetek versenyképességi listáin egyre hátrébb csúszunk, az extrém alacsony foglalkoztatási ráta – a közmunkás-létszámmal való trükközést leszámítva – nem javul, egyre többen vannak és egyre szegényebbek a szegények, miközben egyre kevesebb forrás jut az alapvető közszolgáltatásokra, köztük az oktatásra, amin a felnövekvő generációk foglalkoztathatósága múlik.
Fontos ezeket a tényeket együtt mérlegelni azzal a másik ténnyel, hogy a kohéziós források elköltése során részben az történik, hogy közpénzből, még ha Magyarországon kívüli adófizetők pénzéből is, magánvagyon és magánjövedelem lesz: egyes vállalkozások jutnak olyan fejlesztési, beruházási forráshoz és megrendeléshez, amihez a versenytársaik nem jutnak hozzá, a piaci szereplők viselkedését motiváló tényezők között fölértékelődik a járadékvadászat, a gazdaságban megnő a politikai befolyás jelentősége. Annak érdekében, hogy a magyar gazdaság legalább nyomokban emlékeztessen egy olyan piacgazdaságra, ahol a tisztességes versenyben elért teljesítmény a siker kulcsa, kulcsfontosságú lenne a nyertes pályázatok kiválasztására szolgáló eljárások és a projektekhez kapcsolódó közbeszerzések kikezdhetetlensége.
Hibás programok, hazudós kormányzat
Ebből a szempontból elgondolkodtatók azok az adatok, amelyeket az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága küldött át nemrégiben az Európai Parlament Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának (melynek - a környezetvédelmi valamint az ipari- és energiabizottság mellett - tagja vagyok), az összes tagországban futó összes operatív program auditálásáról.
Az auditálás egyik számszerűsített eredménye a hibaarány. A hibaarány azt jelenti, hogy az egyes operatív programokban felhasznált összes pénz mekkora része került elköltésre „hibásan”. A hiba nem feltétlenül jelent csalást vagy korrupciót. Természetesen jelentheti ezt is, de a definíciója technikai: az, hogy a jogszabályokban rögzített feltételek közül valami nem teljesült, valami eljárási szabálytalanság volt, például a közbeszerzési eljárásokkal szemben támasztott követelmények sérültek, vagy valami más adminisztratív hiba történt. A hibaarányt első körben az ezzel foglalkozó nemzeti szervek, második körben az Európai Számvevőszék és a Bizottság állapítja meg. Az eredményt az operatív programok menedzsmentjének megbízhatóságát jelző számszerű indikátornak tekintik. A Bizottság feladata az Unió költségvetésének helyes felhasználása felett őrködni, és ezt a feladatát, részben a hibaarányok alapján, pénzügyi korrekciós intézkedések (például kifizetések felfüggesztése) révén látja el. 2013-ban általános szabályként akkor jelentett be fenntartást egy operatív programmal szemben (ami a kifizetések felfüggesztését megalapozó döntés), ha az általa hitelesített hibaarány elérte vagy meghaladta az 5%-ot.
A hibaarányokat először a nemzeti auditáló hatóságok állapítják meg. A Bizottság ezek után újra auditálja a nemzeti hatóság által használt mintában szereplő tranzakciók egy részét, hogy megállapítsa, hogy mennyire bízhat a nemzeti hatóságoktól kapott adatokban. Ha ennek során rendszerszerűen magasabb hibaarányokat állapít meg, mint amit az adott nemzeti hatóság jelentett, abból két következtetést von le: egyrészt azt, hogy valami rendszerszerű baj van a kérdéses programmal, másrészt azt, hogy nem bízhat az adott nemzeti auditáló hatóságban, ezért az Unió költségvetésének felhasználását illető kockázat mértékének megbecslése során nem támaszkodhat az általa szolgáltatott adatokra. Ekkor a Bizottság egy általános becslést ad a hibaarányra, függetlenül a nemzeti auditálás eredményeitől, és annak alapján jár el.
A Regionális Politikai Főigazgatóság tájékoztatása szerint 2013-ban pontosan ez történt a magyar operatív programok többsége, a 13 operatív program közül 9 esetében. A magyar hatóságok 0,5 és 1,3% közötti hibaarányokat jelentettek ennél a kilenc programnál, amit a Bizottság nem talált hitelesnek, ezért 5%-ra módosította a hibaarányt. A gazdaságfejlesztési operatív program esetében ennek egyrészt egy, az OLAF által is vizsgált csalásgyanú, másrészt a program rendeltetésének nem megfelelő kifizetés volt az oka, a többi nyolc érintett operatív program esetében pedig a nemzeti hatóságok által nem jelentett, de a bizottsági audit által feltárt közbeszerzési szabálytalanság. A főigazgatóság éves aktivitási jelentésének mellékletéből kitűnően a közbeszerzési szabálytalanság természete az volt, hogy egyes közbeszerzési pályázatok feltételrendszere túlságosan korlátozta azoknak a vállalkozásoknak a körét, amelyek egyáltalán pályázhattak. Magyarán: a Bizottság szerint Magyarországon rendszerszerűen eleve kiszemelt győztesek számára írnak ki pályázatokat.
A magyar operatív programok 2013-as hibaaránya (a teljes, többi tagországra is kiterjedő dokumentumhoz kattints a táblázatra)
Más tagországok operatív programjaival összehasonlítva az látszik, hogy 2013-ban a magyar operatív programok átlagos hibaaránya a legmagasabbak közé tartozott (volt ugyan néhány ország, így Szlovákia, Spanyolország és Szlovénia, ahol hasonló, vagy még magasabb volt). A közbeszerzési eljárással kapcsolatos kifogás nem példa nélküli, egyedülálló viszont a költségvetési eljárással kapcsolatos kifogással érintett operatív programok nagy száma. Más országokban nem látszik olyan közbeszerzési probléma, ami a programok ennyire nagy részét érintené.
Friss adatok: a helyzet, ha lehet, idén még rosszabb
Ezek az adatok évente egyszer készülnek, egy-egy operatív program egészét jellemzik egy egész pénzügyi évre vonatkozóan. A Bizottság által a Parlament Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága számára átküldött hibaadatok tehát még a tavalyi évre vonatkoznak. A Főigazgatóság azonban nemcsak évente egyszer, hanem év közben folyamatosan is monitorozza az egyes operatív programok menedzsmentjének és ellenőrzésének megfelelő működését, 15 különböző szempont szerint. Ebből kialakul egy általános értékelés. Az értékelés négy kategóriába sorolja az operatív programokat: az 1-es kategória a legjobb, ez a jól működő programoké, a 4-es a legrosszabb, ez az egyáltalán nem működő programoké. A minősítést gyakran frissítik a rendelkezésre álló legfrissebb auditálási információk alapján, és ez is alapul szolgál a kifizetések felfüggesztéséről szóló esetleges döntéshez. A Pénzügyi Ellenőrző Bizottságnak megküldött, a 2014. október végi állapotot tükröző adatok szerint a 13 magyar operatív program közül 10-nek a minősítése volt hármas, vagyis, leszámítva a nem működő programokat, a legrosszabb. A gazdaságfejlesztési és a környezet és energia operatív programok esetében látszik, hogy a rossz minősítés a projektek kiválasztására szolgáló eljárás rossz minősítése miatt alakulhatott ki.
Az operatív programok októberi gyorsértékelése: 13-ból 10 közel az elégtelenhez (a teljes, többi tagországra is kiterjedő dokumentumhoz kattints a táblázatra)
Az igazi kétharmad
Hasonlóan ijesztő az a táblázat, amely azt mutatja, hogy az egyes tagállamok által jelentett, operatív programokra vonatkozó hibaarányok milyen mértékben fedik a valóságot. A Nemzeti Együttműködés Rendszere ebben az összehasonlításban 66 százalékos (kétharmados) megbízhatatlansággal a 28 tagország közül a 27. helyre csúszott be - egyedül Szlovákia tudott etekintetben ránk verni. A 66 százalék értékeléséhez néhány összahasonlítás. Ugyanez az adat Bulgária esetében 28,5 százalék, Belgium 25 százalék, Görögország, Románia, Csehország, Horvátország (és még sokan mások): 0 százalék. Az uniós átlag 11 százalék, a hamis adatszolgáltatásra vonatkozó magyar adat tehát hatszorosan haladja meg a tagállamok átlagát. Ez az igazi kétharmad, a hamisság, a simlizés kétharmada.
A Bizottság által megbízhatatlannak tekintett hibaaránybecslések. A részletekért katt a táblázatra
A táblázatokból látszik, hogy az operatív programok lebonyolítása más tagállamokban sem hibátlan. Az egyes mutatók tekintetében a Magyarország szinte mindig egy-két további tagországgal együtt ül a szamárpadban. Szinte egyedülálló azonban az, hogy hazánk gyakorlatilag az összes szóba jöhető mutató tekintetében a legrosszabbak között teljesít. Magas a hibás programok aránya, rendszerszintű probléma van a közbeszerzésekkel (ezeket vélelmezhetőleg eleve kiválasztott győztesekre szabva írják ki), és teljesen megbízhatatlan az operatív programokkal kapcsolatos adatszolgáltatásunk. A Bizottság által valószínűsített hibaszázalék pedig az operatív programok döntő többségénél azon a küszöbértéken (5%) táncol, ami fölött adminisztratív lépésekre kerül sor, köztük akár a források részleges felfüggesztésére is. Jól mutatnak az eddig lehívott összegekről szóló számok, a valóság azonban sokkal súlyosabb. Az uniós támogatások célját, a tényleges konvergenciát a magországokhoz, a pénzfelhasználás nem éri el. Akár azért, mert nem jó a kohéziós politika, rosszak a pénzek segítségével megvalósított projektek, és a források jelentős része végső soron nem az ország, hanem csupán néhány tucat oligarcha konvergenciáját szolgálja; akár azért mert az uniós fejlesztések nélküli magyar gazdasági teljesítmény olyan drámaian rossz, hogy az EU-s pénzek csupán a leszakadás mértékének stabilizálását tudják elérni. De hogy még sötétebb legyen a kép, még ezek a vitatható hatékonyságú források is veszélyben lehetnek. Azt, hogy a Bizottság a szankcionálás határértékének tekinthető 5 százalékosra becsülte a hibaarányt az operatív programok 70 százalékánál, hogy a "nem működik" utáni legrosszabbra értékelt 13 operatív programból 10-et, hogy az uniós átlag hatszorosára teszi a megbízhatatlan adatszolgáltatást a programokkal kapcsolatban, akár jóindulatú figyelmeztetésnek is tekinthetjük. Valami nagyon nincs az EB szerint rendben az EU-s pénzek hazai felhasználásánál. Sürgősen tenni kell valamit, mert egyelőre ugyan nem függesztették fel a kifizetéseket, de az összes muníciót felhalmozták ehhez a lépéshez. Ahhoz pedig, hogy ez ne történjen meg, nem lesz elegendő a Lázár-Rogán-Csepreghy Nándor-féle "ifjúmagyarok" néhány pökhendi nyilatkozata. Lényegi módosításokra van szükség a pénzosztó rendszer átláthatóságában, a közbeszerzések gyakorlatában, az adatszolgáltatás megbízhatóságában, és még egy sor más területen. A Fidesz-univerzum egyre inkább virtualizálódó világában lefolytatott néhány Brüsszel-ellenes kommunikációs kampány feltüzelheti Bayer Zsolttól egészen Lovas Istvánig a magyar társadalom mind a 10 százalékát, a többséget azonban ez már itthon sem hatja meg. Brüsszelben pedig csak ronthat a helyzeten. A helyzeten, ami viszont halálosan komoly. A GDP 7 százalékáról beszélünk. Ami nélkül 10 százalék körül lenne a költségvetési hiány - innen a maastrichti kritériumok még távcsővel sem látszanának. Ezt az uniós támogatást sodorják veszélybe az ellenőrizetlen lopásért folytatott szabadságharcuk érdekében. Norvégia már felfüggesztette a maga 40 milliárdos támogatásának folyósítását. Ha az EU is eljut ide, akkor nekünk lőttek. Nekünk, Magyarországnak, nem Lázárnak, nem Rogánnak, nem a többi kisebb vagy nagyobb stílű tolvajnak. Ők, köszönik szépen, már kellően bespájzoltak a Louis Vuittonnál, a Guccinál és a Pasaparkban.
· 1 trackback
Felszámolni a gyermekszegénységet - Magyarországon is
Hozzászólá
(forrás: skik.hu)
"Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye 25 éve lépett hatályba. Ennek keretében hatévente vizsgálják az Egyezményben foglaltak teljesítését az egyes tagországokban. A 2014 februárjában megküldött civil jelentés hangsúlyozza, hogy 2006-2012 között a gyermekek helyzete Magyarországon jelentősen romlott, mára elfogadhatatlanná vált. Rosszabb mint azt akár az ország gazdasági helyzete indokolná, vagy azt a kormány láttatni szeretné. Krízishelyzet van.
Magyarországon az Eurostat frissen publikált kutatása szerint az emberek harmadát (33,5%) veszélyezteti szegénységi vagy társadalmi kirekesztettség, ami 5 százalékpontos emelkedést jelent az egy évvel korábbiakhoz képest (!). A Gyerekesély Közhasznú Egyesület legújabb adati szerint a kiskorúak 43 százalékát érinti a szegénység.
A szegénységi csapdából való kitörést elsősorban az oktatási- és a szociális-ellátórendszer feladata segíteni. Ezt a rendszert az elmúlt 5 évben folyamatosan leépítették: az iskolakötelezettségi korhatár 18-ról 16 éves korra való leszállításával, az iskolai rendszer államosításával, az állam által immár nyíltan és direkt módon támogatott iskolai szegregációval illetve a munkanélküli segély jelentős korlátozásával és közmunkává konvertálásával, a lakhatási támogatás és a legrászorulóbb gyermekeknek adott ingyenes étkeztetés ellehetetlenítésével.
Magyarország végletesen leszakadt, sok kistérségben olyan állapotok uralkodnak, amelyet eddig csak a harmadik világban láthattunk.
Kötelességünk a tarthatatlan gyermekszegénység ellen az unión belül is fellépni."
· 1 trackback
Bizonytalan energiabiztonság Európában
Finn képviselőtársammal közös cikkünk az EurActive EU-s portálon az európai energiabiztonságról és a Roszatom európai terveiről:
http://www.euractiv.com/
Tiltakozás a tervezett két új atomrőművi blokk ellen Finnországban, 2010-ben (forrás: euractive.eu)
"Amíg az EU az Energia Unió kialakításán fáradozik, néhány tagállam úgy döntött, hogy szembemegy a célokkal – írja Heidi Hautala és Jávor Benedek.
Heidi Hautala és Jávor Benedek az Európai Parlament finn, illetve magyar képviselői. Mindketten a Zöldek/Európai Szabad Szövetség európai parlamenti frakciójának tagjai.
Az energiabiztonság kérdése a külső energiaforrásoktól való jelentős függésből, az energiaforrások diverzifikációjának hiányából, valamint az energiaárak ingadozásából adódóan kulcsfontosságú szerepet tölt be a közös európai energiapolitikában. Az orosz gázellátástól való függés kockázatát az EU energiapolitikája is széles körben elismeri, azonban az EU-ban végrehajtott orosz nukleáris befektetések hatásai nem kapnak kellő hangsúlyt az Európai Bizottság idén májusban megjelentetett, energiabiztonsággal kapcsolatos közleményében.
Az Európai Bizottság állítása szerint figyelmet igényel az a helyzet, hogy EU-n kívüli szereplők ellenőrzést gyakorolnak egyes stratégiai infrastruktúrák felett az EU-ban. Ez különösen igaz akkor, ha ezek a szereplők az EU-t ellátó legfőbb energiaexportőr országok állami cégei, nemzeti bankjai vagy pénzügyi szolgáltatói, melyek célja inkább az EU energiapiacára történő behatolás vagy a diverzifikáció megakadályozása, semmint az EU-s hálózat és infrastruktúra fejlesztése.”
Ha a Bizottság javasolt intézkedéseit nézzük ugyanakkor, úgy tűnik, a testület szemet hunyt az Európai Unió területén tervezett orosz beruházások hatásai felett.
Az orosz kormánynak a különböző energiavállalatokon keresztül megvannak az eszközei arra, hogy a puszta üzleti tranzakciókon túl is képes legyen hatást gyakorolni. A Roszatom tulajdonában állnak például nukleáris fegyvergyárak, kutatóintézetek és egyes nukleáris, valamint sugárbiztonságért felelős ügynökségek is. Kontinensünk nukleáris energiájának 40%-át ez a cég termeli ki. A globális viszonyokat tekintve a Roszatom piaci részesedése az urániumdúsításban 40%, míg a nukleáris fűtőanyag előállításban 17%.
Az Oroszországgal szembeni uniós szankciók ellenére, a finn kormány nemrég úgy döntött, hogy támogatja azt a tervet, amely alapján a Roszatommal együttműködésben új nukleáris erőmű épülne az országban. A projekt felelőse a finn Fennovoima konzorcium lenne, a részvények 34%-a pedig a Roszatom tulajdonában állna. Az 1200 megawattos reaktort szintén a Rusatom Overseas, a Roszatom egyik leányvállalata szállítaná.
Az erőműbe szállított fűtőanyagot legalább 10 évig a Roszatom biztosítaná. Ezt követően sem lesz egyszerű mással szerződni, mivel a fűtőelemek reaktorra szabottak. Ráadásul a Fennovoima nem fogadhatja el a Roszatom ajánlatát a kiégett fűtőelemek oroszországi feldolgozására, mert a finn törvény tiltja a radioaktív hulladékok vagy kiégett fűtőelemek exportját, annak ellenére, hogy valódi finnországi alternatíva jelenleg nem áll rendelkezésre.
Egy másik uniós tagállam, Magyarország két új 1200 megawattos reaktort rendelt a Roszatomtól, hogy a paksi atomerőmű termelését 120%-al növelje. Az építési munkálatokat közbeszerzési pályázat kihirdetése nélkül vezényelték le – ez egyértelműen vizsgálandó eset lenne az unió illetékes hivatalai részéről. A 12 milliárd eurós összköltségből 10 milliárd orosz kölcsön; az üzlet a teljes fűtőanyag-ciklusra szól.
Az Európai Bizottság épp erre figyelmeztet: „Oroszország megkerülhetetlen szereplő a nukleáris fűtőanyag-termelésben és átfogó befektetési szolgáltatásokat nyújt a teljes nukleáris ágazatban. Tehát különösen körültekintően kell eljárni azon befektetések esetében, melyek nem Európai Uniós technológiával, de az EU területén belül építendő új nukleáris atomerőművekre vonatkoznak. Biztosítani kell, hogy ezen erőművek nukleáris fűtőanyag ellátása ne kizárólag Oroszországtól függjön.”
A finn miniszterelnök, Alexander Stubb szerint az orosz nukleáris iparral való együttműködés épphogy csökkentené az energiafüggőséget Oroszországtól, mert az erőművet finn területen finn illetékesek üzemeltetnék. Valójában azonban az ilyen projektek gyengítik az európai energiabiztonságot, mert:
- növelik a technológia-függőséget
- az energiaellátást orosz nukleáris fűtőanyag-ciklushoz kötik
- rendkívül sebezhetővé teszik az európai energiaellátást az orosz állammal és a hozzá integrált módon kapcsolódó cégekkel kialakult pénzügyi kötelékek révén
A Bizottság kijelentette, hogy a tagállamok nukleáris befektetéseket érintő döntéseit európai szinten kell tárgyalni. Továbbá „a frissen szerzett tapasztalatok fényében” elismeri a „tájékozódás fontosságát a tagállamok és egy harmadik ország között kötendő kormányközi megállapodásokat illetően”, melyek „hatással lehetnek az energiaellátás biztonságára és diverzifikációjára.” Ugyanakkor úgy tűnik, a Bizottság elégedett a finn és magyar kormányok Oroszországgal nemrégiben kötött nukleáris együttműködési megállapodásaival.
Az Ukrajnában kirobbant válság következtében, néhány tagállam újragondolta a Roszatommal történő együttműködést: Bulgária elutasította egy második Roszatom-féle nukleáris atomerőmű megépítését, Szlovákia leállította, míg az Egyesült Királyság felfüggesztette a céggel folytatott tárgyalásait.
Egy átfogó energiapolitikának és energiabiztonsági stratégiának muszáj figyelembe vennie az európai energiainfrastruktúrában jelentkező pénzügyi és tulajdonjogi függőség kérdéseit."
Kockázatos volt a paksi hulladék szállítása - Paks szerint is
Egyre csodálatosabbak a fejlemények a paksi üzemzavari hulladékok Oroszországba szállítása körül. Egész tavasszal és nyáron arra próbáltam felhívni az illetékesek (Paks, OAH, minisztérium) figyelmét, hogy a sérült üzemanyagkazetták vasúton való áttolása a háborús Ukrajnán súlyos biztonsági kérdéseket vet fel, amelyeket meggyőződésem szerint nem vettek kellően komolyan. Akkor - ha egyáltalán kaptam bármilyen szűkszavú választ -, azt magyarázták, hogy nem, nincs biztonsági probléma.
Majd szeptemberben váratlanul repülővel hozták a friss fűtőanyagot a Paksi Atomerőműbe. Ennek kapcsán levélben kérdeztem a paksiakat, hogy vajon mi indokolta, hogy a szokásos vasúti transzport helyett ezúttal a - drágább - repülőgépes szállítás mellett döntöttek?
Megkaptam a választ. Nos, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. szerint az Ukrajnában kialakult helyzet miatt biztonsági kérdések okán került erre sor. Azaz szerintük is helyzet van Ukrajnában, és ez biztonsági kockázatot jelent - és nyilván jelentett már július-augusztusban, a szállítás időszakában is, amikor vígan vonatoztattuk a sérült kazettákat az ukrán válság egy, a jelenleginél élesebb szakaszában. De nem baj, mert a friss fűtőelemek légi szállítása nem volt sokkal drágább, mint ha vonaton hozták volna.
Kedves Paksi Atomerőmű Zrt! Tudják Önök, hogy mit csinálnak? Vagy legalább azt, hogy mit beszélnek?
A levél a képre kattintva megnyitható.
Támogatást a tényfeltáró újságírásnak!
Átláthatóság – ez az Unió egyik alapelve. Alapkövetelmény ez az uniós intézmények működését illetően, és az EU döntéshozói igyekeznek is ezt a több mint 500 millió európai polgár életét befolyásoló valamennyi tevékenységre kiterjeszteni. Azonban elég csupán egy pillantást vetnünk az EU legfrissebb antikorrupciós jelentésére, láthatjuk, óriási a probléma. A Bizottság becslése szerint a korrupció évi 120 milliárd eurós veszteséget okoz az Unió gazdaságának, ami alig kevesebb, mint az EU egész költségvetése. A jelentés a probléma számos okát elemzi, ajánl intézményi megoldási lehetőségeket is az egyes tagállamoknak, de önmagában ez édeskevés. Az Unió csalás elleni hivatala (OLAF) érdemi jogkörök hiányában egy béna kacsa hatékonyságával küzd a nyilvánvaló korrupciós esetekkel.
Az OLAF brüsszeli épülete
Ez nem maradhat így, de a korrupció elleni harcban nem csupán a hatóságoknak van feladatuk. Be kell vonni azokat is, akiket nem kötnek gúzsba hivatali protokollok, kötelességek. Ahogyan azt mindannyian sejtjük, a korrupciós ügyek – pláne ha több országot és az EU-t is érintő ügyről van szó – igen szövevényes történetek. Hónapokig tartó nyomozással, alapos tanulmányozással lehet ezeket feltárni, és végül megismertetni a közvéleménnyel. A tényfeltáró újságírók és portálok partnereik mindazoknak, akik erősíteni akarják az EU transzparenciáját. Elég, ha csupán a legutóbbi esetre gondolunk, amikor tényfeltáró újságírók luxemburgi cégeken keresztül történő „adóoptimalizálási” módszert fedtek fel. Ők azok, akik szívós munkával, ha kell közérdekű adatok kiperelésével, hatékonyan képesek leleplezni, és nem utolsósorban a hírfogyasztók számára érthető módon közzétenni a korrupciós ügyeket. Amennyiben az EU komolyan gondolja a korrupció elleni harcot, partnerként kell, hogy tekintsen ezekre az orgánumokra. Nincs helye gyanakvásnak, nem elég csupán deklarációkat tenni, el kell érni azt, hogy az Unió hathatós és kézzelfogható segítséget adjon számukra. Ezért is érthetetlen számomra, hogy az Európai Bizottság miért húzta ki a 2015-ös költségvetésből a tényfeltáró újságírás egyébként igen szerény – másfélmillió eurós – összegű támogatását. Ez aprópénz a költségvetés egészéhez képest, mégis, egy igen súlyos állásfoglalás. Elfogadhatatlan számomra, hogy a hivatal útvesztőiben egy ilyen jelentőségű és jelzésértékű támogatás ügye elsikkadt, ezért mindent el fogok követni annak érdekében, hogy kiderüljön, miként történhetett meg ez. A költségvetési támogatás visszaállítását kezdeményező módosító indítványunk nem kapott támogatást, de ezzel nincs vége. Minden erőmmel azért fogok küzdeni, hogy az EU hatékonyabban működjön együtt a tényfeltáró újságírókkal és legalább a korábban meglévő támogatási összeg visszakerüljön a költségvetésbe. Mindenkinek szemet szúrt, hogy az év elején publikált uniós antikorrupciós jelentés csak a tagországokkal foglalkozott, hiányzott belőle az uniós intézmények integritásáról szóló fejezet. Nem támasztotta alá a Bizottság átláthatóság iránti elkötelezettségét, hogy a hiányzó 29. fejezet elkészítése a Transparency Internationalra maradt. A tényfeltáró újságírásnak szánt támogatás elsüllyesztése sem vet jó fényt a Bizottságra ebből a szempontból. A Bizottságban azonban azóta őrségváltás történt. A luxemburgi eset tükrében a Bizottság új elnökének még nagyobb a felelőssége. Itt a lehetőség Juncker számárára, hogy bizonyítsa, az ország ex-miniszterelnökeként sem kíván falazni az adóelkerülőknek, és támogatni kívánja azokat, akik a több országot érintő botrányt leleplezték.
Nem tudják mit tettek idén nyáron?
Azaz nem baj, hogy végleges lerakásra szállítottuk ki a cuccot, mert szerinte azzal, hogy átadtuk az oroszoknak, minden felelősséget áthárítottunk rájuk. Szerinte az, hogy a kiégett fűtőelemből Oroszországban különítik el a még felhasználható anyagokat és a hulladékot, azt jelenti, hogy Magyarországon nem képződött hulladék. Hogy a 2011/70/Euratom irányelvben megfogalmazott végső felelősség alól mi mentesülünk. Ha ez valóban így lenne, akkor az egész irányelvnek nem lenne semmi értelme. De nincs így. Azért a hulladékért is felelősek vagyunk, amit Oroszországban vonnak ki a Magyarország által kiküldött sérült üzemanyagkazettákból. A fűtőelemek kiszállítása tehát megintcsak jogszerűtlen volt.
Képviselői mandátumom első napján az Európai Bizottságot kérdeztem, hogy akkor még tervezett szállítás megfelel-e az úniós szabályoknak egy írásbeli kérdéssel és a szállítást követő kérdésemre adott válaszában a bizottság tájékoztatott, hogy "hívatalosabb" szintem folytat a kérdésről párbeszédet a magyar hatóságokkal.
Azóta, a jogi helyzet tisztázása érdekében ismét az Európai Bizottság Energiaügyi Főigazgatóságához fordultam, tájékoztat
Összességében nehéz elhinni, hogy a magyar nukleáris döntéshozatal valóban a mellébeszélésen, hazudozáson, ijesztő kockázatvállalási hajlamon és a jogszabályok bámulatosan rugalmas értelmezésén alapul. Pedig a helyzet szemmel láthatólag ez. És még abban sem tudnak megegyezni, hogy mit is mondjanak a nyilvánosságnak - leszámítva azt, hogy lehetőleg semmit. Ők fogják építeni a két új paksi blokkot is.
És persze csak remélni tudom, hogy mindezt az Európai Bizottság ezt nem fogja tétlenül végignézni.
Feliratkozás
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek
Utolsó kommentek