Halászléfőzés Gazdagréten
Múlt szombaton a tavaszi XI. kerületi harcostársakkal, valamint a Kockásfülű Nyúllal részt vettünk a gazdagréti halászléfőző versenyen - tekintve, hogy pártok nem indulhattak, csak versenyen kívül, az Un certain regard kategóriában. Bajai gyufatésztás halászlénk ennek…
Abszurd a pesti Broadway-n: mit kell itt kivágni?
Együttes helyszíni bejárást tartottak ma a Főkert és a civil zöldek képviselői a Nagymező utcai platánok között. Az eseményen a fakivágási ügy abszurd fordulatot vett: kiderült, hogy senki sem tudja, pontosan melyik fákat akarják eltávolítani. Mint nemrég…
Legyen főpolgármester-jelölti vita!
A Lehet Más a Politika főpolgármester-jelöltje nyilvános vitára hívja szeptember második felére a másik három párt jelöltjét, hogy a budapestiek első kézből tudhassák meg, hogy a jelöltek mit gondolnak a város állapotáról, és hogyan kívánnak XXI. századi választ adni…
Nagymező utca: fanyűvés a kampányban
Egészségesek a Nagymező utcai fák, amelyeket pedig éppen „rossz állapotukra” tekintettel vágatna ki a főváros szakbizottsága. A fák valójában a mélygarázsépítési projekt útjában állnak. A Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési és környezetgazdálkodási…
Utolsó kommentek