Jávor Benedek
blogja

"Trafiktőke és extraprofit"-rovat

Egykori küzdelem a trafiktőke ellen (kép: wekerletelep.hu)

Írásbeli kérdéssel fordultam Németh Lászlóné fejlesztési miniszterhez, hogy segítsem a kormányt a pofátlan extraprofit, és a burjánzó trafiktőke elleni harcban.

                                                                                                              Írásbeli választ igénylő kérdés

 Dr. Kövér László

az Országgyűlés elnöke részére

 Helyben

Tisztelt Elnök Úr!

 „Fel kíván-e a Kormány lépni a pofátlan extraprofittal szemben, és ebből kárpótolni a kisemmizett trafikosokat?” címmel a Házszabály 91.§-a alapján írásbeli választ igénylő kérdést kívánok benyújtani

 Németh Lászlóné Nemzeti Fejlesztési Miniszterhez.

Tisztelt Miniszter Asszony!

Bizonyára Ön is tisztában van azzal, hogy a Második Orbán Kormány hadat üzent a pofátlan extraprofitnak, és a magyar emberek helyett a jogosulatlan extraprofit megsarcolásával kíván a magyar emberek érdekében lépéseket tenni a magyar emberekkel. Ugyancsak szembeszállt a Kormány az eladósodással, amely polipként ráfonódott az életünkre. Miután ebben a küzdelemben csak az átfogó támadás lehet sikeres, ezért ezúton szeretnénk figyelmeztetni Önt arra, hogy az életünk minden területén – az oktatástól a közlekedésen át a dohánytermékek forgalmazásáig – le kell győzni az adósságot. Ön bizonyára azt is jól tudja, hogy – bár Varga Mihály néhány hete határozottan cáfolta a megszorító intézkedések szükségességét – mára a nemzetközi ármánykodás következményeként újabb megszorító csomag bevezetése vált szükségessé. A költségvetési hiánycél teljesítésének terhei természetesen a Kormánnyal egyetértésben szerintünk is az emberek helyett az extraprofitot kell, hogy sújtsák. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani Önnek.

Úgy látjuk, hogy az Ön figyelmét elkerülte az a módosító javaslat, amely a dohányboltokban érvényesített kereskedelmi árrést 10 százalékban állapítja meg. Az árrés 2,5 szeresére emelése, a forgalmazható termékek körének már-már parttalan kiterjesztése ugyanis a szerződési körülmények olyan, lényeges megváltozását jelenti, amely egyrészt jogosulatlan extraprofithoz juttatja a trafiktőkét, másfelől megalapozzák a koncessziós szerződés felülvizsgálatának lehetőségét. Figyelmébe ajánljuk ezért, hogy a magyar kultúra (Nemzeti Kulturális Alap) vagy a magyar tudomány (Kutatási és Technológiai Innovációs Alap) sajnálatos megszorítása helyett a trafiktőke pofátlan extraprofitjának csökkentésével biztosítsa a költségvetési hiánycél teljesítését. Ennek érdekében, az államadósság elleni küzdelem céljaira tekintettel javasoljuk a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény szerinti dohánytermékek kiskereskedelmi jogosultság átengedésére kiírt nyilvános koncessziós pályázatokban kikötött koncessziós díjak megemelését. Mivel a Nemzeti Ügyek Kormánya közismerten az egyszerű megoldások híve, sok, a magyar lélektől idegen tudományoskodás és álszakértői elemzés nélkül javasoljuk egyszerűen és egyenes gerinccel a koncessziós díjakat is 2,5-szeresükre emelni.

Kérdezem tehát Öntől, nem tartja-e a fentiek alapján célszerűnek elvenni az indokolatlan extraprofitokat a Nemzeti Dohányboltoktól, hogy a dohánylobbi extraprofitjához ezentúl ne járuljon hozzá feleslegesen a magyar adófizetők pénze. A magyar állam érdeke, hogy az államadósság elleni harcban folytatott küzdelemben a kereskedelmi árrés emelésével arányosan a koncessziós díj mértéke is növekedjen. E lépés következtében több pénz juthatna gyógyításra és egészségmegőrzésre, ezzel az emberek általános egészségügyi állapota is javulhat, csökkenhet a munkától betegség miatt távol töltött idő, amely összességében szintén jó hatással van az államadósság újratermelődésének megakadályozására.

Indokolt ez a lépés már csak azért is, hiszen a második Orbán Kormány gazdaságminisztere már sokszor és sokhelyütt hangsúlyozta, ha van egy világos gazdaságpolitikai vízió, és az azzal járó – egyébként az ország javát szolgáló és a versenyképességet javító – váratlan, és előre kiszámíthatatlan lépések egyes szektorokban, cégeknél profitkiesést okoznak, az nem a bizonytalan, kiszámíthatatlan gazdaságpolitika jele, hanem éppen a világos vízió megvalósulását bizonyítja.

Tekintetbe véve Miniszterelnök Úr aggodalmát a trafikkoncessziót el nem nyerő, korábban ilyen tevékenységet folytató polgártársaink sorsáért, felvetjük azt is, hogy a koncessziós díj megemeléséből fakadó forrásokat egy, a trafikkárosultak megsegítésére létrehozandó Alap felállítására lehetne fordítani, így téve eleget Miniszterelnök Úr elkötelezettségének ügyük iránt.

Mindezzel kapcsolatban kérdezném a Miniszter Asszonyt, hogy

• Tervezi-e a koncessziós szerződések felülvizsgálatát, a pályázatban meghatározott koncessziós díjak 2,5-szeresére emelését? 
• Az államadósság elleni harc jegyében szándékukban áll-e a koncessziós díj fix, nettó összegét a szerződés hatályba lépését követő, évenkénti felülvizsgálat során a szerződésben meghatározott maximumig, a fogyasztói árindex kétszeresének megfelelő százalékos mértékkel megnövelve megállapítani?
• Kívánja-e jogosulatlan extraprofitok megnyirbálásából fakadó bevételeket egy, trafikkárosultak megsegítésére létrehozandó Alap felállítására fordítani?

Várom válaszát!

Budapest, 2013. május 15.

Jávor Benedek

független

A Közgép és a szólásszabadság

T. Ház! Kérem mentelmi jogom felfüggesztését.

„Mutyigyár!”, „Itt tűnik el a pénzed!”, „Elég volt az oligarchákból!”. Sokan vannak Magyarországon hasonló a véleménnyel az Orbán-Simicska rendszer talpkövéről, a Közgépről. Tavaly nyáron mi a nyilvánosság előtt ki is mondtuk, hogy mit gondolunk. A Közgép telephelyén tartott tiltakozó megmozdulásunk („Közgép-foglalás”) tábláin egyértelművé tettük, hogy véleményünk szerint miként működik a rendszer, és mi a Simicska-birodalom ékkövének szerepe benne. Most  majd kiderül, hogy ez a vélemény elmondható-e ma Magyarországon.

A rágalmazás (fotó: www.delhir.hu)

A demonstrációt követően az igazságszolgáltatás már megpróbált lebeszélni minket a hasonló akciókról. A részt vevő aktivistákra változó, a képviselőkre egységesen 100 ezer forint szabálysértési bírságot szabott ki – jóllehet ennek jogalapja többszörösen is megkérdőjelezhető volt (pl. előbb cipeltek el a rendőrök, az intézkedésnek való ellenállásra hivatkozva, minthogy ezt az intézkedést megalapozó birtokvédelmi határozat megszületett volna).

De az oligarcha-kormányzás nem nyugszik. Újabb forduló készül a lassan egy éves ügyben. A Közgép feljelentése alapján rágalmazás miatt magánvádas büntető ügyben kellene május végén újra bíróság elé állnunk. Ami teljesen abszurd. A rágalmazás tényállása csak magánszeméllyel szemben áll meg, a jog cégekkel szemben nem ismeri ezt az alakzatot. Nem akarok ötleteket adni, de legfeljebb Simicska Lajos perelhetne rágalmazásért, ő azonban eddig nem tette.

Az Orbán-rendszert fenyegető veszély (fotó: hir24.hu)

További probléma is van. Az akcióban részt vevők jó része parlamenti képviselő, és büntető ügyben csak akkor járhatnak el velük szemben, ha az Országgyűlés mentelmi jogukat felfüggeszti. Láttunk már hasonlót. 2011. december 23-án a Fidesz akkori lépései (pl. az új választási törvény, az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek elfogadása) elleni tiltakozásul mintegy harmincan, köztük az akkori LMP-frakció jelentős része, a parlament bejárataihoz láncoltuk magunkat. A demonstrálók elleni fellépés akkor is teljesen abszurd hivatkozással, személyi szabadság korlátozásának gyanújával indult el. A lehetetlen gyanúsítás pillanatok alatt összeomlott volna a bíróságon, amit a kormányoldal nem engedhetett meg: egy, az érintettek által elutasított, rendkívüli közkegyelmi törvény elfogadásával mentesítették a demonstrálókat a jogkövetkezmények alól, amivel annyit értek el, hogy a rendőrség által megfogalmazott alaptalan gyanúsítást azóta sem mondta ki tévesnek semmilyen fórum (emiatt az akkori aktivisták a strasbourg-i emberi jogi bírósághoz fordultak, ahol folyik az ügy tárgyalása).

A jelenlegi közgépes ügyben a bíróság Kövér László házelnökhöz fordult, kérve az érintett képviselők mentelmi jogának felfüggesztését. Jóllehet a mentelmi jog a képviselői véleménynyilvánítás szabadságának egyik fontos garanciája, és a politikai tevékenység ellehetetlenítésének gátja; ebben a helyzetben egyet tehetek: kérem az Országgyűlést, hogy adjon ki a bíróságnak, hogy lefolyhasson ez a per. Egyrészt az akciót aktivistákkal közösen hajtottuk végre, akikre nem terjed ki a mentelmi jog védelme. És amit együtt kezdtünk el, azt együtt is csináljuk végig. Ezért mondtunk le az akció helyszínén mentelmi jogunkról a szabálysértési eljárás kapcsán (büntetőügyben csak a parlament függesztheti azt fel), és így vált lehetővé a szabálysértési bírság kiszabása. A demonstráción részt vevő aktivistáknak tudniuk kell: számíthatnak ránk az ügy teljes lezárultáig, és ennek a nonszensz eljárásnak a legvégéig közösen lépünk fel.

Másfelől a 2011 decemberi Kossuth téri, és a tavalyi közgépes akciónk kísérlet volt arra is, hogy a polgári engedetlenség Magyarországon alig-alig ismert eszköztárát a demokrácia védelmének szolgálatába állítsuk. A polgári engedetlenség szerves része az is, hogy a fellépés esetleges jogkövetkezményeinek tudatában vagyunk, és azokat vállaljuk.

Harmadrészt véget kell vetni az ilyen lehetetlen eljárásoknak. Tűrhetetlen, hogy közkegyelmi jogbuherálással, mentelmi jog fenntartásával meneküljön el az Orbán-Simicska-rezsim az elől, hogy bíróság mondja ki: a velük szembeni ellenvélemények kifejezésére adott zsigeri reakcióik összeegyeztethetetlenek a jogállamisággal, és ütköznek a magyar joggal.

Végül negyedsorban itt az ideje, hogy bíróságon derüljön ki: a közbeszerzéseket zsinórban nyerő, gyanúsan túlárazott vasútfelújítások sorát kivitelező, a gazdaság szinte valamennyi szegmensébe legalább is a nevével  (és profitrészesedésével) beférkőző Közgéppel kapcsolatban kimondható-e nyilvánosan a korrupció gyanúja. Vagy Magyarországon bírói tilalom alá esik annak az egyszerű ténynek a kimondása, hogy a király meztelen. Hogy a lózungok és a nemzetiszín szósz mögött a rendszer egyetlen valódi természete a trafikmutyizó, közgépező, lenyúlós nyomulás. Minden más csak díszlet ennek elfedésére.

Európa: ide tartozunk

A mai Európa nap kapcsán a Népszabadságban megjelent cikkem:

Európa Nap az Erzsébet-hídon (forrás: RTL Klub)

„2002 óta az is meghatározó irányvonala a magyar kormányzati politikának, hogy minden kellemetlenségért a külső tényezőket, azon belül is előszeretettel az Európai Uniót kell hibáztatni. A felelősség folyamatos hárítása, a hazugságok megtették a hatásukat: a felmérések tanúsága szerint ma Magyarország rendelkezik a 2004-ben csatlakozott országok közül a legnegatívabb unió-képpel, pedig a belépéskor még az egyik leginkább Európa-párti új tagállamnak számítottunk.” – kopognak e sorok a Fidesz 2009-es EP-választási programjában. A jelenlegi kormánypárt akkor még tökéletes helyzetanalízisét tudta adni annak (felelősségáthárítás, hazugságok, Európa félrevezetése), amit ma kormányon képvisel. Amivel azonban a korábbi kormánypártokat vádolta, azt most politikája fő csapásirányává tette. Közös elem a 2009-es és 2013-as Fideszben, hogy számára az Európai Unió szemmel láthatóan csak egy belpolitikai eszköz; egy, az aktuális hatalmi viszonyokhoz és célokhoz rendelt „áldás”, vagy mint napjainkban: „átok”.

Május kilencedike Európa napja. Hatvanhárom éve Robert Schumann ekkor tette történelmi javaslatát az Unióhoz vezető első lépésnek tekinthető Szén- és Acélközösség létrehozatalára. Magyarország kilenc éve tagja ennek a közösségnek, amelynek eredeti célja az európai országok előtt álló feladatokról való közös gondolkodás, és a konfliktusok békés rendezése. Európa-napon érdemes átgondolni, hogy ezeken a pillanatnyi belpolitikai érdekek vezérelte kampányokon túl, mit is jelent Magyarország számára Európa, és mit tesz hozzá, vagy mit vesz el nemzeti érdekeink érvényesítéséhez a Fidesz szabadságharca.

Ma a kormánypárt azt próbálja beleverni az ország fejébe, hogy nemzeti szuverenitásunk alapja az Európával szembeni szabadságharc. Veszélyes vállalkozás, több szempontból is. Hiszen amikor a kormányzat az Európai Unióval kerül konfliktusba, akkor országunk történelmével és polgárai érdekével kerül szembe – ezt pedig nehezen viseli. Ma egy lelke mélyén unión kívüli kormány áll szemben egy, a lelke mélyén az unióval közös történelmet alakító állampolgári közösséggel. Az uniós csatlakozást követő évtizedben ugyanis a lelkesedés visszaesése ellenére sem változott a magyarok „orientációs pályája”, jelenleg is a polgárok többsége Európához, az Unióhoz akar tartozni.

Ez a támogatás történelmileg is megalapozott. Az államalapítás óta hazánk történelmének jelentős sorsfordulói is Európához, a nyugathoz tartozással kapcsolatosak. Szabadságharcainkat nem Európával szemben, hanem az Európához tartozni akarás jegyében vívtuk. 1956-ban az ország egy olyan keleti, despotikus, elnyomásra szakosodott politikai osztály és rendszer ellen lázadt fel és folytatta szabadságharcát, amely a nyugatban „tőkéseket”, „imperialistákat”, és a függetlenséget eltipró elnyomókat látott. Meglepően ismerős szavak a Békemenet világában is. Az európai bürokráciának kokik és sallerek mentén üzengető miniszterelnök valójában moszkovita nyelven beszél Brüsszelről, amelyet egyébként új Moszkvának tart. Ez az ellentmondásosság végighúzódik a keletre nyitás zavaros politikájában is.

Holott a II. világháborút követő konszenzus, maga az Európa-vízió teljesen ellentmond az orbáni euroszkepticizmus és Európa-ellenesség határán táncoló gondolkodásnak. Az Európa-vízió ugyanis nem az azeri káderdiktatúrákkal történő üzletelésben áll. Sem a „nemzeti” oligarchia demokrácia és alkotmányellenes jogalkotással körülbástyázott, Móricz uram-bátyám-világát feltámasztó, feudalisztikus uralkodását célozza. Az Orbán-Simicska rezsim valójában egy Európai Unión kívüli „sziget”, oligarchikus világ, amely az Unión belül tartósan nem stabilizálható. Külpolitikája csak növeli hazánk gazdasági kiszolgáltatottságát, sőt hozzájárul ahhoz, hogy rajtunk kívül további országok, térségek, sőt akár egy egész kontinens energetikai vagy egyéb gazdasági bizonytalanság állapotába kerüljenek. Az Európai Unió államai számára – így nekünk, magyaroknak is – az Unió lényege a közös alapértékekbe és jogállami keretekbe vetett hit, amelyet közösen alakítunk ki, és amelyet mindannyian elfogadunk érvényesnek. Orbán ebből a konszenzusból akarja kiszakítani hazánk történelmét, hogy bizonytalan körvonalú államkapitalista-oligarchikus rendszere Magyarországot a Kelet Nyugattal szembeni zsarolási eszközévé tegye. 

Robert Schumann

Szomorúan, de meg kell állapítanunk, hogy jelenleg az Unió a leghatékonyabb gátja a kormány demokráciakorlátozó nyomulásának is, és mint ilyen a politikai szabadságjogok megőrzésének garanciája is. Ma a magyar polgárok demokratikus alapjogait főképp Brüsszel miatt nem lehet a jelenleginél is erőteljesebben csorbítani. Az 1989-90-ben kivívott – és persze számos kudarccal tarkított, de mégiscsak – szabadság védelmében Brüsszel és a Lendvay utca közötti küzdelemben nem az a felállás, amit a Békemenet legendáriumában kőbe véstek.

Az orbáni unióellenes politika ráadásul egy egyébként is elszabadult világban Magyarországot sérülékennyé és kiszolgáltatottá teszi az oligarchikus gazdasági „külkapcsolatoknak”, a globális gazdaság gigantikus állami és vállalati szereplőinek, melyekkel szemben Magyarország önmagában képtelen az érdekeit hatékonyan érvényesíteni. Az azeri baltás gyilkos nyilvános hőssé avatását nem hogy megakadályozni nem tudták, de még csak néhány hónap haladékot sem tudtak elérni, hogy ne legyen akkora a botrány. Milyen tárgyalási pozíciója van akkor valójában Orbánnak Putyinnal, Kínával vagy a Gazprommal szemben?   Semmilyen; a kormányfő keleti álma egyszerű szappanbuborék, amely ugyanakkor valós veszélyeknek teheti ki az országot, nemzeti érdekeink elárulása.

Az Uniónak természetesen ebben a gyorsan alakuló világban magának is változnia kell. Hibáiból le kell, hogy vonja a tanulságot. Az európai válságkezelés ténylegesen túl sok kudarcot sorakoztat fel. Új Európára van szükség, amely a puszta pénzügyi egyensúlytalanságok mögött húzódó mélyebb krízisre is reagál. Amely felismeri a centrum és az uniós félperiféria országainak eltérő gazdasági-társadalmi problémáit, és mindkettőre megoldást kínál. Egy globális piacoknak kitett Európának újra kell szőnie szolidaritáshálóját. Ennek része a pénzügyi szabályozás és felügyelet reformja, új banki normák lefektetése és alkalmazása éppúgy, mint az Európai Unión belüli egyenlőtlenségek méltányos kezelése.

Európa csak akkor erősödhet meg napjaink globális versenyében, ha ezekre a tényekre tekintettel lesz napi „működése” során, ha az érintett országuk maguk vesznek részt felzárkózási folyamataik kidolgozásában, ha a „kis államok” nem recepteket kapnak, hanem az országok közösen főznek. Ennek a nemzeti érdeknek a képviseletére pedig egy olyan kormányra van szükség, amelyik az Európai Unióban nem oligarcháknál landoló pénzes zsákot lát, hanem világos és párbeszédképes, hazánkra szabott javaslatokat tud az asztalra tenni.

Az Unió ugyanis a kölcsönös függőségek egy olyan rendszere, amely nem kiszolgáltat, hanem, ha képesek vagyunk rá, lehetőséget ad, hogy élhessünk szabadságunkkal. Ma a szabadságunkat például a pénzügyi szabályozatlanság, határokon átívelő bűnözés, a globális klímaváltozás, egyes politikusok – hazánk esetében a kormánypártok – önkénye, jogállami rendet nem ismerő hatalomtechnikai túlkapásai fenyegetik. Nemzeti érdekünk, hogy ezekkel a globális és helyi „ügyekkel” egy erős, egymás problémáira kellően nyitott Európa legyen képes megfelelő, és polgárainak biztonságot adó választ adni.

Az uniós kötelékben nincs helye, és tartósan nem stabilizálható egy olyan kormányzat, amely nem tűri, hogy szuverenitását korlátozzák, amikor azt állampolgárainak érdeke ellenében használja. Az a világ viszont, ami kívül áll Európán, az kívül áll Magyarországon, kívül áll a magyar történelmen. Orbán-Simicska rendszernek nincs helye az Európai Unióban. Magyarországnak viszont igen.

„Haza csak ott van, hol jog is van” - a Tavares-jelentés magyarul

Csak baj van a portugálokkal...

Nem elég a Drechsler-palota ügye, ma hozzák nyilvánosságra a Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által rapportőrként jegyzett jelentéstervezetet a magyar demokrácia állapotáról. Én Orbán helyében körmére néznék a portugál antiszittya mozgalomnak, nyilvánvalóan valamilyen magyarellenes luzitán összeesküvés ütötte fel a fejét az Atlanti-parti homokban.

A képre kattintva olvasható, emészthető, értékelhető a teljes jelentés.

Itt pedig Rui Tavares beszél a jelentésről.

Megelőző hatályú jogalkalmazás

2010 óta életünk és jogalkotásunk szerves részévé vált a visszamenőleges hatályú jogalkotás, amikor jogkövető állampolgárként már akkor alkalmazkodnunk kéne egy szabályozáshoz, amikor azt még meg sem alkották. Csak később fog kiderülni, hogy a frissen meghozott törvényi rendelkezés a jogalkotó szándéka szerint már korábban is érvényben volt, és kiterjedt a múltban végzett cselekedeteinkre. (Ha a kedves olvasó nem teljesen érti a dolgot, ne bánkódjon, nem vele van a baj.)

Az országos zöldhatósággal folytatott küzdelmünk során azonban ehhez képest is új elemmel gazdagodott „a korábban elképzelhetetlen, ma a dolgok természetes folyása” nevű halmaz. Az új jelenséget talán „megelőző hatályú jogalkalmazás” néven lehetne a NER tartópilléreinek lajstromába venni. Az OKTVF-en zajló botrányszagú ügymenet pontos megismerése céljából több adatkéréssel fordultunk a hatósághoz. Március 19-én Szilágyi László a 90 napon túl teljesített engedélykérelmek, és az OKTVF-fel szemben 2011-2012-ben indított bírósági eljárásokról kért tájékoztatást. A hatóság válasza – amely a törvényileg előírt 15 napos határidőt bő kétszeresen meghaladva, április 23-án került postázásra – elutasító (az elutasító határozatot ráadásul nem is 15, hanem 8 napon belül kellett volna meghozni, így tehát már négyszeresen lépte túl a hatóság a törvényi határidőt – infoszabadság törvény 30.§  (3) bekezdés).

Az is megérne egy beszélgetést, hogy a válasz szerint a hatóság nyilvántartási rendszere nem alkalmas arra, hogy kigyűjtsék a 90 napon (tehát a törvényi határidőn) túli engedélyezési eljárásokat. Ezen a ponton ha szabadna javasolnom egy közbeszerzési eljárás kiírását új elektronikus nyilvántartó-rendszer beszerzésére. Olyanra, amely 2013-ban képes megbirkózni azzal a viszonylag egyszerűnek mondható feladattal, hogy az ügyek közül kiszűri azokat, amelyeknek érkeztetési és kiadási dátuma között 90 napnál több telt el. Ha a Közgép ilyet nem tudna szállítani, érdemes lehet megpróbálkozni a piacon szereplő, és az elvárásnak megfelelni képes számos magyar vagy nemzetközi cég termékével. Jó, vezesse a szállító konzorciumot a Közgép, és vegyen le belőle 15-20 százalékot, a beszerezhető termék még így is működni fog.

A bírósági eljárásokkal kapcsolatos kérdés megtagadása azonban azonban több szempontból aggályos.

Törvényt sért a hatóság azzal, hogy – bár jelzi, hogy sokba fájna nekünk ez az adatkérés – nem határozza meg, hogy mekkora összegű költségtérítést számítana fel az adatszolgáltatásért (infoszabadság törvény 29.§  (3) bekezdés).

Törvényt sért a hatóság az adatkérés megtagadásával, hiszen a jogszabály nem teszi lehetővé, hogy az adatkérés terjedelmére való hivatkozással általánosan megtagadja az adatszolgáltatást, csak akkor, ha a megtagadás alapjául szolgáló közérdek nagyobb súlyú a közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítéséhez fűződő közérdeknél (infoszabadság törvény 30.§  (5) bekezdés). Maga az OKTVF is bizonytalan ebben a kérdésben, hiszen az általam április 4-én benyújtott adatkérésre adott (és szintén a 15 napos határidőt messze túllépve, április 30-án postázott) válaszában szűkszavúan ugyan, de nyilatkozik a folyamatban lévő perekről, miszerint 327 db közigazgatási és 8 db munkaügyi per folyik jelenleg a főfelügyelőség ellen. Hogy ennél részletesebb adatszolgáltatás sem okozna megoldhatatlan problémát, azt jelzi, hogy a Szilágyi László által a területi felügyelőségekre küldött adatkérések közül a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és vízügyi Felügyelőség képes volt előállítani egy olyan listát, amely az illetékességi területével kapcsolatos, a felügyelőségekkel szemben indított közigazgatási perek listáját tartalmazza. (Az már csak hab a tortán, hogy az OKTVF szerint neki nincs tudomása a területi szervekkel szemben folyó perekről, miközben a Felső-Tisza-vidéki felügyelőség válasza szerint közigazgatási bírósági felülvizsgálati eljárásokban az alperes minden esetben a főfelügyelőség. Ezt talán a főfelügyelőséggel is valakinek közölnie kéne.) Ráadásul kénytelen vagyok észrevételezni, hogy az átkos elmúlt nyolc évben, jóllehet számos problémával kellett szembenéznünk a zöldhatósági rendszer háza táján, de ezeket a nehézségeket részben éppen azért tudtuk detektálni, mert a rendszer a jelenleginél sokkal átfogóbb adatkérésekre is pontos, tényszerű adatokat szolgáltatott. Amelyek alapján a Védegylet kutatásának keretében világos, mintegy 70 oldalban összefoglalt képet kaptunk a hatósági rendszer működéséről.

Hogy mindehhez képest a Tolnainé azzal utasította el Szilágyi László adatkérését, hogy túl terjedelmes a kért adat, aligha értelmezhető másképp, mint hogy április 23-án kelt válaszában már alkalmazta a parlamentnek Cser-Palkovics András és Vas Imre képviselők által április 28-án benyújtott, és rendkívüli sürgős eljárásban 2 nap alatt, április 30-án el is fogadott (de a köztársasági elnök által máig alá nem írt) törvénymódosítását. Ez a szégyenteljes javaslat teszi lehetővé ugyanis a terjedelmi okokra hivatkozva az adatszolgáltatás megtagadását, miszerint "A közérdekűadat megismerése iránti igény teljesítése nem eredményezhet a külön törvényben szabályozott ellenőrzőszervek ellenőrzési jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést és adatkezelést." A zseniális Tolnainé tehát nem csak a környezetvédelmi hatósági munka területén hozott forradalmian új időszakot, de képes volt olyan precedenst teremteni, ami alig belátható horizontot nyit meg a Fidesz-kormány előtt: a jogalkalmazás területén messze kora előtt járva, jövőben benyújtandó törvényeket is képes az alkalmazott jogrendszer részévé tenni. Én ezen a ponton megemelem a kalapom. A megelőző hatályú jogalkalmazás feltalálásával, olyat alkotott, ami ki kell hogy vívja földhözragadt képzelőerőnk csodálatát. A NER-ben a képzelet valóban csak követi a valóságot.

Ki győzhet 2014-ben?

Trafikmutyi, az információs törvény rapid módosítása, nőverő képviselő. Ha valaki egy pillanatra elbizonytalanodna, a kormány képes három napon belül bebizonyítani, hogy kormányváltásra van szükség, szinte bármi áron. Az ellenzék számára feltett kérdés nem is ez, hanem az, hogy ez hogyan valósítható meg. Széles körben elterjedt vélemény, hogy ennek útjában pillanatnyilag egyetlen akadály áll: az összefogás hiánya. Minél nagyobb az összefogás, annál nagyobb lesz a győzelem is. És ha egyszer létrejött a Nagy Ellenzéki Egység, már csak hátra kell dőlni, és várni, hogy a Fidesz összeomoljon a választáson.

Ezt a véleményt a legkristálytisztábban Gyurcsány Ferenc szájából hallhattuk, május elseje alkalmából. „Szükség van Bokrosra, Kunczére, Fodorra, a szociáldemokratákra, Schmuckékra, a Szemára, a DK-ra” – állította tegnap a Városligetben. Mindezeknek egy közös listán kell indulniuk, és így kell harcba szállniuk az Orbán-rezsimmel, hogy győzhessenek. Nem kétséges, hogy ez a vélemény sokak vonzalmával találkozik az ellenzék szereplői és szimpatizánsai részéről.

Fájdalom azonban, de a fenti gondolatmenet amennyire tetszetős, éppannyira ostoba is egyben. Az ellenzék legnagyobb gondja ugyanis nem az összefogás hiánya. Hanem a szavazóké. Bár a közvélemény-kutatási adatok ellentmondásosak, - a Tárki például márciusban az MSZP-t történelmi mélyponton, az Együtt-PM-et erősödésben találta, míg mondjuk az Ipsos izmosodó MSZP-t, és gyengülő Együtt-PM-et mért -, egy dologban valamennyi vizsgálat egyetért. Ez pedig az, hogy az ellenzéknek DK-stul, Bokrosostul, Fodorral, Schmuck Andorral együtt is kevesebb támogatója van, mint a kormányoldalnak. És hogy az egyetlen életszerű stratégia az ellenzék számára, ha meg tudja szólítani a pártválasztásában és szavazási hajlandóságában bizonytalan, 45-51% közé mért közönség lehető legnagyobb részét. Az ellenzéki siker tehát elsősorban nem azon múlik, hogy hogyan fogunk össze (bár az összefogásra szükség van, ez nem kétséges), hanem azon, hogy hogyan tudunk magunk mellé állítani körülbelül félmillió embert, aki egyelőre nincs itt. Erre kell választ találni.

Gyurcsány Ferenc válasza az, hogy egy Bokros Lajossal kiegészített Gyurcsány-kabinet, amely büszkén kiáll a 2004-es népszavazás, illetve a 2006 őszi rendőri túlkapások védelmében („Nem kell bocsánatot kérni 2004-ért, 2006 őszéért.” – hangzott el tegnap) ellenállhatatlan vonzerőt fog gyakorolni azokra a százezrekre, akik 2010-ben a szocialisták kormányzása felett érzett felháborodásuk okán a Fideszre szavaztak, de mára a jelenlegi kormányoldalból is kiábrándultak.

Félreértés ne essék, én több szempontból is értem Gyurcsányt. Egyfelől politikai túlélése másképp nem biztosítható, mint egy ilyen nagy összefogásban. Másfelől mindannyian érezzük a már létező ellenzéki szavazótábor felől a várakozást, a nyomást az összefogásra. Aki valaha öt percnél többet töltött ellenzéki lakossági fórumokon, találkozókon, az pontosan tudja, micsoda igény van a szimpatizánsok részéről az összefogásra. Hogy végre együtt legyünk, sokan legyünk, mutassunk erőt közösen. Nem lebecsülendő ez az elvárás. Hiszen meg kell tartani az ellenzéki szavazók hitét abban, hogy lesz valamilyen együttműködés (hiszen e nélkül valóban nem lehet megszerezni a többséget), és így van esélye a kormányváltásnak.

Felelős politikusként ugyanakkor nem küzdhetek másért, mint egy kormányváltáshoz vezető reális stratégiáért. A Gyurcsány-program (igazságtalan persze kizárólag a volt kormányfő nevéhez kötni ezt az elképzelést, hiszen sokkal szélesebb körben hisznek benne) tökéletesen alkalmas arra, hogy a már elkötelezett ellenzéki szavazók megnyugodjanak, és elégedettek legyenek az ellenzék bölcsességével. És hogy elveszítsük a választást.

A valóságban azt kell megnéznünk, hogy miért nem jönnek a bizonytalanok és hogyan tudjuk őket meggyőzni arról, hogy érdemes az ellenzékre szavazniuk. Azokat a bizonytalanokat, akiknek nagyon elegük van a jelenlegi kormányból, de máig nem látják az ellenzékben a meggyőző alternatívát. Azokat a bizonytalanokat, akik a jelenlegi ellenzék jelentős részével szemben szavaztak a Fideszre 2010-ben, és bár azóta kitelt náluk ennek a kormánynak a becsülete is, de még mindig nem szavaznának az ellenzékre. Milyen garanciákat tudunk adni nekik, hogy ez már nem az a politika és politikai kultúra, amit elutasítottak három évvel ezelőtt? Hogy a tapasztalatokból lehet tanulni, és 2014 után nem csak az Orbán-Simicska-rezsim bűneinek mondhatnak búcsút, de a korábbi szocialista kormányzás hibáit sem ismételjük meg? Az az üzenet a legalkalmasabb erre, hogy semmit sem felejtettünk, és semmit sem tanultunk, mint a Bourbonok Talleyrand szerint?

XVIII. Lajos - Bourbon, aki semmit sem felejtett, és semmit nem tanult (forrás: wikipedia)

Meggyőződésem, hogy a győzelem érdekében ellenzéki oldalon elkerülhetetlen az együttműködés. Sok más PM-es párttársammal együtt azért hagytuk ott az LMP-t, mert erről nem sikerült meggyőznünk ottani társainkat. Abban is biztos vagyok azonban, hogy ha nem sikerül megújítani az ellenzék üzenetét, akkor nem csak azért volt hiábavaló a kiválásunk, mert egy esetleges ellenzéki győzelem esetén csupán rekonstruálnánk a korábbi hibákat. Hanem azért is, mert ez a győzelem nem is fog bekövetkezni.

Nem fog bekövetkezni, ha nem tudunk őszintén szembenézni a 2004-es népszavazással, 2006 őszével vagy a Zuschlag-Hunvald-Hagyó-tengellyel, a 2002-2010 közötti kormányzás kudarcaival, a programok eredendő tévedéseivel. Ha nem kínálunk fel következetes múltfeltárást a rendszerváltást megelőző ügynökügyeket illetően éppúgy, mint az azóta kialakult összefonódások kapcsán a politika-titkosszolgálatok-alvilág háromszögben. Ha nem ígérünk elkötelezett korrupcióellenes fellépést. Ha nem ígérünk nem csupán kormány, de korszakváltást is. Mert 2014 kormányváltói nem csak a 2010 utáni kudarcokkal akarnak leszámolni, hanem a „hogyan jutottunk ide?” kérdésre is választ akarnak kapni. Nem a „csak azért is minden jó volt”, a múltrelativizáló mentalitásra, hanem belátásból fakadó, megvalósítható jövőképre vágynak. Mindehhez – egyetértek Gyurcsány Ferenccel – meg kell erősítenünk a szívünket. Sok bevált rutinnak hátat kell fordítani. Enélkül azonban közösen, összefogva is elbukunk. Aki ma csupán a meglévő ellenzéki táborhoz kíván szólni, a másikra önérdekből nyomást gyakorolni, az megnyerheti az aznapi médiafigyelmet és a népszerűségi csatát ezen az oldalon, de elveszíti a választást. Aki választást akar nyerni, az hitet kell, hogy adjon az ellenzék hátországának, hogy lesz összefogás, és reményt kell, hogy adjon a bizonytalanoknak, hogy érdemes mellénk állniuk, mert nem azt fogják visszakapni, amit egyszer már elutasítottak. Hogy én is egyenes legyek, mint Gyurcsány a Városligetben: mindenki más Habony Árpád, Simicska Lajos, Orbán Viktor kottájából játszik.